2002-ben két, elektronikus zenét mixelõ fiatalember, Ofer “Schoolmaster” Tal és Uri “MixMonster” Wertheim, akik egyébként szabad idejükben a Radio Trip nevû formációt tolják, megalapítják a The Apples zenekart Tel Avivban. Hozzájuk csatlakozik Yoni Halevy dobos, még egy Dj, négy fúvós és egy nagybõgõs. A cél egyszerû, a csapatnak táncolható zenét kell játszania. A gyökerek a hagyományos funk és jazz zenében húzódnak, egy kis elektronikus zenével lazítják, és kész is van az a zenei turmix, amely a megszólalás elsõ pillanatától rendkívül egyénivé teszi hangzásukat. Csupán a zenére hagyatkozva nem mondanánk tipikus izraelinek, hiányoznak a közel-keleti motívumok, a zeneszámok egy-két kivételtõl eltekintve instrumentálisak, tehát a közel-keleti helyzetet fikázó politikus szövegeket ne is reméljük. A színpadon kilenc fickó zenél (trombita, harsona, alt-, tenor-, szoprán-, baritonszaxofon, nagybõgõ, dob, két Dj, effektek), és olyan tempójú zenét varázsolnak, hogy láb nem marad szárazon. A Judapest részére Uri “MixMonster” Wertheimtõl kértünk interjút.
Monthly Archive for 2007. július.
Elkana vicce annyira jó, hogy ezzel színesítjük jól megérdemelt uborkaszezonunkat.
Zsidó és palesztin beszélgetnek:
Pal: Na, úgy tûnik, végre lesz államunk, de nekem már elõre fáj a fejem a sok adótól, járuléktól, tb-tõl…
Zsi: Most mit siránkozol? Mi már majd’ 60 éve szenvedünk ettõl!
Pal: Na jó, de nálatok legalább már látni a végét…
Szintén a hírekben:
- Farfour meghalt, Nahoul él!
- Amy Winehouse köp!
- Keresztapa IV? 19 család uralja Izrael gazdaságának 34 százalékát!
- Az új Harry Potter shabatkor jelenik meg! Félelem és reszketés Mea Searimban.
üs még az Index is megújult.
Könyörgünk, menjenek le a Balatonra legalább! A JP is megpihen egy rövid ideig: találkozunk az uborkán túl!
Tel Avivban holnap 34 fok lesz.
Csak mondom.
(De van tenger is.)
Ezt a vörös lencselevest (vagy vöröslencse levest?) a Brit Milá napján szokták ajándékba vinni az édesanyának. Vidámsággal és jókedvvel tölti el azokat, akik esznek belõle. Tesztelés után állíthatom, hogy valóban így van. Ma ezt ebédeltem miután hagytam langyosra hûlni, és valóban jobb kedvem lett tõle ebben a harmincöt fokban. Állítólag tejelválasztást is fokozza, de nálunk ez momentán nem aktuális. Elõnye még, hogy 20 perc alatt elkészül, mert a vöröslencse egy pillanat alatt megfõ.
Egy lábosban szárazon megpirítottam két marék kókuszreszeléket, 2 tk. koriandert, 5 szem szegfûszeget, 2 babérlevelet. Ráöntöttem egy jó nagy bögrényi vöröslencsét, és két bögre vizet. Sóztam, megszórtam sáfránnyal, és puhára fõztem.
Mikor megfõtt, a tányér aljára szórtam egy ek. apróra vágott hagymát, pár szelet fokhagymát, és egy púpozott teáskanálnyi reszelt gyömbért. Erre mertem a forró levest, a tetejére tettem két karika citromot, és hagytam hûlni.
Tavaly februárban Fenyõ Balázs nagyszerû galériát publikált kubai nyaralásáról, amihez nyaralótársa, Nínó Karotta készített képaláírásokat. A galéria régen lehetõséget biztosított hozzászólások írására, és a lehetõséggel élve egy olvasó módszeresen és rendkívül szórakoztatóan végigzsidózta az egészet. Bár szerintem összekeverte a Fenyõt meg a Karottát, ami azt mutatja, hogy nem ismeri õket, mert ez egyébként lehetetlen.
Fenyõ a kommentekben a „Tannenbaum” nevet kapta, amin azóta is hangosan tudunk kacagni. üs az egyszeri hozzászóló nem is tudta, milyen közel jár az igazsághoz! A gyerekkorában Mexikóban élt Fenyõ – édesapja ott volt 1986-ban a szovjet-magyar 6:0-n – az alábbi képen egy onnan származó rágcsálnivalóért, tortilla csipszért nyúl:
Fotó: Sasvári József
Szenzációsan jó volt a tegnapi Beastie Boys koncert Zamárdiban, úgyhogy sajnos bebukta, aki nem volt ott. Olyan frissek voltak, mintha 1989-et írnánk, Mike-D jobban tolja a HC/punkot, mint Jello Biafra, a srácoknak jobban áll a Dick Tracy-ruha, mint Warren Beatty-nek, funkibbak, mint Bootsy Collins és szellemesebbek, mint két kötet zsidóvicc.
Yossi Klein Halevi írásaival 1997-ben találkoztam elõszor a Jerusalem Report magazinban. Ezek az írások intelligensek és pontosak voltak, de volt bennük mindig valami lenyûgõzõ és magával ragadó kvalitás is. Talán az emberi integritás a jó szó itt, hiszen Józsink egy olyan ember, aki egyszerre tartja magát elkötelezett cionistának, politikailag centrumpárti izraelinek és kritikus zsidónak. Az elsõ könyve remek Hollywood anyag lenne: a “Memoirs of a Jewish Extremist” arról szól, hogy miképp lett “szélsõséges” izraeli telepes egy vallásos ortodoxokból és a holokauszt túlélõibõl álló brooklyni család gyerekébõl. Kötelezõ olvasmány.
CD-kritika: The Idan Raichel Project, International album, 2006
Mit írjon az ember egy olyan CD-rõl, aminek dalszövegeinek 95 százalékát nem érti? A maradék öt százaléknyi megértett szavakból összerakja a történeteket. Az elsõ dalban (címe: Bo’ee) például sokszor elhangzik a ‘gesem’ (=esõ) szó, így arra gondoltam, hogy a dal egy vándorról szól, aki a Negevben botorkálva esõre vágyik, s visszaemlékezik az egyetlen lányra, akit szeretett. A vagabond romantika amúgy nem áll távol a CD anyagától: a számok többsége hallatán az elkapott szavakkal együtt az asszociált történetek többsége valamilyen misztikus-vándorlós-szerelmes-bölcs öreges-múltba révedõsre sikeredett. Erre kitûnõ példa az ötödik, Im Tachpetza címet viselõ szám, melyben egy rekedtes, vélhetõen etióp énekes szerintem egy bagóval a szájában az életérõl mesélt, háborúkról, nõkrõl és a természet szépségérõl. A hetedik szám (címe Im Telech) és a benne szereplõ ‘be szof hajom’ (=a nap végén) nagyon megkapott - kevdencem a középsõ, szomorú varázslónõ imájára emlékeztetõ rész -, így kicsit csaltam: hosszas munkával kikerestem a dal szövegét (valamiféle szakításról esik benne szó), hogy este tizenegykor együtt énekelhessek a énekesnõvel. A tizenegyedik számból - Azini - ugyan egy árva mukkot sem sikerült elkapni, de szinte biztos vagyok abban, hogy a címet adó Azini egy hegedûmûvész neve, aki elhagyta az énekesnõt és elutazott Párizsba. Az énekesnõ pedig hosszasan emlékezik meg az együtt töltött szép idõkrõl.
üsszességében tehát eléggé kellemes végighallgatni a CD-t, amennyiben valaki édesbús utazásra vágyik sivatagok és szavannák között. Nem mellékesen azonban a zenei anyag meglehetõsen hasonlít a Deep Forest híres, Boheme címet viselõ CD-jére, azzal a különbséggel, hogy ezen speckó közel-keleti szósz is van.
Mikor érdemes betenni a lejátszóba? Akkor feltétlenül, amikor az ember egy három órás prezentáción van túl, és csak lebegni és bambulni szeretne. A cd emellett kitûnõen alkalmas fülledt szombat délutánokon az otthoni szöszmötöléshez és természetesen egy finom és laktató vacsora utánra, rozéval.
Ha valaki másfajta, zeneileg részletesebb kritikára vágyik, az kattintson ide.
Ha valaki részleteket szeretne meghallgatni, akkor meg ide.
The Next War. ?gy látszik, ezt a márkanevet találták ki sivatagi izraeli barátaink a soron következõ háborújuknak. A héten volt még csak az elsõ évfordulója a tavaly júliusi II. Libanoni Háborúnak, de ma már egyre többen a következõrõl beszélnek. Az izraeli lapokat pörgetve az jön át nekem, hogy ezt az újabb háborút már-már imminens, elkerülhetetlen lehetõségnek tartják vezetõ megmondóemberek jobb és baloldalon is.
Az ilyenkor szokásos szájtépés már megy ezerrel, de egyáltalán, miért is kéne kirobbannia ennek az újabb konfliktusnak? A mozgatórugókat tekintve több elmélettel találkozni. Íme kettõ: Tovább is van››
1931-ben több mint 24000 zsidó élt Indiában A cochini zsidók, a Bene Israel „kaszt” tagjai, és a bagdadi zsidók leszármazottjai. Most a Bene Israelrõl írnék pár sort.
A legelfogadottabb verzió szerint a „Benék”õsei kereskedõ hajón utaztak Izraelbõl Indiába, de hajótörést szenvedtek Konkan partjánál. A többi már csak valószínûleg legenda: tizennégy ember élte túl a balesetet, 7 nõ, és 7 férfi. (Mintha már máshol is olvastunk volna hasonlót!) Kiúsztak a partra Navgaon falunál, és a mezõgazdaságban, ott is leginkább az olajkészítésben kezdtek el dolgozni. Az idõk alatt a leszármazottaik fokozatosan elhagyták a vallásuk sok szabályát, egy párat kivéve, és elfelejtettek héberül. Továbbra is megtartották a szombatot, ilyenkor tartózkodtak a munkától. Körülmetélték a fiaikat, a születésük utáni nyolcadik napon, és nem ettek olyan halat, aminek nem volt egyszerre pikkelye és uszonya is. Bár még mindig tartottak pár zsidó ünnepet, ezeknek indiai neveket adtak, és sokban megváltoztatták megünneplésüket. Kivéve a Hanukát, amibõl arra lehet következtetni, hogy csakis a második templom pusztulása után érkezhettek Indiába. Tovább is van››
Azt hiszem ez a “no comment” kategória.
‹via Bede›
Még el sem készült a Hírszerzõ blog új változata, Elefánt barátunk máris felfedi a fátylat:
Sziasztok,
na már kezd alakulni a blog, a teszt verzió itt van:
http://republican.blogteszt.hirszerzo.hu De nem ez a lényeg, hanem hogy ez ugye captcha-t kér a kommenteléshez, és itt értelmes szavakból lett kialakítva a dolog, az egyik elsõ, amit kaptam, a mellékelt ábrán látható. Mondják ezek után, hogy nincs cionista összeesküvés, lol.
(Klikk a képre.)
Azt ugye már tudjuk, hogy a klasszikus terroristaképen túllépve érdekes dolgokra döbbenhetünk rá. Ahogy Orosz Péter rámutatott áprilisban a JP-n:
ürdekes folyamat túllépni a klasszikus terroristaképen. A furcsa ruhás, egyértelmûen õrült emberek, akiknek az életében minden elem másmilyen. Még a seggüket is balkézzel törlik! Operation Bayshield, például, meg az összes akciófilm a világon, dzsihád dzsihád, bang bang (my baby shot me down). Ez persze sík hülyeség. ?k is kávét isznak, blogolnak, felkelnek reggel, feltöltik a laptopot, nyaki csigolyákat recsegtetnek, emailre válaszolnak, borotválkozni talán nem borotválkoznak, de mindenképp felcsattintják egy figyegõre a mobiltelefont. ››
Tehát ott hagytuk abba, hogy ezek is felkelnek reggel, feltöltik a laptopot, nyaki csigolyákat recsegtetnek, emailre válaszolnak… Nos, most újabb izgalmas részletekkel szolgálhatunk! Miután már a mobiltelefont is felcsattintották, újra a laptop fele irányul a figyelmük és elindítják az Adobe Illustratort. Logókat terveznek - épp úgy, mint mi! A terrorista szervezetek logói egymással erõs “intervizualitásban” állnak, de még így is gyönyörû gazdagságot mutatnak:
Ironic Sans csodálatos munkát végzett a blogján: összegyûjtötte és elemezte közel félszáz terrorista szervezet logóját. A logókat klaszterekbe rendezte, a márkaidentitások vizuális reprezentációi szerint. Ironic Sans a Munkáról:
It recently occurred to me that someone had to actually design those logos. But how did they decide who gets to do it? Did the job go to whichever terrorist had a copy of Adobe Illustrator?
I did some research and rounded up as many logos as I could find from terrorist groups past and present. While I hate to give terrorists any more attention, I still think it’s interesting to see the various approaches they took in their logos, and wonder what considerations went into designing them. Does the logo successfully convey the organization’s message? Is it confusingly similar to another group’s logo? Does it exhibit excessive drop shadows, gradients, or use of whatever font is the Arabic equivalent of Papyrus?
‹via Boing Boing›
Egyik legjobb újságcikk cím, ever:
