?jabb tégla tört porrá az Amerikát és Európát elválasztó falban. A tavaly decemberi Ben & Jerry’s posztra érkezett ez a komment:
Ben and Jerrys fagyit lehet kapni Magyarországon is:) Méghozzá a Culinarisban.
üs tényleg:

A Culinarisról egyébként csupa jót hallani. Árulnak például argentin bélszínt. üs lehet hogy Pop-Tart is van? üs lehet hogy holnap megnyílik Pesten az elsõ Krispy Kreme frencsájz? üs olcsó lesz a Macintosh?
My oh my.

Július 6-13. – Chukát hetiszakasza – (4Mózes 19:1–22:1)
“Lefeküdtem a földre, becsuktam a szemem, és a meghalást gyakoroltam, de a beton hideg volt, és féltem, hogy beteg leszek. Ismerek egy csomó kiskrapekot az én esetemmel, akik mindenféle szamárságot beszerválnak maguknak, de én nem fogom az élet seggét nyalni, hogy boldog legyek. Nem fogom megjátszani magam az élet kedvéért, szarok rá, sose láttuk egymást. Ha majd törvény szerinti nagykorú leszek, lehet, hogy terroristának állok, repülõeltérítéssel, vagy túsz-szedéssel, mint a tévében, hogy követeljek valamit, még nem tudom, mit, de biztos, hogy nem nyalóka lesz. Valami menõ izé.”
Emil Ajar: Elõttem az élet
Rák (június 22 – július 22)
“Ez a tannak törvénye, melyet az ürökkévaló parancsolt, mondván: Szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak hozzád egy vörös tehenet, épet, amelyen nincs hiba, amelyre még nem jött járom.”
Gondosan kiválasztott teheneddel gyalogolj el egy vízpartra. Ha megkérdezik mit keres a strandon egy tehén, hivatkozz lehetetlen dolgokra, vagy arra, hogy a születésnapi meglepetésed része és nem tehetsz róla.
‘Tóraszkóp - Chukát’ tovább…
jeff ‘a légy’ goldblum látogatást tett a yad vashem-ben, inspirációt merítendõ készülõ új filmjéhez, a yoram kaniuk regényébõl készülõ ‘adam resurrected‘-hez. a történet egy, a gázkamrától megmenekült egykori cirkuszi bohócról szól, akinek a lágerben a kemencékbe terelt rabok szórakoztatása volt a feladata, s a háború után egy izraeli elmegyógyintézetbe kerül. a regénybõl korábban már színházi elõadás is készült egyébként. ‘kisszínesek a j-celeb világból’ tovább…

Június 29 - Július 6. – Korách hetiszakasza – (4Mózes 16–18.)
Ez a parasa Korach és társai lázadásáról szól.
Vagyis folytatódik az az engedetlenségi sorozat, amely Mirjám és Áron lázadása, majd a tíz kém pesszimista beszámolóját követõ felzúdulás kapcsán már az elõzõ hetiszakaszokban felmerült.
Rák (június 22 – július 22)
„üs szólt Kórách-hoz, meg egész községéhez, mondván: Reggel majd tudtul adja az ürökkévaló, hogy ki az övé és ki a szent, hogy magához közeledni engedje; akit kiválaszt, azt engedi magához közeledni.”
Ha még egy ventilátor sincs a melóban, az törvényellenes. Harcolj! Ha nem sikerül elérni a célt, akkor is énekeltesd el Marylinnel a Happy Birthday-t.
Oroszlán (július 23 – augusztus 22)
„Vajon kevés-e, hogy fölhoztál bennünket tejjel-mézzel folyó országból, hogy megölj bennünket a pusztában, hanem uralkodni is akarsz rajtunk?”
Ha belenyugszol a körülményekbe, tejjel-mézzel folyó kánaán lesz az élet. Nyugodj szombaton és este irány a plázs!
‘Tóraszkóp - Korách’ tovább…
a sayeret matkal, azaz ‘az egység’ az idf különleges alakulata, amelynek elsõdleges feladatai a terrorelhárítás, a mélységi felderítés és a hírszerzés. 1957-ben alakították meg az sas mintájára, jelszavuk: “aki mer, az nyer”. az egységben szolgált veteránok nagy befolyással bírnak az izraeli hadseregre és közéletre (az õ kiképzésüknél csak a légierõ pilótaképzõ akadémiája keményebb iskola), itt szolgált többek között ehud barak, két netanyahu fivér, vagy éppen shaul mofaz. rebesgetik, hogy ariel saron is az alakulatnál szolgált, ám ez (így ebben a formában) nem igaz. saron a sayeret matkal (egyik) elõdjének az idf elsõ különleges alakulatának, a 101-es egységnek volt az alapítója és parancsnoka 1953-ban, majd amikor azt egy évvel késõbb beolvasztották az ejtõernyõs dandárba, az új alakulatot vezette. ‘entebbe’ tovább…

Ma volt hatvan éve, hogy a lengyelországi Kielce lakói azzal üdvözölték az etnikailag zsidótlanra suvickolt városba visszatérõ maroknyi túlélõt, hogy a cári pogromokat visszatapsolva megöltek közülük negyvenkettõt.
A Holokauszt után járunk ekkor. A jók gyõztek, ugye.
A pogrom során a csõcselék öt órán keresztül szabadon csinálhatta, amit a csõcselékek csinálni szoktak. Negyvenkét ember halt meg. Ekkor erre még senkinek nem voltak adamsi asszociációi.
Kilenc hónappal a pogrom elõtt a detroiti Cadillac-gyárban legördült a futószalagról az elsõ háború utáni modell, a Series 62. Talán már az ötvenes évek pasztelszínû virágzása is látszott egyik-másik dísztárcsában.
Lech Kaczynski lengyel elnök és Michael Schudrich lengyelországi fõrabbi ma emlékmûvet állítottak a városban.
Hello Europe.
Ezt a címet adta volna az index kiváló Budapest-riportere ennek az anyagnak. De gondolni kell a hirdetõkre. A “Nem lesz kisebbség a zsidóság”-ot választotta. Szerencsére a Judapestnek nincsenek hirdetõi.
Nem tudta összegyûjteni a kijelölt határidõig a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért Egyesület a szükséges ezer aláírást annak érdekében, hogy a mintegy 100 ezres lélekszámúra becsült magyarországi zsidóságot nemzeti kisebbségként ismerjék el.
(via index)
Visszatértem, hogy riogassam kedves olvasóinkat. Még mielõtt magyar kabbalistákkal vagy héber Nils Holgerssonnal fenyítenék, bemelegítésként megosztom mindenkivel az elmúlt hetek legbizarrabb linkjeit.
A lézeres éruv kérdés, mennyire halachikus, mindenesetre installációnak nem rossz. A “hogy mivan?!” szekció második gyõztese pedig a Hitlerre hasonlító macskák fotóblogja. üs ha már második világháború, a comment:com bemutatja minden idõk legrosszabb sitcomját. De mi inkább nézzük meg Donald kacsa kalandjait Náciországban a YouTube-on. A vége egészen a Hugó, a vízilóra emlékeztet.
üs hogy valami kevésbé borússal is elõálljunk, természetesen a Superman is a zsidó összeesküvés része, de nem úgy, ahogyan azt gondolnánk… A következõ pedig igazából Miou linkje, a tréfliség egy speciális mélypontja… Hello Kitty kolbászkák. Pedig Kitty családtagjai gyanúsan askenázi beütésûek. (Lásd még itt is.) Tehát a kérdés, hordhatunk-e jó szívvel Kittys kapedlit, továbbra is nyitott.
(Mondjuk ezt nem igazán értem, ha lány vagy, akkor helybõl nem hordasz ilyesmiket, ha meg fiú, akkor biztos, hogy egy cicát szeretnél rajta látni? Gyanítom, hogy a reform csajok a becélzott piaci szegmens, nem is rossz ötlet… Reform csajok hiányában lepjük meg bármicvó ismerõsünket egy hasonló tárggyal, aztán élvezzük a reakciókat.)

2005 június 21. - három héttel azelõtt, hogy a kiürítési terv elõkészítéseként bezárnák a települést - kezdetét veszi a gush katifi éves ifjúsági kosárlabda bajnokság.
a torna mindig is a nyár fénypontja volt a helyi fiatalok számára, akik minden évben arra vártak, hogy játszhassanak és drukkoljanak a csapatuknak.
a 2005-ös kupának is ugyanolyannak kellett volna lennie, mint a korábbiaknak, de nem így történt, mivel ekkor a kormányzat felszámolta a közösséget izrael nyugalma érdekében.
a film a netzer hazani helyi kosárcsapat elhatározásáról, hitérõl és küzdelmérõl szól, akik a szürreális körülmények ellenére úgy döntöttek, hogy miközben az izraeli kormány kitelepítési tervei ellen küzdenek, a legjobbat hozzák ki magukból és megnyerik a 2005. évi bajnokságot.
(via life of rubin)