Monthly Archive for 2005. november.

Hanukai ajándékötletek

Hanuka+fények

Már több hete lehet sült gesztenyét kapni a városban és a forraltboros standok nagy része is áll. Lesz majd Hábád-Hanukia (fémbõl) és “Megszületett a Megfeszített” feliratú Monty Python-féle kereszt is (fából).

Azaz vészesen közeledik Hanukarácsony és gondolom mindenki szokott legalább 1-2 embernek ilyenkor ajándékot is adni. Mi legalábbis mindenkit erre buzdítanánk: éljen az ünnepi konzumerizmus! üpp ezért összegyûjtöttünk itt most néhány ajándék-tippet, aztán remélhetõleg ti is majd kiegészítitek ezt a listát és akkor majd talán ez lesz az ultimate hanukarácsonyi guide.

Tovább is van››

A bomba túloldala

“A bomba átmérõje egy bõ lére eresztett Fókusz.”

Bizonyára kompenzálási szándék is vezérelte a forgalmazót, ezért mutatta be a Paradise Now után A bomba átmérõje (pontosabb lenne talán bomba hatósugarának fordítani) címû 2005–ben készült kanadai dokumentumfilmet, de nem vagyok biztos abban, hogy a nemes szándék jól sül el: akár az emberi természetre is lehetne fogni, hogy így van, de így van, az arab film maradandóbb és értékesebb. A bomba átmerõje, annak ellenére, hogy bõven mutat áldozatokat, vért és könnyeket, unalmas, és nem képes megragadni a nézõt: nem tudja átélhetõvé tenni a szenvedéseket.


Kolozsi László: A bomba túloldala (Pilpul) >>

Jeleljünk egy jót!



A Hallatlan alapítvány animált webes szótára segítségével megtudhatjuk, hogyan is van magyar jelnyelven a “zsidó”, a “héber”, valamint a “fõpolgármester”, a “Fidesz” és a “Csak 18 éven felülieknek”. (A kissé önkényes válogatásért elnézést kérek, jelenleg 1711 kifejezés van a szótárban, úgyhogy mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.) Valamint az is kiderül, hogy a “zsidó”-nak a siketeknél is van pejoratív jelentése (miért, hol nincs?).

Link a Nyelvészfórumról.

J-blogoszféra

The Jewish corner of the blogosphere

A JEWSWEEK megpróbálta feltérképezni a zsidó blogoszférát - legalábbis annak angolnyelvû szegletét. Egész tisztességes munkát végeztek. ürülnék, ha pár év múlva a hazai pálya is hasonló képet mutatna!

Kóserkörkép 1.


Valószínûleg kedves olvasóink között is vannak olyanok, akik próbálnak kósert enni Magyarországon - ez, be kell vallani, nem egyszerû feladat. De a Judapest jó úttörõ módjára ahol tud, segít! Alkalmanként jelentkezõ rovatunk megkísérli a jelenleg leginkább szájhagyomány útján terjedõ információkat összefogni. Hol vegyünk kóser levestésztát olcsón? Vidéken? üs a nassolnivaló? Le kell-e mondani kedvenc kekszeinkrõl? A világ a Bambán túl és innen. Elsõ rész!

Tovább is van››

Tóraszkóp - Chájé Szárá

Chájé Szárá

November 25 – december 2. Chájé Szárá hete (1Mózes 23:1–25:18.)

Az ezoterikus tudományok legfrissebb felfedezése kizárólag a Judapest olvasóinak! A Tóra heti szakasza és a csillagok üzennek Neked.

Ráhelnek és Evorának ajánlom.

Mérleg (szeptember 23 – október 23)
„üs fölkelt Ábrahám az õ halottja mellõl és szólt Chét fiaihoz”. Idézetre idézettel: „Fejlõdj és légy lépten-nyomon teremtõ. A halált a halandó lélek teremti, az életet az örök lélek.” (Yesudian)

Skorpió (október 24 – november 21)
„Egy föld négyszáz sékel ezüstért, köztem és közted, mi az?” Drága tárgyat vásárolnál, de valami mégis visszatart? Ezen a héten a csillagok jóváhagyják tervedet. Szkenneld be a számlát, és tedd föl a hozzászólások közé, hogy megtudjuk, a helyes úton jársz.

Nyilas (november 22 – december 21)
üs aztán eltemette Ábrahám Sárát, az õ feleségét Máhpéla mezejének barlangjába.” Mennyi gyász, és szomorúság, de íme mit mond errõl Goethe: „Nem érné meg a fáradtságot, hogy az ember hetven évet éljen, ha a világ valamennyi tudása balgaság volna Isten elõtt.” Magyarán, megéri, és ez jusson eszedbe akkor is, amikor a születésnapi gyertyáidat épp elfújod.

Bak (december 22 – január 19)
„üs vett a szolga tíz tevét urának tevéi közül és elment; urának minden java az õ kezében volt.” Vegyél te is magadhoz egy kis pénzt, és vásárolj koncertjegyet. Legyen az akár a hétfõi Stereo Mc’s vagy egy hangverseny a Zeneakadémián, mindenképpen jót fog tenni.

Vízöntõ (január 20 – február 18)
„Legyen tehát, hogy a leány, akinek mondani fogom: Nyújtsd csak korsódat, hogy igyam, õ pedig azt mondja: Igyál és tevéidet is megitatom.” Ha látod, hogy valaki segítségre szorul, ne habozz és lépj oda. Adj egy zsebkendõt, emeld föl a babakocsit, vidd fel a lépcsõn a szatyrokat. Csodákat tesz, majd meglátod.

Halak (február 19 – március 20)
„Miért állsz kint, pedig én kitakarítottam a házat és a helyet a tevéknek.” Rakj rendet magad körül, nézd át a felgyülemlett papírhalmot az asztalodon, porszívózz. A lakásod te vagy.

Kos (március 21 – április 19)
„Most tehát, ha akartok szeretetet és hûséget gyakorolni az én urammal, adjátok tudtomra; és ha nem, adjátok tudtomra, hogy fordulhassak jobbra vagy balra.” Valaki válaszára vársz, miközben a válasz benned van. Indulj balra, és az elsõ sarkon fordulj jobbra!

Bika (április 20 – május 20)
„Az ürökkévalótól indult ki a dolog, mi nem szólhatunk hozzád sem rosszat, sem jót.” Te se szólj semmit, csak szemlélõdj, és fogadd el a dolgokat olyannak, amilyenek. Vedd meg Bányai István Zoom címû könyvét, és keresd meg magad benne!

Ikrek (május 21 – június 21)
„Ettek és ittak, õ és a férfiak, akik vele voltak és ott háltak; reggel fölkeltek és õ mondta: Bocsássatok el az én uramhoz.” Egy kis hétvégi kirándulás valahol a hegyekben jót tenne neked. Kötött pulóver, kandalló, borospohár. ?ton odafelé ne felejtsd el meghallgatni Wham Last Christmas-ét. Küldj képeslapot, hogy irigykedhessünk!

Rák (június 22 – július 22)
„üs kiment Izsák sétálni a mezõre estefelé, fölvetette szemeit és látta, hogy íme tevék jönnek.” Menj te is ki a mezõre sétálni, kutyával, vagy gyerekkel még jobb. A Margitsziget, vagy a 11-es busz végállomása egyformán jó. Az utóbbi annyiból jobb, hogy a leszállópályán birkák legelnek. Hamisítatlan bibliai hangulat.

Oroszlán (július 23 – augusztus 22)
„üs elbeszélte a szolga Izsáknak mindazon dolgokat, amiket végzett.” Te is mesélj az életedrõl a szüleidnek a hétvégi ebédnél. Ha nagy a csend, ne folytasd, és beszélj inkább egy érdekes könyvrõl, aminek a recenzióját elõre jól bemagoltad.

Szûz (augusztus 23 – szeptember 22)
„Elvette Rebekát és felesége lett neki és szerette õt.” Szeress és légy szeretve. Ennél jobbat senki sem kívánhat erre a hétre.

hot!sabra!agents!

Hot sabra agent Ziva Davidmagyarországon még nem tart a tv2 által vetített ncis (melyet természetesen “hibásan” fordítottak tengerészeti helyszínelõk-nek, uis a rövidítés a ‘tengerészeti bûnügyi felderítõ szolgálat‘-ot fedi - de az okot inkább hagyjuk most) címû sorozat a harmadik évadnál, tehát sorry, spoiler következik: a sorozat harmadik évadának negyedik epizódjában (”silver war”) szerepet kapott egy igen csinos moszad-ügynök. szeretjük a kemény zsidókat.

The Brick Testament

The Brick Testament

Ez tényleg lenyûgõzõ, sõt hih-et-etlen: a teljes Tnach, lego-sitcomban elbeszélve.

No words.

Jewish Geeks

J-Geek

some of us prefer…

Shlomo Carlebach to DJ Shadow, push bikes to motor cars, bopping to shockling, tzitzis to polo shirts, drag & drop to type, & type, big macs to borsht, Bava Kama to Baby Come Back, boys to girls, Cadbury’s to Hershey’s, analogue to digital, ecstasy to cholent, diamond white to carmel red, star wars to star trek, shul & beis to drum & bass, tongue-studs to sheitls, Freehand to Illustrator, faygelehs to bubbelehs, smoked salmon to smoked crab, yiddish to spanish, denim skirts to tiny tees, friday night at the dome to friday night dinner, Isaac Bashevis Singer to Iain M. Banks, Ibiza to Israel, Microsoft to Apple

..and some of us don’t…

Ez mekkora jó már! Feliratkoztam a listára@20:22.

A tizennegyedik (pt II.)

viharpohár

A múltkori bejegyzésünk óta elmondták véleményüket a kezdeményezõk és a Mazsihisz is. A Mazsihisz érvei meglehetõsen egydimenziósra sikeredtek (nahát), szofisztikáltabb ellenérvelést pedig nemigen hallhattunk a független zsidó értelmiségtõl - mostanáig. A legutóbbi üS-ben most viszont Kõbányai “controversy” János vetett be debattõr nehéztüzérséget a nemzetiség-felvetés ellen. Pár gondolat “A hiány tényei”-bõl:

“A zsidóság és nemzetiség fogalmának meghatározó, sõt eredendõ kapcsolata van a magyar történelemben - csak éppen teljesen ellenkezõ értelemben.”

“A magyar zsidó történelmet nemzetiséggé lefokozni blaszfémia: az elbeszélés utólagos meghamísitása, ‘hulla(emlékezet)rablás’..az emlékezetbõl kiszántás gesztusa”

“Emlékezetrablást hajt végre, aki ezt a magyar zsidó történelemtõl … teljesen idegen zsidó létformát igyekszik alkotmányos és demokratikus trükkökkel belavírozni a közbeszéd, majd a törvényhozás sáncai közé.”

“Nemcsak a történelmi, de minden úgymond ‘nemzetiségi’ ismérv hiányzik a holokausztot túlélt zsidók esetében.”

“A nem vallásos zsidó létforma kiélésére létezik egy történelmileg kialakult és szervesen beágyazott szervezeti és ideológiai forma: a cionizmus.”

Hát így. Lehet vitatkozni!

iiiiiiii.com

izgalmas website - a domain-név magáért beszél:

www.iiiiiiii.com

(hangfalak bekapcsolása erõsen javallott!) 

Sonkaevés tilalma eltörölve!

Zsidó bölcseink már 1998-ban eltörölték a sonkaevés tilalmát!

Ending a strict, six-millennia prohibition of the consumption of cloven-hoofed beasts, the World Rabbinical Council announced Tuesday that Jews worldwide may “dig in to the delicious taste of ham.” Members of the World Rabbinical Council, moments after voting to end 6,000 years of ham prohibition. “The Jewish people have always had the utmost reverence for the laws of God, as handed down from Abraham to his son Isaac, to his son Jacob. However, from time to time, it is necessary to make slight revisions and modernizations to these laws,” said council president Rabbi Menachem Saperstein, sucking on a hambone, his white beard soaked with succulent ham drippings. “As no less a Talmudic scholar than Moses Maimonides once wrote, ‘Change is the way of the Lord.’”

 
tovább courtesy of The Onion®

Hászid ‘A-Team’

Hászid A-Team
Íme a hászid A-Team, az amerikai ‘The Family Guy‘ animációs kultsorozatból. A Family Guy egyébként a FOX harmadik fõmûsoridõs rajzfilmsorozata: az elsõ a Simpsons volt, a második pedig a King of the Hill. Mindháromban fordulnak elõ még héber karakterek (Hershel “Krusty the Clown” Krustofski we love you!).

“Nemzeti Felelõsség Párt”

Ez az ember több comeback-re képes mint az Aerosmith, nem semmi. (Csak aztán nehogy Perec legyen a végén a nevetõ harmadik…)

üs hogy micsoda ez a Nemzeti Felelõsség Párt? (update: a párt neve Kadima lett)
Jpost.com
Haaretz.com
Jewschool.com
Jewlicious.com

nürnberg

60 évvel ezelõtt valahol németországban, valami elkezdõdött. minden meg volt írva, csak tudni kell olvasni a biblia kódját. ugye