Egyszerûen nincs mit mondani errõl a desszertrõl, annyira finom! Mi is csöndben ettük, néha felsikoltva a gyönyörûségtõl. Felnõtt desszert, ugyanis kissé kesernyés. Nincs benne se cukor, se liszt, de fejenként öt deka étcsokoládéval érdemes számolni elsõ körben. (Aztán mindenki kérni fog még egyszer, úgyhogy gondolkodhatunk akár tíz dekában is) Ha van otthon tejszín, akkor egy nagyon pici cukorral verjük fel egy kicsit, de semmiképp ne kemény habbá, és csorgassuk a süti mellé!
A bejegyzés folytatódik! ››
Monthly Archive for február, 2008
A Magyar Narancs cikket készít az “új magyar zsidó identitásról”: az “erõsõdõ alternatív elgondolásokról, igényekrõl és narratívákról” (munkahipotézis). A sztorit bevállaló újságíró megkeresett engem is, holnap fogunk beszélgetni az APACukában, de internetes mém-indítás céljából ismertetném itt a vitaindító kérdéseket és az én válaszaimat. Még úgysem beszélgettünk itt ezekrõl a kérdésekrõl – ilyen didaktikus formában legalábbis. A kérdéseket továbbküldöm öt embernek, akiknek szintén várom a válaszát és õk is továbbküldhetik öt embernek. üs persze lehet itt is válaszolni a kommentek között. Sõt, ezt kimondottan ajánlom, mert a válaszok bekerül(het)nek a Magyar Narancs cikkébe is. Instant hírnév!
Kattintás után a kérdések és az én válaszaim.
A bejegyzés folytatódik! ››
Ezt a vicces reggeli szoknyát nézegettem ma reggel, Péter Anna dézignolta, és dõlõ zsiráfok legelnek rajta dõlõ akáciákról. Oldalt vannak elefántok is, szintén dõlnek, valamint majmok (szintén dõlnek).
Arra gondoltam közben, hogy egy hajlított, a dús szemita haj kordában tartására is alkalmas eszköz neve igazán lehetne az, hogy zséráf.
?gy döntöttem, lerajzolom. Rendkívül ügyetlenül rajzolok, de vannak színes ceruzáim. ütvenféle szín. Köztük glitteres arany.
Íme:
Tényleg nem terveztem, hogy dühös legyen, de így adta ki. Nyilván lehet persze, hogy nyomja a fejét a zséráf.
Talán ide kapcsolódik Stöckert Gábor kiváló cikke pár héttel ezelõttrõl, ami tele van hasonlókkal:
A szóviccek – és egyáltalán a viccek – értelmezésének biológiai háttere viszonylag szûz terület az orvostudományban, de abban nagyjából minden kutatás egyetért, hogy az agymûködésben jelentõs különbségek fedezhetõk fel a szóviccek és a mórickás-nyuszikás, szituációs viccek felfogásakor, másként zajlik ezeknek a megértése.
Izrael gazdasági központja Tel Aviv, milliós település, több százezer ember ingázik, utazik naponta a városban. Ez azt jelenti, hogy sokan autóba ülnek, és a jó hangulatú mediterrán városból egy bûzös, a szmogtól fulladozó, állandósult dugóktól szenvedõ, élhetetlen városi színtér keletkezik. Ez nem jó senkinek, nem jó az itt lakóknak, nem tetszik a turistáknak és nem tetszik a város vezetésének sem. (A helyzet hasonlít a budapesti körülményekre, azzal a különbséggel, hogy itt a városvezetés nem töri össze magát, hogy élhetõbb környezetet teremtsen. Demszky Gábortól ugye tudjuk, hogy kerékpárutat azért nem kell építeni, mert Budapesten nem bringázik senki. Csak néhány idióta, de ez mellékszál, most nem errõl lesz szó.) Szóval, a város vezetésének nem tetszik a kialakult helyzet, és jelentõs változásokat szeretne. A tel avivi várostervezési bizottság részérõl nyilatkozó Sharon Keren el is meséli, hogyan szeretné felültetni a tel avivi embereket a kerékpárra. Nincs ebben semmi újdonság, egyszerûen egy mûködõ rendszert vesznek át más városokból, ami nem ismeretlen számunkra sem. Elegendõ csak Bécsbe látogatni, és minden kiderül.
Már két jófej olvasótól kapott a JP PayPal adományt, összesen 10.000 forintot – köszönjük jófej olvasók! Most ebbõl költöttem 26 kanadai dollár értékben, miután licenszt vásároltam az Acquisition nevû P2P szoftverhez. Ennek segítségével tovább tudjuk gazdagítani a JP blográdió zenei kínálatát.
Tanulság: érdemes adakozni a JP-nek. :) Ehhez csupán a jobboldalt található sárga “Donate” gombra kell kattintani. Az érkezett pénz elköltésébe is bele lehet szólni. (Fõ irányvonalak eddig: matricák, nyomda, legális mp3-ak vásárlása, falafelháború, városséták stb.)
Rezgett a léc, hogy akkor ez a hír most napi linkfalatka legyen vagy önálló poszt, de a JP ritmusa most talán az utóbbit kívánja:
A TMZ sztáripari pletyka-szájt feltárt egy érdekes trendet: volt izraeli elitkommandósok áramlanak be a hollywoodi testõr-piacra. ?k a legmenõbb életstílus-kiegészítõk a glitterati számára: izraeli izomkommandósok vigyáznak Paris Hiltonra és Britney Spearsre is. A TMZ videója szerint a paparazzók és egyéb sztárparaziták ellen hasonló módszereket kell bevetni, mint a terroristák ellen.
›via Jewlicious‹
Pont másfél évtizede hangzott el Landeszmann Györgytõl, Budapest egyik vezetõ fõrabbijától:
“Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bõgatya és a fütyülõs barack.”
Az interjú a Heti Magyarország 1993. február 26-i számában jelent meg, az Index “Tegnapi újságja” pedig felidézi, hogy mi is vezetett az elhíresült mondatig. Ugyanitt elolvashatjuk az eredeti cikk beszkennelt változatát is, ami a sokat sejtetõ zoltai.jpg nevet viseli.
Szerintem ez egy olyan történet, ami jól tükrözi a magyar-zsidó együttélés sokféle neurózisát, kibeszéletlenségét és frusztrációját. Landeszmann amúgy Kanadába disszidált az eset után – Szabó Alberten kívül talán õ az egyetlen negatív hazai közszereplõ, aki ezt a megoldást választotta.
Talán emlékeznek többen a tavalyi haggada bejegyzésemre, aminek akár az is lehetett volna a címe, hogy “2 zsidó-3 haggada”. A posztom lényege az volt, hogy a haggada – akárcsak az egész zsidóság – egy rendkívül gazdag, sokszínû, pluralisztikus hagyomány. Sokféle haggada, azaz sokféle emlékezés, sokféle narratíva és sokféle szokás-rítus létezik; eredetileg ezek bemutatására jegyeztem be a haggada.hu domaint.
Azóta viszont több nagyszerû emberrel beszélgettem a projektrõl és számos új ötlet is felmerült arra nézvest, hogy mire és hogyan lehetne a Haggada.hu oldalt használni. Ezeket most prezentálnám itt, annak reményében, hogy minél többen kapcsolódnak a JP olvasók közül is a projekthez: további ötletadással, támogatással, írással, szerkesztéssel vagy akár csak egy barátságos virtuális hátbalapogatással. Íme a Nagy Magyar Haggada Projekt alappillérei:
Hazatértem Párizsból, búcsúzóul, valamint örök mementóul feltettem néhány francia zenét is a JP rádióblogra. A franciákat (Yelle, Justice) jól egészíti ki néhány új brit szám is (Ed Solo&Skool of Thought, The Automatic.)
Egyébként jól látják! A bajusz divat 2008-ban.
A “geek” angol kifejezés a magyar nyelvben is olyan embert jelöl, aki megszállott rajongója egy speciális témának, amit ezért apró részletekbe menõen ismer. Az igazi geek nemcsak, hogy kiismeri magát a kívülállók számára obskurusnak tûnõ részletekben, hanem épp ezek az úgynevezett részletek jelentik az öröm valódi és elapadhatatlan forrását. Geekizmus.
Párizs belvárosának közepén egy tökéletesen felújított, állagmegóvott, pezsgő zsidó negyed áll, a Marais. A J jelenlét 3-4 utcán a leglátványosabb, ezek ma sétálóutcák, ahol nincs parkolás, vannak viszont fák, dísznövények és díszburkolatok. És zsidók is vannak. Az összes épület eredeti, nincsnek újépítésû házak: az összes fel van újítva. Ahogy itthon is, ott is pampogtak kicsit a helyiek (a gyarló emberek PARKOLNI akartak), de Párizs bekeményített és azt mondta merdre!, ez belváros, annak is a szíve, ennek gyalogos õvezetnek kell lennie. És az lett.
Elég nagyképûen hangzik ez a gombakaviár név, de nincs mit tenni, nem találtam jobb nevet neki magyarul. Ha valakinek van jó fordítási ötlete, az ne fogja vissza magát!
Elõételnek is kiváló, de fõételként is megállja a helyét egy beszélgetõs, borozgatós estén barátaink körében. Nincs szükség hozzá evõeszközre, legfeljebb egy kistányérra. Ha fõfogásnak szánjuk, akkor érdemes nem csak sültpaprikába, hanem többféle zöldségbe, esetleg sajtszeletekbe, palacsintába tölteni. (Vékonyra zöldségpucolóval szeletelt cukkíni, padlizsán, sárgarépa, uborka stb. jöhet szóba) A bejegyzés folytatódik! ››
Kezdjük az elején. Scheiber Sándor (ז״ל) volt minden idõk egyik legjobban szeretett rabbija. Szerethetõ volt. Igazi, nagypályás spíler. Tudományosan is, valódi neológ rabbiként is, emberként is. Az õ nevét viseli az iskola. Ez jó. Igen jó! A bejegyzés folytatódik! ››
A Wesselényi utcai ortodox(-nak szánt) gimnáziumba jártam, közvetlenül a rendszerváltás utántól öt évig. Az iskola – vallási tájékozódásunkat és szocializációnkat elõsegítendõ – már az elsõ évben kiszervezett minket Szukkotra egy kedves zürichi családhoz. üröm az örömben, vagy öröm az ürömben attól függõen, hogy melyik féltõl halljuk a történetet, a család kissé késõn értesült jövetelünkrõl, és beszerveztek maguknak vidéki programot. Így otthagyták nekünk – három 15 éves lánynak – a lakást, Zürich vallásos negyedének közepén. Hát nem voltunk mintalányok: rövid idõ alatt sikerült a kóser lakást teljesen eltréflizni, a szomszédokat kiborítani a szombati porszívózással, eltörni a kristály sótartót és elrontani a telefonszámlaszámlálót. Ezen három napos tevékenységünk közben vetõdtünk a hálószoba felé. Persze kiváncsiak voltunk nagyon, hogy “hogy csinálják az ortik”, van-e valami látható nyoma a vélt “másságnak”. De nem láttunk semmit a két egyszemélyes ágyon és a parókákon kívül. Ekkor Kati – aki már akkor sokkal mûveltebb volt vallási ügyekben – elõrukkolt. “Tudtátok, hogy ha egy orti pasi szeretkezni akar a feleségével, akkor ezt úgy jelzi, hogy hozzávágja a kipáját?” Néztünk rá bociszemekkel, hüledeztünk és ingattuk a fejünket, hogy micsoda macsó hely ez az ortodox hálószoba. Kati elültette a szecskát. A bejegyzés folytatódik! ››
Legújabb kommentek a JP-n: