Az első fecske egy nagy fekete holló

Hosszú, egészen bokájáig érő, fekete ornátusban áll. Haját fejkötő alá rejti. A hetykeség legapróbb jele nélkül szegi hátra a fejét. Átható tekintettel néz. Baljában szürke, kopott könyvet szorongat. Így őrizték meg a fényképek az első olyan rabbi alakját, akinek a Teremtő két X-kromoszómát is adott, Y-t viszont egyet sem.

Így áll Regina Jonas szemérmes, óriási hollómadárhoz hasonlatosan az örökkévalóság és a konkrét történelmi idő szorításában, valamikor 1939. január elseje és 1943. november hatodika, tehát Berlinből történő elhurcolásának napja között. Sem Theresienstadtban, sem Auschwitzban sem készült róla több fölvétel. Egyáltalán, mintha valami precíz égi kéz, talán épp a sajátja, törölte volna el életének személyére vonatkozó nyomait. Alig tudhatni róla valamit.

Sziléziából bevándorolt, szegény, ortodox családba született 1902-ben. Még a bát micvá kort sem éri el, amikor beteges édesapját elviszi a tüdőbaj. Az ortodox apa harmadosztályú temetés kap, azt is hitelbe. Rabbi nem mond rá heszpedet, kántor nem énekel fölötte zsoltárt. A félárva lányt és bátyját édesanyja alkalmai munkákkal és asszonyi leleménnyel, de mindig az ortodox hitközség alamizsnáira szorulva neveli föl. Regina a Kaiserstrassén működő ortodox középfokú leányiskolába jár. Nem jeleskedik különösképpen a világi tárgyakból. Annál inkább érdekli a vallás. Osztálytársai azon sem csodálkoznak, amikor elárulja, belőle rabbi lesz. üsztönösen érzik, azt mondja, amit csontjaiba vájt a sors. Falja az ókori és középkori forrásokat. Az első világháború éveiben másik városnegyedbe költöznek. Új gyülekezetének (Rykestrasse) rabbijával, egy a berlini (modern) ortodox rabbiképzőt kijárt, majd a liberális (reform – neológ) rabbiképzőben, a híres Hochschule für die Wissenschaft des Judentums-on fölkent Max Weyllal tanul intenzíven. Már a Weissensee-i líceumban érettségizik épp tíz évvel a hitleri hatalomátvétel előtt. Egy évig tartó kiegészítő tanulmányok után őt és bátyját is tanárként alkalmazza a konzervatív (= neológ) Isidor Bleichrode rabbi, aki ez időtájt egyszersmind az Annenstrassén működő zsidó vallási középiskola rektora is. Bleichrode neológ ugyan, de egyszersmind nyitott is részben a reformzsidóság képviselői, részben a kor kihívásai iránt. Ő pl. az első, aki ifjúsági istentiszteleteket szervez. Az is elterjedt róla, hogy (reformzsidóknak) „nem tesz föl kellemetlen kérdéseket”. �? biztatja Reginát is, hogy végezze el a Hochschule für die Wissenschaft des Judentums-on a vallástanár szakot. Ekkor az egész, a mainál jóval nagyobb Németországban mindössze két zsidó fönntartású felsőfokú intézmény fogadott vallástanárnak nőket: A boroszlói Jüdisch-Theologisches Seminar, mely konzervatív (neológ) intézmény volt, és a berlini Hochschule für die Wissenschaft des Judentums, mely a konzervatív és a reform irányzatok számára képzett vallástanárokat és rabbikat.

Reginának olyan tanárai vannak, mint a legendás Leo Baeck és a szintén ismert talmudista, Eduard Baneth. Regina ekkor már nem annyira vallástanár, mint inkább rabbi akar lenni. Ezek azok az évek, amikor a reformzsidó világszövetség (WUPJ) berlini találkozója során (1928) először tartott német földön drósét nő (Lily Montagu), s ekkor kerülnek az első nők a berlini hitközségi elöljáróságokba is. Baneth kénytelen annyira komolyan venni Regina ambícióit, hogy megengedi, vallástanári diplomamunkáját szentelje annak a kérdésnek, megengedik-e a halachikus források nők rabbivá szentelését. A természetesen még mindig ortodox szemléletű Regina, aki szombaton a zsebkendőt karjára kötve hordozza, a legnagyobb műgonddal és lelkiismeretességgel végzi el e feladatot. Nem használ liberális, a hászkálá szelleméből fakadóan magától értődő érveket, végig konzisztensen, szárazon, ha így izgalmasabb: unalmasan, vallásjogilag konzisztens és immanens módon érvel. Szakdolgozata mindmáig az egyik legteljesebb munka ezen a téren. Baneth négyessel jutalmazta a 88. gépelt oldalnyi munkát, melynek végkövetkeztetése, hogy nincs akadálya nők rabbivá szentelésének. Regina Jonas tehát már a harmincas évek közepén eldöntötte azt a vitát, melyet a reform mozgalom majd csak a hatvanas évek végén, a konzervatív pedig a nyolcvanas évek elején fog megvívni. Még mielőtt azonban eltökélhetné magát, hogy másik két rabbikollégájával rabbivá szenteli-e Regina Jonast, a nagy mentor Baneth meghal. A legendás Leo Baeck pedig nem meri megtenni azt a lépést, mellyel amúgy egyetértene. Ehelyett (ekkor 1931-et írunk) engedélyezi, hogy Regina részt vehessen a rabbiszakot végző férfiak óráin. Baecknek ez a magatartása lehetőséget teremt arra, hogy Regina később, ha akad erre vállalkozó rabbi, ún. privát szmichát kaphasson. Ez abban különbözik a jesivákban és rabbiképzőkön elnyert szmichától, hogy nem intézményes tanulmányi időszakot zár le, hanem egy nagy tekintélyű rabbi, vagy rabbitanács vizsgáztat le egy erre alkalmasnak tűnő jelöltet, aki a több órán, néha napokon át tartó vizsga eredményes abszolválása után megkapja a fölszentelő áldást. Az ortodoxok elfogadják a privát szmichát (föltéve, hogy ortodox rabbik adják), a konzervatívok és a reformok viszont nem, mert attól tartanak, hogy így megkerülhetővé válnék a rabbinikus felsőoktatás intézményrendszere.

Regina számára a hánykolódás évei következnek. Vallástanárként dolgozik a hitleri hatalomátvételt követő egyre nehezebb és zavarosabb időkben. S mindeközben várja, reméli, hogy akad rabbi Németországban, aki rabbivá szenteli. 1935-ben végül Max Dienemann, a liberális rabbitanács egyik ügyvezetője vállalkozik a szóbeli vizsga megtartására. Karácsony másnapján Orách Chájim 87-106 és 151-154 súlyponttal került sor a vizsgára. Rá egy nappal új időszámítás kezdődik Izraelben: tévét elsején Dienemann kiállítja R. Jonas számára a rabbidiplomát. A világ első rabbinője – lelki értelemben – ezen a napon született. Kabalisták nyugodtan fölkaphatják a fejüket: e nap ros chodes.

A szmichá híre gyorsan terjed. A (németországi) neológia és a reform általában pozitívan reagál, Joseph Carlebach ortodox rabbi a Der Israelit-ben viszont nem rejti véka alá a rosszallását. Nem a vallásjog alapján érvel, hanem a szokásjog alapján.

Jonast hosszú belharcok árán az Oranienburger Strassén álló Neue Synagoge (Újzsinagóga) alkalmazza rabbiként. Ez a kor leghaladóbb zsidó közössége Berlinben. Az elöljáróság egyik tagja, Karl Botzen kiváltképpen sokat harcol Regina Jonas állásáért. (Az ő édesanyja operaénekes volt és szenvedélyes vitákat provokált arról, miért ne lehetnének nők kántorok.) Bájos Botzen ebből az időből származó levelezése. Kétfrontos harcot folytat ugyanis. A berlini hitközség vezetősége felé szenvedélyesen védi Jonast. A rabbinőnek pedig kérvényeket ír, hogy ne szüntesse meg a kile bevett szokásait, ne tiltsa be az orgonát stb. Merthogy az első „reform” rabbinő – lehet-e ennél valami természetesebb – bizony ortodox.

Prédikációi maradandó nyomot hagytak a hallgatóságban. Ebben az időben már a hitlerei fekete leple feszül a berlini közösség fölé. Jonas nem emigrál. Félti betegeskedő édesanyját, aggódik a rábízott lelkekért. Még Theresienstadtban is lelkek pásztora, személyes beszélgetésekben traumákat segít földolgozni, chanukaestélyeket szervez, a makkabeusokról tart szenvedélyes, tüzelő drósét. A gyerekekkel purimspielt szervez. A gázkamrába vezető úton is az, aminek született: rabbi.

————————————————————————————————————————-

Egykori zsinagógáját ma egy félig reform, félig konzervatív egalitárius minján lakja. Az ottani rabbi nem más, mint a rabbii tisztségbe hosszú küzdelmek után beiktatott, jeruzsálemben fölszentelt, az európai maszorti mozgalomban igencsak tevékeny, a hazai neológ rabbikar fiatal képviselőivel is kapcsolatot tartó, kezdeményező Gesa Ederberg. (Ne tévesszen meg senkit a magyarosan csengő név! Neki sincs Y-kromoszómája. Van viszont férje és két gyermeke.)

Regina Jonas vallási fölfogását tekintve sincs egyedül immár. Az ezredforduló táján ortodox rabbi privát szmichában részesítette Eveline Goodman-Thaut, aki éveken keresztül a jeruzsálemi szanhedrin egyik hivatalos (női) tanácsadója volt.