Mottó: “Nem elég, ha tehetséges vagy; magyarnak is kell lenned” – Robert Capa
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de gyerekkoromból két fotó maradt meg nagyon az emlékezetemben. Nem, nem családi fotók! Az egyiken négy meztelenre vetkÅ‘ztetett nÅ‘ kerüli tekintetével a kamerát, a másikon pedig egy gyermekét magához szorÃtó, borotvált fejű nÅ‘nek kell egy egész város gúnyolódását elviselnie…
E második felvétel készÃtÅ‘jének neve is megmaradt, hiszen cápa volt az, bár apám szerint ez csak valami véletlen lehetett. Csaknem 25 év múlva azonban biztossá vált, hogy nem volt az: a barátai hÃvták Ãgy a Friedmann Endre ErnÅ‘ként született Capat, ezért választotta álnevének 1936-ban már Párizsban, miután ’31-ben elÅ‘bb Magyarországot, majd két évre rá Berlint volt kénytelen elhagyni az egyre nagyobb fasizálódás miatt.
Véletlen vitte a fotózáshoz, az elsÅ‘ képsorozatát csak azért készÃtette el Trockijról Koppenhágában, mert nagy rajongója volt a permanens revolucionista Levnek. Második megbÃzatása már Spanyolországhoz kötÅ‘dött és többször is visszatért, mÃgnem a spanyol polgárháború kirobbanása után két héttel, 1936 júliusában megérkezett Barcelonába szerelmével, Gerda Taroval együtt. Itt csak néhány hétig maradtak, majd a cordóbai frontra utaztak tovább, hogy megörökÃthessék a köztársaságiak gyÅ‘zelmeit. Itt a fronton készült el talán minden idÅ‘k legismertebb és legjobb háborús fotója. HÃvják a milicista halálának vagy elesett katonának is, de ma már tudott a neve is: A bejegyzés folytatódik! ››





Legújabb kommentek a JP-n: