Izrael gazdasági központja Tel Aviv, milliós település, több százezer ember ingázik, utazik naponta a városban. Ez azt jelenti, hogy sokan autóba ülnek, és a jó hangulatú mediterrán városból egy bûzös, a szmogtól fulladozó, állandósult dugóktól szenvedõ, élhetetlen városi színtér keletkezik. Ez nem jó senkinek, nem jó az itt lakóknak, nem tetszik a turistáknak és nem tetszik a város vezetésének sem. (A helyzet hasonlít a budapesti körülményekre, azzal a különbséggel, hogy itt a városvezetés nem töri össze magát, hogy élhetõbb környezetet teremtsen. Demszky Gábortól ugye tudjuk, hogy kerékpárutat azért nem kell építeni, mert Budapesten nem bringázik senki. Csak néhány idióta, de ez mellékszál, most nem errõl lesz szó.) Szóval, a város vezetésének nem tetszik a kialakult helyzet, és jelentõs változásokat szeretne. A tel avivi várostervezési bizottság részérõl nyilatkozó Sharon Keren el is meséli, hogyan szeretné felültetni a tel avivi embereket a kerékpárra. Nincs ebben semmi újdonság, egyszerûen egy mûködõ rendszert vesznek át más városokból, ami nem ismeretlen számunkra sem. Elegendõ csak Bécsbe látogatni, és minden kiderül.
dzsingisz szerzői archívum
Már megint. Kedvenc holland fotósom, Thomas Schlijper már megint Izraelben sütteti a hasát. Ha már ott van, akkor néhány fotót is készít, és nagyon jól teszi. Az amszterdami hétköznapokat megörökítõ, és a fotóblogjában közkinccsé váló képek sorozatát néha megtöri, és akkor nyálcsorgatva vágyakozunk mi is oda, a tengerpartra, a Ben Yehuda utcába vagy éppen a Dizengoffhoz (no nem mintha Amszterdamba nem vágynánk hetente legalább egyszer).
Ahogy az archívot átfutottam, évente két alkalommal utazik Izraelbe, és kiváló szakmai tudással mutatja be a tel avivi vagy a rishon leziyoni hétköznapokat úgy, mintha valóban ott élne. Nekem legalábbis hitelesek a képei, legyen szó esküvõrõl, hirtelen kitörõ zivatarról, McDonaldsról, kocogó emberekrõl, katonalányokról, tengerparti lazulásról, esti kocsmázásról vagy egy izraeli házibuliról, ahova mindig is vágytam, de még sosem jutottam el. A képek mindazonáltal itt sorakoznak, nem is kell repülõ, már utazom is.
‘Vigyázat, képek!’ tovább…
Vessetek a mókusok elé, de nekem bejött ez a film. A kritikákból azt lehetett kiolvasni, hogy a Robert Altman által kicsiszolt mozaikos történetvezetés semmi újdonsággal nem rendelkezik, kissé szájbarágós és unalmas. Pedig szerintem érdekesen kanyarodik a sztori, izgalmas és néha vicces helyzetekben találkoznak egymással a szereplõk, nagyon szépen fotografált, kellemesen melankolikus, mint egy Trabant-szám, és éppen hogy nyolcvan perces, ami azt jelenti, hogy feszesre vágta a két rendezõ. Viszont csak annyiban izraeli film, hogy a szereplõk héberül beszélnek, így nyelvleckének sem utolsó. ‘Medúzák’ tovább…
A Keset záróeseményeként a Coolooloosh lépett fel vasárnap este a Gödör színpadán. Megvalljuk õszintén, a koncert energiája, tempója és hangulata meglepett bennünket, de a zenekar és a közönség a második számot követõen egymásra talált, igaz elõtte a gitáros hátra zavarta a fotósokat, és az elsõ sorba hívta a táncos lábú fiatalokat, akik kitartottak a negyedik ráadásig. A koncert elõtt, még a délutáni napsütésben a Judapest stábja kapott fél órát, és jól kifaggatta a zenekar tagjait. ‘Mindenki táncolj! A Coolooloosh Budapesten’ tovább…
2002-ben két, elektronikus zenét mixelõ fiatalember, Ofer “Schoolmaster” Tal és Uri “MixMonster” Wertheim, akik egyébként szabad idejükben a Radio Trip nevû formációt tolják, megalapítják a The Apples zenekart Tel Avivban. Hozzájuk csatlakozik Yoni Halevy dobos, még egy Dj, négy fúvós és egy nagybõgõs. A cél egyszerû, a csapatnak táncolható zenét kell játszania. A gyökerek a hagyományos funk és jazz zenében húzódnak, egy kis elektronikus zenével lazítják, és kész is van az a zenei turmix, amely a megszólalás elsõ pillanatától rendkívül egyénivé teszi hangzásukat. Csupán a zenére hagyatkozva nem mondanánk tipikus izraelinek, hiányoznak a közel-keleti motívumok, a zeneszámok egy-két kivételtõl eltekintve instrumentálisak, tehát a közel-keleti helyzetet fikázó politikus szövegeket ne is reméljük. A színpadon kilenc fickó zenél (trombita, harsona, alt-, tenor-, szoprán-, baritonszaxofon, nagybõgõ, dob, két Dj, effektek), és olyan tempójú zenét varázsolnak, hogy láb nem marad szárazon. A Judapest részére Uri “MixMonster” Wertheimtõl kértünk interjút.
Megint lõnek, megint hatalmas a felfordulás, és megint nagyon nehéz megállapítani, hogy a kialakult helyzet kinek jó. A palesztinoknak biztos nem jó, Izraelnek sem jó, hiszen a déli határon éppen egy iszlamista képzõdmény körvonalazódik, Egyiptomnak szintén nem jó, hiszen a belsõ iszlamista ellenzéket erõsítheti a kialakult helyzet, Jordánia ugyan egy házzal odébb van, de ez az anarchia biztos nem ízlik neki. Viszont Iránnak jó, ugyanis a pártfogolt, a Hamasz ott van az izraeliek küszöbén. ‘Ki csinál szódát?’ tovább…
A Dag Nachash így fogalmazta meg ars poeticáját. A zenekar a Sziget fesztiválon, a fellépése elõtt adott nagyon exkluzív interjút a Judapestnek. A beszélgetésen a zenekar teljes tagsága jelen volt, és annyira fontosnak ítélték kérdéseinket, hogy az aznap fellépõ valamennyi zenekar délutáni beállása miattunk csúszott több mint fél órát, úgyhogy több ember szívébe zárta kis csapatunkat. Statisztikai adataink szerint Sha’anan Streett, az együttes (egyik) énekese szólalt meg a legtöbbször, utána négyes holtverseny alakult ki: Guy Mar, aki az effektekért felel, de énekel és színpadi showman is, Dudush Klemes a billentyûs hangszerek kezelõje, Yaya Cohen Aharonov basszusgitáros, Shlomi Alon szaxofon, fuvola és ének, jelen volt, de nem szólalt meg Moshe “Atraf” Asraf dobos, és Amir Ben Ami szólógitáros, valamint egy vendégmûvész Yair Selotzki, aki harsonán játszik. A beszélgetés jó hangulatban zajlott a Wan2 színpad mögött lerakott, VIP-öltözõként szolgáló, meglehetõsen szûk konténerben. ‘Jó zene, jó szöveg és jó hangzás’ tovább…
Mondhatnám, hogy végre. No, nem arra gondolok, hogy újra összeáll a Piramis, hanem a tavalyi ígéret után most május 21-én valóban fellép a Millenárison, a Hadag Nachash. Ami persze csak Dag Nachash, mert a “ha” csak névelõ, jelentése pedig kígyóhal, legalábbis szerény héber nyelvismeretem eddig terjed csupán. A wikipedia azt állítja, hogy szójátékkal, illetõleg anagrammával állunk szemben, ugyanis Izraelben a friss jogosítvánnyal rendelkezõknek ki kell ragasztaniuk az autó hátsó szélvédõjére, hogy mazsolák, vagyis nahag chadash-ok, új vezetõk. Innen már csak egy kicsit kell összekavarni a betûket, és megkapjuk a zenekar nevét. A Hadag Nachash-sal kapcsolatban egyrészt az a kérdés ötlik fel, hogy létezik-e olyan ember, aki nem ismeri õket, másrészt, aki nem ismeri az izraeli könnyûzenét, annak a legjobb ismerkedési estet ez a zenekar nyújtja.
