Monthly Archive for december, 2004

Page 4 of 5

évforduló

1966-ban az irodalmi nobel-díjat megosztva adták ki nelly sachs-nak és shmuel josef agnon-nak. a költõnõ berlinben született 1891 december 10-én. ha esetleg valakinek megvan az ‘izzó rejtélyek’ címen magyarul megjelent kötete, megoszthatná velem.

11 évesen a Ratkó-korszak zsidó gyermekeinek gyermekei alaposan be voltak sózva ilyentájt. lassan közelgett a téliszünet az iskolában, a karácsony, a tojástól kipirult fénylõ hátu beiglirudak és a vágyott ajándékok hada. 11 évesen ilyentájt csak valami suta maszatolás – “jobb ha tudod, te is zsidó vagy, de errõl nem kell beszélni!” – volt az identitásom. mindeközben 17 évvel ezelõtt ezen a napon, valahol a Közel-Keleten egy izraeli taxis állítólag szándékosan összeütközött egy arabokat szállító taxival, s ez a nap lett az intifáda-mozgalom kezdete.

Barátok Közt (mikéc)

József megfejti a fáraó álmát, ezért az, jutalmul, kinevezi Egyiptom alkirályának. Ebbéli minõségében József megszervezi, hogy az országban még a hét szûk esztendõben sem éheznek az emberek.

Nagy karriert fut be a 30 éves József, akit elõbb igazságtalanul bebörtönöznek, innen pedig egyenesen a hatalom csúcsára kerül.

Szaftosabb részek péntek este, a jobb zsinagógákban!

A Nagy “Cion Bölcsei” Para

Cion bölcsei
A Cion Bölcseinek titkos éjféli találkozója téli napforduló idején.

gasztrozsidó II.

Tegnap mindenki megsütötte remélhetõleg saját latkeszét az útmutatásoknak megfelelõen. Ma egy másik receptet osztunk meg, szintén hanukai klasszikust: a Hanukai fánkét.

Mi kell hozzá? ütven gramm élesztõ, fél pohár meleg viz, három tojás, cukor, narancslé, vanílisácukor, hat-hét pohár liszt, olaj a sütéshez, porcukor. Mixeld össze az elsõ nyolc összetevõt (tehát olajat és porcukrot ne). Hagyd kelni másfél óráig. Nyújtsd ki a tésztát kb. egy cm vastagra, vágjál belõle köröket. Végül öntsél olajat egy edénybe, forrósítsd fel és süsd ki a fánkokat.

Bete’avon

klezmer blues

gonzo munkavállaló jelenti:


“Nagyorru zsido noket felulrol megvilagitva bokabol filmezni, az nem is annyira burkolt antiszemitizmus. a film hosszu, unalmas, szar a hang, rossz a kep, csapnivalo a vagas, a tortenet meg lapos.”

gasztrozsidó

Na jó. Lehet, hogy Hanukán sem a zsiniben indítod a reggeleket. Lehet, hogy nem ugrálsz esténként eksztázisban lakodalmas hászid-technóra a nyugati-téren. Talán még hanukai DJ-Die partira sem mész el az Olef Pálme házba. De egy dolgot azért mindenképp meg kell tenned minden Hanukán.Ez pedig a latkesz-sütés. Majd fogyasztás. Amivel kezdetét veszi az a koleszterin-túra, ami csak januárban fog véget érni.

A latkesz tehát egy zsidó kaja, amit hanukán szokás enni. Krumpliból készül és olajtól csöpög – emlékeztet ugye a hanukai csodára.

Az alaprecept: félkiló hámozott, reszelt krumpli+egy nagy fej reszelt hagyma+két tojás+három evõkanál liszt+só+bors+olaj. Az elsõ hat összetevõt keverd jól össze. Utána palacsintasütõben forrósítsd fel az olajat merõkanál mennyiségenként a masszát jól süssed ki.

Fershray?

komenyistazsidó

Komenyisták. Zsidók. Komenyisták és zsidók.
Szóval hogy is van ez? Stanislaw Krajewski most eligazít (pdf, 203kb).

Az alaptézisek:


1. A marxizmus, a radikális baloldali ideológiák és a “valóságos szocializmus” nem csupán a világtörténelem, a lengyel vagy a magyar történelem egy szeletét alkotják, hanem a zsidó történelem egy fejezetét is.

2. Az antiszemiták durván eltúlozták a zsidók szerepét a kommunizmusban, eltorzították a tényeket, és összeesküvés-elméletek alapján értelmezték õket. A zsidók a kommunizmusnak áldozatai is voltak.

3. A zsidó kommunisták ritkán törõdtek zsidó érdekekkel, s gyakran nem is voltak immár tulajdonképpen zsidók.

4. Egyesek azok közül, akik lemondtak zsidóságukról, késõbb visszatértek hozzá. Olyan nagy volt a zsidó kommunisták száma, olyan fontos volt a szerepük, hogy errõl a többi zsidónak sem szabad megfeledkeznie.

5. A legmélyebb problémát az jelenti számunkra, hogy a kommunista kötõdés bizonyos zsidók esetében kvázi-vallásos jellegû volt.

6. Nincs sajátosan zsidó radikalizmus. Nincs “zsidó kommunizmus”. Általános mechanizmusok miatt lettek zsidók kommunistává.

7. Nem a judaizmusból vagy a zsidó tradíciókból fakadt, hanem a társadalmi szituáció vezetett a zsidók szerepvállalásához a kommunizmusban.

8. Nemes és önzetlen szándékok szolgálhatnak gonoszságban való részvétel kiindulópontjaként.

9. Az erkölcsi felelõsség lehet közvetett. Az újraéledõ kelet-európai zsidó közösségeknek szembe kellene nézniük azzal, milyen örökséget jelent számukra a zsidók szerepe a kommunizmusban. Annak elfogadásából azonban, hogy erkölcsi felelõsség terheli a zsidóságot, nem következik, hogy a nem-zsidók kevésbé lennének felelõsek.

10. Objektív kutatásra volna szükség annak tisztázására, hogy mekkora méreteket öltött és milyen természetû volt a zsidók részvétele a kommunizmusban. Nem szabad, hogy a “zsidó kommunizmus” antiszemita mítoszának tragikus következményei bármiféle tabut jelentsenek is számunkra.

(Ábrahám Zoltán fordítása)

Ne maradj le!

A Subbacultcha ajánlója:

“December 9-én egyesítik hülyeségüket a drumandbass-rajongók és a zsidó ifjúsági szervezetek egy hanukai DJ Die parti keretében az Olof Palme házban. Ilyet még Ali G sem tudna kitalálni.”

Cedoko tacil mimovesz (”Az adakozás elûzi a halált”)

Egyesek azt fogják mondani: “Ez az Ibolya már megint a gyermekkoráról akar mesét mondani.” Ezt nem cáfolom meg és mivel mindenki volt gyermek, tudják, ezek az élmények maradandóak, kihatnak a karakterünk alakulására is. Sokan nem tudnak, vagy nem is akarnak emlékezni. ün tudok is, akarok is. Jól esik el is mondani.

Miss Israel

Rita Lukin

Rita Lukin 9 éves korában alijázott családjával Izraelbe Kazahsztánból. Pszichológusnak tanul.

De most nem õ nyert.

chrismahanukwanzakah

az ökumené jegyében
http://www.chrismahanukwanzakah.com Posted by Hello

Tényleg, mit hordasz idén Hanukán?



Egy lehetõség.

az ünnep=megmutatkozás

bár van, amiben nem értünk egyet, de az ünnep és a tradíció köztérre vitele – ha okoz is idõnként feszültséget – jó dolog. a fenyõfák mellett miért ne ragyoghatnának a chanuka-gyertyák is? ott, ahol a hatos (is) megáll.

(bár én ma este egy alapítvány munkáját nézem meg. autista és sérült gyerekekkel foglalkoznak. de a szemek ott is csillognak.)

Jew-heyya

Közkívánatra. Az év hanukai remixe.

  • ,