Tony:

Philip Glass azon világhírű művészek közé tartozik, akiknek ismertsége és megbecsültsége kis hazánkban igen csekély.
Glass emigránsok gyerekeként született 1937-ben, Baltimore, Maryland-ben. Vajon kik voltak a szülei? Természetesen (észak-)kelet(!)-európai zsidók.
Apjának zeneboltja volt, így kora gyerekkorában megismerkedett a zenei kínálattal Bach-tól Bartókig. Matematikát, filozófiát és zenét tanult. Saját bevallása szeint zsidó-taoista-hindu-spirituális-buddhista, azaz JP-olvasó is lehetne, ergo jóarc.
Az operatrilógiájának első részeként 1976-ban mutatta be az “Einstein on the Beach” (Einstein a tengerparton) című művét, amit szokás (helyesen) a XX. század második felének legfontosabb komolyzenei alkotásának nevezni. Glass ezzel a darabbal

eltörölte a komolyzene merev sablonjait, minimalizmusa ellenpéldája a Vangelis-féle elektrogiccsnek.

A trilógia másik két része a Mahatma Gandhi életéről szóló Satyagraha (1980) és az akkád, óhéber illetve ősi egyiptomi nyelveken énekelt Akhnaten (1984). A három opera alcíme: Az ember, aki megváltoztatta a világot az eszméje erejével.
Glass zenéje repetitív strukturákra épül különböző formákban. Néha egészen emészthető, bár az igazi Glass-darabokban lazán mehet ugyanaz a motívum kis változással 20 percig. Ezzel kapcsolatban van is egy vicc Amerikában:

Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-Kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Philip Glass.

Budapesten július 3-án és 4-én mutatta be új művét, a Vágyódás könyvét a MűPá-ban.

Kopp-kopp. Ki az? Philip Glass.

Noël:

Philip Glass, a magát “zsidó-taoista-hindu-tolték-buddhistának” valló géniusz 1937. január 31-én született Baltimore-ban, a litván zsidó bevándorló nagyszülők és a mi nagy örömünkre. Zenekari műveket, operákat, nyolc szimfóniát, nyolc versenyművet, filmzenéket (köztük a Qatsi kult-trilógia) és szólóművek tömegét köszönhetjük neki. Háromszoros Oscar-jelölt (Kundun, Az órák, Egy botrány részletei), kétszeres Golden Globe jelölt (Kundun, Az órák), egyszeres győztes (Truman show), és megkapta az “angol Oscart” (BAFTA – Anthony Asquith Award for Film Music) az Órákért.

Apjának lemezboltja volt, így az otthoni bakelitek többsége a nyakukon maradt készletből állt, amik később jelentősen befolyásolták zenéjét (Bartók, Schönberg, Sosztakovics, Hindemith, Beethoven, Schubert, et cetera). Gyerekként a Peabody Konzervatóriumban tanult fuvolázni, 15 évesen pedig beíratkozott a Chicagói Egyetem gyorsított képzésére, ahol matematikát és filozófiát hallgatott. Itt fedezte fel a Shönberg által alkotott és Webern által parádésra fejlesztett 12 fokú hangskála zsenialitását és komponálta meg első, ilyen módszerrel írott vonóshármasát. Később a Juilliard zeneiskolába vették fel, ahol 1959-ben elnyerte a nagy presztízsértékű BMI Zeneszerző Tanulók Díját, ekkorra már a billentyűsök lettek a fő hangszerei, 1960-ban mégis újra egy hegedűversennyel hívta fel magára a figyelmet. 1963 és ‘65 közt Párizsban tanult tovább Nadia Boulanger-től, akinek egyéb tanulói közt olyan nevek vannak, mint Leonard Bernstein, Burt Bacharach, George Gershwin, a jövőre 90 éves Anhalt István, vagy mondjuk Quincy Jones. Itt főleg Bach, Mozart és Beethoven munkáit elemezték, később önéletrajzi könyvében (1987) elismerte, hogy mocskosul unta ezt az időszakot, de legalább az akkori francia színházi és filmes élet (Godard, Truffaut) feldobta. Egy évvel később együtt dolgozott Ravi Shankarral a Chappaqua című pszichotrip film zenéjén, ami akkora hatással volt rá, hogy Észak-Indiába utazott. A helybéli tibeti menekültekkel való találkozás terelte el a buddhizmus irányába, 1972-ben találkozott a ma is regnáló Tenzin Gyatsoval, a 14. Dalai Lámával és azóta is egyik élenjáró támogatója a Tibeti függetlenségnek.

Glass július 3-án és 4-én a Művészetek Palotájában játszott a Bartók Béla Hangversenyteremben.