JP Army felhívásunkra sok írás érkezett, folytatjuk hát újszerzős sorozatunkat!
Általános iskola óta problémás gyereknek tituláltak. Végülis az is voltam, ha csak a tényeket vesszük alapul. Hét iskolát kellett otthagynom, amire sikerült leérettségiznem. Ahogy teltek az évek, egyre több gond volt velem, igaz, azért az éves szavalóversenyeken majd minden alkalommal az országos fordulókig vittem. Ezt leszámítva, no meg azt, hogy a tanárok mindig mondták, hogy milyen értelmes gyerek vagyok, jót nem lehetett elmondani rólam.
Tanárt, diákot, pszichológust mind
mígnem 13 évesen, amikor ismét sulit kellett váltanom, belekerültem a pesti zsidó fiatalság nekem megfelelő balhés társaságába. Scheiber, Wesselényi megvoltak, aztán már ezekhez is túl nagy füves voltam, így maradt valami vendéglátói, alapítványi akármicsoda. Ott vakok között félszemű a császár alapon totál nagy ász voltam, de azért kitűnő bizonyítvánnyal is ki tudtak rúgni, akkorára tátottam a pofámat. Ekkor már asszem az akkori oktatási miniszter segítsége kellett, hogy egyáltalán valahová felvegyenek, de rá két évre, alig túlkorosan jelessel érettségiztem.
Aztán beleszerettem egy szökeségbe, aki felnyitotta a szemem, aki mellett rájöttem, hogy nem voltam én szörnyeteg, inkább csak vak szülők és pedagógusok állandó bűnbakja.
A délnémetországi Heidelbergben lakom, itt kezdem meg szeptemberben a rabbiképző föiskolát. Ja, a szökeséggel házasságot kötöttem.
Ha problémás gyerek vagy, vagy ilyen porontyod van, akkor ez a post neked szól!
