A flódni-performansz kedves volt, spontán, természetes, helyénvaló és nyilvánvalóan túlmutat magán a gesztuson – de nem egészen világos, hogy milyen irányba. Bár a kísérõlevélben megjelent a Mazsihisz-problematika, s ott az aktuális és az aktualitásra ráépülõ utalás a kegyességi szövetség képviseleti igényeinek tarthatatlanságára több szempontból sem lett volna tovább mélyíthetõ vagy bõvíthetõ, az akció nyomán ezen a vitafórumon is megjelent az igény arra, hogy ezt a kérdéskört valamilyen rendszerszerû változás lehetõségének és szükségességének irányában tárjuk fel – ehhez kívánok néhány megfontolást hozzátenni.
A Mazsihisz a megítélésem szerint nemcsak jelen vezetõségének flagráns és az abszurd geg elemeit felvonultató - a szégyenletes és a mulattató között ingadozó - bornírtsága és antidemokratikus eredetébõl következõ korrupt impotenciája miatt okoz rettenetes elemi károkat a magyar zsidóságnak, hanem természete és a magyar társadalmi-politikai együttállásban (rondább, de talán pontosabb szóval paradigmában) elfoglalt pozíciója miatt, azaz rendszerszerûen és kijavíthatatlanul.
A bizalmaskodó és privatizáló munkásõr-motívum itt tévútra vezet, önmagában ugyanis nem magyarázza a kártételt, sõt, arra a rejtett premisszára épül, hogy ha az adott figura és köre nem volna a groteszkségig lehangoló, akkor a szervezet esetleg képes lehetne magának tulajdonított küldetésének keretein belül hasznosan tevékenykedni – ezt én energikusan tagadom.
Mi a baj tehát a kegyességi szervezettel?
