Almagránát – messze esik….

Tanya Ury képzõmûvész. Német zsidó családból származik és Angliában nõtt fel, jelenleg Kölnben él. Olyasmirõl beszél legszívesebben, ami a középkorú generáció számára az elmúlt két évtizedben fontos téma volt és ami a harmadíziglen immár “fejben” átélõ-túlélõknek már túlbeszéltnek tûnhet.

Amirõl Tanya beszél, nálunk is téma, nyilván nincs annyira kibeszélve. (A múltkor egy apám-korabeli mûvész ismerõsöm azt mesélte, hogy az õ szülei-miként a barátaié is – csak az utolsó éveikben kezdtek beszélni arról min mentek keresztül és a gyermekeik addig nem is merték õket faggatni.) Tanya Ury története ismerõsen cseng (perszehogysajnos) annak a generációnak érdekes szócsöve, akik utsó pillanatban kapták el a családi történetet: el és meghurcolt német zsidó család Angliába vándorol ki, majd a II. vh után visszatér Németországba és részt vesz az újjáépítésben. Tanya elmeséli édesanyja történetét.

Ezen gondolkozom: hol van a határa annak hogy a holokauszt alattomos “2.generációt” nyomasztó utóhatásait újra átélhetõvé tegyék? Hol érezzük azt, hogy a szörnyûségek elmondása, megjelenítése a visszájára fordul, akárcsak egy gyógyszertúladagolás. Mi válthatja ki a gyógyszer-rezisztenciát?

Csak azért citálom ide Tanya “Almagránát” címû – az almagránátot egyébként igazán nyálelválasztó gyümölcsnek tartom – fotósorozatból, videóból és szövegekbõl álló mûvét, mert most (késõ van, de nem vagyok álmos) úgy érzem épp a küszöbén járok annak, na hogy is mondjam elég direkten, úgy érzem, én egy generációval idébbrõl másképp érzékelem a holokauszt utóhatásairól szóló metaforák erejét.

Olyan jó lenne, ha többet tudnánk meg arról, kinek mitõl döglött vagy szívszaggató hatású egy ilyen témájú kép, szöveg, vagy video? ün csak találgatok, hogy hol lehetne tetten érni a direktség kiherélõ fokozatát.

Pomegrenade consists of a photograph of red-stained hands, de-pulped pomegranates and red-stained white linen; also to be seen are the 2 digitally handwritten texts in red and black, in the form of a pomegranate or hand grenade, displaying Sylvia Ury’s story, although it is Tanya who tells her late mother’s tale. As a child Sylvia fled with her Jewish parents from Nazi Germany to England. As a young woman, after travelling with her mother to visit relatives in Palestine, she decided to stay and fight in the War of Independence.

The word play of the invented word pomegrenade is more overt in the German language, where “Granatapfel” (pomegranate) is an “apple grenade”; the apple from the tree of knowledge and the expulsion from the Garden of Eden are implied here.

For the DVD version of Promised Land, several series of photographs taken with a drive camera function are displayed within the space of a few seconds: pomegranates are de-pulped, by a woman (the artist), whose face is not in view. Dressed in white, sitting in front of a table with a white tablecloth, she wipes her red-stained hands against her white blouse.
Tanya Ury