Volt egy 14 éves lányom. Sárának hívja magát, pedig Emeseként volt anyakönyvezve. A kislányom nagyon jól tanult, mindig 5-öst kapott mindenbõl, én és az édesanyja nagyon büszkék voltunk rá. Fõleg történelembõl jeleskedett. A családban õ a negyedik gyermek, testvérei mind idõsebbek nála és már nem élnek velünk. ? volt a szemünk fénye. Egyik este azon kaptam, hogy az édesanyja régi fotóit nézegeti és jegyzetel. (…)
(…) Ezután egyzser beállított hozzánk az én Emesém, hogy mostantól Sára. teljesen örûltségnek tekintettem ezt a váltást. A Sára ugyanis zsidó név. Nem tudtam elhinni, hogy a lányom egy zsidó nevet választott magának. Egyre több pénzt vitt magával. Még az anyjától is lopott, de nem tudtam semmit tenni. Egyszerûen nem hittem el ami velem történik, folyamatosan béna és kába voltam. üs a legszörnyûbb a Karácsony este volt. A lányom elment buliba. ün csak akkor jöttem rá. EZEK ZSID?K! KARÁCSONYKOR CSAK A ZSID?K BULIZNAK. Ugyanez volt Húsvétkor. Jézus urunk feltámadását ünnepeljük. Pénteken amikor a kerezstrefeszítésre emlékezünk, a lányom ismét elment az általa pubnak nevezett helyre. ZSID?K. Azt ünneplik, hogy kerezstrefeszítették Jézust. Ezek mind zsidók! Ezeknek semmi sem szent! Pénzéhes zsidók! Elmentem megnézni a helyet. Televolt. Rengetegen voltak. Buliztak, ittak, önfeledten. Egy szent napon. (…)
A JP azt szeretné, ha ünök mind boldog, a világ aktuális popkulturális ügyeiben is tájékozott emberek lennének. Ezért hadd elemezzük közösen az idei nyár valóban fontos kérdéseit!
1. iPhone
Begyûrjön minket is Steve Jobs legendás RTF-je vagy inkább ne higgyünk a hype-nak? Ilana Donna, az Amaldo.com vagány (valamint Sarah Jessica Parker lookalike) vlogger csaja felteszi a megfelelõ kérdéseket.
Kérdései maradtak? Szkeptikus fogyasztó ün? Táplálja gyanakvását Mobiussal, az ortodox anarchistával!
2. Simpsons film
Bár sajnos nem a Kamp Krusty epizód megnyújtásából készül az “egész estés” Simpsons film, de a hírek szerint jó lett a forgatókönyv. Már csak 18 nap és D’Oh!
3. Amy Winehouse
Vajon Amy Winehouse tényleg a zsidó Paris Hilton? A Spin Magazine legújabb számát pörgetve legalábbis felmerül bennünk a gyanú.
A magát a reform és az ortodoxia között pozicionáló, Amerikában conservative-nek, másutt maszortinak nevezett mozgalom intellektuális értelemben vett vonzerejét talán épp az adja, hogy egyszerre kifejezetten modern, progresszív és ugyanakkor tradicionalista is, amennyiben hangsúlyozza a zsidó vallásjog, a háláchá életünket meghatározó voltát. Teszi ez utóbbit azért, mert fölfogása szerint az emberek egymás közti viszonyát szabályozó parancsolatok ill. az ember és Teremtõje közötti kapcsolatot meghatározó parancsolatok egyaránt elidegeníthetetlen részei a szövetségnek. Nincs mit csodálkoznunk tehát azon, hogy a conservative mozgalom ragaszkodik az étkezési parancsolatok megtartásához. A maszorti közbülsõ helyzete azonban itt is megmutatkozik: a kásruthoz való viszonya nem csak a hagyományt kevésbé ismerõk irányába sugároz ki, hanem a magukat a hagyomány egyedül autentikus képviselõinek tartók felé is. A bejegyzés folytatódik! ››
Mostanában egyre gyakrabban látogatom az Ufi-t, az APACukában üldögélve pedig az offline változatot is kezembe szoktam venni. Cimkék használata nélkül azt kell mondanom, hogy ez egy remek lap, ami egy olyan kultúrát és mentalitást képvisel a magyar közéletben, ami nagyon hiánycikk. A legfrissebb számban Ács Ferenc például a Gój Motorosokról így ír:
Még a legjobb családban is elõfordul, hogy valaki részegen hülyeségeket beszél, aztán pedig kialussza magát, és másnap erõst szégyenkezik. Az alkohol inspirálhat például meggondolatlan és – akkor még határozottan jónak tûnõ – bizarr névadási ötleteket is.
Valami efféle történhetett a magukat Gój Motorosoknak elnevezõ baráti társasággal is, akik aztán viszont így maradtak. Ha minden úgy lenne, ahogy azt a tábortûznél a hatodik és hetedik doboz sör között esetleg kitalálunk, akkor ez az egyébként is terhelt világ még sokkal inkább elviselhetetlenebbé válna. (…) A bejegyzés folytatódik! ››
Birobidzhan, Biro-bidjan, Birobidzsan. Ki tudja, hogyan írják, vagy hányféle képpen ejtik a nevét, de a Zsidó Autonóm Terület fõvárosával kapcsolatosan nem is ez a legnagyobb rejtély. A hely, melyet a nevek jelölnek, Sztálin „alternatív Izrael”-je, mára virágzó, ám funkcióját vesztett terület. 1937-ben jellege még munkatábor, 2007-ben mégis 70 éves fennállását ünnepli. A New Angle Film dokumentumfilmje errõl a történetrõl szól. A bejegyzés folytatódik! ››
Nem vagyok (még?) shomer shabat, de öt nap blood, sweat and tears pörgés és munka után bizony tudom értékelni a pihenés kezdetének megünneplését. Erre pedig valóban nincs jobb forma, mint egy jó vacsora, jó barátokkal és jó borokkal. A vacsora nálam volt a Palotanegyedben, ott voltak Fûszeresék, Vadjutka, Orosz Péter és persze Stimm Elma. A mi shabati menünk:
Ezzel a recepttel be is fejezem a marokkói zsidó esküvõ gasztronómiai feltérképezését. Nem csoda, egy ilyen kis csomag elfogyasztása európai ízlésemnek felér két torta édességével. A bejegyzés folytatódik! ››
Csak szólok, hogy Iggy Pop (sz: James Newell Osterberg, Jr.) és a Stooges hétvégén Tel Avivban játszik. Iggy a no.1 kedvencem volt tizenéves koromban, de még ma is meg vagyok arról gyõzõdve, hogy õ volt a hetvenes-nyolcvanas-sõt-kilencvenes évek leghatásosabb figurája a rockzenében. Nélküle nem lett volna sem a punk, sem az underground-indie, sem a grunge szcéna ugyanolyan. Word!
Utoljára 13-14 évesen, a 80-as, 90-es évek fordulóján voltam gamer, a Sega Genesis, Nintendo Gameboy, valamint a 386-os érájában. Bár akkor nagyon cutting edge dolognak számított a “16 bites” Sega konzol, a mai hardverekhez képest ez olyan volt, mint Korda Gyuri a Daddy Cool-hoz képest. (Off: ugye az megvan, hogy Korda mostanában hivatásos póker-kommentátor? A Thököly-úti zsinagógában pedig vannak róla szuperloller kippás képek a 80-es évekbõl egy zsinagógai fellépésérõl.) A bejegyzés folytatódik! ››
A Tnach-ban a fekete bárány Jákob meggazdagodását szimbolizálja. Az Újtestamentumban a bárány Jézust jelképezi. De vajon mit jelképeznek ezek a vérszomjas újzélandi bárányok? A kattintás után vérloller trailer következik.
Érdemes meglátogatni a trash-horror-paródia film honlapját is.
Június 30-án szombaton újabb JP offline eseményre került sor: várossétára mentünk a Józsefvárosba. Jó talmudistákhoz méltóan, rögtön két perspektívából szemléltük a körülöttünk zajló nyócker helyzetet: egyrészrõl zsidó perspektívából, másrészrõl városi szempontból. Elõbbit Darvas István, a Nagyfuvaros utcai zsinagóga rabbija képviselte, aki a zsidó múltról és jelenrõl, a rejtõ-i emberekrõl mesélt; utóbbit pedig Alföldi György, építész, a Rév8-tól. Velünk volt Bálint Móni is, aki szociológus, a Hints Institute for Public Art egyik alapító tagja. Rspct.
Fotók a JP Flickr-en, videók hamarosan a YouTube-on.
Lemaradt? Nem is értesült róla? Fáj? Nos, a megoldás a JP hírlevele, ami tudósít az efféle lehetõségekrõl is. Hetente jelenik meg, feliratkozás a hello@judapest.org címen.
Sokan-e vagyunk? Elegen-e vagyunk? Akárhogy is, most már 30 ezer felett van a havi látogatások száma a JP-re és ez jó. Az “egyedi látogatók” pedig júniusban egészen pontosan 5570-el voltak többen, mint ahányan zsidónak vallották magukat a legutóbbi magyarországi népszámláláson.