Akár le is szokhatnék róla, de időnként mégis rápillantok a “Bombagyárra”. Bár az oldal valahol egy kistarcsai kocsma és egy BKV-ellenőr klubház színvonala között mozog újabban, de ez van, a mi antiszemitáink kicsit talán savanyúbbak, kicsit talán sárgábbak, de legalább a mieink. Ők a mi antiszemitáink, no.
Ezek a gyárosok újabban igyekeznek valamiért a káinfónál is káinfóbb lenni (nagy a tolongás nyilván a szélsőjobboldalon), de ez nem áll annyira jól nekik, mert hiányzik belőlük a káinfó már-már posztdadaizmusba hajló, igen, bája. Most ismét egy alsópolcos antiszemita szösszenettel örvendeztették meg magukat, melynek az a címe, hogy “A cionista terror kronológiája I.” Ebben a bejegyzésben úgymond tételesen felsorolják, hogy a zsidók miért utolsó, ocsmány gazemberek (és voltak mindig is). A kommenteket átnézve kiderül, hogy sok olvasóra egyenesen revelatívan hatott ez az iromány, páran csak azt sajnálják, hogy a környezetük néha értetlen velük szemben.
A JP deklaráltan nem áll dialektikában az ilyen oldalakkal, de most kivételt teszünk: elolvashatják a cionista terror a zsidóság valódi krónikáját a JP-n! Kattintás után.

Előljáróban: egy olyan népcsoportról beszélünk, amely az egész világ népesség 1 százalékának a negyede (0.25%).
Lássuk:
~ 1700 kr.e – Ábráhám, az első zsidó szövetséget köt az Egy Istennel; megszületik az a fajta monoteizmus (egyistenhit), amelyből később kifejlődik a kereszténység és az iszlám is. Az “ábráhámi” monoteizmus mai napig a nyugati civilizáció egyik alappillére.
~ 1300 kr.e - Exodus; az Egyiptomban fogvatartott zsidók felázadnak a zsarnokság ellen, meg- és elszabadulnak. A nyugati “emberi jogok” felfogás és szabadságeszmény első írásos megnyilatkozása ez a történet.
~ 450-500 kr.e Az az írás, amit ma a legtöbben “Ószövetségnek” hívnak, végső formát ölt. Ez a zsidó írás az európai kultúra egyik forrása, a mai napig eleven táplálója. Nyelvünkben és gondolkodásmódunkban – tudva vagy tudatlanul – ennek a szövegnek a fogalmai, koncepciói élnek. A mózesi könyvek (Genezis, Exodus stb.) rengeteg olyan fogalmi konstrukciót vezettek be az emberi gondolkodásba, amely a mai napig meghatároz minket. Paul Johnson konzervatív brit történész (aki nem zsidó) egészen odáig megy, hogy kijelenti: a mózesi könyvekkel “a zsidók feltalálták a ‘történelmet’”. Ha azt nem is, de legalább öt “civilizációs” dolgot – koncepciót – ennek a zsidó Írásnak köszönhetünk: 1. Az emberi élet tisztelete (szentsége) 2. Igazságosság és Egyenlőség fogalmak 3. Oktatás és tanulás fontossága, az írástudás fontossága 4. Családi értékek 5. Társadalmi felelősségvállalás szerepe, fontossága.
~ kr.e. 1. század - Rabbi Hillel élete. Hillel híres rabbi, filozófus, tudós, bölcs volt, az egyik legfontosabb figura a zsidó történelemben, ő kezdte el a Talmud (a “Szóbeli Hagyományok”) összerakását. Rabbi Hillel így foglalta össze a zsidó vallás lényegét: “Ne tégy mással olyat, amit magaddal nem tennél. Most menj, és tanulj.” (Babiloni Talmud, Sábát 31a traktátus). Később Jézus is erre a gondolatra épített. Ebben az időszakban a zsidó vallás népszerű volt a Római Birodalomban is, sok pogány erre a hitre tért be (ez volt akkortájt az egyetlen monoteista hit a piacon).
~ 7-2 kr.e - az izraeli Betlehemben (Beit Lehem – a “kenyér városa”) megszületik Yehoshua (יהושע), aki később Jézus néven válik ismertté (görögből: Iēsous). Yehoshua-Jézus zsidó szempontból karizmatikus próféta volt. Ezen kívül gyógyító és tanító (rabbi), egy igaz ember (cáddik). Hillel után az ő tanításának is a humanizmus volt az esszenciája: “Ne ítéljetek, és nem ítéltettek; amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek.” Yehoshua-Jézus a szeretet prófétája volt, a megalázottak és kitaszítottak segítője és gyógyítója: asztalánál bűnösök ülhettek. Erich Fromm írta róla: “És számára a kérdés nem az, vajon az ember visszatér-e a valláshoz és hisz-e Istenben, hanem az, hogy képes-e szeretetben élni és az igazságról gondolkodni.” Jézus “utolsó vacsorája” egy széder vacsora volt, amely az egyiptomi kivonulásra emlékezett.
~ 200: elkészül a Misna, a későbbi Talmud alapja. A Misna a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett “szóbeli Tan” alapja. Elsősorban vallástörvényeket (haláha) és bölcs mondásokat, tanításokat tartalmaz. Jelentősége: a Talmud “decentralizálta” a Tórát, pluralizmuson alapulú Tóra (Biblia)-értelmezéseket tett lehetővé. A “2 zsidó-3 vélemény”-kultúra bölcsője. A vitán és érvelésen alapulú Talmud-kultúra garancia a fundementalizmus ellen; sok teológus szerint ma valami ilyesmire lenne szüksége az Iszlám világnak is.
1400-as évek: Létrejön egy olyan tanulási módszer a zsidó iskolákban, ami a mai napig megállja a helyét: a “pilpul” módszer. A pilpul a talmud tanításának az a módszere, mely az ész élesítésére, a gondolkodási erősítésére kiván hatni és így figyelmen kívül hagyja a talmud és biblia tudományos értelmezését. Ez a mai “modern pedagógia” lényege is: lexikális tömés helyett gondolkozni tanítani a gyerekeket!
1853 – Levi Strauss megalapítja a Levi Strauss & Company-t. 1873-ban kezdték el gyártani a ma már legendás “Levi’s” farmereket. Egy Levi’s reklámban szerepelt először a tévében Brad Pitt és ilyen márkájú sapkája van ma a Magyar Gárdának is.
1856 – megszületik Sigmund Freud (Freibergben, a mai Csehország területén). Freud volt a modern pszichológia egyik legfontosabb előfutára, de tudománytörténeti hatásán túlmenően, meghatározó jelentőségű a huszadik századi nyugati ember önmagáról alkotott képének megalkotásában is. Mindennapjainkból hozzá köthető a tudatalatti jelentőségének, illetve a kora gyermekkori nevelés befolyásának felismerése, részben a gyermekkor kultusza is. Az I. világháború után vált igazán népszerűvé, ekkor már szélesebb körben terjedt el, mert a fejlett országok mindegyike átvette a pszichoanalízis eredményeit. A II. világháború után a hétköznapi életbe is beépültek a gondolatai, az ‘50-es-’60-as években már tömegfilmek alapja is lett (pl. Alfred Hitchcock: Psycho)
1874 – megszületik Magyarországon Weisz Erik, akit később Harry Houdini néven ismert meg a világ. Őt tartják a modern “mágusság”, az illuzionizmus és szabadulóművészet atyjának. Máig nem sikerült maghaladni munkásságát ezen a téren.
1886 – Wilhelm Steinitz a világ első sakk világbajnoka. Steinitz 1836-ban született a prágai zsidó gettóban.
1887 – Emile Berliner feltalálja a “gramofont”.
1887 – megszületik Marc Chagall, a 20. század egyik legtehetségesebb festője.
1887 – Ludwig Zamenhof “feltalálja” az eszperanto nyelvet.
1896 – Hajós Alfréd (Guttman Arnold) aranyérmet nyer az első Olimpiai Játékokon Athénban: ő volt az első magyar olimpiai bajnokunk. Amúgy építész volt, Alpár Ignác irodájában, majd Lechner Ödönnel dolgozott.
1898 – megszületik Szilárd Leó, későbbi fizikus, a termodinamika egyik úttörője, a nukleáris láncreakció “feltalálója”. Részt vett a “Manhatten-tervben” (az atombomba elkészítésében), de végig ellenezte a bomba bevetését. Miután az amerikai kormányzat mégis bevetette a bombát, Szilárd Leó elfordult a fizikától. 1964-ben egyik alapítója volt a “Council for a Livable World” csoportnak.
1899 – megszületik George Cukor. Cukor Hollywood aranykorának egyik legmeghatározóbb rendezője volt. 1930-1981 között több, mint 50 filmet rendezett (többek között: David Copperfield, My Fair Lady, Gone With the Wind, Romeo and Juliet).
1903 – egy másik cukor, Adolph Zukor (sz. Cukor Adolf, Ricsén) létrehozta a világ első olyan “színházát” Kaliforniában, amely csak filmeket vetített (tehát az első mozit).
1905 – Albert Einstein speciális relativitáselmélete a fizika új ága, mely feloldja a Maxwell-elméletbeli állandó fénysebesség és a Newtoni-mechanika sebesség-összeadása közötti ellentétet. Azért “speciális”, mert nem foglalja magában a gravitációt; azt csak tíz évvel későbbi munkájában sikerül belefoglalnia az általános relativitáselméletbe.
1908 – Paul Elrich elnyeri az orvosi Nobel-díjat az immunitás terén végzett munkájáért. Elrich találta meg a szifilisz ellenszerét és ő találta ki a kemoterápia kifejezést.
1912 – Casmir Funk (Kazimierz Funk) biokémikus feltalálja a “vitaminok” kifejezést. Több vitamin létezését ő bizonyította be (pl. B1, B2, C és D vitaminok), ő tisztította/állította elő. Úttörő volt a rákkutatásban is.
1915 – William Fox (sz. Fried Vilmos, Tolcsván) megalapítja a Fox Film Corporation-t. 1935-ban hozta létre a 20th Century Fox stúdiót, ami azóta is minden modern média network mintája.
1918 – Max Goldberg Detroitban megnyitja az autósok számára a világ legelső “parkolóját”.
1921 – Albert Einstein elnyeri a Nobel-díjat addigi munkásságáért.
1931 – Mikhail Botvinnik sakkvilágbajnok lesz az első alkalommal. A rangos címet három periódusban is birtokolta: 1948-1957, 1958-1960 és 1961-1963 között.
1942 – a mozik bemutatják a Casablanca című filmet, Michael Curtiz rendezésében. Michal Curtiz Kaminer Manó néven látta meg a napvilágot Budapesten, 1898-ban.
1944 – John von Neumann (Neumann János) megépíti az első olyan számítógépet (az EDVAC-ot), amely a memóriában tárolja a programot is. Ennek a számítógépnek a terve és az ő továbbfejlesztett elmélete (Neumann-elv) alapján készülnek a mai számítógépek is. A számítógépek terén végzett úttörő munkája mellett Neumann nagyhatású matematikus is volt: miután teljessé tette a halmazelmélet axiómarendszerét, nekiállt a kvantummechanika axiomatizálásához.
1946 – megszületik Uri Geller, egy másik híres magyar származású zsidó illúzionista. Leghíresebb trükkje a kanálhajlítás.
1948 – Európai zsidók (köztük sok Holokauszt-túlélő) megalapítják Izrael Államot, amely máig a közel-kelet egyetlen stabil demokráciája, ahol a kisebbségi jogokat is tiszteletben tartják (Izraelben szabadon működnek pl. Arab pártok is, amelyek a Kneszet, az izraeli parlament tagjai).
1952 – Dr. Abraham Waksman Nobel-díjat kap a tuberkulózis elleni védőanyag (egy streptomycin nevű antibiotikum) feltalálásáért. Abraham Walksman találta ki az “antibiotikum” kifejezést is.
1954 – Dr. Jonas Salk feltalálja a járványos gyermekbénulás elleni védőoltást.
1959 – Ruth Handler “feltalálja” a Barbie-babát.
1959 – Tony Curtis (sz. Schwartz Bernárd) a “Some Like it Hot!” (Van aki forrón szereti” c. film férfi főszereplője. A női főszereplő Marilyn Monroe.
1961 – Albert Sabin feltalálja a szájon át bevehető gyermekbénulás-elleni szert (“Sabin-cseppek”)
1963 – Vidal Sassoon fodrász-hajmester kitalálja a “sassoon” vágást. Vidal Sassoon apja görög, anyja ukrán zsidó volt: ő maga már Londonban született. A 60-as években forradalmat csinált azzal, hogy minden hagyományt felrúgva a Bauhauson és geometriai formákon alapuló hajvágást alkalmazva rövid, “kubista” frizurákat kezdett vágni.
1966 – William Shatner “Kirk kapitány” az első Star Trek sorozatban. Shatner összes nagyszülője kelet-európai zsidó bevándorló volt Kanadába. Az apai nagyapa, Schattner “angolosított” Shatnerre.
1968 – Peter Falk “Columbo felügyelő”. Peter Falk is kelet-európai zsidók unokája.
1968 – Calvin Klein divattervező megalapítja a Calvin Klein Co.-t Kaliforniában. Calvin Klein Richard Klein néven látta meg a napvilágot 1942-ben New Yorkban (Bronx), szülei magyar zsidók.
1968 – ugyanabban az évben Ralph Lauen megnyitja első boltját New Yorkban, ahol “polo” néven először nyakkendőket árul. Ralph Lauren Ralph Rueben Lifshitz néven látta meg a napvilágot 1939-ben (szintén bronxi születésű), szülei orosz zsidó bevándorlók voltak. Ő csinált divatot a pólókból (T-shirt).
1972 – Robert (Bobby) Fischer lesz az első amerikai, aki sakkvilágbajnokká válik. Édesanyja lengyel-zsidó bevándorló volt.
1973 – New Yorkban megalakul a KISS együttes. Az együttes összes tagja zsidó, de a basszusgitáros Gene Simmons ráadásul magyar zsidó. Gene Simmons (sz. Chaim Witz) édesanyja magyar zsidó, az auscwitzi haláltábor túlélője. A legendásan “hosszú nyelvű” Gene Simmons folyékonyan beszél magyarul és héberül is.
1974 – szintén New Yorkban megalakul a Ramones együttes. Énekesük Joey Ramone (sz. Jeffry Ross Hyman), dobosuk pedig a magyar származású Tommy Ramone (sz. Erdélyi Tamás). Tommy Ramone volt a Ramones producere is.
1975 – Malcolm McLaren (sz. Malcolm Robert Andrew Edwards) létrehozza a Sex Pistols-t.
1977 – Angliában megalalkul a Dire Straits együttes. Két alapító tagja magyar származűsú zsidó, a Knopfler-fivérek (Mark és David).
1977 – Harrison Ford “Han Solo” a Csillagok Háborújában. Ford anyai nagyszülei, Anna Lifschutz és Harry Nidelman Minszkből vándoroltak ki Amerikába.
1977 – Larry Ellison megalapítja harmadmagával az Oracle Corporation-t. Az Oracle ma a piacvezető cég a vállalati szoftverek piacán.
1977 – “Annie Hall”, Woody Allen korszakalkotó filmje. Ma nekem is ilyen szemüvegem van!
1979 – Andrew Grove (Gróf András István) a processzorokat és chipket gyártó Intel elnöke. 1997-ben ő lett a “Time – Man of the Year”. Grove magyar származású Holokauszt-túlélő, 1956-ban emigrált Amerikába.
1981 – Steven Spielberg: Az elveszett frigyláda fosztogatói (Oscar-díjra jelölve)
1981- New Yorkban megalakul a Beastie Boys. A trió tagjai: Michael “Mike D” Diamond, Adam “MCA” Yauch, and Adam “Ad-Rock” Horovitz. 1986-ban jelenik meg az első albumuk, a “Licensed to Ill” rajta olyan slágerekkel, mint a No Sleep ‘Till Brooklyn és a “Figh for Your Right (To Party)”. A lemez producere Rick Rubin volt.
1982 – Steven Spielberg: E.T. – a Földönkívüli.
1985: Garry Kasparov a világ legfiatalabb sakk-világbajnoka lesz. Kasparov Garrik Kimovich Weinstein néven született 1963-ban, a mai Azerbajdzsán területén, a SZU-ban.
1994- John Harsanyi (Harsányi János Károly) közgazdasági Nobel-díjat kap a nem kooperatív játékok elméletében az egyensúly-analízis terén végzett úttörő munkásságáért.
1990-es évek eleje: Polgár Tamás (Tomcat) beleszeret a Neumann János/Gróf András-féle számítógépekbe.
1996 – az izraeli Mirabilis cég kifejleszti az első elterjedt IM (instant messaging) programot, a máig népszerű ICQ-t. A programot eladták két évvel később az AOL-nak.
1997 – megjelenik a piacon a népszerű Pentium II processzor (CPU). A processzort Haifában fejlesztették izraeli mérnökök. Emberek millióinak ez a processzor hozta el a valódi multimédiás élményt a számítógépek világába.
1998 – Larry Page és Sergey Brin megalapítják a Google Co.-t. Mindketten zsidók.
1999 – Natalie Portman “Padmé Amidala” a Star Wars előzmény-triológia első részében. Natalie Portman Natalie Herschlag néven született Izraelben. Izraeli állampolgár, jól beszél héberül, Amerikában nőtt fel, de a Héber Egyetemre is járt egyetemre. A Star Wars nagy kasszasiker volt, többi filmje viszont mint nagy szakmai siker is. A Closer c. Mike Nichols filben játszott szerepéért Golden Globe díjat is kapott.
2000 – Izrael az egyetlen ország a világon, ahol több fa volt a 21. század elején, mint a 20. század elején. Mindezt úgy érték el, hogy az ország nagy része sivatagos.
2003 – Scarlett Johansson “Charlotte” a Lost in Translation c. Sofia Coppola filmben (Golden Globe). 2005-ben ő “Nola Rice” Woody Allen thrillerjében (Match Point; Golden Globe-jelölés).
2003 – Tomcat pólóboltot (polóboltot) nyit, Ralph Lauren után ő is megpróbálkozik – és neki is bejön!
2004 – Stella McCartney tervezi Madonna ruháit a “Re-Invention” turnén. Stella McCartney “Sir” Paul McCartney és Linda Eastman lánya. A Stella nevet a dédnagymamája után kapta.
2004 – Judeodadaista hordák megalapítják a Judapest.org-ot.
2006 – Andrew Z. Fire orvosi Nobel-díjat kap egy olyan génszabályozó mechanizmus felfedezéséért, amely új utakat nyitott a gyógyászatban.
2006 – A kémiai Nobel-díjat 2006-ban Roger D. Kornberg (akinek édesapja is Nobel-díjas) kapta az eukarióta sejtekben zajló DNS-transzkripció molekuláris alapjainak kutatásáért.
2007 – A közgazdasági Nobel-díj nyertesei megosztva Leonid Hurwicz, Eric Maskin és Roger Myerson amerikai közgazdászok lettek.





Huhh, ez tényleg világdominancia. Kezdek félni. Magamtól.
;)
Kistarcsán nem a kocsma az antiszemitizmus fő fellegvára.
Egy kistarcsai ingatlanügynök (Rapai István, Stefán Bt, megérdemli, hogy itt álljon a neve, ha boldogan sorolja a feltételeket, ahelyett, hogy melegebb éghajlatra küldené az eladót (egyébként nevezett úriember az önkormányzat településfejlesztési bizottságának elnöke, ez is megérne egy misét)) mondta nekem egy újépítésű házfél promotálása közben (Kistarcsa mentségére szolgáljon, hogy a terület, amin a ház áll, hivatalosan Csömörhöz tartozik):
Az építtető az ikerház egyik felét megtartja magának, a másikat eladja, de nem költözhet be bárki, nem lehet cigány, liberális, baloldali, csak rendes jobboldali magyar embernek adja el. A házba természetesen nem mentem be körülnézni :)
ennyitakartamelmondani, kéremkaccsojjaki.
“1990-es évek eleje: Polgár Tamás (Tomcat) beleszeret a Neumann János/Gróf András-féle számítógépekbe.”
http://href.hu/x/5qv2
Macska. :))))))))))))))))) Ha jól látom, épp a felesleges levegőt ereszti ki.
Hűűűű de köszi ezt a hosszú felsorolást, még csak az első pár etapnál tartok, máris nagyon tanulságos.
Peter Falk Columbo dédapja nem teljesen megbízható forrás szerint Falk Miksa Pester LLoyd szerkesztő, Andrássy gróf-bizalmas és lipótvárosi utcanév volt, Nyú-Zsélanddal szemben. Igaz ez?
Hm. Két dologba csak belekötnék. Nem rosszindulatból, csak észrevételek:
Tudomásom szerint az “egyenlőség” szó egyáltalán nem szerepel a Bibliában – sem az Ó-sem az Újszövetségben. De lehet, hogy tévedek, és csak utóbbiban nem szerepel.
A “társadalmi felelősségvállalás” meg lehet hogy egy kicsit túl “korai” erre vonatkoztatva:))) A bibliai üzenetet “társadalmi felelősségvállalásként” kezelni olyan szociológusos. Nem szociológus maga véletlenül?;-DDD
2004, a Judapest.org megalakulása mellett:
Herskó Ferenc – Avram Hershko
(1937, Karcag) A magyarországi születésű izraeli tudós, Avram Hershko a 2004-es kémiai Nobel-díj három kitüntetettjének egyike. Herskó Ferenc néven született Karcagon, családja nem sokkal a második világháború után vándorolt ki Izraelbe, ott szerzett orvosi diplomát. Fiatal korában két évig gyakorló katonaorvos volt az izraeli hadsereg kötelékében. Jelenleg Haifában él, fehérjekutatással foglalkozik. Hershko, továbbá izraeli honfitársa és kollégája Aaron Ciechanover, valamint az amerikai Irwin Rose a test fehérjéinek lebomlásával kapcsolatos kutatásokban elért kiemelkedő eredményeiért kapta a Nobel-díjat. “Kutatásaiknak köszönhetően ma már molekuláris szinten megérthetjük, miként ellenőriznek a sejtek bizonyos központi folyamatokat az emberi szervezetben” – áll a Nobel-díjat odaítélő bizottság indoklásában.
Bródy Imre (1891-1944) Gyulán született a nevezetes zsidó Bródy család leszármazottjaként. 17 éves korában elolvasta Max Planck kvantumfizikai könyvét, aminek köszönhetően a tudomány bűvöletébe került. A I. világháború utáni antiszemitizmus miatt eleget tett göttingeni meghívásának, ahol a Nobel-díjas Max Born munkatársa lett. Karrierje üstökösként ívelt a magasba, mégis visszatért Magyarországra. Az egyetemen nem kapott állást, ezért az Egyesült Izzóban 1922-ben létrehozott Kutatólaboratóriumban helyezkedett el. Neki köszönhető a kriptonlámpa előállítása, ami a magyar ipar legnagyobb nemzetközi sikere lehetett volna, ha nem szól közbe a II. világháború.
+ Kertész Imre
Gabrilo: ez tévedés. Az egyenlőség A központi témája mindkét “szövetségnek”. EGY-enlőség: az Isten EGY, ez az Isten pedig immanens. Mindiannyian egy-ek vagyunk. Egy-enlőek.
1. kezdődik a Teremtéssel, a Genezisben (1,26):
“Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.”
Ugyanaz a template mindenkinél!
2. Folytatódik a Leviticusban (19,18):
“szeressed felebarátodat, mint magadat.”
3. Folytatódik az Újtestamentumban, Márk Evangéliumában mondja Jézus (5,43): “Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.”
Ettől persze még találkozhatunk társadalmi stratifikációval ;] az Ótestamentumban is, ott van pl. Izrael három nagy társadalmi rétege: kohaniták, leviták és izraeliták.
Charlie, Nagy Levin és fhb szebben és alaposabban is tud biztosan értekezni a témáról.
Kedves Gyuri,
Peter Falk valóban Falk Miksa unokája, ha hinni lehet a Wikipediának, melynek német verziója szerint viszont lengyel zsidók az ősei. Nagyon érdekes, hogy Péter majdnem pontosan 100 évvel születik Miksa után.
Friedmann Endre (Robert Capa), Kertész (korábban Kohn) Andor (André Kertész), Alexander Korda, hogy ne csak a tudomány oldalát erősítsük.
Mivel a héberben nincsen interpunkció, ezért szintaktikailag lehetséges, sőt Bír 8:18-cal egybevetve valószínű is, hogy a modat magyarul így olvasandó: Szeresd felebarátodat: olyan mint te. (A másik fordítás, köztünk legyen szólva, eléggé nárcisztikus…)
Voltegy felsorolas bloginnal multkor miszerint Polgar Judit zsido.
Kicsit nem visszas csuklobol zsidozni egy Polgart? :D
Charlie: vagy realista. (Mármint a ford.)
Ki zsidózta Polgárt? Polgár zsidózott a Bombagyáron.
Én arra mutattam rá, hogy Polgár Tamás két megélhetése, “a számítógép”, és “a póló” is zsidó találmányok – óvatosabban tehát talán az antiszemitizmussal.
Shadai,
félreértettél:))) Amiket idéztél, egyikben sincs benne az “egyenlőség” szó: és tudomásom szerint a Bibliában egyáltalán nincsen. Igazság és igazságosság vannak. Csak arra kívántam rámutatni, hogy az, amit “egyenlőség” néven emlegetnek a Biblia kapcsán, nem azonos korunk egalitárius agymenésével: ugyanazon törvénynek való alárendelés van benne, ilyen értelemben “egyenlőség”. De az egyenlőség szó nem szerepel benne. Mert hát nem vagyunk egyenlőek, Isten szerint sem, ker.szent János nem egyenlő Júdással, stb:))
(ettől még nem azt mondtam, hogy te ezt az egalitárius izét bele akartad magyarázni, csak kicsit úgy jön le belőle, mintha – pedig nem:)
2007 – elszakadt a Levi’s farmerom (cionisták áldozata vagyok)
Hat ezaz, hogy a huseges fegyverhordozo zsidozta Polgar Juditot holott a fuhrer is Polgar. En nem akarok senkit onkenyesen mindenfele halmazokba sorolni de van egy olyan erzesem, hogy tomcatnek valami onvadlo belso feszultseg is okozhatja a kenyszeredett zsidozasat. Ha csak persze nem a kezenfekvobb megoldas, hogy egyszeruen forintositja ebbeli tevekenyseget.
Szép így egyben, de Tomika kapcsán mégis mással lehet a baj.
1959 – Ruth Handler “feltalálja” a Barbie-babát.
nna, azért a mostani barbi baba kreációk közül néhány szerintem kimeríti az ízlésterror meghatározását, csodálom is, hogy a bambagyáros listáról kimaradtak
Kedves Gabrilo,
az egyenlőség eszménye jogi kategória, a törvény előtti egyenlőséget jelenti (lásd. pl. az NSZK alkotmányának [a Grundgesetznek] 3. §-ának első pontját. A törvény előtti egyenlőség eszményét viszont a mózesi törvénykezés emeli – tudomásunk szerint — először társadalmi jogelvvé (lásd még itt is).
Tévedsz. Judás és János mind a mózesi, mind pedig az egyházi tanok szerint is egyenlők. I-sten mindkettőnek irgalmazhat, mindkettőn megkönyörülhet, s mindkettőnek azonos erkölcsi és törvényi rendelkezéseknek kellett (volna) megfelelniök. Valószínűleg kevered az egyenlőség (a jogi egyenlőség) fogalmát az azonosság (a matematikai egyenlőség) fogalmával.
Charlie,
ha ebben igazad van, akkor a bűnös és szent megkülönböztetésének az égvilágon semmi értelme nincs. Abban igazad lehet, hogy ha Júdás megbánja bűnét, üdvözülhet. Ha nem, akkor nem. Ha mind egyenlőek vagyunk, minek van pokol?:((
ps. aztat nem én keverem, hanem az egalitárius kartársak:))) Náluk az egyenlőség azonosság is, ráadásul az egalitáriusok (Rawls, Dworkin) nélkülözik az erkölcsi érdemet is – azaz, erkölcsi érdem és tettek nélkül mindenki egyenlően jogosult mindenre (ill. nem is, mert a “hátrányos helyzetűek” kicsit többre:))).
Kedves Gabrilo,
aligha gondoltad végig ezt a gondolatmenetedet. Az egyenlőség nem minőségi azonosságot jelent, nem azt jelenti, mint mondjuk a műszaki alkalmazott tudományok területén, hogy két egyenlő csavar kölcsönösen csereszabatosak, mert méretük és anyagi adottságaik szerint szabadon behelyettesíthetőek. Ennek a fajta egyenlőségnek amúgy sem volna semmi értelme sem. Ugyanis ebben az értelemben nem csak Judás nem említhető egynapon Jánossal, hanem Szent Benedek sem Szent Jeromossal, Szent Erzsébet sem Szent Arankával vagy Ibolyával (na jó, nem aktuálpolitizálok tovább).
Dehogynem, csakhogy a megkülönböztetés nem az egyenlőség ill. az egyenlőtlenség fogalompárjai mentén történik.
Ami azt illeti, az általad említett hátrányos helyzetűekkel szemben megnyilvánuló pozitív jogi diszkrimináció elve pont azért alakul ki, hogy hátrányos helyzetet kompenzáljon, s igyekezzék így kiköszörülni a jogegyenlőség elvén esett csorbát.
Barbie baba, lol…
és a golyóstoll?
A gólyostoll bizonyíthatóan nem Ruth Handler találmánya…
Tényleg? Kösz a felvilágosítást :)
Shadai, KOL haKAVOD!!
Még erősíteném a Showbusiness felhozatalt:
Sarah Jessica Parker
Lenny Kravitz
Iggy Pop
Martha Kaufmann a Friends kitalálója David Schwimmerrel
Goldie Hawn
Lou Reed
hogy csak még pár nevet említsek..
Ja, a Csupó Gábor nem zsidó
Akkor ez most cáfolja a bombagyárat, vagy akkor az is igaz meg ez is?
Számomra riasztó volt a bombagyári összeállítás…:(
Ez az ember intelligens akar lenni, és látszik, hogy sokat melózott ezzel az cuccal. Mellesleg kívülállók szerint akár még hihető is. És persze nyiltan élteti benne Hitlert. (Mondjuk ez már gyanús lehet egy semlegesnek.)
Viszont nem látom értelmét egy ilyen összeállítással ellensúlyozni, ami persze arról szól, hogy a zsidók találtak fel mindent. És hogy minden híres magyar valójában zsidó. Mert akkor megint ott tartunk, hogy a magyarok meg “szarok”. (Tudom, nem mondta itt ezt senki, de kombinálok a “hajlamosak” agyával.) Amúgy az atombomba feltalálója is ebbe a kategóriába tartozik..
És azon is elvitatkoznék, hogy Izrael, mint közelkeleti demokrácia mindig minden körülmények között betartotta az együttélés normáit, és sosem volt agresszor. Ahhoz azért túl sok a menekült a környéken.
Szóval aki igazolni akarja magában a zsidóellenességet, annak mindegy. Az úgysem fog a Judapestre kattintani. Amiatt meg nem is érdemes, hogy ki találta fel a Barbi babát. Vagy azért, hogy felsorolva lásson kétes értékű celebeket.
Én pl. kiváncsi lennék arra, hogy az ott említett lengyelországi dominancia mennyire igaz? A középkori kútmérgezést mondjuk úgysem hiszem el.
Zsófi, úgy érzem, hogy előjöttek a parák benned..
A kútmérgezés igaz, én is szoktam ilyet csinálni hétvégékén. Ez ősi zsidó hobbi, a Talmud is írja: “Mérgezd meg a GOJOK kútjait amerre csak jársz.” ;]
Nesicha: azt hiszem Arlene Klasky miatt gondoltam így (h Csupó is zsidó). Tévedtem.
Nagyon jó a cikk, de két állítás téves: Csupó Gábor és Lugosi Béla nem zsidók.
Zsófinak egyébként igaza van nagyon sok mindenben, de talán abban a legjobban, hogy teljesen fölösleges reflektálni egy ilyen iszonyú debil baromságra, amit úgyis kizárólag kőkemény előíteletekkel rendelkező emberek olvasnak. De fenntartom az állításomat, hogy tényleg szórakoztató kis összeállítás volt ez Shadai, úgyhogy köszi.
“Akár le is szokhatnék róla, de időnként mégis rápillantok a “Bombagyárra”.”
Ezzel magam is így lennék:))
Valamelyik nap az jutott eszembe, hogy miattunk nagy a látogatottsága (?)
De már perverz szórakozásnak is gagyi. Úgyhogy szépen leszokom róla, azt hiszem menni fog.
Zebulon: a reflektálás-problémára reklektálok én is a poszt elején. :]
Csupót és Lugosit benéztem, sorry.
Mishmesh: oké, szokjunk le együtt! :D Tényleg kár az időt pazarolni ilyen dolgokra.
Kedves Zsófi!
Persze, nem arról van szó, hogy mindent a zsidók találtak fel és mindenkinél okosabbak. A zsidók nem jobbak senkinél, az ilyen kivagyiság ellenszenves, kompenzál vaószínűleg. Elkezdett terjedni ez a marhaság, hogy a zsidók mindig dekadens dolgokat találnak csak ki, az igazi kultúra nem zsidó, blabla, ezt akár ellensúlyozhatja is ez az írás. De Zsófi, ha arról beszélnek, hogy mi, magyarok mi mindent adtunk az emberiségnek, ki mindenkit (Bartóktól Puskásig vagy épp Neumannig), neked eszedbe jut, hogy ezt azért nem kéne, hogy ebben implicit módn valahogy mégis benne lehet, hogy hülyék a szlovákok? Én nem különösebben kedvelem a melyik híresember volt zsidó-típusú társasjátékokat, de végtére is miért ne lehetne erre büszke egy közösség. Pláne, ha el akar számolni azokkal a személyekkel és eseményekkel is, akikre, amelyekre nem tud büszke lenni, mégis hozzátartoznak a múltjához.
mishmesh dorka: Nincs ebben semmi perverz. Te a Bombagyárra jársz néha-néha, én Judapestre. Te ott szörnyülködsz, én pedig az itteni “reakciókon” mosolygok jókat (ugyanis minden második cikk a BGY bejegyzéseire referál). De legalább informáldunk és függetlenül attól, hogy fundamentalista talmudista cionista zsidókról vagy náci fasiszta antijudaista rasszista nyilaskoról van szó (költői túlzással éltem, igen, de kell a dráma!) legalább nyitottak vagyunk a másik oldal mondandójára.
P.S.: Amennyiben a Barbie babát egy zsidónak köszönhetjük, úgy levonhatjuk azt az egyenes ágú következtetést is, hogy a modernkori nő ideál, valamint a velejáró anorexia is egy zsidó “találmány” következtében nyert teret?
“De a legfőbb akadálya a kibontakozásnak az, ha mesterségesen korlátozzuk a gyereket tevékenységében tiltásokkal, szabályokkal.”
Irgumburgum, ez igen nagy altalanositas lett.
Deluksz: egyáltalán nem refeferál “minden második cikk” a BGY faszságaira. Összesen 5-6 ilyen témájú írásunk van, beleértve az összes Hollán Ernő utcai eseménnyel kapcsolatosat. Az összes bejegyzés itt eddig: 1308. Get some perspective dude.
Hettie: ez itt valóban nem monográfia Carl Rogers életéről és munkásságáról. ;] Egyébként haa van kedved írni róla, szabad az út előtted!
Shadai: Nem akartam fájadlmat okozni, de látom igen érzékeny helyre szúrtam az irónia rozsdás bökőjét. Sőt, mintha némi agressziót is felfedezni vélnék a “faszságaira” rész környékén. Ugyanmár.
Egyébként valami olyasmire számítottam, hogy “XXXX: A Bombagyáron olvasottakkal ellentétben valójában…” ugyanis ezektől a (néha jelentős, néha jelentéktelen) eseményeket felsorakoztató listától az ottani állítások még ülnek. Senkit sem érdekelne, ha Hitler sokszoros Nobel-díjas lenne ugyebár…
Ez a Bombagyár nézegetés kezd olyan lenni, mint a pornó, nem? Állítólag senki nem nézi, de mégis mindenki tudja, mi van ott. De azt is csak onnan, hogy mástól hallotta :) Egyébként már csak azért is olyan, mint a pornó, mert bármikor lehet imprózni egy bombagyáros cikket, ahogy egy pornódramaturgia sem olyan nagy fejtörés. Az igazán izgi egy bombagyáros pornófilm lenne.
Másfelől én sem látom teljesen világosan még a bombagyáros agymenésre miért válasz az, hogy mely híresség ükszülei voltak zsidók. Kissé irreleváns. Ráadásul a lista többnyire olyan nevekből áll, akiknél a zsidóságuk kb. annyira érdekes, mint más hírességeknél, hogy ők katolikus vagy protestáns felmenőkkel rendelkeznek-e. Na und?
DeluksZ: mint írtam volt, nem foglalkozom a BGY primitívségeivel, a bejegyzést azért írtam, mert kedvem volt hozzá.
“Sose birkózz disznókkal: piszkos leszel tőle, a disznó pedig még élvezi is.”
winkelman: ebben tévedsz szerintem. a lista nem ilyen nevekből áll.
a lista összeállításánál az volt a szempont, hogy megválaszoljam azt a kérdést, hogy “mégis mit adtak a zsidók az emberiségnek”? Vannak még sokan zsidók, akik a zsidóság szempontjából nagyot alkottak (ilyen pl. Rashi, Maimonidesz, Max Nordau vagy a Bál Sém Tov szerintem), de hatásuk nem igen mutat túl a zsidó közösségén.
Winkelman:
Mindenről ugyanaz jut az eszedbe? “Csak a szex és a szipó!” :D
Shadai:
Hasonló postot várok az NK megnyilvánulások bírálatáról is. :D (Nem Naftalira gondolok, hanem a Neturei Kartára.)
“Sose birkózz disznókkal: piszkos leszel tőle, a disznó pedig még élvezi is.” – ez nagyon olcsó volt, sokkal többet vártam egy JD warriortól. A látszat ellenére engem tényleg érdekelt volna az “igazi” cionista terror.
Rainmake: NK-ról Charlie írt nagyon jót nemrégiben (http://www.judapest.org/magyarok-palesztinai-hoditasai)
DeluksZ: a JP moderációs szabályát idéztem. Milyen “igazi” cionista terrorra gondolsz? Amikor becsapódnak az F16-osok rakétái Jaszin-sejk tolókocsijába?
shadai: Igazad lehet, holott én azt gondolom, hogy ha a zsidók semmit nem adtak volna az emberiségnek (mint mondjuk pl. az észak-amerikai indiánok nevéhez kevesebb feltalálás, művészeti alkotás köthető), akkor is joguk lenne a Föld nevű golyóbison kivenni részüket a drága oxigén szippantgatásából. Ezért kicsit feleslegesnek érzem ezt bizonygatni, mert belemegyünk egy eleve ostoba kérdésfelvetésbe.
(Csendesen jegyzem meg, hogy a Bombagyárosok és hasonszőrűek számára a zsidóság legnagyobb ajándéka nem a rengeteg felsorolt név és találmány, hanem a “puszta létük, ami miatt utálni lehet őket”, hogy egy klasszikus Bayer gondolatot citáljak.)
Rainmaker: te gondolatolvasó vagy :)
winkelman: hát igen, ezzel tet klasszikusa foglalkozik (http://www.judapest.org/how-to-become-an-opinionfuhrer-in-5-min)
:D
Shadai:
Megnézem.
Shadai:
Már emlékszem a postra. Azthittem az utóbbi időben követett el valamit, amíg a cégnél zsibbasztóbb időszak volt, és nem értem rá annyit netezni.
Nekem akkor is az volt a bajom a posttal, hogy nem tartalmaz tételes NK fordítást a véleményükről és tételes cáfolatot. Ugyan Charlie szép kerek mondatokat ír, de sajnos alig mond valami újat.
Nekem nagyon érdekes volt Charlie bejegyzése. De a téma izgalmas, lehet belőle egy második eresztés is.
shadai: inkabb maradtam voln’ csondben:) I see what I can do, ha komolyan gondolod ;)
a Bibliarol meg a szabad akarat is beugrott kozben…
‘kr. e.’
itt kezdtem el röhögni.
Nagyon félrevezető ez az egész cionista terrorozás. Irtózatosan könnyű bármelyik népről összeállítani féligazságokkal teli feketelistát. Milyen könnyű lenne svábozni, szlávozni, stb. Nincs szerintem se szükség azt ismételgetni, hogy mennyire hasznosak vagyunk. B-meg, az antiszemiták szemszögéből nem vagyunk hasznosak és különben sem érdekel, hogy ki szerint mennyire vagyok az. A leghaszontalanabb pedig Tomcat ügynök.
Deluksz: én még válaszolnék is a Bombagyár listájára (amik egyébként nem terrorról szólnak). Megtenném egyrészt, ha nem lenne ilyen ostoba címe, másrészt nem lenne ugyanazokkal az ostobaságokkal tele, amit az antiszemiták untig ismételgetnek. Aki igazán kiváncsi egy tényre, megkérdezi egy történésztől vagy a Judapesten, és nem a Tomcat “objektivitására” vevő. Én nem reagálnék, csak olyan megkeresésekre, amik értelmes párbeszédhez vezetnek. Ez nem az.
Charlie,
nyet. A pozitív diszkrimináció elméleti megalapozói (Dworkinék) az esélyek helyett az eredmények egyenlőségét akarják. Minél egyenlőbb az elosztás, annál igazságosabb a társadalom. Jáj. Most azt nem fejtem ki jó hosszan miért utálom a poz. diszkriminációt legalább annyira mint a negatívat (van igazságos és igazságtalan “diszkrimináció”, továbbá ha Juliskát szeretem, Ágikát pedig nem, akkor Ágikát diszkriminálom, de van ilyen).
“Dehogynem, csakhogy a megkülönböztetés nem az egyenlőség ill. az egyenlőtlenség fogalompárjai mentén történik.”
Hát akkó mi mentén mégis? Mán Arisztotelész is megírta: egyenlőkkel egyenlően, egyenlőtlenekkel egyenlőtlenül. Ráadásul ez csak kiindulási alap, nämlich a gyakorlatról még nem mond semmit. Nyilvánvalóan nem kezeled egyenlően és nem is tekinted egyenlőnek a szentet és a bűnöst. Ahogyan a kereszténység szerint sem kezelendőek egyenlően – ez pedig nagyon is az egyenlőség/egyenlőtlenség kérdéséről szól. Ezért is gyepálom a kereszténység mai egalitárius értelmezését, ami szerint effektíve nincs is bűnös és bűntelen (ami mondjuk tényleg nincs), helyesen és helytelenül cselekvő – így értelmezve az “egyenlőség” fogalmát (további bizonyításig pedig fenntartom, hogy az “egyenlőség” szó nem szerepel a Bibliában, vagy legalábbis az Újszövetségben:-((().
A bombagyári történeti kronológiát és a hozzá hasonló összefoglalókat én a léthiány és önazonossághiány okozta szorongás romlott kisülésének tartom: a zsidóra, erre az ezredévek óta a történelem igazi alakítójaként és gonosz princípiumaként az emberiség sorsát irányító emberin túlmutató küldetésű és hatalmú figurára van szükség ahhoz, hogy a maguk zavaros, nyom nélküli és önazonosság nélküli, efemer életét is a történelem megszakítatlan folyamatába illesszék, szedett-vetett önmagukat is visszavetítsék az idők kezdetéig, természetsen a szenvedő jóság isteni princípiumának oldalán, ha már annak az I-tennek közvetlen figyelmét, akit választottak, a zsidók elsőszülöttsége mindörökre elzárja előlük…
A kronológiában egyébként van egy árulkodó ellentmondás, ami persze nem zavarja hinni akaró híveit a hitben: ha egyszer az askenázi zsidóknak semmi köze a júdeaiakhoz (ezt azért kell a legendába szőni, egyébként a divergens érvelés szép példájaként, hogy megszakítsuk a zsidók üdvtörténeti folyamatosságát, ugyanakkor folytatólagosnak tekintjük a zsidók kártételeinek sorát a kazárrá válás előtt és után…
Nem szeretem öket.
Faludy,Ginsberg,Cohen, csak hogy a költészet is helyet kapjon!
Noel: direkt használom a “‘kr. e.” kifejezést, mert ez így pontos. Az “időszámításunk előtt” esetemben pl. pontatlan lenne, mert az én időszámításom nem Krisztus születésével kezdődött.
A gáz az, hogy az őáltaluk használt Talmud-fordítás hamis, akárcsak a Cion Bölcsei… Tény, persze attól még nem muszáj elhinniük, a gyűlölet zsigeri, nem tudományos dolog. Mindenesetre én nem utálom az antiszemitát, elég baj neki hogy a gyűlölködésével tönkreteszi az egészségét. Értem ezalatt, pszichés és pszichoszomatikus bajok…
Na de Montefiore, ezt a hozzászólást biztos nem értik a BGY-sek!
:)
Értelek, Vári Gyuri!
Elfogadom, amit mondasz.
Amúgy találtam egy mondatot, itt a neten:
http://www.assziriologia.hu/szovgyujt/KG_chrest_002.pdf
:D:D
Nekem mindig az az érzésem, hogy egy olyan lista, miszerint minden zsidó rissz (bombagyár) épp annyira rasszista, mint egy olyan, amely szerint minden zsidó remek ember, sőt, a “creme de la creme” (judapest). Ha a Nobel-díjasokat össze lehet gyűjteni származási alapon, akkor a gyilkosokat is.
RP
Faludy nem volt zsidó.
A másik ne feledkezzünk meg azokról a zsidókról akik nem fértek be a zsidó világösszeesküvésbe: http://www.theonion.com/content/node/29672
:)
Off
Másrészt pedig az izraeli elit felelős a palesztinok sorsáért. Ezt lehet csűrni-csavarni, de nem érdemes: nem engedték vissza a menekülteket. Ez pedig bűn.
(Nem t’om a judapesten mi a hivatalos pol korrekt megnevezése a palesztinoknak? Sokakat hallottam beszélni arról, hogy ilyen nép nincs, valóban nem volt amig Izrael létre nem hozta.)
Ha ti máshogy tudjátok, kiváncsi vagyok a véleményetekre.
Más: MIért inzultáljuk a BKV-ellenőröket az elején? Valamint Kistarcsát… Tudom, ez gyakori magyarországon a közbeszédben, de sem nem nagyon píszí, sem nem nagyon jóérzésű.
Előítéletek és sztereotípiák… Ti is szenvedtek tőle eleget, nem?
Az ellenőr is egy szakma, abszolút szükséges, és mostanában (ahogy egyre többen is vannak) egyre normálisabbak sztem.
Legyünk kreatívabbak és eredetibbek plasztikus hasonlatok kitalálásában valamire, ami feneketlenül sötét…
Faludy sztem zsidó volt.
Valamint szerintem szerinte is.
“nem engedték vissza a menekülteket”
Ez igy nem pontos. Nemcsak nem engedték vissza őket, hanem pusztán problémaként kezelték őket. (A problémafelvetés morális lenne, személy szerint nem érdekel a pali menekülteket befogadó arab államok kegyetlensége, sem az, hogy a menekültek visszaengedése Izrael létét veszélyeztetné, ezt én is tudom. Csak az érdekelne, Izrael szerintetek helyesen járt-e el a pali probléma kezelésében.)
Ja, és Ábrahám mint zsidó? Na…
ryan, fogalom nélkül idejössz és kérdezel összevissza. :] hogy jönnek most ide a palesztinok? amúgy foglalkoztuk sokat a kérdéssel, nézz végig az archívumon.
valaki: abraham volt az első zsidó, ez neked tényleg új?
anikó
upsz, igazad van Faludy tényleg zsidó volt. Régen olvastam már a Pokolbéli víg napjaim-at.:) Az ellenőrökkel kapcsolatban is igazad van, ez a te napod.
Anikó: a plasztikusságnak nem épp az a lényege, hogy könnyen felismerhető? ;]
Az “előítéletekről” egyébként Tory írt ma érdekeset a blogjában -
http://tory.hu/2008/05/eltlet-s-rtelem-avagy-thomas-bayes-jl.html
Kedves shadai, ha a te időszámításod nem Jézus születésével kezdődött (és tán nem tévedek, ha feltételezem, hogy nem is Mohamed futásával :) ), akkor nálad még ma is kr.e. van, hiszen még nem jött el a kr, azaz a messiás. Ha viszont van kr.e. akkor van kr.u. is, ami magában hordozza azt, hogy már eljött a kr. Ezért szeretik a materialista kommunisták és a zsidók inkább az ie és isz megjelölést.
Nyugodtan olvassatok Nietsche-t: nemhogy nem volt antiszemita és ebben Wagner cimbije (mint ahogy a BGY írja), hanem kifejezetten azért romlott meg viszonya (az egyébként zseniális) zeneszerzővel, mert az utálta a zsidókat. N. a zsidó-keresztény hitvilággal vitázott és azzal sem mindenben (Pascal-t keresztény teológiája ellenére tisztelte). No mindegy, ezt csak úgy mondtam. :)
Ábrahámnak volt ugye két fia…. ezt most nem mondanám el, de ha csak az egyik fiából lettek a zsidók, akkor ő nem lehetett az első zsidó, mert akkor ugye minden izmaelita zsidó lenne, akkor pedig kevesebb gond lenne a Közel-Keleten…
Tudom, de én nem szeretek a materialista kommunistákkal nyelvközösködni..
valaki: kissé össze vagy zavaroda szerintem. hány éves vagy?
Shadai, leszokunk ide vagy oda, én bizony odanéztem megint (ez volt az utolsó) :DDD
Kaptunk egy postot :)
Nekem tetszik a lista.
+
1986-ban Elie Wiesel, Nobel-békedíj ;) :)
Shadai, ezt ne, nem vagy te ennyire egyszerű fiú…
Shadai: bár nem rossz kérdés: te hény éves vagy?
Tegnap futottam bele egyébként a listába a BGY-n, szokásos mazotúrámon a neten, de már az első időpontnál lehetett tudni, hogy annyit sem ér a lista, mint a pixelek áramfogyasztása, amik megjelenítik.
Kr. e. 950-930 körül
Judea törzsét, azaz a zsidókat, és egy kisebb törzset, a benjamitákat elüldözik maguk közül az izraeliták. Ezek a csoportok Palesztinában, Kánaán déli részén telepednek le. Kiűzetésük oka az volt, hogy a többi izraelita törzs lázadónak és bajkeverőnek tartotta őket, különösen az “egy Isten” tanának sajátos értelmezése miatt.
No mostan, ha valaki előveszi a Bibliát, abban elég szépen le van írva a területek elosztása a törzsek között. pár nappal Izrael és Júdea kettészakadása előtt.
Egyébként Tomcatnek sikerült egy újabb színest ásítania, amiben elemzi shadai posztját és olyan zseniális megállapításokat tesz, mint pl:
“Ja, a “Kr. e.” nagybetűvel írandó, bipsikém, merthogy Krisztus személynév,”
Na ja, Krisztus Jézus, nyilván ez szerepelt a személyijében.
Aztán ezt még tetézi is:
Ja, hogy a Babiloni Talmud. Az bizony nagyon szép, csakhogy a rabbinikus judaizmus tudtommal a Jeruzsálemi Talmudot tekinti irányadónak. Abban meg egy kicsit más dolgok szerepelnek, de most nem idézem, mert megint azzal jössz majd, hogy “hamisítvány”, noha Luzsénszky Alfonzt háromszor is hiába fogták perbe a lefordítása miatt.
Mintha Luzsénszky nem a Babilóniai talmudot “fordító” könyvből dolgozott volna.
Drága egyetlen Tomcatem, Luzsénszky nem fordította sosem a Talmudot, tekintve, hogy egy árva kukkot sem beszélt héberül vagy arámiul. Ő egy német könyvet fordított magyarra, ami viszont egy latin műből készült. Erről egyébként bírósági papírja is van Luzsénszky művész úrnak, úgyhogy te is igazán tudhatnád.
A többi még ennél is komolyabb, nem is érdemes többet foglalkozni vele, így is pont 1856 karakterrel írtam többet erről, mint kellett volna.
fhb: Ha nem az szerepelt a személyiében, akkor te miért írod nagybetűvel?
shadai, minden tiszteletem ellenére is számomra komolytolan az egész listád. a cionista világuralomnak szerintem egyetlen, ámde mindent elpusztító végső fegyvere van, és úgy hívják, barbra streisand. sztem aki halotta a hatikvát énekelni, az vhol megérti, h a south park 1/12-es “mecha streisand” epizódja szigorúan dokumentumfilm a rögvalóról!
Kedves Valaki,
A Tóra első könyvében az zsidó, aki monoteista és van identifikációs készsége Ábrahám fiaival. Ábrahámra mindez áll, ezért ő az első zsidó. Jismáélnek, Ézsaunak nem volt sem ilyen identifikációs készsége, sem monoteista eltökéltsége. Ettől ők persze még nem rossz emberek. A szöveg minden ambivalencia dacára spirituálisan érzékenynek ábrázolja őket: Jismáel (Izmael) és Ézsau (Észáv) is együtt temetik el a testvérükkel az apjukat, ami azt is jelenti, hogy megérzik apjuk halálát és idejében útnak indulnak.
Kedves shadai, ebben az esetben ne használd egyetlen posztkommunista ország nyelvét sem :)
Kedves Gabrilo,
mondom, szerintem nem érted az eyenlő szó jogi értelmét, így identifikációt olvasol, értesz, mindahányszor egyenlőséget mondsz.
A tórai „esélyegyenlőségi” parancsolatok bája amúgy a gyakorlatias voltuk.
Azt láttam:D
És hallottam Hatikvát énekelni,és azt hiszem igazad vagyon, vasika:))
Meg is lehet tanulni héberül…
Valaki, személyiben úgy szokták, kivéve természetesen nemecsek ernőt…
fhb: ha szerinted nem név, akkor miért írod nagybetűvel?
Charlie: nem azt állítom, hogy a zsidó vallásúak szerint nem zsidó, hanem hogy a muszlimoknak pl. nem zsidó, meg a keresztényeknek sem, meg mindenkinek, aki azt a logikát követi, hogy ha valakinek az egyik fiából lettek a zsidók, a másikból a muszlimok, akkor ő maga per definitionem nem lehet zsidó. Az más kérdás, hogy minden nagy vallás szeretné a magáénak tudni…
valaki,
és minden nagy vallásúé is Ábrahám. Azért mondják a békepárti muszlimok, keresztények és zsidók, hogy mindannyian Ábrahám gyermekei vagyunk. Még közös ima is van, pár éve mozgalom indult az Egyesült Királyságban, és sok-sok mecsetben, templomban és zsinagógában kifüggesztették, elimádkozták. Jézus is közös: zsidóknak rabbi és próféta (jézushívő zsidóknak megváltó), keresztényeknek megváltó, muszlimoknak próféta.
Látom alakul a párbeszéd:)
Valaki, olvasd már el könyörgöm, hogy mit írtam. Ezt írtam:
“Na ja, Krisztus Jézus, nyilván ez szerepelt a személyijében.”
Most kezdjem neked magyarázni, hogy a Vezetéknév – Keresztnév sorrend az csak a magyar és japán nyelvre jellemző? Hogy abban az időben nem is volt személyi?
a krisztus szó a görög chrisztoszból származik, ami felkentet (messiás) jelent.
Szerinted ez személynév, amint azt Tomcat állítja? Pont annyira, mint igazságos Mátyás…
lelkesz: egyetértek, de ettől nem lesz Ábrahám az első zsidó, sőt.
fhb: ja, bocsánat, azt hittem a nagybetűvel van a bajod. sorry.
valaki, Izmaeltől az arabok származnak, nem a muszlimok. A világ legnépesebb muszlim országa pl. Indonézia, pedig nekik az égvilágon semmi közük genetikailag Izmaelhez.
fhb: igazságos (Mátyás) vs. Krisztus (Jézus) – egyik kicsi, másik nagy, na de akkor miért? őszinte kérdés.
valaki, igen, gyakorlatilag a nagybetűvel van bajom, pontosabban azzal, hogy ezzel akar érvelni kandúrka, pedig nagyon nincs igaza, hiszen az nem személynév.
Erről a teológusokat kéne megkérdezned, miért tértek át a nagybetűs írásmódra.
Egyébként meg a párbeszéd folyamatosan alakulna, csak kezd a beszélgetés elég vicces lenni. Ki is szállok belőle egy kicsit, hogy regenerálódjak.
Genetikailag az egy dolog, de én alapvetően spirituálisan értettem, mert csak kicsit hiszem el, hogy itt genetikáról van szó…
Hol van az megírva hogy nem lehet a BGY-re reflektálni?
Én nem hiszem hogy elmérgesedne, anyázásba, zsidózásba, prolizásba fulladna egy ilyen jellgű vita.
Ha valaki azt gondolja hogy a két blog nincs egy értelmi színvonalon az lehet hogy kicsit elhamarkodottan ítél.
Ha a sárdobálásra fordított energiát hasznos tevékenységre fordítanák az emberek, sokkal jobban élne az egész emberiség.
Gyakran gondolkozom azon,hogy rengeteg időt töltök a neten tanácsok adásával és hasznos információk kihámozásával,ami más dolgok rovására megy(sport,karrier).
Tényleg egyszerűbb gyorsan megsemmisíteni az ellenfelet,mint feleslegesen a meggyőzésére fordítani a drága időt.Nem érdemes rá elpazarolni a kevéske drága időt.
Egyébként egy bombagyár törzsolvasónak legalább annyira szarul esnek ezek a jelzők: “kistarcsai kocsma és egy BKV-ellenőr klubház színvonala között mozog” mint egy judapest törzsolvasónak az antiszemitizmus.
Engem legalábbis nem vigasztal az hogy nem vagyok zsidó, ha attól még hülyének bélyegeznek meg…
lehet, hogy nem kistarcsai, és nem bkv.
Életemben először átnéztem a BGY-re. Nem vagyok oda az olyan cikkekért, ahol csupa olyan megjegyzés sorjázik, hogy XY szerint, azt hangoztatják, meg hogy kevéssé ismert tény, hogy…
Hmmm, én inkább a saját tapasztalatomra hallgatnék és a BGY további olvasgatása helyett inkább más értelmes dologgal tölteném az időmet.
Off: shadai szerintem még ma is tartja magát az a legenda hogy a zsidók keresztény gyerekeket áldoznak.
Konkrétan valami olyasmit hallottam hogy a keresztes lovagok kifosztották és megölték a zsidó kereskedőket és ezért bosszúból a zsidók megfogadták hogy meg kell ölni a keresztények gyerekeit.
Nem-e lehetne-e elintézni, hogy tomcatet meghívják előadni a rabbiképzőbe meg a judaisztika tanszékre? Szerintem igen derűs perceket szerezne a sajátos vallástörténeti megközelítéseivel, gondolok itt az olyan gyöngyszemekre, mint – idézem – “a rabbinikus judaizmus nem az Ószövetségre támaszkodik.”
A pólónak (T-shirt), mint ruhadarabnak semmi köze a zsidókhoz, hacsak nem az, hogy a US Army összes zsidó származású katonája hordta a háború alatt, ott lett ugyanis formaruha. Első megjelenési formája a US Navy-nél történt még a nagy háború idején. A háború után a levetett katonai cuccok klasszikus karrierjét járta be, divat lett a fiatalok körében, mint a Harley és más kúl cuccok. Viselete az ötvenes évekre általánosan elterjedt. A pólónak mint elnevezésnek sincs, az ugyani onnan ered, hogy a pólójátékosok hordták a polo shirt-öt a harmincas években, ami gyakorlatilag egy T-shirt csak a nyakánál gombos. A magyar nyelvben valamiért mindkét ruhadarabot pólónak nevezik, hogy miért azt viszont már nem tudom.
Oppsz! Úgy tűnik az előző nem ment át, szóval az ilyen szöveg még Halász Jóska vagy egy sumerológus szittya tollából is igen durva lenne, ugye ez csak írónia:
“~ 1700 kr.e – Ábráhám, az első zsidó szövetséget köt az Egy Istennel; megszületik az a fajta monoteizmus (egyistenhit), amelyből később kifejlődik a kereszténység és az iszlám is. Az “ábráhámi” monoteizmus mai napig a nyugati civilizáció egyik alappillére.
~ 1300 kr.e – Exodus; az Egyiptomban fogvatartott zsidók felázadnak a zsarnokság ellen, meg- és elszabadulnak. A nyugati “emberi jogok
~ 450-500 kr.e Az az írás, amit ma a legtöbben “Ószövetségnek” hívnak, végső formát ölt. Ez a zsidó írás az európai kultúra egyik forrása, a mai napig eleven táplálója. ” felfogás és szabadságeszmény első írásos megnyilatkozása ez a történet.”
Ezt olvashattad Bajnok:
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=17215
A könyv csak olasz nyelven jelent meg eddig, akit érdekel:
http://rs75.rapidshare.com/files/28612772/Ariel_Toaff_-_Pasque_di_Sangue.pdf
I.e. 400 körül csak a Tórát kanonizálták (ld. Ezsdrás, Nehemiás), a többi könyvet később, ez nem egy egyszer aktus volt, hanem egy hosszas folyamat. Van olyan vélemény, hogy a véglelges kánont is Javnéban fektették le.
Kedves Bajnok, persze, hogy lehet a BGY-re reflektálni. A két blog viszont nincs egy értelmi színvonalon. Kb. 150 km könyv áll közöttünk.
Most hogy így elolvasgattam a Bgy alap-cikkét, meg a kommentjeink zömét, meg újra a posztot, asszem nekem nem tetszik ez az egész.
Lehet, hogy rosszból nem keletkezhet jó, egy ilyen irománytól inspirálva, mint a BGy poszt, nem lehet jóravaló cikket írni. Ettől megihletődni egyszerűen nem vezethet jóra. Shadai, lehet, hogy nem kéne olvasnod :-) félkomolyan, legalábbis nem reagálni rá még áttételesen sem.
Ezzel a pozitív listával mintha válaszolni akarnál nekik vagy valakiknek, ellensúlyt képezni – amit többször kifejtettétek itt, hogy teljesen hiábavaló.
És ez a “pozitív” lista nekem sem túl – szimpatikus? öndicséret lenne? A legnagyobb bajom, hogy szerintem egy ilyen listának nincs jelentősége, de ha megírjuk és közzétesszük, akkor azt hihetjük, hogy van. Ha elkezdünk ilyen listákat írogatni, annak az a rejtett üzenete, hogy ez számít, ki mit tett le az asztalra, aszerint ítélem meg a népet, a hozzá tartozó embert. Legalábbis tényező. Szerintem ne legyen az. Engem nem aggaszt, hogy a norvégok vagy a feketék milyen kulturális javakat hoztak létre vagy nem. Szocio-geopolitikai – kultúrantropológiai-stb. szempontból érdekes lehet, összefüggések és együttállások, de ez nem az az asztal. Egyébként meg csak egy csomó felesleges irányba elvisz, hogy de azért mi mégiscsak, ők meg azért csak nem.
Múltkor gondoltam a fütyülős barack – bő gatya ügyre, és azt gondoltam, jó, felidegesítették, de ilyet akkor is csak akkor mond az ember, ha egy icipici alapja él a lelkében. És a múltkor szintén egy összehasonlítást hallottam egy magyar zsidótól, valamely emberi tulajdonságra, magyar-zsidó viszonylatban, a zsidók javára. Összehasonlításokba azért belemenni, hogy érzelmi előnyre tegyünk szert a végén, nem igazán jó, és a pszichológiakönyvek szerint az összehasonlító önértékelését más, autonóm módon célszerűbb erősíteni :-)
Borzasztó nehéz lehet, zsidóként olvasni egy ilyen x-et”x”-et, és… válasz nélkükl hagyni? Nem tudom, nehéz ilyet kívánni.
Továbbra is BKV-ellenőr párti vagyok :-) Mekem ez nem a plasztikusság talaja, hanem a sztereotipizálásé, amiben mindig van valami bántó arra a csoportra. És kicsit agyonhasznált toposz lett ez, mint Tehénszemű Héra.
jó éjt -
Hollán kettő, csak most virtuálisan..:(
Miért sétálunk bele ennek a visszataszító embernek a csapdájába?
Aki szerint amúgy Marc Chagallt a “normális emberek” az elfajzott művészet kategóriába rakták. Konkrétan a nácik. Ennyit erről.
Miért kell megadni neki az örömet, hogy rejszoljon a számítógép előtt, mert “megint ragáltak rá a zsidók”?
Bajnok, én őszintén szólva alapvetően nem szeretnék BGY-sekkel társalogni. Ha valaki idejön, abba már talán megvan a jószándék. Ha nincs, úgyis ki lesz moderálva. De a BGY alapvetően a mániákus antiszemitizmusról szól. Zsidó témában mindenképp. Ismerem minden fordulatát, érveit. Ócska, monomán és rosszindulatú.
Mellesleg RENGETEG ENGERGIÁT ELPAZAROLNAK AZ EMBEREK ezekre a hülyeségekre. Ehelyett lehetne építeni a magyar társadalmat is, ha már ez a szívügyünk mindannyiunknak (gondolom). Nekem is lehetne fontosabb dolgokkal foglalkoznom…
Nem is szólok hozzá bgy témához egy ideig!
:(
reagáltak
Azt olvasom, hogy Ábrahám volt az első zsidó.
Azért ez nem ilyen egyszerű. Mert Ábrahám Ibrahim is, és mint ilyen, az első arab. Lásd az erre vonatkozóü történetet a szájaló szolgálóról és gyermekéről, aki igéretet kap, hogy moöst ugyan leginkább menekültstátusszal rendelkezik a pusztában, de majdan nagy nép lesz utódaiból. És lenne is belőlük, ha hajlandóak lennének néppé tömörülni, és nem tagolódni szekták, középkori hagyományú törzsek, ordító gazdagság és koldusszegénység meg mindenféle politikai befolyásoltság szerint.
A menekült palesztinok vagy palesztínai arabok olyan helyzetbe kerültek, mintha az 1920 után a kisantant utódállamokból átköltöző magyarok nem kaptak volna egyenlő jogokat, hanem 1938/40-ig vagonokban kellett volna lakniuk, hogy pl. a bécsi döntések utáűn nagyobb lendülettel menjenek a románok vagy szlovákok ellen.
A “mi mindent találtzaqk ki zsidók” játék érdekes, de csak akkor, ha megmutatjuk, mi mindent találtak ki pl. németek, írek, japánok, oroszok stb., tehát olyan embercsoportok, amelyek a XIX. század második felétől hátrányos helyzetből indultak, és kihasználhatták a liberalizmus lehetőségeit. Aztán lehet hivatkozni arra, hogy ez a csoport százalékban vagy ezrelékben milyen kicsi.
Már Toynbee kifejtette a maga történetfilozófiájában, hogy a mérsékelten hátrányos helyzet valójában előny. Köznapi nyelvre fordítva: “Ha már az ember ……..(itt bármely kisebbség beírható), legalább nímand ne legyen.” Jelenleg a cigányok kezdik befutni az 1867 utáni magyarországi zsidók pályáját, de még az út elején járnak.
Zsófi, örülök :-) És ryan, neked is kösz :-)
Plasztikusság forever, TC rejszol a számítógép előtt :-DDD
Ja, hogy el ne felejtsem, Adolf Hitler urat is egy zsidó orvos húzta ki az anyukája hasából, s a nevezett osztrák giccsfestő később mentesítette is az illetőt a rá vonatkozó szabályok alól. Úgy hogy elmondható, Hitlert is egy zsidónak köszönheti a világ meg a Bombagyár. (A Schickelgruber-féle legendának alaposan utánajártak, és ez a történet nem valós, Adolfnak nem volt pötty a káderlapján.
Kedves Valaki,
Ábrahám a hivatalos keresztény fölfogás szerint zsidó, az első zsidó. Azért ez a hivatalos fölfogás, mert maga a Biblia mondja ki róla ezt, s a Biblia szentírása a keresztényeknek, a muzulmánoknak nem, ezért ők más véleményen vannak.
Milla: Kinek a javára? Vagy az direkt maradt ki;)
zsófi: Ne aggódj, nem foglak belekényszeríteni semmilyen beszélgetésbe, lévén, BGY-os vagyok a te kategorizálásod szerint, viszont a hosszászólásodban leírtak rávilágíthatnak néhány dologra. A problémát egyébként nagyon sokan jól látjátok. Shadai listájának feleslegességét és érvszerűtlenségét (van ilyen szó?) pláne ebben a kontextusban, mert mondjon akárki akármit, ez a bejegyzés bizony válaszkén akart szolgálni.
“De a BGY alapvetően a mániákus antiszemitizmusról szól.”
Ez az a fajta reakció, aminek hallatán minden értelmes ember elfordul a vitától. Így ugyanis felesleges. Mondhatnám rá azt is, hogy tipikus védekező mechanizmus. Zsidókról rosszat = antiszemitizmus. Ezzel a kijelentéssel, pláne a mai polgári demokráciák színpadias köreiben gyakorlatilag nyert ügye van minden zsidónak, és ezt minden zsidó nagyon is jól tudja. Ezzel a kijelentéssel jogot formálsz magadnak arra, hogy mind értelmileg, mind erkölcsileg magasabb szintre emeld magad vitapartnerednél, és jogot formálsz továbbá arra is, hogy semmibe vedd a provokatív, gyűlöletkeltő, antiszemita kérdéseket/kijelentéseket.
Ez viszont csak akkor működik, ha politikai szerepet játszik az illető, ha színészkedie kell. Blogok szintjén nyugodtan lehetne társalogni nyíltan, vállalva múltat, jelent és jövőt.
Igazából azt sem értem, hogy cionista zsidók gaztetteire miért kell nem cionista zsidóknak reagálniuk (legalábbis ennyire nyíltan védekező formában). Mi az a kényszer, ami belülről hajt ilyenkor titeket (tisztelet a kivételnek), hogy ilyen lista, és sok-sok önvédelmi hozzászólás születik. Nem rólatok szólt a bejegyzés, nem “A” zsidó fajról, hanem olyan politikai, katonai történésekről, melyekhez történetesen zsidó nevek köthetők. Ez nem antiszemitizmus. A történelem nem antiszemitizmus. Sőt, megvetni a cionista zsidókat szintén nem antiszemitizmus. Kollektíve, faji, származási alapon útálni a zsidókat, csak, mert… nah az antiszemitizmus. Biztosíthatlak, hogy a BGY felhasználói között ilyenekből nagyon keveset találsz.
Akkor előny, ha rendelkeznek megfelelő kulturjavakkal a nehézségekkel való megbírkózásra. Toynbee példáiban, ahol a nehézségek serkentőleg hatottak, mint Észak-Amerikában a telepesekre a földrajzi környezet okozta nehézségek, vagy a késő középkori Magyarországon az oszmán támadások okozta kihívás a magyar kultúra és hadművészet felvirágzására, vagy éppen ez utóbbihoz hasonlóan, ahogy Izrael fejlődéséhez hozzájáult az arab hatalmak folyamatos nyomása, a háborúk és a fenyegettség és ahogy Irán gyors modernizációját elősegíti a jelenlegi fenyegetettsége a nyugati és az arab hatalmak részéről úgy a palesztinoknakra ez már nem igaz. Náluk ugyanis a kulturjavak hiányoznak, hacsak az AK-t nem számoljuk.
Természetesen Toynbee csak az amerikai telepesek történetét és a Dunai Monarchiát hozta fel példának.
mutassatok már egy digitális fényképezőgépet a 90es évek elejéről.
Kodak DCS 100 – 1991: http://www.nikonweb.com/dcs100/
A Kossuth Rádióban beszéltek a “Kemény zsidók” c. könyvről. Ott szóba került, hogy zsidó vezetők felvetették a fordítónak, miért kellett ezt a könyvet kiadni, mikor így is sokan támadják őket. A fordító lepattintotta a kritikákat azzal, hogy nem csak a szépet és a jót kell megmutatni.
de “tomcat” kezében mintha nem ez lenne, vagy rosszul látom? és az asztalon a mobil is inkább 2000 környéki vagy utáni, meg a Coke is. Vagy nem?
http://www.astra-coupe.hu/forum/viewtopic.php?t=253
A fenti címen:
“Egyébként mint látjátok, akkoriban nem csattogtak úgy a megapixelek, mint manapság, a technológia még gyerekcipőben járt, hisz 1991-ben jelent meg az első teljesen digitális fényképezőgép, a Kodak DCS100-as, ami a Nikon F3-as fényképező házát kapta meg. 1.3 Megapixeles volt, és 1280 x 1024-es képeket csinált. Mellesleg kurvanagy szenzáció volt, meg hasonlóan az első mobilokhoz, nem volt igazán zsebrevágható…Jah, és aranyárban mérték (bevezető ára 15.000 $ volt)! Ha belegondol az ember hogy manapság a legócskább telefonok is tudják ezt a megapixelt hozni, akkor el lehet képzelni, mi lesz itt 15 év múlva…”
Sajna nem találtam embedded lehetőséget. :(
lattam egy filmet, amiben egy NewYork-i fiu, rendkivul szelsoseges, eroszakos fasisztava valik. O maga zsido szarmazasu, amiert megveti csaladjat es multjat, de titkolja ezt a jelenlegi kornyezete elol.
Remek szonok, remek vezeto. Ideologiailag a csoport szponzorai is a legkepzettebnek tarjtjak – igy bevonjak egy szervezetbe, ami nem csak ideologiara de tettekre is epul.
A fiu es tarsai fel akarnak robbantani egy zsinagogat, a fiu ellop tobb erekjet is, mikozben elhelyezik a bombat.
Szenved, orlodik – naci tarsainak azzal bizonyitja a zsidok kegyetlen, embertelen voltat, hogy ideologiai folenyevel kerkedik.
A film vegere leleplezik a tarsai, hogy zsido, de addigra mar keso.
Nekem meg a film vegere Polgar Tamas jutott az eszembe…
mondjatok – az en hibam? Nem kene annyi zsido filmet neznem (se a rendezo, se a film kiadojanak neve nem hangzik “zsidoul” – ez valami direkt felrevezetes?)
off
A film, amiről malcolm írt, egy 2001-ben készült, amerikai életrajzi dráma, The Believer (itthon – tükörfordításban, haha – A hitetlen c. alatt futott).
SPOILER ON
Ha már szinopszist írsz, legalább próbálj pontos lenni, ad1: nem a társai leplezik le, hanem egy újságíró, ad2: a tóra tekercset nem ‘ellopja’ a zsinagógából, hanem pöcs módon azért viszi haza, mert a buta gój skinhead pajtásai eltépték, megtaposták (aka. meggyalázták), és ezért kötelességének érzi, h helyre állítsa annak eredeti állapotát.
SPOILER OFF
Maga a film – zsé szemmel nézve – csapnivaló, pedig az alapsztori, mely valóban megtörtént eseményeken alapszik, meglehetősen bizarr, ergo ha már fel kellett dolgozni, akkor minőségi munkát kellett volna végezni szvsz. Így csak egy Amerikai História X 2-t kap a néző, annyi különbséggel, h az AHX egy jól összerakott játékfilm, fergeteges színészekkel, az utóbbi meg max. egy egyszeri megnézésre alkalmas b-kategóriás fércmű.:]
Látod shadai? Ha tartottad volna magad a kiruccanásod előtt kikiáltott politika & antiszemitizmus topicok ignorálása mellett, akkor nem lett volna kopp.
Én mindkét kronológiát abszolút baromságnak tartom. Normális ember – zsidó és nem zsidó egyaránt – nem készít adott népekről bűn-, ill. dicsőséglajstromot, lévén a normális ember tisztában van azzal, h minden népcsoport közt fellelhető egy rakás szar ember (óh pardon).
TC egy jelentéktelen kis faszkalap provokátor, ő és a többi – jó esetben – félművelt haverja próbálnak a vagány és egyben szuper intelligens szerepkörben tetszelegni, de a vak is láthatja, h valójában se nem intelligensek, se nem vagányok.
Bunkó, sivatagi rokonainkat -legalább is a politikai és vallási vezetőséget – meg igen is bírálni kell, és nem reflexszerűen védelmünkbe venni! És ettől még senkiből sem lesz meghasonult, antiszemita zsidó…
az a baj, hogy a bgy-féle ócsak antiszemitizmus egész egyszerűen már lejárt lemez, minden aspektusát láttuk/halottuk már, semmi új nincs benne, és fpleg nem is azért jelenik meg, hogy bármiféle vitát gerjesszen vagy “informáljon” a célja pusztán annyi, hogy az egyik baromsággal alátámaszthassák a másikat és ezek felett a zöldségek felett összekacsinthassanak és tákékozottnak érezzék magukat az akolban. ez is unalmas, lapos. (ideértve az “én nem antiszemita vagyok, hanem izraelt bírálom” féle lúzereket, akiktől sosem látsz hezbollah-, hamasz-, jordánia-, stb-bírálatot.)
Be kell látni, hogy ezek a faszok csak és kizárólag a zsidósághoz képest képesek létezni, ami jó alaposan megmérgezi a körülöttü(n)k levő levegőt. Még egy antiszemita sem volt képes megválaszlni azt az egyszerű kérdést, hogy miért érzi úgy, hogy a zsidókhoz (mindegy is, hogy azok kik is a fejében) miért KELL viszonyulni?
Itt szokott megdőlni mindegyik és elővenni a lózung-based kliséket. Így érünk vissza a lapos, unalmas és ezerszer elismételt rágalmakhoz, luzsinszkikhez, pászkába sütött vérhez, lukas lepedőhöz, stb…
unalmas és káros.
pappito:
“Be kell látni, hogy ezek a faszok csak és kizárólag a zsidósághoz képest képesek létezni” tévedsz! ha nem lennének errefelé zsidók, akkor is lennének szlovákok, románok, cigányok. egyáltalán nem vagyok filoszemita, de nekik sem a zsidósággal van bajuk elsősorban. meg különben is, a terrorháza megnyítása napján beszélgetések emberekkel. az egyik: 45-ben a nyilasok “derékhadából” lett az kommunista államvédelem “derékhada”, merthogy egy ilyen kis országnak csak egy csőcseléke van, “ezt kell beosztani.”
Kedves Bajnok!
Ezt olvastad a Bombagyáron?
1889
Április 20-án megszületik Adolf Hitler, aki mindenkinél pontosabban írta le a zsidók és befogadó nemzeteik közötti konfliktus lényegét, és a leghatékonyabb védelmet dolgozta ki a világ rendje elleni zsidó tervek (pl. a kommunizmus) ellen.
Bizonyára jól tudod, kit tisztelhetünk ebben a nagy emberben és mi is volt a hatékony védelem. Ezek után szerinted lehetséges a párbeszéd, ami nem fullad zsidózásba? Ezek után szerinted jogos a Bombagyár megbántódása, ha színvonaltalannak nevezik? Az én dédszüleimet ez a nagy lényeglátó és a védelem páratlan kidolgozója gyilkoltatta meg. Aki nem a “cionizmus” (bármit jelentsen is ez a kifejezés az ókorban például), hanem a zsidók ellensége volt, nem szerintem, saját maga szerint. Dédszüleim falusi, szegény, dogozó zsidók voltak, épp olyan szegények, amilyen a falusi Magyarország volt általában. Azt feltételezni róluk, hogy világirodalomról álmodoztak, vicces volna. Húsról álmodoztak, hogy tán akad majd az ünnepeken (jámbor, vallásos zsidóemberek voltak). Auschwitzban égették el őket, dédanyámat 54, dédapámat 72 évesen, a nagy anticionista harcos sikeres anticionista hadműveletében. Azóta bizonyára sokkal boldogabb a világ, amit nem szűntek meg fenyegetni. Szóval, ha nem akarnálak megbántani, mint a Bombagyár olvasóját, mit kellene mondanom például erre?
Kérlek, válaszolj!
Barátsággal:
Vári Gyuri
Jóreggelt! Aludtam egyet a dologra és arra jutottam, hogy egy Don Quixote elég volt a világnak, ezzel a műsorszámmal már nem fogok befutni.
A tegnapi posztommal (amit valóban ‘hirtelen’, továbbá ‘felindulásból’ követtem el) egy olyan alapelvet is megszegtem, amit én magam állítottam fel:
Az elv: sosem szabad a másik térfelén játszani. Nem szabad belemennünk abba, hogy mások (velünk nyiltan ellenséges személyek) tematizációjára ugrunk. Ha “kontrák” vagyunk, ugyanannak az éremnek vagyunk a másik oldala – pedig épp azt kívánjuk, hogy közünk ne legyen ahhoz az ‘éremhez’.
Írásommal nem akartam “cáfolni” TC írását (az igazság az, hogy tényleg nem tartom azt erre érdemesnek). Valami olyan hülyeség kerített a hatalmába, ami miatt hirtelen úgy éreztem, hogy a “sith” gonoszságot valamiféle “jediként” kell kiegyensúlyozni, hogy ismét helyreálljon az Erő a Galaxisban.
Ez nyilván faszság. :)
Beszippantott egy (rossz) történet és ezekből néha nehez egyedül kikászálódni. Örülök, hogy ilyen sokan megírtátok a véleményeteket erről, a reality check mindig nagyon hasznos.
Én régen sosem olvastam antiszemita oldalakat, erre újabban kaptam csak rá (úgy bő fél éve). A dementorok természete miatt ez veszélyes tevékenység, az ember érzéseit, gondolatait egy-egy ilyen látogatás után ugyanis meghatározzák azok a dolgok, amiket ott tapasztal.
Rengeteg más diskurzus zajlik körülöttünk, a legtöbb sokkal érdemesebb figyelmünkre, mint az antiszemita diskurzus. Ezernyi érdekesebb, értelmesebb tematika van.
Fogadalom: le fogok szokni (mától) bármifajta dementor-környezet látogatásától. A JP-t visszaadom a pozitív tematikáknak és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy ezeket a figurákat a lehető legtávolabb tartsam – szellemi, lelki és “fizikai” értelemben is.
Ezzel a fogadalommal lezárom a topikot. Ha bárkinek van még jó javaslata, ötlete, leveleket szívesen veszek a témában (hello@judapest.org).