Van, aki mindenáron jópofa akar lenni. Van, aki mindenáron nagyon komoly akar lenni. Van, aki minden produktumába be akarja csempészni identitásának elemeit, minél észrevehetőbb módon, ebből születnek a borzalmas crossoverek, noch dazu az úgynevezett nemzeti rock. De nemcsak Magyarországon tudnak ilyet, van, aki mindenáron be akarja bizonyítani, hogy a “hagyományos” klezmer-jellegű nyervogás és a poszt-laibachi indusztriális hörr-metál összeházasításából valami jó is kisülhet, főleg úgy, hogy mindezt az irónia (vagy a véresen komoly humor) legcsekélyebb jele nélkül teszi.
Próbálkozni persze lehet, de az eredmény a legkevésbé sem lesz jó, sőt, vicces sem, legfeljebb valami olyasmi, amin kínunkban röhögünk, mint szegény Gevolt nevű jiddis indusztriálfolkmetál együttesen. Egy időben persze az volt a menő, aki a legbizarrabb sítluskutyulékot találta ki, de ezen már túlléphetnénk. Szóval a Gevolt MySpace oldalán a következőt olvashatjuk:
Gevolt is the only band which does Yiddish Metal and takes it seriously. Take some Jewish folk melodies, mix them with the finest modern metal rythm section, blend it with some acid electronic synth sounds and add some classical Kleizmer violin on the top. Gevolt!!!
A merészebbek bele is hallgathatnak, szerintem annyira elképesztő, hogy az már szép, de legalábbis vicces (csak nem úgy, ahogy az előadók akarnák):
Én mindenesetre kellő lelki felkészülést javasolnék előtte. És akkor a számos tanulság. Nem minden flódni, ami crossover, vagy nyomokban zsidó elemeket tartalmaz. A klezmer metálosítva is rémületes. A folk-elemek és a rozsdás metálhangulat gyenge színvonalú optikai vegyítése rendkívül mókás. Továbbá: nem kell mindent véresen komolyan venni, sőt, az egészséges identitás-tudathoz szükséges némi távolságtartó önreflexió. Végül: Kassák Lajos verseinek hátulról visszafelé olvasva éppen úgy nincs értelme, mint elölről hátrafelé.





Szerintem jó, legalábbis a jiddis nyelv izgalmassága miatt. :)
Szerintem életfogytiglan kéne, hogy járjon ezért.
(Válaszcsapás: lubavicsi trashmetál – http://www.makkabees.com/music/mashiach.mp3)
a legfaszább klezmermetál együttes meglepő módon finn, és Alamaailman Vasarat-nak hívják.
Makkabees zseniális, imádom.
Feltűnő a hasonlóság a Bp-er Klezmer Band Kóser szilva és a Kárpátia pálinka című számai között.
anti-nemzeti rocker,
a Fejbőr és már szélsőjobb zenekarok is előszeretettel dolgoznak fel zsidó vagy fekete zenéket…
Köszönöm, Miklós, ez igen rettenetes volt; ahogy Shadai is írta, kevésbé kulturáltnak számító régiókban egy ilyen húzás vendettáért kiáltana.
Én azon gondolkodom, hogy az Orphaned Land nemzeti rocknak számít-e, mert ha igen, az azért egy jó kis kivétel. Ez a Makkabees meg nekem nem jön be, biztos azért, mert én svéd zenéken nevelkedtem, nem dajcsmetálon :-)
Orphaned Land, az nagyon király zene. Jewish folk-metal forever!
Szerintem nem nemzeti rock, hanem folk-metal ugyanis, az létező kategória.
nem mertem belehallgatni, mert a metál az nekem nem zene, ha már klezmer és valami, akkor David Krakauer, abban legalább van fantázia meg tisztességes klarinét.
nekem nem tudom miért erről a nagyon flódni Alan Wilder és a Recoil ugrott be. aki nem ismerné – van ilyen? – Wilder úr a Depeche Mode alapító tagja és a korai Mode nóták jelentős részét ő szerezte. neki pl nem egy számában vannak klezmer elemek de persze, hogy azokat nem találtam meg a neten. mindegy, itt van egy másik frankó kis nóta bizonyítandó, hogy két teljesen különböző stílust is ütősen lehet vegyíteni. küldeném a szerkesztőknek, a családomnak és mindenkinek, aki szereti!
http://www.youtube.com/watch?v=mXepXmrb1Jk
ómájgááád:D
It’s an amazing article for all the internet viewers; they will get benefit from it I am sure.