Mottó: “Nem elég, ha tehetséges vagy; magyarnak is kell lenned” – Robert Capa
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de gyerekkoromból két fotó maradt meg nagyon az emlékezetemben. Nem, nem családi fotók! Az egyiken négy meztelenre vetkőztetett nő kerüli tekintetével a kamerát, a másikon pedig egy gyermekét magához szorító, borotvált fejű nőnek kell egy egész város gúnyolódását elviselnie…
E második felvétel készítőjének neve is megmaradt, hiszen cápa volt az, bár apám szerint ez csak valami véletlen lehetett. Csaknem 25 év múlva azonban biztossá vált, hogy nem volt az: a barátai hívták így a Friedmann Endre Ernőként született Capat, ezért választotta álnevének 1936-ban már Párizsban, miután ’31-ben előbb Magyarországot, majd két évre rá Berlint volt kénytelen elhagyni az egyre nagyobb fasizálódás miatt.
Véletlen vitte a fotózáshoz, az első képsorozatát csak azért készítette el Trockijról Koppenhágában, mert nagy rajongója volt a permanens revolucionista Levnek. Második megbízatása már Spanyolországhoz kötődött és többször is visszatért, mígnem a spanyol polgárháború kirobbanása után két héttel, 1936 júliusában megérkezett Barcelonába szerelmével, Gerda Taroval együtt. Itt csak néhány hétig maradtak, majd a cordóbai frontra utaztak tovább, hogy megörökíthessék a köztársaságiak győzelmeit. Itt a fronton készült el talán minden idők legismertebb és legjobb háborús fotója. Hívják a milicista halálának vagy elesett katonának is, de ma már tudott a neve is:
Több helyen is megfordultak az országban, ’37 májusában például Segovia környékén voltak, a Navacerrada-hágónál. Arról a meghiúsult köztársasági offenzíváról készítettek felvételeket, amelyet Hemingway Akiért a harang szól című regényében örökített meg. Valójában a csata elején Hemingway ott sem volt, így a regény vonatkozó részei Capa fotóin és beszámolóin alapszik. Egy kisebb kínai kitérő után ’38 októberében tér csak vissza Spanyolországba, de akkor már elrendelték a Nemzetközi Brigád feloszlatását. Ekkor készíti el az én kedvenc fotómat is:
Forrás: Magnum Photos
Sajnos innentől kezdve már csak a menekülőket tudja fotózni, majd január végén végleg elhagyta Spanyolországot. Soha nem tért vissza.
Az elkövetkező néhány évben a spanyol polgárháborúban megismert barátaival (Hemingway, Steinbeck) tölti, egészen addig, amíg ’42 nyarán nem hívják Angliába haditudósítónak. Innentől kezdve Angliában, Tunéziában vagy Olaszországban bukkan fel, majd ’44 júniusában egy kollégájával együtt megkapja a lehetőséget, hogy a Szövetségesekkel együtt elinduljon Angliából a francia partok felé, az első hullámban. A fotós kolléga még időben lemondott a vissza nem térő alkalomról, így Capa az egyetlen fotós volt végül, aki megörökíthette a partraszállást. Egy fatális hiba miatt a beküldött negatívok nagy részét az előhívás során lényegében elégették, a megmaradt fotók is megsérültek, elmosódtak.
A háború után, mivel nem volt állampolgársága egyik országban sem, csak utazgatott. A Szovjetunióban tett látogatás után Magyarországra is hazatért, de nem készített sok fotót. Utána éveket töltött el Izraelben, ott volt az ország függetlenségének kikiáltásánál, az Altalena “kikötésénél”, fotózta a bevándorlókat Haifában, de szinte mindenhol megfordult az országban.
Az európai holokausztot túlélő európai zsidók hajóval megérkeznek Haifába.
Tel Aviv utcáin ünneplő zsidók Izrael függetlenségének kikiáltása után (1948)
Végül azért hagyta el az országot, mert egy nőügye után rálöttek a tel-aviv-i tengerparton. Ahogy ő kommentálta az esetet:
Közben még ’47-ben néhány barátjával (többek között Cartier-Bresson, David Seymour, George Rodger) megalapítják a Magnum fotóügynökséget, amelynek a párizsi irodáját vezeti ’50-’53 között. 1954-ben a Life megbízásából utazik Indokínába, ahol május 25-én aknára lép és meghal. A következő évtől kezdve adják át a nevét viselő díjat az arra érdemeseknek.
A Magnum ma már bevételeinek csaknem 40 százaléka archív fotóinak árusításából származik, így nem igazolódott be Capa azon félelme, hogy a fotók elvesztik jelentőségüket a televízió előretörésével. A Magnum pedig garancia arra, hogy a fotó valóban láthatóvá tegye az áldozatokat és az elkövetőket is.
–
Vigyázat, sorozat!
Kolhakavod! Várom a folytatást is! :]
Cápa a Szépművészetiben augusztus 24-ig – http://www.szepmuveszeti.hu
Nagyon jó írás!
Remek cikk, Cápa pedig példaképem.
Az én egyik nagybácsim (Kálmán) is Spanyolországban halt meg a polgárháborúban, huszonévesen.. :(
Jó cikk, de nem ír a “kollaboráns nőről”, pedig az elején megemlíti a cikkíró..
Látta már valaki a Szépművészetis kiállítást?
Hmmm, cikkíró… Azért köszönöm mindenkinek;-)
Zsófi, ismered te is azt a fotót?
Igen, ilyet még!!!!!
Legyen egy ilyen Cartier-Bressonról is. És Féner Tamásról is, bár ő még szerencsére nem halt meg.
köszönöm,kedves Shahar. nagyon szeretem Cápát. mindig azt remélem az életrajzát olvasva, hogy nem hal meg Indokínában… a kedvenc képedet nem is ismertem, tényleg nagyon erős.
nekem abszolut peldakem. fotos ertelemben meg foleg. masik nagy mondasa: “ha nem sikerult a keped, nem voltal eleg kozel” egyebkent pedig a konyve, Slightly, out of focus” tobb is mint zsenialis. minden szavabol erzodik, hogy milyen hihetetlen szemelyiseg volt.
A “cikkíró” elismerés akart lenni!:)
Ismerem. Sőt, benne van a klasszikus Beke féle műtöri könyvben is. (”Műalkotások elemzése…gimnazistáknak”)
http://perso.wanadoo.es/pintordebatallas/FOTOS/capa6bg.jpg
http://www.flickr.com/photos/balakov/1805926540/sizes/l/in/set-72157602602191858/
http://www.flickr.com/photos/balakov/2516280797/sizes/l/in/set-72157602602191858/
A többi is nagyon jó: http://www.flickr.com/photos/balakov/sets/72157602602191858/show/
a legnagyobb!jó a cikk, jöhetne még fotós téma.
Lesz még mindképpen:
- André Kertész (Kertész Andor)
- Moholy-Nagy László (Weisz László)
- Lucien Hervé (Elkán László)
- Brassai (Halász Gyula)
ddd: zseniális!
Jó post, még-még! Egy adalék R. Capa-hoz:
http://www.nytimes.com/2008/01/27/arts/design/27kenn.html?_r=1&oref=slogin
Féner Tamással akár interjút is lehetne készíteni, ha már itt ötletelünk. pl. erről is: http://www.antikva.hu/onan/reszletek.jsp?katalogusid=46774
Gerda Taro (http://en.wikipedia.org/wiki/Gerda_Taro), aki lengyel családból származó német zsidó volt és Gerda Pohorylle néven született
Capa közeli barátja, társa, szerelme és jegyese is volt. Ő maga is világhírű fotós volt.
International Center of Photography által szervezett kiállítása a neten még megtekinthető.
(http://www.icp.org/site/c.dnJGKJNsFqG/b.2876511/k.1E74/Gerda_Taro.htm)
Az ICP egyik alapítója Cornell Capa, Robert testvére, hát az Ő élete és
munkássága is megérne egy misét :-) !
aki viszont alig egy hónapja halt meg :-(
http://www.magnumphotos.com/Archive/C.aspx?VP=XSpecific_MAG.Biography_VPage&AID=2K7O3R14Y7FU
Stílusa után kapta becenevét barátaitól: bekebelezte szinte az Őt körülvevő embereket, különösen a hölgyeket. Jut eszembe, kalandos életéhez hozzátartozik, hogy gyönyörű képeket készített Ingrid Bergmanról is aki nem picit volt ikon akkoriban és többször megjárta Capa hálószobáját is. (Vagy Capa az övét!?)
“Véletlen vitte a fotózáshoz, az első képsorozatát csak azért készítette el Trockijról Koppenhágában…”
Ezzel nem értek teljesen egyet. Szép tudatosan előbb Berlinbe ment ahol a Dephot képügynökségnél kapott laboráns melót – itt találkozik először komolyabban a fotóval. Innen ment tovább és lett a modern fotóriporter alakjának egyik megteremtője.
D-day-t meg épphogy túlélte – effektív lövöldöztek a feje felett! Ezután egy unbetamt laboráns benne felejtette a negatívokat a szárítószekrényben.
Cikk jó, folytatásban jöhetne: Hervé, Martin Munkácsi, Kertész, Pécsi József…
Ja és idézetek a Mestertől:
I hope to stay unemployed as a war photographer till the end of my life. – Robert Capa – at the end of World War II
If your pictures aren’t good enough, you’re not close enough. – Robert Capa
Utóbbi alapja lett a modern riportfotónak
istenkém, rob, harminc éve a nagymamámtól hallottam utoljára, hogy “”unbetamt”!
heh.. nekem is a komment kapcsán jutott eszembe, passzolt a sztorihoz.
shadai,
Brassai fotóiért oda meg vissza, de nem lehetne még Ansel Adams is?
jó kis poszt és képek, várom a folytatást én is…
Úúú de jó írás! Minden elismerésem. És örülök, hogy a sorozat folytatódik.
még egy név javaslat a sorozathoz: Müller Miklós, alias Nicolas Muller. Ha már annyi spanyol vonatkozású bejegyzés van itt mostanában… :)
http://www.photogaleria.com/autores/nicolas_muller/
gábor,
nem semmi valóban. Most hogy végignézek itt a listán, rájövök, hogy majd’ minden kiemelkedó magyar fotográfus zsidó volt; kiváncsi vagyok mit gondol erről egy ismerősöm (nem ismerősöm ismerőse :) ), aki mániákusan fényképez mindent és emellett antiszemita. Biztos van valami “magyarázata”.
az elmosódott fotók címe: slightly out of focus. Afaik küldte a negatívokat a frontról haza, majd a laboráns fiú, hogy minél előbb készen legyenek, magasabbra állította a hőmérsékletet, amiatt ugye néhány elégett, és amik megmaradtak is ’slightly out of focus’. Aztán ez lett az életrajzának a címe is. Nagyon jó fotós volt…
:D a legjobb az volt az egészben, hogy a magazin, amikor leközölte az elmosódott fotókat, úgy kommentálta az egészet, hogy a fotós keze remegett a képek készítésekor…
hamarosan folytatás;-)
fu elvileg zsidó is vagyok, magyar is vagyok de ez a post kihozta belőlem mind az antiszemitát, mind a magyarellenest. de nagyon jó bejegyzés :)
solaitid haha
van egy kiváló könyv a magyar fotóművéseznőkről, csorba csilla írta (petőfi irodalmi múzeum igazgató), gyakorlatilag mind khm… khm… ennek az volt az oka, hogy így tudtak a kispolgári keretek közül kimenekülni: festészet és fotó. keresztrény úrilánynak nem nagyon illett a ii. vh. előtt fotózni.
ugyanekkor a fotó kevésbé riportszerű része igazán a hitleri németországban virágzott fel: tárgyfotóban itt voltak a legjobbak, továbbá leni riefenstahllal egyébként, a propagandafotózásban is. igaz, a náci fesztiválokat és az olimpiát filmező-fotózó leni az “árja faj” több rendbeli árulója volt: legsikeresebb hegymászógilmjében filmesztéta-pinabubus szeretője, balázs béla segített, később pedig afrikába ment, ahol a jótestű feketék fotózásával illusztrálta, hogy bizony ők olyanok, mint amilyenek az ideális árják, csak nem fehér a bőrük. a tehetséges és szép nő több mint száz éves koráig élt.
müller miklós nyomdás is volt, radnóti barátja. brassai halász gyula 1980 körül tagdta, hogy magyar, valószínűleg romnániai rokonai miatt. (párizsban a canon galériájában láttam egy magyar fotósok a világban kiállítást, ahol kézzel ki volt húzva a neve a katalógusokból.)
ja, és a capa-mondás parafrázis egy űllítólagos hollywoodi táblára: “nem elég, hogy magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned”
(1930-as évek).
hehe, tegnap láttam a Allan Coulter által rendezett Hollywoodland cimü filmet (2006) és abban figyeltem fel arra h a föszereplő detektiv (Adrian Brody) amikor újságirokkal van egy temetésen, akkor egyszercsak ezt mondja: “na kattints Capa” :D a film 1959-ben játszódik, Amerikában. vicces és nem túl hiteles… ::))
Nekem Capa, Kertész és Moholy Nagy a kedvenceim.
Na meg én magam. hehe
http://www.fotolap.hu
Egy kis kedvcsináló: a Mai Manó Házban egészen szeptember elejéig látható egy kiállítás Lucien Hervé fotóiból:-)
http://www.origo.hu/programajanlo/20080704-kiallitas-nyilt-a-tavaly-elhunyt-fotografus-lucien-herve-kepeibol.html
Hát, ez érdekes… Mármint az időbeli összeesés. Vasárnap volt a szülinapom és a fejembe vettem, hogy kimegyek Szigetbecsére megnézni az André Kertész műzeumot. Dög meleg volt, a HÉV nem járt, de kiértem, megnéztem és örültem…
André Kertésszel készitettem az utolsó rádiós interjúim egyikét 1985 elején, amikor Magyarországon volt. Még abban az évben, április 7-én elhagytam az országot, 10-én már olá chadása voltam, ő pedig még abban az évben meghalt.
Az interjúban alig kérdeztem valamit, inkább hagytam az öreget mesélni. Csak “beinditottam”. Huszonhárom év távlatából nem emlékszem az egész interjúra, annál is inkább, mert előtte és utána is sokat olvastam róla, igy összemosódott, hogy mit honnan tudok, de arra határozottan emlékszem, hogy nekem (is) elmesélte az üvegszobor történetét, amely a feleségének a vállára emlékeztette, és emiatt kezdett polaroiddal fényképezni idős korában. Szigetbecséről a gyerekkorát idézve mesélt, hogy már évekkel azelőtt, hogy fényképezőgépe lett volna, úgy nézte a dolgokat, hogy milyen képkivágásban fényképezné…
Aztán tegnap, még mindig a szülinapi bulizás keretében elmentünk néhányan a Spinozába, ahol tegnaptól már van egy izraeliesitett étlap is. Egyelőre elég szerény az új ételek választéka, de a konyhafőnök Tál, igéri, hogy egyre izmosodik ez a vonal… amit ettünk, az jó volt. Közben átlapoztam a szeptemberi zsidó hetek rendezvényeit – nem zsidó fesztivál, mert Sándor Anna és a fesztivál-rendezők összekülönböztek, igy lesz két zsidó feszti… Szóval, ott a műsorfüzetek közt találtam egyet amit Besnyő Éváról készitettek. Ő is magyar zsidó fotós, aki egy házban lakott Capaval, a Városház utcában, gyerekkorában. Eva ment ki először Berlinbe, Capa az ő hatására lett fotós, az ő ajánlására kapott munkát. A Trockij kép elkészültében Capa csábos kinézete annyit segitett, hogy ő főzött meg egy szobalányt, aki becsempészte őt a szállodába…
Azt hiszem sokkal többet kellene foglalkoznunk azzal a korral, amelyben “tömegével” szabadult fel az alkotó tehetség a magyar zsidó fiatalokban.