1% kérdés

Ahogy az elmúlt években, idén is allokálok egy bejegyzést az 1% témának. A kérdés: kinek ajánljuk fel az “egyházi” és kinek a “civil” egy százalékot a személyi jövedelemadónkból?

Tavaly meglehetõsen szigorú szempontrendszert állítottam fel, aminek aztán egy zsidó szervezet sem tudott megfelelni. Bocs. A civil 1 százalékom így a bringásoknak ment tavaly. Idén igyekszem tágítani a kört, de szerintem ahogyan eddig, idén is biztosan majd a hozzászólók ajánlásaiból lehet majd a legjobban tájékozódni.

De elõször egy kis elemzés a tavalyi évrõl: 2007-ben is már négy zsidó egyház közül lehetett választani (Mazsihisz, Ortodoxok, EMIH-Chábád, Szim Salom-reformok). Csupán néhány évvel ezelõtt a zsidó felajánlók még több mint 95 százaléka a Mazsihisz javára rendelkezett, 2007-ben ez az arány viszont 80 százalékra csökkent. Van tippünk, hogy miért. A Chábád aránya 2007-ben elérte a 13 százalékot, az ortodoxiáé a négyet, a Szim Salomé pedig a hármat. Utóbbi kettõ lenne a magyar zsidó élet SZDSZ-e és MDF-e?

Mindösszesen 7.275 fõ ajánlotta fel adója egy százalékát zsidó egyháznak. Íme hát a meztelen igazság: a négy magyarországi zsidó felekezet támogatottsága kumulatívan ekkora. üpp csak egy kicsivel több, mint a Jehova Tanúi támogató tagsága. A felajánlók száma ráadásul csökken, hiába nõtt a választható irányzatok száma. Ennyit tehát a “zsidó összetartás” mítoszáról. A zsidó felekezetek javára rendelkezõ 7.257 fõ jelentõsen alulmúlja az országos átlagot. 2007-ben ugyanis a lakosság 16 százaléka, 1.6 millió fõ rendelkezett adója egy százalékáról. A zsidó népességet 100 ezernek véve a 7.275 ezer fõ alig hét százalékot jelent.


A felajánlások összege viszont nõ, az egy fõre esõ felajánlások összege pedig az összes magyarországi felekezet közül a legmagasabb: átlagosan közel 12.000Ft per fõ. Ez jelentheti azt, igen, hogy

a zsidóknak még a bõrük alatt is pénz van.

De jelentheti azt is, hogy ennek a 7.275 zsidó embernek magas az adózási morálja: nem minimálbérre vannak bejelentve. Vagy azt is jelentheti, hogy a tehetõs, jól keresõ zsidók inkább adják az 1%-ot valamelyik egyháznak, mint a tehetõs nem-zsidók (akik talán inkább más, “világi” célra adják ezt a pénzt).

Mindenesetre a négy zsidó felekezet közül is kiemelkedik a Szim Salom, ahol az átlagos felajánlás meghaladta a 15 ezer forintot. Ez rekord az összes magyarországi felekezet között. Pasaréti reform zsidók, szevasztok!

Akit érdekel az ilyesmi, annak további adathalászatra ajánlom az APEH vonatkozó táblázatát.

üs akkor kinek is adjuk az egyházi 1 százalékot idén? Ízlések és rengeteg, de tényleg rengeteg pofonok. Ennek megválaszolását tehát passzolnám. A JP információs világítótorony funkióját betöltendõ viszont itt vannak a technikai számok, ábécé sorrendben:

1287 EMIH Egységes Magyarország Izraelita Hitközség (Status Quo Ante) a.k.a. Chábád Lubavics
0107 Magyarországi Autonóm Orthdox Izraelita Hitközség
0358 Magyarországi Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)
1373 Szim Salom Progresszív Zsidó Hiötkzség (reform)

Vannak zsidó civil szervezetek is, nem kevesen, sokan. Ebbõl szubjektív ajánlóm:

Haver Informális Zsidó Oktatási Közhasznú Alapítvány - 18494259-1-07
A Haver (www.haver.hu) elsõdleges tevékenységi köre a nem zsidó fiatalok ismereteinek bõvítése a magyarországi zsidóságról. Munkatársaik kötetlen hangulatú iskolai órák keretében folytatnak párbeszédet a diákokkal.

Marom Klub Egyesület - 18178577-1-42
A Marom budapesti fiatalok kísérlete arra, hogy egy közös nyelvet találjanak, melynek révén lehetõvé válik a zsidó kultúra és hagyomány újraértelmezése. Kerekasztal beszélgetéseket, elõadásokat, koncerteket, live acteket, filmvetítéseket, hétvégi szemináriumokat, kiállításokat szerveznek, ahol a zsidó kultúra legújabb, szubverzív elemei mellett fontos a hagyománnyal való ismerkedés - is a kettõ ötvözeteként létrehozva a zsidó élet, kultúra olyan új olvasatait, melyek munkánk során új hagyománnyá válnak. 2006 októberében egyedülálló kulturális squatot hoztak létre Budapest zsidó negyedének szívében, a “Sirályt”.

A JP nem szervezet, nekünk nem tudnak 1 százalékos zsét küldeni.

23 bátor - “1% kérdés”


  1. 1 Charlie

    Shadai, az egy nagy kérdés, hogy tényleg százezren vagyunk-e? ün ebben kételkedem.

    Nagyon érdekes lenne, csak nincs rá adat, hogy az adójukat fölajánlók kormegoszlása milyen. Ez is sokat elárul ugyanis a kedvezményezett szervezetek életképességérõl. A Mazsihisz-hez tartozó körzetek többsége csúcsával lefelé fordított hegyesszögû háromszög. Sok vallásához ragaszkodó idõs áll jóval kevesebb (nagyságrendekkel kevesebb) fiatal fölött. Az elkövetkezõ évtizedek ennek a fajta vallásosságnak az élethalálharcától lesznek majd hangosak, vagy csöndesek, a haláltusa intenzitásától függõen (szerintem beletörõdõ apátia dominál, legalábbis, ahogy saját körzetemben tapasztalom). Nincsenek se kéruv, sem célzottan ifjúsági programok. (Lágymányos kvázi modern ortodox kezdeményezése momentán az egyetlen üdítõ, és sikerrel kecsegtetõ kivétel.)

    Klasszikusan conservative/maszorti/régi klasszikus neológ kezdeményezés körzeteknél ezidõtájt nincs. (Programszerû, átfogó koncepcióra építõ kezdeményezésre gondolok.)

    Bejegyezték a Bét Orimot is egyháznak, így jövõre (vagy már tán idén is) még egy reform “egyházat” lehet támogatni. Kérdés: Kihat-e ez a Szim Salom támogatottságára.

  2. 2 olda

    én a civil százalékot a gyermekmentõnek adom amióta van Szent Márton alapítvány.

    az egyházi meg a lubavicsoknak, hogy ne a mazsihisz kapja

  3. 3 ravaluf

    Ez nagyon jó topic, rém kíváncsi leszek kommentekre.

    Jómagam is azok közé tartozom, akik hála Istennek, nem minimálbéres 15-t tudnak áttolni a t. potenciális támogatotti körnek, éppen ezért erõsen megfontolom. A civil 1% viszonylag egyszerû eset, felmegyek különféle állatmenhelyek honlapjára, és ahol a legtöbb szerencsétlen kis állatot látom beksztlizva, õk nyertek egy viszonylag nagyobb összeget.

    Az egyházi, no igen; nagyon szégyellem, de korábban (még minimálbéres korszakomban :) a Mazsihisznek adtam, mivel neológ templomba jártam, és nem foglalkoztam bizonyos anomáliákkal. ?gy 2003 óta azonban az autonóm ortodox hitkozségnek adom, illetve egyszer volt egy Chabados kilengésem, ezt így utólag asszem azzal tudnék magyarázni, hogy nem találtam meg az orth. izr. hitk.-et a listában, és ugyanakkor már semmi esélyt nem kívántam adni Guszti bácsiéknak, van nekik elég, az én 40-60.000 forintos dotációmat inkább kapja bárki más.

  4. 4 ravaluf

    “Mindösszesen 7.275 fõ ajánlotta fel adója egy százalékát zsidó egyháznak. Íme hát a meztelen igazság: a négy magyarországi zsidó felekezet támogatottsága kumulatívan ekkora.”

    Mondjuk van itt még valami, egy csomó ismerõsöm rutinból nem tölti ki az egyházi papírt, annak ellenére, hogy van vallásos kötõdése, adott esetben még egy templomba is betévednek olykor; logika: biztos bekerül egy nyilvántartásba, és õk nem nem szeretnének in concreto egy “ZSID?K” listára felkerülni, a korábbi kellemetlen tapasztalatok miatt.

  5. 5 gaabor

    Ez teljesen off, de meg tudja valaki mondani, hogy a nem mazsihisz-es zsidókat hova temetik? Vannak külön chabad-temetõk? vagy szim shalomos? üs Kozma utcát azt a mazsihisz tartja fenn?

  6. 6 winkelman

    Hogy a “rossz” zsidók is megszólaljanak a témában: én a hét százalékot kiválónak tartom, de lehet, hogy még az is sok.

  7. 7 shadai

    Jó kérdés, hogy mennyien is vannak a zsidók valójában.

    Egyes történészek szerint a zsidók száma megközelítõleg 80 és 150 ezer közé tehetõ Magyarországon (pl. Peresztegi Ágnes szerint - http://www.szombat.com/archivum/h0304a.htm).

    A legutóbbi magyarországi népszámlálás alkalmával 12.600 fõ vallotta magát zsidónak.

    1%-os adóról 7.275 fõ rendelkezett zsidó egyház számára.

    A 2005/2006-os zsidó nemzetiségi aláírásgyûjtésen nem jött össze az ezer fõ sem.

    Szubjektív számlálások:
    - egyes antiszemiták szerint a zsidók vannak többségben ma Magyarországon, MINDENHOL ott vannak. MINDENKI *az*.
    - szerintem, ha “összeszámlálnánk” az összes zsidót, akivel találkozni lehet ma zsidó helyeken (iskolák és óvodák, zsinagógák, klubok, közösségi házak, egyesületek, fesztiválok + “zsidó helyek”, mint Sirály, Szóda), akkor sem lenne az több 1000-3000 fõnél. Az összes többi zsidó “radar alatt” van ma Magyarországon.

  8. 8 dorka

    de miert lenne zsido, aki nekik utalja az 1%-ot?
    egy csomo ember van, aki cseppet sem zsido, de nem tudott jobbat es oket irja be evek ota. [konkretan legalabb harmat ismerek]. most akkor ok is beleszamitanak a hetezerakarmennyibe?

  9. 9 gaabor

    A 100.000 az azoknak a zsáma, akik megkapnák az aliya-engedélyt.
    Vagy más megközelítésbõl, akiket érintene a holokauszt, ha most lenne.

    A népszavazáson én sem ikszeltme magam zsidónak, mert a vallás kategória alatt volt.

    Viszont ilyen-olyan hitközségbe vmi 25.000 ember tartozik, nem?

  10. 10 udi

    A hozzam hasonlo vallastagadok kisse gondban vannak az egyhazi 1%-kkal, mert hamarabb ragnam le a kisujjam, minthogy (akarmelyik) egyhaznak adjam, de az allamnak se adnam joszivvel, ha mar en rendelkezem felette.

    A konyvnyelom szerint azon a listan vannak vilagibb szervezetek is, ahol (szerintem) ertelmesebb celra forditjak a penzt, mint peldaul rakkutatas, vilagbeke, orok szerelem.

    No ezt a listat meg nem lattam, de dolgozik rajta az emberem.

  11. 11 shadai

    Dorka: ez nekem új infó. üs a nem zsidó ismerõseid miért adják az 1%-ot a Mazsihisznak? (Vagy másik zs’ egyháznak adják?)

    udi: a hír igaz, az “egyházi” 1%-ot néhány éve már fel lehet ajánlani a költségvetési törvényben meghatározott célra úgynevezett “kiemelt elõirányzatok” javára is. Tavaly a kiemelt költségvetési elõirányzat címszó alatt hat kedvezményezett közül lehetett választani:

    Társadalmi bûnmegelõzés feladatai - 1294
    Parlagfû-mentesítés feladatai - 1153
    Az erdõterület közjóléti célú védelmének és bõvítésének feladatai - 1445
    Egészségjavítást célzó sporttevékenység - 1304
    Szülõföld Alap támogatása - 1311
    Az illegális hulladéklerakók felszámolásának feladatai támogatása - 1517

    Idén viszont valamiért már csak kettõ közül lehet választani:
    “A parlagfûmentesítés feladatainak támogatása” - 1153
    “A gyermekszegénység elleni program támogatása feladatai” - 1627

    További kínzó kérdések:

    - Mivel 2002 óta lehet adni ezt az 1%-ot “parlagfûmentesítésre”, az elmúlt években több, mint öt milliárd forint folyt be a költségvetésbe erre a célra. Mi történt ezzel az összeggel?
    - Mitõl függ, ki határozza meg, hogy mik lesznek az aktuális évben a kiemelt költségvetési elõirányzatok? Itt lobbik állnak a háttérben? Idén miért tüntek el a tavalyi költségvetési elõirányzatok?
    - Hova kerül pontosan az ide befolyt pénz? Kinek vagy kiknek a kezén megy keresztül ez a néhány milliárd?

  12. 12 Charlie

    Kedves Shadai,

    akkor, ha a népszámlálási adatokat vesszük alapul, több mint 50%-os a felajánlók aránya. Akkor nincs is baj, messze országos átlagon fölüli. (Nem tréfálok: irónia.)

    Kedves Gaabor,

    sem chabados, sem reform temetõ nincs. A temetõket a Mazsihisz tartja fönn (kutya kötelessége, ezért van). A nem mazsihiszes zsidókat is oda temetik. Az más kérdés, hogy ha valaki reform szertartást akar, azt korlátozzák. Pl. a rabbit, nem lévén néki Y-kromoszómája, nem engedik funkcionálni, ha jó az értesülésem, ami a tirpákság és a tahóság furcsa kombinációja az én fölfogásomban. Nyilván kell egy-két évtized, mire ez a fajta bolsevik mentalitás kivész. (Gusztikám, arra az esetre, ha figyelnétek esetleg a Judapestet: Szabadság, elvtársak, szabadság! [Nem tréfa ez: komoly malícia.])

    Kedves Topictársak,

    egyre több mazsihiszes körzet teremti meg annak a lehetõségét is, hogy a társadalmi szervezeteknek járó egy százalékot is befogadják. Ezek a pénzek nem folynak át a Mazsihiszen, és nem hosszabbítják Háromnegyed Tizenkettedik Gusztáv Adolf regnálásának idejét. Kóserek tehát. Csak hát nem biztos, hogy kiállják a versenyt, mondjuk, egy állatmenhellyel, múzeummal, skanzennel, bár ez utóbbiként a Mazsihisz bizonyos körzetei is fölfoghatók. (Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint pl. az, hogy a Rumbach megtekintéséért, legomboltak rólam a múlt nyáron 500 Ft-ot. No de elégtételt is vettem rajtuk: eldavenoltam ott a minchát. A bosszúm pedig attól volt teljes, hogy a szfárd nuszách szerint: még szim salomot is mondtam). A két reform kile (Szim Salom, Bét Orim) eleve egyesületként jött létre, tehát a civilszervezeteknek juttatható egy százalékról is lehet a javukra rendelkezni. Az EMIH mint egyház, a Ch”B”D mint egyesület fogadja az egyszázalékos fölajánlásokat, mindkettõ egy kalapba megy.

    A Judapest nagy elõnye, hogy nem fogadja az egy százalékokat, csak a maradék 99%-ra (helyesebben: annak egy szerényebb részére) tart igényt.

  13. 13 ravaluf

    Charlie,

    A Csörsz utcai, meg a Kozma utca melletti temetõ nem funcionál? Mármint az ortodoxabbak számára, Kelemen kata tuti nem fog a Csörsz utcába temetni.

    Mit lehet tudni ilyen (vagy bármiylen) téren Slomóék és az aut. orth. Izr. Hitk. viszonyáról? Kooperáció vagy konkurrencia?

  14. 14 toda

    “Slomóék és az aut. orth. Izr. Hitk.” halakhikus ügyekben többnyire azonos platformon állnak, ami gyakorlatilag “kooperációt” eredményez. A közös platform pedig a Sulchan Arukh.

  15. 15 kovasz

    Shadai: Dorka jól mondja, a felajánlók között bizonyosan vannak nem zsidók is - én pl. kettõrõl tudok is :-)
    Hiába rendelkezik valaki a kiemelt elõirányzatok javára, attól az a pénz még ugyanúgy az állam kezébe kerül, és a hasznosulásával kapcsolatban, ahogy írod, bizonyos kétségek merülnek fel.

    Charlie: mondd, a Judapest hogy részesül az SZJA 99%-ából? :-)

    A civil 1%-kal kapcsolatban: az a javaslatom, mindenki, aki kitölti a nyilatkozatot, ne csak, vagy ne elsõsorban azt nézze, hogy milyen célra kérik a pénzt.
    Azt mindenképpen tartsa szem elõtt, hogy olyan szervezet javára rendelkezzen, amelynek a tevékenységére valamennyire rálát, tehát kézzelfogható. Ezek jellemzõen a rendelkezõ saját életével kapcsolatba kerülõ, jobbára kis vagy közepes civil szervezetek. A nagy alapítványok bevételének több, mint 90 %a(!) mûködési költségre megy el (ej, de finoman fogalmaztam…)! Ez azt jelenti, hogy a felajánlott vagy adományozott 10 forintból jó, ha 1, azaz egy forint fordítódik a cél szerinti tevékenységre (pl. a rászorulókra)! üs ez nonszensz! (Persze tisztelet a kivételnek - ha van…).

  16. 16 pb

    a kozma utca melletti ortodox temeto mukodik. meg uj bekoto utat is kapott, szerencsere.

  17. 17 ravaluf

    Toda ezen az alapon a Gusztávval és az élcsapattal is egy alapon állnak :)

    Nem egy elvi valamire gondoltam, elvebn az együttmûködésben maximálisan érdekelt szervezetek is nyírhatják egymást, általában ha összekapnak a koncon, vagy ilyesmi. nem ritka jelenség mo.-n sem.

  18. 18 fhb

    Ez az 1% nekem mindig nagy dilemma. Nyilván az államnak nem kívánom otthagyni, ha már nagy kegyesen megengedte, hogy az adóm 2%-ával magam rendelkezzem (eleve mennyire vicces már a nagyságrend is). Szóval, ha vallási 1%, akkor nyilván zsidó. De a chabadra haragszom a status quo lenyúlása miatt, meg egyébként sem veszem igénybe a “szolgáltatásaikat”, auth. ortodoxokét szintén nem. A reformokét szintén nem, ráadásul, bár nem szándékszom megsérteni õket, nem is szimpatikusak számomra (A bét orimot nem ismerem, róluk nem tudok nyilatkozni), az a néhány találkozás, ami a szim salom és közöttem történt, nem volt szívderítõ. Számomra rettenetesen nyájasnak és kenetteljesnek tûntek, mint valami protestáns szekta. Marad a mazsihisz, ahol nagyon nem szeretem a jelenlegi állapotokat és a vezetést, viszont a “szolgáltatásokat” igénybe veszem, legyen szó zsinagógáról vagy temetõrõl (a kórházat, idõsek otthonát, iskolákat, óvodákat jelenleg családilag sem). Szóval, kizárásos alapon maradnak õk, ha már tagdíjat nem fizetek. Skizofrén állapot, de még mindig jobb, mint otthagyni állam bácsinak.
    Civil 1%-ot általában az egyik ifjúsági szervezet alapítványának adom, amelyikben felnõttem és ezáltal felelõsséget érzek irántuk, ott meg az a bajom, hogy minden évben rendberakják a dolgot, aztán a bevallás benyújtása után immár harmadik éve kitalál valamit az APEH, ami miatt mégsem fogadhatják az 1%-okat. Idén még megpróbálom, de ha idén is elutasítja az APEH, akkor jövõre mást kell keresnem. :(

  19. 19 ford

    ultrahang alapitvány+ütelt az ületért Közhasznú Alapítvány krsnás szerv!

  20. 20 Charlie

    Kedves Kovász,

    két lehetõséget is látok: a) Shadai elintézte, mert hogy nagy lobbista; b) a bölcsész (in concreto Charlie) rosszul fejezte ki magát és a jövedelem- és az általános forgalmi adó, valamint egyéb illetékek befizetése után megmaradó összegre gondolt, annak is a 100%-ára, csak azért írt 99%-ot, mert egyrészt nem tud számolni, másrészt igen szerény.

  21. 21 kovasz

    :-)

  22. 22 re

    Nna én egyháznak semmiféleképpen. üN legszivesebben eltörölném az egészet, hogy nekem megmondják hova adjam a levegõben lógó 1 %-omat. ün csak az egészségügynek adnám. Legyen az bármelyik szervezet vagy kórház. Még senki nem gyógyult meg papok által és imádkozva. De az orvosok viszont gyógyítanak.
    Sokan felháborodnak majd, de abszolute nem érdekel. üN is a gyermekmentõnek fogom adni, így legalább van esély arra, hogy a megmentett gyerekek életben maradnak és lesznek annyira életképesek és egészségesek, hogy a munkájukkal és adójukkal támogatni tudják azokat az öregeket, akiknek jár a nyugdíj, de még mindig abban a hitben vannak, hogy a vallás az kell, meg hogy legyen mibõl eljutniuk ilyen helyekre….
    Remélem van aki érti…

  23. 23 J-Bone

    Ez itt a reklám helye:
    A Szim Salom vonatkozó információi http://szimsalom.hu/egyszazalek/
    Amennyiben kérdés lenne: info@szimsalom.hu

    Magyarország első progresszív (reform/liberális/stb), egaliter zsidó hitközségeként várjuk a Judapest látogatóinak támogatását!

Légy bátor!