Én egészen mostanáig azt hittem, hogy senki nem tud rosszabbul vallást reklámozni, mint Tom “eszelős tekintetű” Cruise. Alig pár hónappal Cruise kiszivárgott szcientológus videója után itt van azonban Grandpa John, aki egy kovászos uborka elektrifikálásával kívánja demonstrálni a kereszténység előnyeit:
Engem nem győzött meg. A legrosszabb zsidóság reklámot egyébként meglepő módon a Heeb Magazine követte el (kattintás csak saját felelősségre).
Mindezzel azért is hozakodom elő, mert holnap épp valami hasonlóról fogok beszélgetni Csillag Gáborral, Szvetelszky Zsuzsával és György Péterrel Monostorapátin (@18:00 – “Vegyenek zsidóságot? De hogyan? Zsidó kultur-PR, zsidó brand-ek Magyarországon”)
Bevallom, csak azért teszek most fel kalács receptet, mert olyan szép a kalácsom a Vadjutka biciklijének a csomagtartóján, hogy muszáj megosztanom a fotót veletek. Egymagában pedig nincs sok értelme ennek a képnek.
Hozzávalók két kalácshoz:
7 pohár liszt (egy pohár 2,25 dl)
0,4 pohár cukor
3 tojás felverve
0,5 pohár olaj
2 dkg élesztő
0,5 ek só
1,75 pohár meleg víz A bejegyzés folytatódik! ››
Több Judapest, több szexi francia rock ‘n’ roll jew, ígértem ezt nemrégiben egy olvasónak, és különben is, mint azt már biztosan mindenki nagyon jól tudja, a Judapest.org mérvadó, progresszív, popkulturális megmondó magazin (ráadásul szolgáltató szemléletű: a progresszív zsidó popkultúra alapján ad útmutatást az Élet Nagy Kérdéseiben), a mérvadó popkulturális megmondás pedig nem lehet meg francia (retro) popzene, chanson és hasonlók nélkül. Lássunk is néhány példát a nagy öregek nemzedékéből.
Az első mindjárt a dallamos, pop-rockos chansonokat játszó Joe Dassin, aki New Yorkban született 1938-ban, egy amerikai filmrendező és egy magyar hegedűművésznő gyermekeként, tanult Európában és Amerikában, majd apja kommunista nézetei miatt a család Franciaországba költözött. Dassin később francia-amerikai kettős állampolgár lett. 1980-ban hunyt el, szívroham következtében. Egyik legismertebb száma a Champs-Élysées: A bejegyzés folytatódik! ››
Kedvenc apróhirdetésem az Új Élet egyetlen használható – és olykor szívszorongató – rovatában, a “Keresés”-ben jelent meg 2006. január 1-én:
“Szemere Juditot keresem, aki Budapesten, az Utas u. 4. alatt lakott 1987-ben. Aki jelenlegi címét tudja, írjon Aliza Sapirnak, Hanassi Str. 55/15, Givat Shmuel, 54021, Izrael.”
Azon túl, hogy a JP segítségével talán nagyobb hatékonysággal sikerül megtalálni, a posztot esztétikai kérdések inspirálták: mitől olyan zsidós (nekem) az Utas utca, ez a rózsadombi, a Nagybányai úttól a Vöröstorony lejtőig húzódó, a Batyu utcát keresztező, egyébként 1968-ban elnevezett kis utca, hogy teljesen adekváttá teszi, hogy valakit, aki ott lakott, Izraelből keresnek? A bejegyzés folytatódik! ››
…amit magammal is vittem a Tilosba, de már nem maradt idő a lejátszására. A JP a pótlások helye, tehát íme Khen Rotem, azaz Sagol 59 legújabb albumának első remixe, a Ping Pong:
Jó még tudni: Sagol 59 első Amerikában is kiadott albuma a “Make Room” és persze őt is a zseniális JDub Records gondozza (ehhez a kiadóhoz tartozik a Soulico, a Balkan Beat Box, a Golem, SoCalled és innen indult Matisyahu is), a lemez producere egy 17 éves “csodagyerek”, a Little Johnny (Johnny Hakatan). A fenti mixet a Greenhouse készítette, ami Amir Estlein-t takarja. Nyelvtanulásra is tökéletes.
“Négy-hét hónapon belül Izrael egészen biztosan megtámadja Irán atomlétesítményeit”.
Ezzel az erős felütéssel kezdi publicisztikáját Benny Morris a New York Times-ban és a folytatás talán még elborzasztóbb: nukleáris eszkaláció, preemptív népírtás, térképről letörlés járulékos kárként. A cikkben Morris azt fejtegeti, hogy 1. Iránt mindenképpen megtámadja Izrael 2. Irán (és Izrael, valamint a Világ) akkor jár a legjobban ebben az esetben, ha az izraeli csapások sikeresek, mert ha nem, akkor 3.) A konkliktus egészen bizonyosan nukleárissá válik: Izrael “kénytelen” lesz megelőző atomcsapást is mérni Iránra és akkor 4.) Bazmeg lesz.
Szerintem Benny Morris ismét azt bizonyította, hogy a ráció helyett leginkább a rációt elpusztító szenvedélyben hisz: egy igazi dementor. Szerencsére vannak más hangok is, nem mindenki van rajta ezen az apokaliptikus trippen. Ephraim Halevy, a Moszad volt főnöke, a Shasha Stratégiai Intézet igazgatója például azt nyilatkozta a TIME-nak, hogy egyenesen butaság lenne Iránt megtámadni. (Persze Libanont is butaság volt megtámadni 2006-ban, de talán az jó tanulópénz volt az izraeli döntéshozóknak.) Az amerikaiak is kezdenek visszavenni a hisztériázásból: már az EU-Irán tárgyalásokra is küldenek megfigyelőt és még a krézimadárfaker Ahmadinejad barátunk is pozitívan reagált erre. A J-Street is a diplomáciai utat nyomja.
Ha valaki rá van kattana a témára, annak a Google News lesz a legjobb barátja: Iran + Israel kulcsszavakra napi tucat cikket is előtúr az aggregátor. Szebb jövőt!
Vasárnap délután voltunk a Tilos Rádióban Nagy Levinnel, zenéltünk sokat és beszélgettünk 21. századi zsidó identitásról, kultúráról, dilemmákról, Judapestről, Schmudapestről Mobutu Juniorral a.k.a. Hentessel.
Jól éreztük magunkat, Mobutu Junior is jól érezte magát, így nem csak újabb meghívást kaptunk, hanem felmerült egy állandó saját műsor ötlete is. JP-t az éterbe?
Műhelytitok: a végén nagyon szerettem volna shalom motherfuckerral elköszönni, de elszámítottam a ritmust. Na majd legközelebb, vagy akár ez lehetne majd a saját műsor címe is. ;]
A Wisconsin Public Radio készített még májusban egy rövid interjút kedvenc külpolitikai szakértőnkkel. Azt állítja egy hozzászóló – aki a jelek szerint képes egymástól hangokat megkülönböztetni –, hogy az interjú csak megerősíti, miszerint Brecher civilben tényleg John Dolan amerikai író.
Négy full szezon JP, 1384 poszt és huszonháromezerháromszáznyolcvankilenc komment után most úgy érzem, kedves barátaim és kedves olvasók, hogy szükségem van egy extended offline sábátra. Mobius barátom bizonyára még azt is hozzátoldaná:
.. to get some healthy goyisher perspective.
Úgyhogy ezt teszem most, remélem találkozom minél többetekkel 3D-ben is, eszünk finomakat együtt és nevetünk jókat, aztán ha eljön az idő, akkor persze visszatérek és folytatom.
Amikor egy reggel nyugtalan álmomból felébredtem, György Péterré változva találtam magamat ágyában, és hirtelen késztetést éreztem arra, hogy Judapest-posztot írjak a zsidóság popkulturális reprezentációjának egyik toposzáról, mégpedig a vicces, modern, ugyanakkor egzotikus zsidó figurájáról.
Ez az ábrázolásmód szép lassan fejlődött ki két, tulajdonképp gyökeresen ellentétes kép (tézis és antitézis) békés hollywoodi hibridizációjából (szintézis), és egyikkel sem szakít olyan radikálisan, mint a Hebrew Hammer. Az egyik volt az önironikus, neurotikus, de egyébként teljes mértékben asszimilált, valódi zsidó hagyományokat nem tartó értelmiségi zsidó-kép. Név szerint Woody Allen (vö.: at least he’s jewish):
A másik ős pedig az, ahol SEmES kiváló megfogalmazásában
a „kóser” zsidót stetl-romantikába áztatott, chaszidizmussal leöntött mázzal tálalják, ahol a nőábrázolás kimerül a „Jiddise Mamme” és a „gyönyörű zsidó lány” alakjaiban, s ahol elõbb-utóbb szentimentális (ön)tömjénezésbe, vagy egymás nyakába borulásba, esetleg szentimentális nosztalgiába fullad a skanzen jellegű zsidókonstrukció.
A kettő kombinációja: a zsidó hagyományokhoz, a zsidósághoz, esetleg Izraelhez valamiféle formában kötődő, vicces, de azokat a külső szemlélők számára mégiscsak egzotikumként megjelenítő alak. Lássunk néhány tipikus példát, javarészt sitcomokból – nem véletlen, de nem is zsidó összeesküvés, a viccesség és az egzotikum együttes alkalmazása itt a legkifizetődőbb.
Az első mindjárt a Geller család a Jóbarátokból: szekuláris, klezmer-csöpögéstől általában mentes, modern szereplők, ugyanakkor Ross mindent megtesz, hogy elmagyarázza fiának a Hanuka jelentőségét. Még Karácsonyi Tatunak is beöltözik (a jelenet végén figyeljük meg, azért csak befigyel némi Tipikus Zsidós Zene): A bejegyzés folytatódik! ››
Sorakoznak s elfutnak a hetek,
Mintha kórház-szagtól futnának.
Talán nem volt soha ilyen beteg
Az Élet, mely szennyesen bukdos
S nem tud eljutni tiszta kuthoz.
Máskor se volt itt élni jó dolog,
De viharok sürübben jöttek
És többen voltak zúgó bátorok.
Most már a reménytelen Mindegy
Túlságosan meggyőzött minket.
A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,
Hogy nem szorul össze az ököl.
S hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.
Igenis: kell a bátor lobbanás
S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,
Hogy minden vannál mindig jobb a más.
Gyujtsuk ki jól a sziveinket:
Csak azért se győzhet a Mindegy.
Mióta a Judapestet olvasom (néha írom), 100 %-kal több hummuszt fogyasztok. Illetve: több Judapest, több ízletes és tápláló csicseriborsó. Valamint sokkoló élményként megtudtam, hogy 100 %-kal több Jožin van a bažinban. De ez most nem tartozik ide.
Azt tapasztaltam viszont, hogy a Judapestet nem, vagy nem rendszeresen olvasók hummusz-fogyasztása veszélyesen alacsony. Van, aki legalább nem gyanakszik (legfeljebb nem hummuszt eszik, ha épp éhes). De sokuk nem is tudja, mi az a hummusz, és furcsán néznek, hogy miért is enne az egyszeri blogger kolloidos talaj-alkotóelemeket, de nem kérdeznek rá, hogy biztosan talajt akarsz enni?, hanem csendben elkönyvelik, hogy milyen furcsa emberek vannak, és kicsit távolabb lépnek, biztos, ami biztos.
Olyannal is találkoztam, aki nem merte megkóstolni a hummuszt, pedig tényleg semmi ijesztő nincs benne, barátságos növényi püré, mondta Dr. Orosz, és teljességgel igaza volt.
Pedig hummuszt fogyasztani jó. Hiszen a hummusz (illetve a csicseriborsó) Shadai közlése szerint
nagyon jó rost-, fehérje-, magnézium-, B-vitamin- és folsavforrás. Csökkenti a koleszterin- és glukózszintet a vérben.
Hozzáteszem, nem fenyeget a veszély, hogy nyomokban steaket vagy ipari szalonnát tartalmaz, szóval vegetáriánusok is nyugodt lélekkel fogyaszthatják.
Egyéb ismert mellékhatások sincsenek, tehát egyes kísérleti gyógyszerekkel szemben senki nem változik ortodox rabbivá hummusz-fogyasztástól, hacsak nem akarja explicit módon.
Legújabb kommentek a JP-n: