Szóval nem harmincévesen tudtam meg, hogy zsidó vagyok, nem is tizenévesen. Ez mindig is evidens volt. Már egészen kicsi koromban tudtam, hogy apám zsidó, ezért úgy gondoltam, én is az vagyok, tudtam, hogy a zsidó igazából egy vallás, és hogy mi nem vagyunk vallásosak, úgy gondoltam, hogy a Biblia első része a zsidóké, és hogy abban érdekesebbek a mesék, később azt, hogy zsidónak lenni egyrészt valami jófajta kultúrális örökséget jelent, másrészt valami idegesítő súlyt.
Kétféle zsidó van: a mellét verő és a sunyi. Egyik rosszabb mint a másik. Legyen rajtam sapka vagy ne, én mindenesetre általában tettem róla, hogy tudvalevő legyen a környezetemben, hogy zsidó vagyok, nehogy valaki abba a kínos helyzetbe kerüljön, hogy a jelenlétemben zsidózni kezd. Mert ez gimi eleje körül már idegesített. Megkezdődött a preventív, de kissé tartalmatlan mellverés… Tizennégy évesen egy diákkonferencián a devianciát és a kirekesztést választottam kerekasztal témának és skinheadekkel veszekedtem származási magyarságról. Istenről azt gondoltam, hogy nem egy szakállas öregember, de nyilván van egy felsőbb hatalom, ami… Mint a kamaszok akkoriban általában.
Szóval egyáltalán: zsidó vagyok-e én. Vallási törvényileg nem, identitásilag igen, akármit is jelentsen ez. Nézzük, amit tudunk, és amit mások is tudnak, amitől zsidó a zsidó, ha vallásos nem is. (12/16, nagymama sóletje tényeg a legjobb.) Nem vagyok megkeresztelve, nevem Zsuzsa, tesóm Judit – klasszikus -, nagyapám Müllerről magyarosított, ükanyámat Kohn Szálinak hívták, apám szakszervezeti ember, a családom nagy része kereskedő volt, az orrom nagy, a hajam erős, az ajkam telt, nagyszájú vagyok a szó minden értelmében, folyton előtérbe nyomulok, bankban dolgozom, szociológus vagyok és közgazdász. Ezek olyan zsidó dolgok, nem?
A tesóm Judit, ő is pont ugyanannyira zsidó, nagyapja Müllerről magyarosított, az ajka kevésbé telt, nem nagyszájú a szó semmilyen értelmében, nem nyomul folyton előtérbe, nem bankos, szociológus és nem is közgazdász. Ennyit a sztereotípiákról. Ahányszor megkaptam bizonyos vonásaimra, hogy azok azért vannak, mert zsidó vagyok, annyiszor mutattam fel a tesómat “genetikai” ellenpéldának. Amikor egyszer a nagymamámat megkérdeztem, hogy miért vagyok én ilyen okos (érted…), azt mondta azért, mert a zsidók egyszerűen okosabbak. Ennek elemzése meghaladja jelen írásom kereteit, legyen elég annyi, hogy szociológia egyetem, első félév, Karády Viktor mentén le fogom egyszer vezetni, de nem most. Legközelebb pedig inkább megpróbálok arról írni, hogy miket tettem az elmúlt egy-két hónapban a Nagy Zsidótémában, és hogy fedeztem-e fel valami fontosat.
A következő részben hősünk felüt egy könyvet a zsidóság eszmevilágáról, és Raj Tamás szellemi segítségével értékeli családját. (Raj Tamással egyébként hősünk egyszer találkozott élete során: csecsemő korában. Remélhetőleg hősünk nem sírt, akkoriban ugyanis mindig nagyon megijedt a szakállas emberektől.)






Nekem a nagyanyám egyszer azt mondta, hogy a zsidók között azért van sokkal több hegedűs, mint zongorista, mert hegedűvel könnyebb menekülni.
Na ezen lehet elindulni, amikor a zsidók “okosságára” keresed a magyarázatot.
“Kétféle zsidó van: a mellét verő és a sunyi.”
Either you’re too Jewish or not Jewish enough. Nem emlészem már, hogy ki mondta, lehet hogy nem híres ember. Mindenesetre mi próbálunk ezen változtatni a JP-n, bár nyilván inkább az előző csoport irányába konvergálunk.
Kohn Szálin, óriási név! :)
Csak Száli :)
Az öregemet is akarták tanítani hegedülni, de mindig eltépte a húrokat…Nem nem véletlenül mert durván játszott rajta hanem direkt hogy mehessen focizni, meg biciklizni. Egyszer Pestről hozták haza. Túrkevén laktak…
jó, jó de hol a mondanivaló? vagy az csak annyi hogy nem minden zsidó dolgozik bankban? ezt eddig is tudtuk. ja hogy lesz folytatás! remélem abból többet tudunk meg
grof: ez egy mesterien felépített teaser-kampány eleje! ;] a fő fogások még csak most következnek.
Reggie,
A hegedű nem csak könnyebb, mint a zongora, de olcsóbb is. :)
Mellesleg úgy rémlik, Richard Deacon – Az izraeli titkosszolgálat c. könyvben azt olvastam, hogy a cári Oroszországban gyakran volt érvényben kijárási tilalom zsidók számára, kivétel a zenészek. Ennek köszönhetően a hegedű a hónod alatt leeloo-dallas-világjegy volt (pl. ugye a politikailag aktív zsidók számára).
grof, shadai: mesterien vagy sem: valahol el kellett kezdeni, és szerettem volna adni egy kis hátteret. ez egy ún. bejegyzéssorozat, blog a blogban. mindenképpen lesz benne olyan, ami önállóan nem fogja megállni a helyét, és kevés lesz benne a mondanivaló. de üde lesz és személyes, feltétlenül :)
tegnap hallgattam egy musort felvetelrol az thisamericanlife.org-on (a chicagoi radio nagyszeru musorarol van szo, ira glass szerkeszteseben. 2006.04.21-en hangzott el eloben.) erin einhorn nevu holgy meselt arrol, hogy milyen erzes volt visszamenni lengyelorszagba es talakozni a multtal, meg azzal, hogy manapsag minden krakkoi lengyel zsido rokonokrol es ismerosokrol beszel (mikozben a 3,5 millio lengyel zsidobol osszesen – krakkoban kb. 150 maradt), meg arrol, hogy sokan felfedezik magukban a zsidosagot.
arra vezeti vissza ezt a fajta identitas keresest, hogy az emberek a kommunizmusban elegge uniformizaltak voltak, mindeki egyen ruhaban jart, egyen cipot hordott, egyen hazban lakott stb. szoval az identitas most lett fontos a rendszervaltas utan magyarorszagon is. en is ugy latom nalad, hogy te is identitas valsagban vagy s most feltarod az ened. de miert is?
Nem hiszem, hogy identitásválságban lennék. Hozzávetőleg annyit tudok válaszolni a miértre, amit az első bejegyzésben írtam. És mert érdekel és szórakoztat.
Én nem hiszem, hogy el kell várni normatív módon a rendezett, “válság-mentes” identitást. Miért? Nekem a Suematra-sztoriban pont a gazdagsága tetszik. Bátor dolog ez így nyilvánosan.
Manapság divat zsidónak lenni (úgyis mint divat hangoztatni a zsidó rokonságot), különösen Amerikában akarja mindenki bebizonyítani, hogy vannak zsidó rokonai. (Válasz arra, hogy miért lett mindenkinek krakkói zsió rokona.)
Engem alapvetően nem érdekel, hogy valaki zsidó-e vagy sem.
Talán azért, mert az embereket nem vallás vagy születési hely alapján csoportosítom. Ebből adódóan nálam megfér egymás mellett a zsidó vallásra betért barátnőm és a muszlim vendéglős, akinél törzsvendég vagyok. Csak hogy a témába (oldalba) vágó példát említsek.
Suematrat meg azért olvasom, mert érdekesen és szórakoztatóan ír. Pont.
Bennem Suematra története felidézi azt az élményt, amit akkor éltem át, amikor kb. 35 éve a kezembe került az “Amikor a nagyapám átsielt …”.
Mellesleg, jómagam 43 éve találkoztam Raj Tamással, aki emlékeim szerint annak idején (szegedi rabbiként) éppen egyetimisták körében próbált meg némi zsidó-életet szervezni. (És nem cionista összeesküvést, amivel később megvádolták.)
az okosság nem elég a zsidósághoz.
elég csak rám nézni.
:D
Kedves suematra,
a melldöngetés ebben a kultúrában a bűnbánat és az alázat egyezményes jele. Minden (?) vallásos ember naponta háromszor döngeti a mellét (kb. úgy, ahogyan ezt a 13. elveszett törzs, a kelet-afrikai hegyi gorillák hím egyedei teszik [nagyon egyedi]).
Mit gondoljon magában az erősebben kopaszodó, fiatal korában (akkor még volt annyi haja, hogy e kijelentést akkori ismerősei egybehangzó állítása alapján meg merjem kockáztatni) szőkés, kis orrú, zöld szemű, halk szavú rabbi, akinek a családjában nem voltak kereskedők, se szakszervezeti emberek, voltak viszont vallástanítók, rabbik, orvosok és közalkalmazottak. (Nekem erről az a vicc jut az eszembe, hogy Kohn Hongkongban lemegy sabeszkor a sáchriszra…) Mondd, nem vetted Te egy kissé túl komolyan az antiszemita irodalmat, amikor a bőrfejűekkel folytatott vitádra készültél?
azt eddig is sokszor hallottam, hogy a 13. törzs kelet-afrikában keresendő, de hogy a hegyi gorillákhoz lenne közük, az több, mint meglepő :D
De hát Charlie, Suematra ezzel folytatja:
“A tesóm Judit, ő is pont ugyanannyira zsidó, nagyapja Müllerről magyarosított, az ajka kevésbé telt, nem nagyszájú a szó semmilyen értelmében, nem nyomul folyton előtérbe, nem bankos, szociológus és nem is közgazdász. Ennyit a sztereotípiákról.”
Hahó. ;]
Ezek szerint a szarkazmus nem mindig megy át. Gyakrolnom kell… Addig is “mindent” “idézőjelbe” “teszek” :))
suematra,
nekem átjött! :))
Ami igaz az igaz, ez a bekezdés elkerülte a figyelmemet (jócskán kifárasztott a három győri nap). Ennek fényében maradnak a hegyi gorillák, mint szocio-etikai-etológiai kontrolcsoport. (Megjegyzés Moshinak: Semmi meglepő sincs benne, hiszen a hegyi gorillák csak kósert esznek, szombaton nem gyújtanak tüzet, nem kötnek vegyesházasságot, viszont dívik köztük a többnejűség, ugyanakkor — kissé meglepő módon — nem a peszáchot követő szombattól számolják az ómert, nyáron bizonyítottan nem bencsolnak gesemet, s sorolhatnánk a hasonlóságokat, viszont nem tudnak a Talmudról, nem ülik meg a púrimot, és a chanukkát sem ismerik, amiből viszonylag pontosan kikövetkeztethető, hogy mikor szakadtak el.)
No problem, élőben se mindig veszik észre a “cicakaromot”, amikor egészen komoly arccal kifejtem, hogy azért vásárolják meg a zsidók az országot, mert hamarosan a víz lesz a legnagyobb érték a világon, és Magyarország alatt található a világ vízkészletének 99 százaléka. (Ezt hallottam mint terjedő elméletet egyébként.)
Az energiamezőkről nem is beszélve! ;]
“legyen elég annyi, hogy szociológia egyetem, első félév, Karády Viktor mentén le fogom egyszer vezetni, de nem most”
Lakatos honlapjára linkelsz, azt tudtátok szocosok, hogy Lakatos tanár úr elhunyt? :(
Nem tudom (mert nem vagyok zsidó) hogy van-e valami általánosan elfogadott állásfoglalás Czeizel Endrét illetően, de a Tudósok, gének, dilemmák megjelenése után adtak ki tőle más híres emberekről és azok genetikájáról szóló könyvet is, ezekben egyértelműen kiemeli a zsidó származást, mint örökletes plusz pontot, már ami az észbeli képességeket illeti.
Szóval nem csak mende-monda.
Jópofa vagy! Filológus volnék, vagy mi a [...] (ezen a ponton a kézirat fragmentális). Egy teljes bekezdést figyelmen kívül hagyni már több, mint freudi elvétés. Ez maga a vég! Félő, előbb-utóbb magammal rántom a Judapest teljes színvonalát.
A vízkészlethez pedig annyit, hogy egy kizárt midrás szerint (Árdálim 18b) a Jói-sten Hunornak és Magornak megkegyelmezett, s az özönvíz idején a Kárpát-medence szárazon maradt, mert (fhb, most figyelj:) az Ú-R angyala a felszín fölötti vizeket a geológiai mélységekbe irányította. Ebből húz most hasznot néhány hitsorsos Hévízen és Bükfürdőn. (Mindenki a vallásból és a vallásosok hiszékenységéből él…)
Czeizel is lekéste a csatlakozást (Anschluß) néhány évtizeddel.
Lelkesz: basszus, nem tudtam… :( Most néztem utána. Kedvenc tanárom volt.
Charlie,
Én úgy tudom a hegyi gorillák közt nem dívik a többnejűség, sőt, határozottan elutasítják, és próbálják rávenni a majmok más csoportjait is, hogy kövessék őket ebben. Térítők, pfúj! :D
jó írás, sokak szívéböl beszél.
itt a JP-n hozzaszokik az ember, hogy vannak sokan akik nem akarjak erteni, kotekednek es elkepesztoen okosak.
ha ez nem zavar nagyon, akkor irjal sokat ide! (ude es szemelyes:))
Suematra beköszöntő írásához rengetegen szóltak hozzá és nem nagyon kötözködött senki. Szerintem kifejezetten meleg és kedves volt a fogadtatás. Máté, te legutóbb halachikus kérdésekben értekeztél (böjtölés, bűnbocsánat) “rekonstrukcionista” vonalról – hát persze, hogy “kötekedtek” veled mások. De a zsidó hagyományban ezt nem kötekedésnek nevezik, hanem pilpulnak!:)
Én ezt pozitívan értelmeztem, mármint a Czeizel – féle véleményt, annak idején, ott helyben a könyvbemutatón is – vagy rossz pályán mozognék?
off.
suematra: nekem is kedvencem volt :-(
off. nekem is. :(
egy korábbi JP-posztban linkeltem is. konspirációs elmélet-studies vonalon még az utrechti egyetemen is emlegették a tanáraim.
Igen, az volt a hobbija/szakterülete. Nekem ő volt az első tanárom: bevezetés a szociológiába. Felült az asztalra, lógatta a lábát, és arról beszélgettünk, hogy mi a család, kötekedett, vitára késztetett, nagyon sokat röhögtünk, és a végén elárulta: valljuk be, azért kell a gyerek, mert olyan _cuki_.
Aztán az utolsó félévben globalizációs diskurzuselemzés szemeszert tartott. Imádni kellett, annyira sok oldalról tudott egy dolgot látni.
A francba is…
Máté: azért ide írom, mert itt van komment. (Nálam nincs, mert nem bírom a zsidózást:)))
nekem a kedvenc órám vele az volt, amikor színszociológiai elméleteket állítottunk fel, és azokról vitatkoztunk. az volt a legviccesebb, hogy _bármiről_lehetett nála beszélgetni mindaddíg, amig az érvelésnek tekinthető…és ez a nyitott szellem kevéssé jellemző az intézmény többi részére.
Jó benneteket olvasni.
Béke.
groffal értek egyet. reméljük lesz (ennél érdekesebb) folytatás. az én ükanyáimat meg Rosy Lőwy-nek, Julie Spitzernek meg hasonlóknak hívták. nu? hetente kb. 8-10-szer davenolok zsinagógában, elég sok hasonlót láttam-hallottam. (meg ennél érdekesebbeket is.) és ilyen sztorikat írtak már le párszor, nekem semmi különösebb mondanivaló nem jött le a szövegből. apu jid, anyu nem, halacha szerint nem, identitásom szerint igen. unalomig ismételt huszadi századi recept. és nem vagyunk okosabbak a többieknél, ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek, legfeljebb még olyanabbak. :)
Hát, talán neked nem lesz olyan izgalmas, mint nekem… Ez egy ilyen :)
Az én egyik ükanyám meg Schreiber Fáni volt, a másik meg Lőwy Róza. Dédapák, Neumann Adolf és Weisz Móricz Jenő.
Az én nagyanyám meg Schwarcz Erzsébet. Sakkor? Remélem a folytatás jobb lesz. Kiváncsian várom.
Ez a sorozat majd arról szól, hogy én hogyan fedezem fel ezt a dolgot. Nyilván lesz benne olyan, ami már sok emberrel megtörtént – és le is írták. Egyesek azt szeretik olvasni, ami ismerős nekik, ami velük is megtörtént, másoknak pont ez uncsi.
egyebkent a koncepcio jo, engem es meg nagyon sok embert erdekel-csak persze sokan azt gondoljak, hogy ezzel az identitassal kb. meg szazezren rendelkeznek.
igen, nem is az volt a cél, hogy egyedinek tűnjek ezzel. “és közben rájöttem, hogy nem vagyok egyedül”.
na, ha engem, meg legalább még egy valakit érdekel, az jó:)
Suematra
1. nagyon jól írsz
2. ez már a saját blogodból is kiderült (gratulálok a goldenblog díjhoz utólag is)
3. engem nagyon érdekel, amit ide énblogrészletezel a jp-re
4. várom a további részeket!
ha kell a megerősítés, hogy érdekesek az írásaid, én is nagyon szívesen olvasom a postjaidat, meg a blogodat is :-)
kedves suematra. erdekelne edesanyad?
tet, rpanni: köszönöm!
margareta: ez kérdés vagy kérés? milyen szempontből?
Volt egy kísérlet, amiben bebizonyították, hogy az egerek képesek átörökíteni tanult információt. Ha nagyot merünk feltételezni (és miért ne), akkor a zsidók okosságát ebből a tapasztalatból le lehet vezetni. Amennyire nem zsidóként tudni vélem, a zsidóknál nagy a közösségi összetartás, házasságok szintjén is, valamint gyakori, hogy a gyermek a szülő foglalkozását választja (orvos családok stb).
Ez azt jelentené, hogy a gyermekek azokat az információkat, amiket szüleik korábban tanultak, könnyebben tudják később elsajátítani. Azt meg, hogy valaki könnyebben, gyorsabban tanul, okosságnak szokták nevezni :)
Én meg ilyenkor kicsit irigykedem, mert nálunk minden generáció valami mással foglalkozott :P
szabad a tegezodes? okos es nagyorru vagy a zsido edesapadra, ha nem titok, edesanyadtol mit orokoltel,/ nem fontos/, erdekelne, o milyen szarmazasu, valoszinuleg tudta a ferjerol kicsoda? bemutakozom 60 eves hatarontuli magyar, / mint ismeretes, annak idejen, errefele is ellenoriztek a szarmazasokat: mindenfele nemzet fia es lanya. horvat, bajor, jasz, ormeny, anyai oreganyam nagyapja/ hazalo/ zsido volt/. Nos, mar Trianon utan ” jo ha van benned zsido ver, de titkolni kell/ az allam nyelvere kellett nemcsak a zsido hanem mas vezetek es kereszt neveket cserelni, sot volt egy nevellemzeses nemzeti hovatartozas meghatarozas, akinek valamelyik ose az / uj/ allamalkotokehoz hasonlitott, nem jarhatott anyanyelvi iskolaba, sot az allami egyhaz volt kotelezo a szamara. Iskolatarsaim, aztan az egyetemen is voltak zsido csoporttarsaim, nem latszott rajtuk semmi kulonos, vagy megkulonbozteto. Sohasem titkoltam szarmazasomat, sem elottuk sem masok elott. Multikulturalis es multinacionalis vagyok, de magyar.
Mivel a hozzaszolasom rendszerellenes / milyen rendszer?ellenes?/, raterek a masik okra amiert kerdeztem: kislanyom edesapja vallasi tanilag zsido, de identitasa szerint nem,/ mondhatnam akar azt is hogy antiszemita/zsidoellenes. Nem kerestuk az apja csaladjat, bar tudtak rolunk ok sem kerestek meg bennunket. Sokat beszelgettunk a lanyommal errol is. Lanyom apjaba egyszeruen beleszerettem, nem tudtam a szarmazasarol, nezetei is csak kesobb derultek ki. Nos, a vilagszemlelete elfogadhatatlan volt.
nekem egy szempontbol tetszik margareta hozzaszolasa, megpedig azert, mert nem anyaorszagi magyar. kicsit arnyalja azt a kepet, hogy csak budapesten elnek zsidok. persze masfelol, eleg furcsa, ahogy ir. nem rendszerellenes, de szokatlan. nekem az. de hat ez van, ha valaki sosem kommentezett!!
Ismerjuk az ongyulolo zsidokat, lasd Bobby Fisher vagy Woody Allen.
:-)
Bobby Fischer nem volt normális. Jó WA se igazán, de mégis más…
http://www.geocities.jp/bobbby_a/list/p_42/42_0.htm
immo, koszonom a batoritast. Remelem, nem gondoltatok, hogy csak Bp. n elnek ./holokausztot tulelo/ zsidok/.Boszniaban elnek azok a zsidok akiket Spanyolorszagbol zavartak el. Erre, mifelenk galiciaiak eltek. Ugy tudom, nagyon sokan meg a romai kortol elnek itt. Suematra, apai nagyanyad az zsido, ezen eletmodot es kulturat ertek. LX vagyok evekben is, megis, nagyon nagyon meglepett, akinek /csak/ az apja zsido, az nem is igazi zsido. Identitasilag tehat suematra zsido, de nem fogadja be a zsido kozosseg? Tehat, /nagyszeruen? meg tizen eves korodban/ belehelyezkedtel egy sem az egen sem a foldon helyzetbe. Viszont edesanyad, ha sem igy sem ugy nem zsido, csaladja kitagadta? ferje zsido szulei befogadtak? Mivel azt irod, hogy nem vagy/tok?/ vallasosak, ez azt jelenti e, zsido nagyszuleid elmehettek a zsidotemplomba./nalunk igy hivjak ma is/, ti meg nem? Ha esetleg az ilyen illeto fiu, akor nem metelik korul, nincs bar micva stb,???
tegnap is okt. 23. meg ma is megemlekezesre megyek, most mar eleg koros vagyok, lehet, hogy akar sulyos bantalmazasban, /nem csak verbalis, mint tegnap/, lesz reszem,/resznk/. Ezt, csak, azert jegyrzem, mert mint a rut kiskadsaban, a massagot sehol semturik, toleraljak.
apám zsidó, anyám nem, így én sem, DE mégis iszonyúan annak érzem magam, az ajkam vastag, orrom nem nagy, azonban hajam göndörödik frankón és nem kevés, és állandóan jár a szám, és mindig mindenkinél jobban tudok mindent, médiás vagyok, verseket írok, ellenben pl. az öcsém olyan mint egy árja legény ;-)hahaha
Mi az, hogy Zsidó? annyiszor hallottam zsidó szemei, zsidó orra, zsidó … van, én embernek magyarnak európainak tartom magam annak ellenére, hogy nálunk még a macska is zsidó. Nem volt téma nálunk, mindig is tudtam, az elhallgatott fájdalom mögött a történést,miért nincsenek rokonok testvérek, hogyan lehet az, hogy mindenki meghalt az egy szem nagyanyámon kívül. Apám bölcs ember volt 1923-ban született és elvesztette a két gyermekét feleségét az egész családját egyedül Ő menekült meg és 22 évesen özvegy ember volt, mindig azt mondta nem az számít honnan jössz hanem az mivé válsz én ebben a szellemben éltem, cselekedtem, szerettem így amikor elsőként 19 évesen a rendszerváltás után Izraelbe mentem megéltem a csodát. Imádtam a várost ahol éltem az embereket, de a katonaság megváltoztatott, a megszállt területeken láttam a nyomort az elnyomást a gyerekeket akik pisztollyal játszanak és soha nem tudják meg milyen játszótéren játszani, mint ahogyan azt sem milyen békében,egyenrangú emberként élni,elnyomás tankok fegyverek hangja nélkül.Valami megváltozott bennem, már nem láttam annyira szentnek Jeruzsalem földjét, elkezdtem félni, mi van ha én is meghalok holott én Békét akarok, nem érdekel honnan jöttek csak az mivé lettek.1993-ban éreztük a változást Rabin kormánya tett a békéért, jobb lett, nem robbantak buszok, de az álom szerte foszlott amikor 95-ben a Jeruzsálemi Főbíró fia megölte.Egy zsidó egyszerűen Tel-Aviv belvárosában az ünnepség kellős közepén lelőtte!
Legyen az muzulmán, zsidó, keresztény a Fanatikus vallású mindegyikben félelmetes.
Láttátok a GYÁSZ JERUZSÁLEMBEN című filmet? Ezek azok a helyzetek amikor az érzéseim összekavarodnak, mert igazuk van és mégsem. a legszebb az egészben, hogy Én megfogadtam apám szavait és nem néztem honnan jött csak azt mivé vált az ember akit választottam. A férjem Gazai palesztin 15 éve társam az életben mi megkötöttük a Békénket.
Kata,
a háború és a gyűlölet tényleg szörnyű, a szeretet meg szép. Mázl Tov Nektek.
Kata,
a zsidó-muszlim vegyesházasság valahol könnyebben megoldható dolog, mint a zsidó-keresztény. Gondolj csak bele: nem kell “bálványimádás” kérdéskörével foglalkoznotok, vagy a szentség vizuális ábrázolásával.
Kedves J-Bone,
ebből is látszik, hogy nem éltél még muzulmán-zsidó vegyesházasságban. A képlet ott sem ennyire egyszerű. Rögtön itt van, ugye, a kiddusbor és a szlivovica kérdésköre. A tevetejről nem is beszélve. Mi van akkor, ha Gedálja böjtje, vagy jom kipur egybeesik a rámádánnal?
Javíthatatlan idealista vagy te, J-Bone elvtárs!
Kata! Gratula a házasságodhoz! Tényleg. Nagyon sok boldogságot nektek és gyermekeiteknek. Ja és sok türelmet egymáshoz és a kívülállókhoz…
en nem tudom, hogy kik vagytok, hany evesek vagytok, de egy biztos a zsidosaghoz sok közötök nincs, ilyen sok butasagot egy oldalon összehozni!!!!
Én meg nem tudom, hogy Te ki vagy, de sok közöd a toleranciához nincs…
Rivka, ez azert kicsit kemeny beszolas, nem passzol az amugy *altalaban* konstruktiv jp-hangnemhez! De legalabbis a “kik vagytok” kerdesre merek valaszolni: identitaskereso emberek..
rivka deutsch,
ha nem tetszik, nem kell hozzászólni. Én speciel egy darab butaságot nem láttam itt, a te hozászólásodat megelözően. (Nem tudom, pl. neked mi közöd van a zsidósághoz, és milyen alapon itélkezel mások fölött.)
“(Nem tudom, pl. neked mi közöd van a zsidósághoz, és milyen alapon itélkezel mások fölött.)”
Biztos Naftali K tanítványa (gonosz mosoly)
rivka deutsch,
“en nem tudom, hogy kik vagytok, hany evesek vagytok, de egy biztos a zsidosaghoz sok közötök nincs, ilyen sok butasagot egy oldalon összehozni!!!!”
… folyt. : De most már mindent tudok és mindent megértek,
Csak a betűket nem ismerem. Óó! Csak a betűket nem ismerem. ::)))
:D
Emberek!
Aki szívből tér be, és nem érdekből, annak nem szabad megnehezíteni a betérést, és aki így tért be, az teljes jogú zsidó.
Mellesleg az apai leszármazás volt döntő a XI. századig, hoppá.:-) A Tanachban mennyi sok apai ágú zsidó volt? Dávid király felesége?
A muzulmánokkal való keveredés, főleg manapság, viszont totális marhaság és ellenszenves. Ők azért térítenek be 5 perc alatt, mert golyófogónak és öngyilkos merénylőnek, dzsihadistának kellenek nekik az emberek. Nekünk a minőség és az ÉLET a fontos.
Aki muzulmánnal házasodik, az örökre elveszti zsidóságát, ahogy utódai is. Ahogy nincsen valódi, normális férfi-nő barátság, úgy nincsen muzulmán-zsidó házasság sem. Főleg nem “palesztinnal”.
hm ne sarkítsunk. Minden lehetséges. Szerintem.