Monthly Archive for október, 2008

JP infografika (by Mr. Monkeypresso)

Az én betérésem révén fokozottan előkerült a téma. A férjem nem ellenzi teljesen az operációt, de teljesen érthetően, fél is tőle. A nagyija, amikor először meghallotta, hogy érdeklődik zsidósága iránt, teljesen kiborult, kiabált, hogy ezt azonnal felejtse el, nem engedi meg és egyáltalán, hogy képzeli. Nehezen barátkozott a gondolattal, majd később mégis horgolt neki kipát, elvitte a dohány utcába, beszélgettek a vallásról. Amikor azonban R.Z. rabbi vállon veregette a férjemet, hogy akkor lassan lehetne menni a műtőbe és majd ő fogja végig a kezét, nagyija nagyjából a férjem elé állt és annyit mondott, hogy

“csak a testemen keresztül”.

A bejegyzés folytatódik! ››

Úgy kezdődött, hogy elmentem kineziológushoz. Most mindegy hogy miért, nem a zsidók miatt na. (Négy és fél évnyi lányos rinyálás itt, ne olvasd el.) Szóval csinálta ezt a kuruzslós nyomkodást, amitől majd megoldódik minden – lelkileg per fizikailag. Házi feladatot nem adott, minden megoldódik, kész, ennyi. Egyetlen dolgot kivéve.

Mesélnem kellett magamról, és ezt a “zsidó dolgot” mellékesen jegyeztem meg. Ő pedig megjegyezte, hogy ez nem annyira mellékes, és legyek szíves ezzel foglalkozni. Ő nem mondja meg, hogy hogyan, nem is biztos, hogy ide tartozik, ő amúgy is katolikus, de… Azt mondta, találkozott már néhány ilyennel, aki magát “zsidónak” vallotta, akinek az ősei ezért vagy azért hátat fordítottak a vallásnak, és a szerencsétlen leszármazottak most birkóznak meg ezzel. Igazából nem nagyon érdekelt a téma addig, amíg jobban bele nem gondoltam, hogy azért ez tényleg mekkora szemétség, mind a felmenőktől, mind az Örökkévalótól. És hirtelen sajnálni kezdtem magam – a kineziológusnál ez normális -, hogy Ő miért hagyott el engem, és igazából bele kéne kiabálni ezt az egészet számonkérőleg az arcába… “És a te Istened – ide ért, pont amikor elképzeltem magam a pusztában, ami egyébként elég röhejes kép volt – olyan, hogy le kell rendezni vele, ruhát szaggatva és üvöltve.”

Ezután négy napig gondolkoztam – kép mondjuk: köveket rugdosok magam előtt, gondolkozom -, hogy akkor ezzel most mi legyen. Valóban nem foglalkoztam ezzel igazán soha. Beértem némi szalonzsidózással, meg elkönyveltem ezt valami jópofa “izének”, zsidó nők jók az ágyban stb. És most akkor hogyan foglalkozzak ezzel? Legyek zsidó vagy mi? Elkezdtem mindenfélét, olvasást, tanulást, családfázást , beszélgetést, és közben rájöttem, hogy nem vagyok egyedül.  És úgy döntöttem, megosztom a történeteket, itt.

Gustav Mahler egy igazi, önsorsrontó rock’n'roll jew volt, de tudott optimizmussal és életörömmel teli tételeket is írni, a következő, a III. szimfónia 5. tétele a korai multikulturalizmus jegyében Jézusról és Péterről, valamint a megváltásról szól, a vezényel az olasz Claudio Abbado a svájci Luzernben:

Ezzel kívánok kisimult idegeket és sok lelki erőt a hétre, ránk fér. Savua tov!

(A képre kattintva “high quality” verzió is van ám.)

Ma két eseményen is voltam, az egyiken mint aktív résztvevő, a másikon csak mint passzív szemlélődő vettem részt. A Városálom2010 konferenciára még két hete kaptam a felkérést és bár nem egy civil kezdeményezésről van szó (a fővárosi Fidelitas szervezte), úgy gondoltam, hogy semmit sem veszíthetek azzal, ha ellátogatok rá. Manapság divatba jött az, hogy politikai pártok “civilként” próbálnak eladni dolgokat és nálam már az is plusz pont, ha valaki felhagy ezzel az irritáló pózzal.

Őszintén szólva pár dolog már eleve imponált nekem. Egyrészt rokonszenves volt a kedves és személyreszabott felkérő levél: nem sablonszöveget küldtek és jól artikuláltan magyarázták el a találkozó célját. A találkozó célja deklarátlan egy valamiféle konzultatív-brainstormingolós együttlét volt:

“Október 4-én az Uránia moziban, egész napos rendezvény keretében vitatjuk meg a várostervezés, a környezetvédelem, a közlekedés, a kulturális élet lehetőségeit. A jövő Budapestjén: amilyennek szeretnénk, hogy legyen. Vendégeink a legjobb szakértők, előadók és városvezetők lesznek: azért jönnek, hogy közösen agyaljunk mindezen.”

Másrészt tetszettek az olyan részletek, mint a Budha Tomi tervezte konferencia logó és persze a komoly blogger-jelenlét is a különböző szekciókban. A mi kerekasztalunkon a belvárosi (szub)kultúrák állapotáról és lehetőségeiről, a blogok offline hatásairól, a kreatív ötletek zsákutcásításáról, a nyuggerekről és a bobókról beszélgettünk. Asztaltárs volt Baglyas Gyuri a Beyond Budapesttől és Eva M. Amihay is. A fő üzenetem az volt: akkor lesz csak újra pezsgő kulturális és egyéb élet Budapest belső kerületeiben, ha az a réteg, amely érti, szereti és megfizeti a városi szolgáltatásokat (kávézókat, éttermeket, galériákat, egyedi boltokat) eléri a kritikus tömeget. Ehhez csökkenteni kellene az inaktív, idős lakosság arányát a régi házakban és növelni az aktív középrétegek arányát. Ehhez stratégia kell, ami nincs, de akár lehetne is. A szervezők nem rejtették véka alá, hogy a 2010 utáni városvezetésre aspirálnak, de mindezt nem egy “megmondós” alapállásból tették és elkerülték az olyan nyomulós-visszatetsző dolgokat, mint a program-osztogatás. Összességében ez egy érdekes és hasznos találkozó volt, bárcsak ez lenne a párbeszéd-képesség hazai sztenderdje.

A konferencia végével átnéztünk többen is a Tarka Magyarra (a konferenciáról oda igyekezett Gerendai Károly, László János, Eva M. Amichay is). Az Andrássy úton csatlakoztunk be a tömegbe, ahol úgy néhány ezren lehettünk. A Hősök terén még rengeteg ismerőssel, JP-s haverral is találkoztam, dumáltam mindenkivel egy picit, aztán hazamentem. Bár senki sem dobált ezúttal, de a rendőrség végre jó helyen állította fel a kordonokat (a mellékutcák távolabbi végében), minket pedig nem ketreceztek be. Ez jót tett a közérzetünknek. A Tarka Magyar célja – ha valaki nem tudná – az volt, hogy hitet tegyen a magyar alkotmány 70/A paragrafusa mellett, amely kimondja, hogy az állam minden polgár számára egyformán biztosítja az állampolgári jogokat és bármely megkülönböztetés nélkül. Ez normál esetben trivialitás (”cipőt a cipőboltból”), de sajnos Magyarországon mostanában nem éppen a normalitás az uralkodó állapot. A Tarka Magyar nyilatkozatot aláírta az összes parlamenti párt elnöke (elsőként Orbán Viktor) és támogatásáról biztosította Sólyom László köztársasági elnök is, aki külön kihangsúlyozta, hogy “a radikális jobboldal eszméi és tettei elfogadhatatlanok és veszélyesek”. Ehhez képest nem értem, hogy például a Reakció vagy a Konzervatórium miért érezte úgy, hogy épp most külön posztban kell belerugnia a résztvevőkbe. Kontra-identitásokkal (”antihippi”, stb.) szerintem nem lehet jó brandeket építeni.

Sávua tov JP!