Az ország lakosságához mérten az egész világon messze, de messze az izraeli fiatalok utaznak a legtöbbet. Forrásaink szerint aki a fiúknak és lányoknak egyaránt kötelező katonai szolgálat után nem lép le hosszabb időre valami távoli kontinensre, azt a többiek már kifejezetten furának tartják. Alapvetően kétféle izraeli turista van. Az egyik fajta nagy részét a frissen leszerelt, a gőzt kiereszteni akaró fiatalok alkotják. Ők ma már szabályos kolóniákat alkotnak, Észak-Indiában például vannak olyan falvak, amelyek tokkal-vonóval az ő ellátásukból élnek. Ezek a fiatalok gyakorlatilag csak azzal a két dologgal foglalkoznak, amihez a legjobban értenek, tehát töménytelen mennyiségű kábítószert tömnek magukba, és hobbiszerűen alkudoznak. Ahogy azt egy nem izraeli turista nagyon okosan megjegyezte nekünk, az izraeliek igazán sajnálhatják, hogy nem kaphatnak vízumot Pakisztánba, mert az aztán tényleg nagyon olcsó, a hasis pedig szinte ingyen van. Ezek az izraeliek miatt vannak olyan vendéglátóhelyek Indiában és Thaiföldön, amelyekre ki van írva, hogy ‚No Israelis!‘, és belőlük él az az izraeli magánnyomozó-cég is, amelynek feladata a szülők megbízásából hazarángatni a Himalája lejtőin harmadik éve csak füvet szívó csemetéiket. A másik típusú, általában valamivel idősebb izraeli turista viszont talán a kedvenc típusú utazónk volt, és nem csak azért, mert olyan a humoruk, mint nekünk, kelet-európaiaknak. Hanem mert aki az előző évben még Libanonban járőrözött, az nem ijed meg a saját árnyékától, minden kalandban benne van, és nem mellékesen ha az ember rájuk bízza az alkudozást, a legdörzsöltebb kirgiz taxisofőr is megadja magát.
A nagy utazóhatározó a Khívától keletre blogon folytatódik ››
