Az, hogy ki számít zsidónak, legalább három iskola alapján dönthetõ el. Halachikusan (vallási törvények szerint) az zsidó, akinek az anyja az, vagy õ maga betért. A nácik nürnbergi törvénye szerint legalább 3 azaz három zsidó nagyszülõ eredményez zsidó unokát, esetleg 1 azaz egy darab betérés. Naftali Krausz szerint õ számít zsidónak, meg akinek még megengedi.
Állítólag a cári titkosszolgálat készítette koholmány, de a Judapest bölcseinek jegyzõkönyvében ez áll: A bejegyzés folytatódik! ››

Szeretné megkapni azt a figyelmet, amit a szülei elmulasztottak megadni? Magánéleti, szakmai vagy anyagi gondok gyötrik? Mindenki butának tartja, ezért kishitû? Vagy éppen ellenkezõleg: környezete nem érti meg nyilvánvaló zsenialitását? Szeretne kitörni a mókuskerékbõl? Barátokra vágyik? Szeretné, hogy valaki végre ünt is komolyan vegye?
Publikáljon rasszista oldalakon! Írhat cikket, bejegyzést vagy akár hozzászólást. Tanulja meg a fortélyokat ajándékunk segítségével mindössze 5 perc alatt!
A bejegyzés folytatódik! ››
Sólyom László az Alkotmánybíróságra küldte véleményezésre a “gyûlöletbeszéd” törvényt. A MAZSIHISZ vezetõsége ezért lemondta a Sándor Palotában minden évben megrendezett protokollvacsorát, amelyen általában “kellemes jó érzéssel vesznek részt”, de most “kialakult helyzet” van.
Egyrészt-másrészt:
“Természetesen elfogadjuk üntõl, mint az Alkotmánybíróság volt elnökétõl, a kiváló jogtudóstól, hogy szakmai lelkiismeretére hallgatva a legnagyobb gondossággal vizsgálta meg e jogszabály szakszerûségét. Az a tény azonban, hogy az aggályai között ün azt is kifejtette, hogy fontosabbnak tûnik a gyalázkodók vagyoni viszonyainak védelme, az esetleges nagyszámú pertõl való megóvása, mint a megalázottak és megszomorítottak méltóságának védelme, odavezetett bennünket, hogy ezen emelkedett ünnepi alkalmon ebben az évben nem áll módunkban megjelenni.” (teljes levél itt)
A magyar zsidóság képviselõi õszintén sajnálják, „hogy a Köztársaságunk Elnökéhez nem jutott el azoknak a hangja, akik túlélték a holokauszt szörnyûségeit”.
A látogatottsági adatok alapján egyre relevánsabb a JP szavazások eredménye:
—
Korábban a Mazsihiszrõl:
A képükön van bõr
Sírnivaló 1% kampány
Egy Tordai Péter nevû ingatlanberuházó, mellesleg a Magyarországi Zsidó ürökség Közalapítvány alelnöke (és volt MAZSIHISZ alelnök), egy százmillió forintos támogatási ügy megtárgyalása során hírek szerint elõbõr-szemlével kívánt meggyõzõdni kuratóriumi tagtársa származásáról egy szeptemberi ülésen. Köszönjük neki a felvezetést, aminek kapcsán beszélhetünk a zsidó érdekképviselet helyzetérõl Magyarországon, 2007-ben.
Ennek alefje és tavja a rendszerváltás után alapult, mégis inkább az ’50-es évek vezetési gyakorlatát folytató MAZSIHISZ. Eredményekrõl keveset, diktatórikus vezetõi módszerekrõl, és komoly síbolásokról annál többet lehet hallani. A MAZSIHISZ elérte azt, hogy miközben a hazai zsidók (vallásosak és szekulárisak) leginkább ellenszenvvel vagy közönnyel figyelik a mûködését, õ számít “A Magyar Zsidószervezetnek”, és évi 3 milliárd forinttal gazdálkodhat. Sokan függenek tõle, de õ csak magától, vagyis szinte teljhatalmú vezetõjétõl függ.

Ehhez képest (az antiszemiták kontextusán túl, amit meghagyunk az antiszemitáknak) milyen ügyek kapcsán találkozunk a MAZSIHISZ nevével? Antiszemita aktusok elítélése, egyoldalú politikai nyilatkozatok, panamák, soá biznisz és választási botrányok. Ebbõl állna a zsidó érdekképviselet?
Nem akar valaki 3 milliárd forint, vagy akár csak 1.5 felett rendelkezni, de cserébe értelmes tevékenységet folytatatva 60 éves tetszhalott állapotából felkelteni a hazai zsidó életet?
—
Korábban a Mazsihiszrõl:
Sírnivaló 1% reklám