Az elnökválasztási láz engem is elkapott, ez nem titok. Olvasom Tallián Miki apokaliptikus vízióját, és valamennyi átragad a borúlátásból rám is. Bár az okos és hozzáértő emberek, akiket kérdezgetek, általában azt mondják, tökmindegy Magyarországnak, hogy ki lesz az elnök. Lehet, hogy így van. Talán az egész csak olyan, mint egy focimeccs – szurkolunk, örömködünk vagy szomorkodunk, és utána megy minden tovább, mint eddig. A focis hasonlat persze nem olyan jó, mert én speciel nem szeretem a focit. Legyen akkor inkább olyan, mint a Forma 1. Ráadásul ott is egy fekete srác az esélyes.
Mindenesetre ha nem McCain és a repik nyernek, egy fontos kulturális változás biztosan lesz: eltűnnek az ún. protest song-ok, a popsztárok háborúellenes-humanitárius, bociszemű arabgyerekes videói. Igazából a demokraták elleni (és persze melletti) egyik legnagyobb érv, hogy a popipar trendi hősei, Hollywood kevéssé intellektuális sztárjai a maguk bugyuta módján nagyon szeretik kritizálni a jobboldali kormányzatot, csináljon az bármit is. Persze sokszor tényleg igazuk van a kritikusoknak. És akad olyan eset is, hogy amit összehoznak, az kicsivel több, mint egy ócska propaganda-vacak. Van ilyen is.
A mainstream baloldali esztétikai gondolkodás szerint a popkultúra csak akkor jó, ha társadalomkritikai (azaz: a jobboldali kormányt, a rasszista középosztály, a begyöpösödött „kispolgárt”, stb.) kritizáló mondanivalója van. Egyébként meg csak elnyomó, burzsoá szemét. Na most én ezt totálisan máshogy gondolom: szerintem a popkultúra jó, mert élvezetes, néha még valami kis mondanivalója is van, felőlem szövegelhetnek akármilyen oldali dumát, ha dögösek az ütemek és fülbemászó a dallam, akkor most őszintén: ki nem szarja le a többit? És legyen bármennyire is szimpatikus az üzenet: ha a szám gagyi, akkor gagyi. És hogy a legfontosabbat ki ne hagyjam: a tapasztalatok azt mutatják, hogy politikai mondanivaló + humor az flódni, politikai mondanivaló + pátosz/indulat nem flódni. A popikonok pedig szeretnek beledumálni a politikába, ezzel formálják rajongóik nézeteit – humorral vagy pátosszal. Nem, nem Pataki Attila következik, hanem a Bush-éra nyolc éve, dalban és videóban mondva el. Vigyázat, néha tényleg nem jobb, mint Pataki Attila!
Did you fuck that bitch, or what?
Érdekes módon Bill Clinton – természetesen ebben semmi érdekes nincsen, mégiscsak egy demokrata elnökről van szó, aki választás kampányai során pl. Michael Jacksonnal énekelve-szaxofonozva kalapozta a pénzt –, a világ vezető hatalmának vezetője, akiről kiderült, hogy őt meg a farkánál fogva lehet vezetni (ráadásul még hazudott is), túl sok kritikát a popkultúra felől nem kapott. Ezt csak azért érdemes leszögezni, mert az USA imázsának megtépázása, (m)orális válsága nem a Bush-éra alatt kezdődött, és nem is ott fog végződni. Clinton nem csak mint demokrata, baloldali/liberális volt a popvilág szíve csücske, de muzikális alkata is hozzájárult népszerűségéhez. Kampánydala, a Fleetwood Mac Don’t Stop (Thinking About Tomorrow) c. remeke is telitalálat. A repik máig le vannak maradva, és az uncsi és igénytelen „prolirockot” nyomják.
Mindezek után respect Snoop Doggy Dognak a True Lies c. számért, melynek elején megkérdezi Clintont, hogy most akkor megbaszta-e azt a kurvát, vagy sem. (Elnézést a csúnya szavakért.)
No more drama
Busta Rhymes már 1998-as albumában katasztrófa-lázban égett (E.L.E. (Extinction Level Event): The Final World Front), és a világ 2002-re meg is változott: többé a világ már nem biztonságos. (It Ain’t Safe No More) A poszt-9/11-es világérzés szépen befolyt első-és másodvonalbeli popperek, rockerek és rapperek albumaiba, többen kritizálták Busht (az egyébként remek Kanye West kvázi lerasszistázta), mint ahányan támogatták. Hogy 50 Cent szövege, mely szerint ő Bushra szavazott volna, ha akkor éppen nincs őrizetben, illetve hogy Bush egy igazi „gangsta”, és saját magát látja benne visszatükröződni, hogy mindez Bush mellett szól, vagy inkább viccesen ellene – mindenki maga döntse el.
A republikánusok kultúrháborúja teljesen érthetően idegenítette el a fiatalokat (és a kisebbségeket), persze azért minderre a másik oldal is rátett egy nagy lapáttal. Szó mi szó, a szociális problémáktól 9/11-en át Amerika új háborújáig a fenyegető, kaotikus poszt-9/11-es életérzésnek az a megfogalmazása, mely egyszerre a legpopulárisabb és a legigényesebb, talán Mary J. Blige No More Drama c. dala:
Ugyanakkor a hiphop lemezeken elszaporodtak az elesett katonáknak emléket állító dalok is (pl. Jay-Z The Blueprint 2.0-ján). 9/11 kapcsán sok dal, illetve sok újraaktualizált dal született, illetve a támadás egy-két legyenvilágbéke!-slágert (Black Eyed Peas: Where Is The Love) is megihletett. A nyolcvanas-kilencvenes évek nagy humanitárius balladáihoz hasonló (We Are The World, Do They Know It’s Christmas?, Jackótól a Heal The World, Earth Song, dtb.) dolog azonban nem született.
American Idiot
A Bush elnök mentális képességein gúnyolódó dalok ugyan igen hamar megjelentek, de a 2004-es választás előtt szaporodtak meg nagyon. Gőgös európaiként azt kell, hogy mondjam, a Bush-kormány által közvetlenül érintett amcsi zenészek ezen a téren nem igazán alkottak maradandót: a populáris média ingerküszöbét átlépő anti-Bush és anti-war dalok finoman szólva szánalmasra sikeredtek. A 2004-es kampányban Rock Against Bush néven egy anti-Bush mozgalmat is szerveztek zenészek (pl. No Doubt, Green Day, Sum 41). A gyenge „társadalomkritikai” és anti-Bush dalok kozül a legismertebb talán a Green Day American Idiot-ja:
…illetve még tőlük a Busht fasisztázó Holiday:
A The Clash majmolása és a hetvenes évek végének-nyolcvanas évek elejének hangzása és lebutított üzenete itt van – de hol van a frissesség és a tehetség? És legfőképp: hol van a hitelesség? Az American Idiot c., kereskedelmileg übersikeres lázadó-album mélypontja azonban talán mégiscsak a csöpögős-szappanoperás antiwar-ballada és videója, a Wake Me Up When September Ends, amiért tényleg faszkorbács jár:
I’m not a christian, and I’m not a jew
Hogy az ilyen és ehhez hasonló dalok és üzeneteik milyen mértékben képesek befolyásolni a közvéleményt, és főleg a fiatalokat: sejthető. Nagyon. A fiatalokat megszólító Obama-kampánynak hosszú évek alatt bőven megágyaztak már, annak újdonságától éppen ezért nem kell elájulni. Ráadásul az „anti-war sentiment”, mint divatos jelenség, más irányba is működik: legalább annyira a kereskedelmi siker érdekében (a „controversial” dalokat szívesen felkapja a média), mint meggyőződésből születnek ezek a dalok. Pink Dear Mr. President c. ópusza körülbelül ez a kategória:
A patetikus-nyálas balladákon túl azonban még szomorúbb, amikor nem 5-9 éves üzemidejű énekesek és bandák, hanem igazán nagy, évtizedes sikerekkel rendelkező nevek ugranak bele az anti-war bandwagon-ba. Hangsúlyozom: nem az a baj, hogy ezt teszik, hanem hogy színvonaltalanul teszik, és olcsó propagandát csinálnak.
Az arabbarát, szenvedő arab gyerekeket és amerikai/izraeli bombázókat mutogató (tehát az „anticionista” kampány kliséit ismételgető) propagandadalok a legrosszabbak szerintem. Fáj ezt leírni, de két nagy kedvencem, Prince és Madonna zeneileg amúgy annyira nem rossz dalai a politikai üzenetükkel és a videójukkal egyszerűen kiábrándítóak. Kezdjük Prince 2004-es (a rádiókban és a zenecsatornákon a választás előtt nem sokkal megjelenő), az USÁ-ban dúló „szörnyű arabellenességet” bemutató dalával, a Cinnamon Girl-lel, mely az egyébként tényleg remek Musicology c. albumán található:
Prince – Cinnamon Girl
Watch Music Videos at www.blastro.com
Az arabellenességet, hát, eléggé eltúlzó dal persze kiverte a biztosítékot az amerikai jobboldalon, de egy ilyen vád megfogalmazása után ez talán érthető. Ezt a dalt mindenesetre Prince munkássága mélypontjának tartom, rögtön a hasonló politikai bambaságról tanúskodó Ronnie Talk To Russia c. után. Néha tényleg nem értem Prince-t, aki bizonyítottan képes remek társadalomkritikai dalok megírására, mint amilyen pl. a The Sign O’ The Times.
Madonna dalával ehhez képest kevesebb gond van: teljesen populáris anti-war cucc, mindössze a hatásvadász és didaktikus megvalósítás az, ami nagyon ciki. A videó cenzúrázása persze nagyon nem szép dolog, de ez nem változtat azon, hogy az American Life c. dal eléggé közepes, a videója pedig – a Madonnától elvárthoz képest főleg – kínos:
No more blood for oil!
Mellettük említhetőek még a sikereit és rendkívül invenciózus és kreatív korszakát túlélt Eminem számai. A White Americában például még volt kraft, volt önirónia, volt polgárpukkasztás. 2002-őt írunk, a The Eminem Show, Eminem utolsó jó albuma fogy, mint a cukor – nincs is szüksége rá, hogy pl. kislemezként is piacra dobja ezt a dalt, hogy ezzel szerezzen magának figyelmet. Without Me, Cleaning Out My Closet – emlékszünk még, ezek folytak a csapból is. És ugye a White America se rossz:
2004-ben, egy héttel az elnökválasztás előtt jelenik meg a Mosh c. dal, amiben már semmi kreativitás és újdonság nincsen. Ekkora már a humorérzékét is elveszítette Eminem: Weird Al Yakovich-nak nem engedi, hogy megjelentesse a Lose Yourself paródiájának videóját. Az Encore c. albuma is gyengén fogy. A Mosh pedig az addigiakhoz képest: nagyon gyenge. Nem csoda, hogy 2005-ben már a visszavonulását fontolgatja. Ja, és még Kerry is vesztett. Pech.
The Gaza boys, all that holy stuff
Amerikai kollégáik tanulhatnának igazán a brit zenészektől – ők igazán tudnak politikai dalt írni úgy, hogy az 1. ha vicces, ne legyen kínos, 2. ha patetikus, akkor ne legyen nyálas, 3. azon túl, hogy üzenete van, jó dal maradjon. Két példát hoznék. Kezdjük a valaha szupermodellekkel és divattervező sztárokkal flörtölő, mostanság igényeit lejjebb adó, pocakos, öreg kamionsofőrökkel etyepetyéző, vezetés közben mariskázó George Michael-lel. Ezeket csak azért említettem, mert a pasasnak van öniróniája, és van humora. Shoot The Dog, 2002. A közismerten meleg sztár a férfivécéből lép be a képbe (emlékszünk még a vécés afférjára), hogy a baloldal népszerű lovagján, Tony Blair-en gúnyolódjon, és mellesleg saját korábbi imidzsein is poénkodjon. Blair feleségével cicázik (ez talán annyira nem ízléses), és közben bevillantja a Bush-Blair közti homokos szálat. És a jóslat is bejött, sajnos. Ha nem is Szaddam, de 2005-ben az arab terroristák tényleg célba vették az USA hű társát: a „7/7”-es támadásban, a Londoni robbantásokban 52-en vesztették életüket.
Nem csak humorban jó George Michael, hanem pátoszban is. Íme a The Grave, Don McLean régi anti-war dala, GM előadásában. A dalt 2003 környékén melegítette fel, háborúellenes állásfoglalásként. Finom és elegáns. Lehet így is:
Ha már a popzene brit és meleg legendáinál tartunk, végezetül nem lehet kihagyni a The Pet Shop Boys-t sem, akik I’m With Stupid c. dalukkal szintén odacsaptak egyet az amcsi-brit haverkodásnak:
Érdemes megnézni egyébként a dal videóklipjét is, ami 100% önirónia, a saját régi imázs és videóklipek kigúnyolása:
Természetesen ez csak egy rövid válogatás volt, sok minden kimaradt, gondolom a kommentelők majd pótolják.
egy másik anti-war dal a skót travistől: http://www.youtube.com/watch?v=ZXk7paoOT5M
szerintem ez nem rossz, de a green day féle senkit nem pukkasztó polgárpukkasztástól nekem is hányingerem van…
Anti-war dalokból nálam a U2 sunday bloody sunday-e viszi a pálmát:
http://www.youtube.com/watch?v=jm4iLHNYlw8&feature=related
hű, lev, köszi, a Travis eszemben volt, az egyik kedvencem!
A legjelentősebb alkotás kimaradt, pótoljuk:
A Green Day szar, Prince meg királyság? Hmm, hát nem tom. Én mindig is utáltam Prince or whatever his name used to be :D
-t
Princet én se nagyon kedvelem, de Speak nagyon nagy:D
Majd elfelejtettem a hihetetlenül ütős Coldplay Violet Hilljét
http://www.youtube.com/watch?v=IakDItZ7f7Q&feature=related
Ez nem is olyan sablonos + nagyon igényes zene. Coldplay RULEZZZ
Na nem azért, de a Coldplay archetípusa a pátoszos, trendi, háborúellenes gusztustalankodásnak. Még a Greendaynél is hiteltelenebb. Szóval köszi nem.
“A mainstream baloldali esztétikai gondolkodás szerint a popkultúra csak akkor jó, ha társadalomkritikai (azaz: a jobboldali kormányt, a rasszista középosztály, a begyöpösödött „kispolgárt”, stb.) kritizáló mondanivalója van. Egyébként meg csak elnyomó, burzsoá szemét.”
Ez Amerikában sajnos igaz. De nagyon nagy tévedés volna ebből arra következteni, hogy egy baloldali esztétikája más nem is lehet, mint ideologikus! Hogy klasszikus példával éljek Trockij Shakespeare-t, Dantét és Puskint (!) ajánlotta a munkásoknak az ócska kortárs propagandisztikus proletár irodalom helyett:
“It is childish to think that bourgeois belles lettres can make a breach in class solidarity. What the worker will take from Shakespeare, Goethe, Pushkin, or Dostoyevsky will be a more complex idea of human personality, of its passions and feelings, a deeper and profounder understanding of its psychic forces and of the role of the subconscious, etc. In the final analysis, the worker will become richer” (Literature and Revolution).
“Inartistic doggerel in the Derzhavin (or pre-Derzhavin) style cannot be regarded as a new literature… In reality, these revolutionary verses were a political event, not a literary one. They contributed not to the growth of literature but to the growth of the revolution. …And when people tell me that the artistic significance of Dante for us consists in his expressing the way of life of a certain epoch, that only makes one spread one’s hands in helplessness. …One cannot approach art as one can politics” (Class and Art).
Az amerikai egyetemek bölcsészkarait nem a baloldal ragadta magához, hanem a hatvanas évek szülte New Left, vagy ahogy két régi vágású baloldali kritikusan nevezte: a “School of Resentment” (Harold Bloom), ill. a “knowingness” jellemezte “Foucauldian academic Left” (Richard Rorty).
Nehéz nem azt gondolni, hogy a jelenleg az egyetemeken regnáló “bölcsész-baloldalt” Trockij minden bizonnyal sztálinistának tartaná.
jó kis poszt.
emlékszem még erre az ismeretlen hiphop kru albumának ismert borítójára ami épp 2001 szeptemberében jelent volna meg de a támadások miatt megváltoztatták:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/1/19/TheCoupCoverLarge.jpg
http://en.wikipedia.org/wiki/Party_Music
Nálam Madonna a minden. Teljesen odáig vagyok érte, Bécsben a 2. sorból csápoltam :D
Valaki még szereti Madonnát innen, vagy egy nagy ábránd. A környezetemben a többség vén k*rvának tartja (ezt le szabad így ide írni? – ha nem bocsánat.)
Richárd: én szeretem:)
Szuperposzt!
Jó szabolcs, akkor nem vagyok egyedül!
Voltál a Sticky & Sweet turné valamelyik állomásán?
Nü, miért ne lehetne egy vén kurvát szeretni?
Én szeretem, bármit csinál is.
Valaki van innen regisztrálva a JMPoint-ra?? Én megpróbáltam, de már napok óta nem kapok semmi visszaigazoló e-mailt, pedig a regisztrációkor azt írták mindjárt küldenek… :/
9/11 után volt még egy ilyen best of popstars összefogás, jövőbe néző mi lesz most marvin gaye feldolgozás, mindenki döntse el, hogy hova sorolja
bocsi linket nem mellékeltem:
http://www.youtube.com/watch?v=RPYqR1cj2Vg
Richárd: http://www.judapest.org/madonna
Richard,
én mondanám, hogy nem kedvelem Madonnát, de a helyzet az, hogy még negatív érzelmeket sem tud kiváltani belőlem. De ha igen és nem között kéne választanom, akkor sem azért mondanék nemet, mert vén K. ::)))
nekem ez bejövős.
http://uk.youtube.com/watch?v=tK3Ce9md96g
Yiddish with George and Laura
shadai; köszönöm, feldobtad a napom, meg a holnapit is, mivel a maiból nem sok van hátra :) Valahogy éreztem, hogy a judapest.org jó hely lesz nekem és ez most bebizonyosodott ;) (persze csak ha befogadtok;)
Malvina; eddig csak olyat tapaszataltam, hogy vki vagy nagyon utálja vagy nagyon szereti. Úgyhogy megleptél :)
A blogomban a válasz pedig köszönöm a válaszod, türelemmel leszek :):)
“A blogomban a válasz pedig köszönöm a válaszod, türelemmel leszek”
ez így értelmetlen volt, de gondolom érted mit akartam gügyögni… :)
Richárd: persze, hogy “befogadunk”. De egy feltétellel: itt nem használsz Che Guevara gravatart. ;]
(http://www.judapest.org/che)
Malvina,
CSak Te meg én érzünk így Madonnával kapcs itt, úgyhogy nem fognak hozzánk szólni hehe ;)
Egyelőre nem tudom, hogy kell beállítani itt az avatart, így ettől nem kell félni.
De csak Madonna American Life-os albuma miatt tettem azt az avatart :)
Még egy kis önpromó:
http://konzervatorium.hu/cikkeink/interju/70-a-konzervatorium-koerkerdese-az-amerikai-elnoekvalasztasrol-3resz
:)
Madonnához visszatérve: szerintem a Music óta nem az igazi valahogy… Oké, az American Life-on is voltak kimondottan jó számok, a Die Another Day vagy a Hollywood, de volt csomó resztli. A Confessions… összességében jó volt, de egyik dal sem volt rajta olyan kiemelkedő, mint, teszem azt, még Ray of Light idejében:).
Nekem egyértelműen a kilencvenes évek Madonna albumai jönnek be, az volt az igazi csúcspontja a karrierjének szvsz, minőségileg mindenképpen:). Take a Bow és You’ll See, Human Nature, Secret (a legnagyobb kedvenc:), meg a Ray of Light fantasztikus dalai… áááá, micsoda idők voltak.
Van még egy dal, amit nemrég találtam, a Next best thing OST-jén jelent meg, ha esetleg valaki nem ismerné:
http://www.youtube.com/watch?v=pOlZ84rWBmw&feature=related
Gyönyörű:)
Szabolcs; tök igaz, de én valahogy sosem tudom a rosszat keresni. Mert én annyira fanatikusan szerelmes vagyok belé, hogy bármit csinál az jó! Hogy normális-e az, hogy egy 16 éves srác egy 50 éves nőbe szerelmes? Ha az a nő Madonna akkor teljesen normális dolog ;)
(lehetőleg senki se nézzen elmebetegnek…;)
Most viszont megyek az ágyikómba, olvasok egy kicsit meg szunyókálok. Mindenkinek szép estét, és kellemes holnapot (bár nekem holnap suli van így a szép holnap nálam alapból kiesik)!
webeth,
“CSak Te meg én érzünk így Madonnával kapcs itt, úgyhogy nem fognak hozzánk szólni hehe ;)”
:))
Egyrészt ez igazolja, hogy Madonna azért bizonyos szempontból jól teszi a dolgát. Én nem is ezzel vitatkozom. Hanem azzal, hogy emellett a “bozonyos szempont” mellett – ami lássuk be, a tömeg szempontja – van/nak más szempont/ok is, és érvényes megállapításokat e más szempontok szerint is lehet tenni. Ez a más szempont nem Madonnára, hanem “a” madonna-jelenségre reflektál.
Másrészt ,ahogy erre Shadai is utalt egy linkkel, ezt ott és akkor elég jól kiveséztük már.
:D
A Rock Against Bush kvázi vezérbandája, a NOFX kb. egy egész lemezt szentelt ennek a témának:
http://www.youtube.com/watch?v=LzpTmcq7nBg&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=WtpF2uM7tWk&feature=related
Oszt asszem szintén a mozgalom tagjai:
http://www.youtube.com/watch?v=qLHFN6ynLgg&feature=related
the decemberists – 16 military wives?
http://www.youtube.com/watch?v=tK3Ce9md96g
Nekem Madonna valahogy sosem adta… De én se nagyon tudnám kritizálni, max azzal, hogy olyan semmilyen, se íze, se bűze.
kicsit off, de ha már zene, akkor itt van egy relatíve új israeli együttes, akik nagyon jól nyomják szerintem:
Asaf Avidan and the Mojos
http://www.youtube.com/watch?v=ZuyeZmxN88I
inkább ez mozgat meg mint Madonna Jumpja;)
ja ez lemaradt: http://www.youtube.com/watch?v=R-GkNwTsf7U&feature=related
allatira off: neztem ezt a sok youtube-ot amit belinkeltetek, eszembe jutott hatha valakit erdekel, remek muveszeti akcion voltam itt Berlinben 2 hete. Vagyis kivetitve a youtube, barki beirhatott szabadon egy altala nagyon cool-nak tartott videot, ha valakinek volt egy megjobb videoja az egy csengovel leallithatta (volt zsuri is aki ugyancsak leallithatta) az eppen lathatot es beirhatta a sajatjat szabadon. Szal licitallas. Kar, hogy voltunk 6-an. Igy egy picit egyhangu volt.
Vissza fogjuk még sírni a Bush korszakot. Igen ám.
Hát, ha az új elnök kevesebb uszodát fog építtetni mint az elődje, akkor átérzem az aggodalamdat, Johnny Weissmüller ! ::)))
:DDD
Nofx-ért respa, Gabrilo!
Weird Al Yankovic – a pontosság kedvéért írjuk helyesen e kiváló és nagyhatású művész nevét. Aki hallotta már az Enter Sandman-t polka stílusban tudja miről beszélek :)
A másik, közelebb a témához, ami részben anti-war és részben Bush-kritika: Saints are coming – U2 and Green Day, egy punk dala elég ütős feldolgozása
K. Szabolcs,
“Did you fuck that bitch, or what?”
Ebből áll az intellektusod ?
tin_opener: “Ebből áll az intellektusod?”
That’s actually, not the first time that question’s been asked.(…) I’m not going to answer it except to refer to my statement.(…) Therefore I believe I did not do anything but testify truthfully on these matters.
nem láttam a kommentek közt, de egy másik relatíve famous band, az incubus is szentelt W-nak egy albumnyitó számot, aminek a klipjében egyebek mellett egy anyatej helyett olajat konzumáló csecsemő, meg egy bush-klón kíséretében táncoló és repkedő hitler tűnik fel:
http://www.youtube.com/watch?v=B8Aie4XdYD4
hey megalomaniac
you’re no Jesus
yeah, you’re no fucking Elvis
wash your hands clean of yourself baby
step down
step down
(amúgy flódni videó + flódni klip, i like)
és akkor már legyen egy angol is. a radiohead-leader thom yorke, aki blair személyes meghívására sem látogatott el a Downing Street 10-be, David Kelly esetére emlékezve jelentette meg az alábbi számot, “the most angry song I’ve ever written in my life”.
http://www.youtube.com/watch?v=M8ybWaIvmaM
Did I fall or was I pushed? Did I fall or was I pushed?
And where’s the blood? And where’s the blood?
So don’t ask me ask the ministry
Don’t ask me ask the ministry
We think the same things at the same time
There are so many of us so you can’t count
http://en.wikipedia.org/wiki/David_Kelly_(weapons_expert)
ő az az ENSZ-fegyverszakértő, aki Angliában nyilvánosságra hozta, hogy nem igazán találtak tömegpusztító fegyvereket Irakban. majd hamarosan “öngyilkos” lett.
Superbly illmuinating data here, thanks!
kB4n1Z vuprworcdubm