Minden ember bonyolultabb entitás, mint amilyen csoporthoz vallónak tartja magát. Ez az ellentmondás sokszor ad képmutatásra lehetõséget. Amikor belebotlottam a „post-denominational”, vagyis „irányzatok utáni”, valamint a „non-denominational”, azaz „irányzat-nélküli” kifejezésekbe, azt hittem csak újabb semmitmondó amerikai fogalmakkal állok szemben.
Tudjuk, hogy a zsidó vallási mozgalmak válságban vannak. A tagszámuk az Egyesült Államokban például évrõl évre csökken. Az eddig áthatolhatatlannak tûnõ falak kezdenek átlátszóvá válni. A szigorúbb irányzatok (ortodox, konzervatív) követõi nem tudnak felérni a vallási törvények összes elvárásához. A liberálisabb (reform, liberális) irányzatok pedig minden harminc évben újraírják szinte a teljes ideológiai rendszerüket, a kornak és az igényeknek megfelelõen. Az ideológia, vagyis a politikai vallásosság (”irányzatosdi”) gerince véleményem szerint elvesztette hitelességét.
Mindezzel szemben a vallás a legszemélyesebb élményt kell, hogy nyújtsa. A közösséggel és az ürökkévalóval teremtünk kapcsolatot, ez nem megy másképp, mint teljes önátadással. Ha elbújunk egy gondolkodásmód mögé, akkor máris vesztettünk ezen intim kapcsolatok intenzitásából. ürthetõ, hogy sokan így nem elégedettek a helyzettel.
A fiatal amerikai vallásos gondolkozók nagy része már nem ideologizálja meg cselekedeteit. „Ez a szokásom és kész”. A közösségek kezdik meghatározni saját szokásaikat, irányításuk nem a nagytekintélyû rabbiktól és szervezetektõl függ. Az utóbbi idõben több olyan alulról szervezõdõ („grassroot”) amerikai és izraeli kis közösség alakult, akik tojnak az irányzatokra, a közöttük lévõ ideológiai harcra, és a folyamatosan „az én irányzatom abban különbözik…” hangoztatásába. Zsidók akarnak lenni, minden maszlag nélkül. Van két dolog, ami azért közös mindegyikben. A nõk a férfiakkal egyenrangú résztvevõi a rituáléknak, és az imarend teljesen hagyományos módon folyik.
Egy rabbiképzõ is alakult Bostonban, ami irányzattól független rabbikat képez. Így már megvan a veszélye az intézményesedésnek. A romantikus korszak végén rádöbbenhetünk, hogy ezek a kezdeményezések csupán egy újabb irányzat szárnybontakozásai.
Reméljük nem így lesz. Szeretném azt hinni, hogy az irányzat-nélküliség minden vallásos zsidóban megvan. Ha szembenéz önmagával, látja, hogy nem azonos irányzatával, közösségével, rabbijával, ideológiájával. Nem bújhat mögéjük. Csakis önmagát képviselheti, senki mást.
Psymon a progresszív irányzat rabbinövendéke.
Fotók: Laya Millman
Kapcsolódó:
Shul Shopper
“Mindezzel szemben a vallás a legszemélyesebb élményt kell, hogy nyújtsa. A közösséggel és az ürökkévalóval teremtünk kapcsolatot, ez nem megy másképp, mint teljes önátadással. Ha elbújunk egy gondolkodásmód mögé, akkor máris vesztettünk ezen intim kapcsolatok intenzitásából.”
“Szeretném azt hinni, hogy az irányzat-nélküliség minden vallásos zsidóban megvan. Ha szembenéz önmagával, látja, hogy nem azonos irányzatával, közösségével, rabbijával, ideológiájával. Nem bújhat mögéjük. Csakis önmagát képviselheti, senki mást.”
Kedves Psymon,
azt gondolom, hogy a vallásnak, de még a vallásos érzületnek is éppen az a lényegi eleme, hogy az istenélmény nem közvetlen és nem korláttalan.
Az egyes ember számára magától értetõdõ lehet, hogy egy adott vallási felfogás szabta kereteken felülemelkedve közvetlen istenélményre tesz szert és közvetlen kapcsolatot létesít az ürökkévalóval, ez az élmény azonban feltételezi azt, hogy létezzenek azok a hagyományok, amelyek keretet szabnak elragadtatásunknak.
Márpedig ezek csak akkor tudnak létezni, ha a vallásos (és a mi esetünkben, ha szabad ezt mondani, ez egybeesik - a nemzeti) közösségnek legyen folytonosságtudata, azaz önmagára valamely folyamatosan létezõ közösség tagjaként reflektáljon.
Ennélfogva, már ha igazam van, nem igaz az, hogy “csakis önmagunkat képviselhetjük”, ellenkezõleg, zsidóként önmagunka a zsidóság, mint közösség és pedig mint szinkrón és diakrón közösség részeként tekintünk, a zsidóság kereteit nem a mi személyes élményeink szabják meg, hanem ez a mközösség és ennek önmagáról való tudása.
Mert ellenkezõ esetben a közösség elvész és a személyes transzcendens élmény határai elmosódnak, a dolog elveszíti történetiségét és kollektivitását, és pszichotrippé válik. Mert honnan tudhatnánk, hogy személyes transzcendens élményünk még zsidó élmény-e vagy már nem az?
A korai kereszténységben évszázadig folyt ez a vita, holott ott jelen volt a kollektívitás, s láttuk, milyen eredménnyel… Honnan tudhatnánk, a személyes élmény korláttalanságában bízva, hogy a Jews for Jesus, mint transzcendens élmény hová tartozik? Vagy bármi más, mondjuk a Schneerson rabbi divinatiója?
Szükségszerû, hogy legyenek tehát korlátai az egyéniség és a kollektivitás folyamatos egymásra irányuló visszacsatolásában (úgy mondtuk egykor, dialektikájában) megvalósuló vallásos érzületnek.
Itt olvastam valakitõl egy olyan meghatározást, amit hosszas gondolkodás és ellenpróbák után végül is elfogadtam: a vallási rendszer és gyakorlat minden olyan újítáaa elfogadható, amely az ismert eljárások és transzformációs szabályok szerint a még vitán felül tradicionálisan zsidónak nevezhetõ álláspont(ok)ból levezethetõ.
Tudjuk, hogy a teológiai hagyományban alkalmazott szabályok és hivatkozások nagyon messze állnak a befolyásolhatatlantól és a megvesztegethetetlen egyértelmûségtõl, nem is ez a státuszuk. De mégis fontos az, hogy legalább az igény fennmaradjon, hogy vallásos érzületünk kereteit a zsidó hagyományhoz képest, annak tudatos és folyamatosságot feltételezõ továbbalakításával jelöljük ki.
az iranyzatok persze nehez kerdes.
ha egy iranyzat definialni akarja magat, adott idoben kiad egy leirast, kik vagyunk, mit akarunk stb. viszont egy iranyzat (jo esetben) kis kozossegekbol tevodik ossze, ami onmagat alakitja, legtobb esetben nagyon vegyes es a tagok nem olvasgatjak kis katekent naponta a kiadott defniciot.
ilyen ertelemben a gyakorlatban valoban nehezen korvonalazhato egy-egy iranyzat.
megis van vmi ertelme, a definalosdi-iranyzatosdinak annyiban, h aki eloszor nez utana, hova is menne eloszor monnyuk pentek estere, annak vhogy tajekozodnia kell.
ezt megteheti ugy, h megkerdezi a haverjait, de ugy is h a neten keresgel, aztan talal vmit.
az 1-1 iranyzathoz valo tartozas sztem leginkabb laza kotodes, es nem kell hozza parttagkonyv es kisdobosok 12 pontja.
pl. neolog iranyzat reg nincs, neolog kozossegek vannak, sajat kis szokasrendszerekkel. az h neolog, kabe annyit jelent, h dohanyba/frankelbe/fuvarba stb jarnak ideologiailag pedig h nem reform v nem ortodox. ha ennel tobb tartalmat v szorosabb osszetartozast igenyelnek, majd ujra definialjak magukat pozitivan is.
masik pl: maszorti budapest, ha csatlakozik is nemzetkozi testverkeihez, nem az amerikai konzervativ v az izraeli maszorti koppintasa, hanem azok pestre es az itteni emberekre valo alkalmazasa, mar ha mukodni akar.
h ettol ne lenne “maszorti”? miert ne?
Borzasztóan érdekes, amit írsz.
A vallásosság és a lelkiség/spiritualitás fogalmak definiálásán múlik sok minden, azt hiszem. Pl. amit írsz, Montefiore, az is oda vezet nekem lényegében.
Nagyon egyetértek veled és én is hasonlóképpen látom, a világban majdnem minden valódi megismerésének, így I-ten megismerésének is legfõbb gátja a róla alkotott (pre)koncepciónk. Hogy én már tudom, hogy milyen… De azt hiszem, akkor ezzel a lelkiség és nem a vallás kerül a központba. Amit én nem bánok mondjuk :-), de rengeteg embernek, úgy tûnik, ennél több kapaszkodóra van igénye, ami a lelkiséget a vallás irányába fogja tolni.
ürdekes, amit Franz Rosenzweig tart a vallásról: fõmûvében nem használja a vallás szót, és szerinte I-ten a világot teremtette, nem a vallást. üs ha jól értettem, szerinte a kereszténységnek is és a judaizmusnak is le kell vetkõznie a “vallás” jellemzõit, hogy igazán hathasson. Személyes szinten.
Kedves Psymon,
sávuá tov! Doktrinernek fogok tûnni, mégis kritikai jelleggel kommentálnám az írásod.
A folyamat azért nem annyira rohamos, hogy kongatni kellene a vészharangokat. Ráadásul az okok is ismertek. Csak egyike azon összefüggéseknek, melyekrõl nem szólsz: Az Egyesült Államokban a zsidóság hagyományosan a keleti és a nyugati partvidék nagyvárosaira koncentrálódott. A kilencvenes években az országon belül jelentõs migráció indult be, ami nem csekély mértékben a számítógépiparnak is köszönhetõ. Fiatal szakemberek költöztek a közép-vidék államaiba. Nagyon gyakran kevesen vannak a nem ortodox zsidók egy-egy helységben, zömükben kisvárosokban ahhoz, hogy mind a három nem ortodox áramlat közösséget alapíthasson: összefognak hát, alapítanak egy sokszínû, nem ortodox kilét, ahol megállapodás szerint valami recon, valami reform, valami pedig conservative (általában a kasrut normái és a sábeszi sáchrisz). Bizonyos, bölcs kompromisszumok mentén ezek a közösségek mûködnek. Jelentõs részük független, kisebb részük több zsinagogális szövetséghez tartozik egy idõben. Nem tudni, hogy a kényszer megszûntével (az adott kisváros zsidó népességének növekedésével) nem következik-e be áramlat szerinti reorganizáció.
Áramlata válogatja. Az angliai konzervatív reform pl. „csak” a liturgiáját újította meg. Kissé kabalisztikusabbá, kissé pedig konzervatívvá téve azt. Nem kis belsõ vitát (és némi konfliktust) gerjesztve. Arról legalábbis nem tudok, hogy az elmúlt hatvan évben az angliai (konzervatív) reform teljes ideológiai rendszerét, vagy akár ideológiájának néhány sarkalatos elemét át- vagy újraírta volna. Lehet persze, hogy készületlen vagyok, ebben az esetben segíts tudatlanságomon és add meg a linkeket, forrásokat.
Ami azt illeti, jómagam épp a szigorúbb áramlatoknál (conservative, modern ortodox) látok mélyebb ideológiai renovációt.
Ezzel egyetértek (mármint képzavar nélkül!). A problémám a mondattal nem is az igazságtartalma, mintsem inkább az, hogy joggal, jogosan vonatkoztatható-e a nyugati nem ortodox áramlatokra. Ezek ugyanis évtizedek óta részint kiegészítik egymást, részint pedig együttmûködnek. Félõ, sokan azok közül, akik csak a magyar viszonyokat ismerik, e mondatok olvastán a magyar tapasztalataikat alkalmazzák a nyugati áramlatokra, s ez önmagában mélyen igazságtalan.
Persze a személyes isten- és hitélmények nélkülözhetetlenek. Az is igaz, hogy a merev vallási keretek, legyenek azok életviteli vagy ideológiai természetûek, nem kedveznek ezeknek. Csakhogy a zsidó vallás alapvetõ mediális tere a közösség. A közösség pedig nem csak inter-, de szupraperszonális identifikációt is jelent. A zsidó vallásnak vannak olyan alapvetõ kérdései, melyekre lehetetlen úgy válaszolni, hogy ne határoznád meg az irányultságodat, értelmezési irányodat. Puding próbálja az evést: Jó, benne vagyok, szervezzünk mi ketten jövõre felekezetfeletti szédert! Melyik éjszaka ünnepeljük? Nyilván szerda éjjel, mert az a reformok és az izraeliek szerint is még peszách, sõt jövõre még a „neológia” sem akarja majd megszüntetni a jom tov rison sel galutot. Bingó! De hánykor kezdõdjék? Hét óra huszonnégy perckor jön be az ünnep. A reformok eddig praktikus okokból este hatkor kezdtek. Az általam megadott, számukra meglehetõsen kései idõpont csak az este beállta. Ekkor kell mondani az esti imát, tehát a széder bajosan kezdõdhetik negyed kilenc elõtt, ha a halachához ragaszkodókat is be akarunk vonni a felekezetfölötti buliba, márpedig ez a mi felekezetfölötti szent elhatározásunk. Azaz ha vektori eredõikben is, de az áramlatok sajátosságai determinálják a közös tervezést, nem azért, mert ezek az áramlatok oly makacs érdekérvényesítõ képességgel rendelkeznek (csúnyákok), hanem azért, mert azokat az egyéni értelmezési irányultságokat reprezentálják közösségi szinten, melyekkel egyéni szinten is számolnod köll.
Azt készséggel elfogadom, hogy nyugaton megvan az esélye annak, hogy a nem ortodox áramlatok híveibõl és a modern ortodoxiából kimorzsolódó kváziortodoxokból kialakuljon egy halachikus értelemben többé-kevésbé egységes sztenderdû, a szokások, a minhágim értelmében heterogén, sok individuális tapasztalatot kollektivizáló mozgalom (dinamikus közösségek intézményi vagy legalábbis informális szövetsége).
Ez a mondat alighanem temérdek idõs amerikairól is elmondható, nem gondolod? Vagy szerinted a negyvenen felüli amerikai zsidó populáció ideológiailag szilárd, sõt netán katekiztikus tudatossággal reform, conservative vagy ortodox zsidó?
Nem halachikus csoportokról elképzelhetõ. A Jewish Renewal-ra ez pl. már nem áll.
A döbbenet csendjével az ajkaimon kérdem: Az amerikai reform és az amerikai conservative movement egészen biztosan ilyen elhatárolódó nyelvi aktusokkal definiálja önnönmagát? ün bizony úgy tapasztaltam, hogy nem a másik kárára definiálják magukat, bár mint minden önmeghatározás, az övék is olvasható elhatárolódásként. A közösségszervezés ugyanis kényszerûen a közösség határainak kijelölését is jelenti. A határ pedig nem csak összeköt (és összetart), de bizony távolságot is egyértelmûsít.
Maszlag nélküli zsidó akarok lenni én is! Hol lehet maszlagtalanodni? (Komolyra fordítva a szót: Mit értesz maszlagon?)
Néhány hete már említettem itt valahol a Judapest mélyén: a reform konzervatívabbá és a conservative movement egaliterré válása két olyan egy irányba mutató tendencia, mely megteremti egy egységes halachikus sztenderdû nem ortodox zsidóság kialakulásának lehetõségét. (A történelem során ez a folyamat többször volt már megfigyelhetõ: a zsidóság áramlatok mentén elébb differenciálódott, majd egységes halachikus keretrendszert teremtve a lokális többszínûség mellett mutatott nagyfokú lényegi azonosságot.)
Ami azt illeti, az USÁ-ban már eddig is több független rabbiképzõ létezett. ün legalábbis fölfigyeltem az Academy for Jewish Religion, California és az Academy for Jewish Religion nevû intézményekre is, s akkor a conservative movement és az ortodoxia közt elhelyezkedõ Tradiotional Judaism rabbiképzõjérõl nem is beszéltünk. De ide vehetõk a reform, reconstructionalist és conservative rabbiképzõk is, abból a szempontból legalábbis egészen bizonyosan, hogy az õ végzetteik is szabadon változtathatnak áramlatot (a nem ortodox zsidóságon belül). (Az ortodoxok nem fogadnak el senkit, aki nem ortodox, s ez a késõbbiekben sem fog megváltozni.)
Ismersz. Sosem bújtam rabbi mögé. Annyira absztraktan kétdimenzionális sem vagyok, hogy egy-egy áramlat mögött elférnék. Az áramlatokra — a jelen történelmi szituációban — az egyéneknek nem egyéni hitük, hanem a közösségi hitélmény miatt van szükségük. Ha van gyöngéje az írásodnak, hát ez a szembeállítás az.
Kedves Charlie!
“A közösség pedig nem csak inter-, de szupraperszonális identifikációt is jelent.”
– Ezt kifejtenéd egy kicsit bõvebben?
“Az áramlatokra - a jelen történelmi szituációban - az egyéneknek nem egyéni hitük, hanem a közösségi hitélmény miatt van szükségük.”
– Nagyon jó, hogy megfogalmazod ezt a gondolatot, a két pólust, vagy lehetséges (tudatos vagy tudattalan) motivációt. Lehet, hogy Psymon túl erõsen az egyik mellett teszi le a garast, de Te meg a másik mellett, nem? Lehet ezt ennyire biztosan tudni? Tudja-e az egyén magáról? Mennyire autonóm, itt és élete más területein is?
Egyébként pontosan hol húznád meg a határt az “egyéni hit” és a “közösségi hitélmény” között?
Charlie,
két dolgot ragadnék ki a “kritikádból”:
1. irányzatok feletti széder
Szerintem ezt simán meg tudnánk (akiknek igényük van erre) oldani jövõre. Kóser katering, mindenkinek megfelelõ kezdési idõpont. A 118. zsoltárom meg jól elvitatkozgatunk majd ;)
Két kérdés: a Judapest vagy más non-affiliated szervezet felvállalja-e a szervezést, illetve hogy hány embernek van igénye ilyen széderre?
2. irányzatok közötti kooperáció hiánya (”nyugat” vs. magyar ugar)
A meglátásom, hogy a kooperáció csak növekedhet. ün személy szerint igen nyitott vagyok a maszorti, a másik reform, sõt egy-egy neológ közösség irányába is. Remélem, hogy lassan valamilyen konkrét formát is ölthet ez a fajta a nyitottság, és fel tudunk lépni valamilyen közös cél érdekében együttesen. A kérdés megint csak: kinek van erre igénye rajtam kívül?
ün benne vagyok, az már kettõ. Egy konzervatív barátom is, az már három. Raj Feri nagyon nyitott valaki, IJH jövõre is jön nagyünnepekre. Két széder is van, a Bét Orim idén ráadásul vasárnap rendezte a szédert, “tehát” üneplik a jom tov séni sel galutot, ha ennyi poént azért elereszthetek. Tesztelni lehet a rabbitestulet.hu-t is. Csinálnak-e valamit, s ha igen, egy ilyen kezdeményezést támogatnak-e. ?gy elképzelem (elõre elnézést kérek, attól, akit akarata ellenére hozok kapcsolatba egy ilyen iniciatívával), hogy — mondjuk — Raj Tamás, Raj Ferenc, Darvas Pista, Psymon (a sor eléggé fikcionális még ahhoz, hogy kedvetekre legyen folytatható) úgy is mint bné brák-i öregek együtt ülnek egy felekezet fölötti hágádát lapozgatva és különbnél különb magyarázatokat fûznek a történethez.
Helló Charlie,
Nem frocliból kérdeztem, tényleg érdekel!
Kérdezzem udvariasabban?
köszi
Anikó
Tudom, hogy a Judapesten nem szokás, de nagyon köszönöm a hozzászólásokat, mert nagyon elgondolkodtatóak. Íme a válaszaim:
Montefiore,
“azt gondolom, hogy a vallásnak, de még a vallásos érzületnek is éppen az a lényegi eleme, hogy az istenélmény nem közvetlen és nem korláttalan.”
“Mert honnan tudhatnánk, hogy személyes transzcendens élményünk még zsidó élmény-e vagy már nem az? “
Semmiképpen nem a zsidó keretek felborításáról beszéltem. Hiszen láthatjuk, hogy az ilyen alulról szervezõdõ közösségek is az (általuk annak gondolt) teljesen hagyományos imarendet választották. Pontosan azt nem tudhatjuk, hogy kinek milyen istenélményei vannak, a “pszichotrippje” mennyire zsidós. Viszont valóban nagyon fontosak a keretek. A szándékosan sarkító megfogalmazásom arra vonatkozott, hogy azokban a pillanatokban, amikor a teljes õszínteséggel tárjuk fel magunkat önmagunk elõtt, nem rejtõzhetünk az ideológiánk mögé. Így ez azt erõsítheti bennünk, hogy mindig kritikával, és óvatosan forduljunk a saját “gondolkodásmódunkhoz”.Azonban valóban nem lehet azt megkérdõjelezni, hogy például egy rabbi képviselheti-e például a közösségét a nagyvilágban.
“a vallási rendszer és gyakorlat minden olyan újítáaa elfogadható, amely az ismert eljárások és transzformációs szabályok szerint a még vitán felül tradicionálisan zsidónak nevezhetõ álláspont(ok)ból levezethetõ.”
Igen, egyetértek! De éppen ezek a legnagyobb kérdések a kortárs zsidó vallástudományban. Mik az “ismert eljárás”-ok, mik a “transzformációs szabályok”, és végsõ soron mik a “tradicionálisan zsidónak nevezhetõ álláspont”-ok? Hiszen minden irányzat sokszor (talán nem minden esetben) annak bebizonyításáért küzd, hogy a saját álláspontja fedi a “zsidóság lényegét”.
Pilpul,
Te azt hiszem frankón leírtad, hogy hogyan történik ez Magyarországon. ün speciel ezért örülök nagyon annak, hogy megjelent és ahogyan megjelent a maszorti kis hazánkban.
Charlie,
Egyáltalán nem haragszom a kritikai hangvételednek, sõt, örülök. Abból csak tanulni lehet!
“Lehet persze, hogy készületlen vagyok, ebben az esetben segíts tudatlanságomon és add meg a linkeket, forrásokat.”
Az angol reformmal megfogtál, mert egyrészt keveset tudok róla, másrészt én elsõsorban az USA-ról beszéltem. De nekem a liturgia rendszeres megreformálása is kicsit elbizonytalanító tényezõ. Mert szinte minden liturgiai változtatásnak van ideológiai háttere.
“Ami azt illeti, jómagam épp a szigorúbb áramlatoknál (conservative, modern ortodox) látok mélyebb ideológiai renovációt.”
Igazad van, ez is nagyon érezhetõ mostanában!
“Ezek ugyanis évtizedek óta részint kiegészítik egymást, részint pedig együttmûködnek.”
Írnál errõl többet? ün csak a valláspolitika hitelvesztésérõl beszélek. A közösségek ettõl függetlenül még nagyon hitelesek tudnak maradni. Vagy ezek nem függetlenek? Talán…
“Az amerikai reform és az amerikai conservative movement egészen biztosan ilyen elhatárolódó nyelvi aktusokkal definiálja önnönmagát?”
Hivatalosan nem. Honlapokon és brossúrákban ilyet nem találsz. A helyzet rosszabb: a rabbik és a vallási gondolkozók hangsúlyozzák túl ezeket. Persze tisztelet a kivételnek.
“Mit értesz maszlagon?”
Hát reméltem volna, hogy ez érthetõ a cikkembõl, hogy az ideologizált gondolkodást és a vallásos nézeteink folyamatos kihangsúlyozását értettem rajta.
“Ami azt illeti, az USÁ-ban már eddig is több független rabbiképzõ létezett. ün legalábbis fölfigyeltem…”
Kösz, nem tudtam róluk!
“Az áramlatokra — a jelen történelmi szituációban — az egyéneknek nem egyéni hitük, hanem a közösségi hitélmény miatt van szükségük. “
Ez így van, de íme a bizonyíték, hogy áramlatok nélkül is van lehetõség közösségi élményre. Ugyanakkor pont amiatt lesznek mindig is irányzatok, mert így valószínûleg könnyebb ugyanezt az élményt megkapni. Az egyéni élményt hangsúlyoztam ki, mert ennek a hiányát érzem, és rengetegszer hallo. Sarkítás és a szembeállítás a cikkemben szándékosan van, mert tendenciákról beszélek, és szélsõségrõl, arról az esetrõl, amikról egyénként, egyedül állunk a világban. Mert támasz nélkül is kell tudnunk zsidónak lenni. Ez az állapot nagyon nagy önismeretet és erõt tud adni. Annak ellenére, hogy közösség nélkül nem érdemes (vallásos) zsidónak lenni.
Charlie, én is kiváncsi vagyok Ani kérdéseinek válaszaira. Az meg, hogy egy ilyen névsor mellé írtad a nevemet, az zavarbaejt és jólesik. De azt hiszem elõször még el kéne végeznem az egyetemet, hogy egy helyen lehessek velük említve. Egyébként meg hajrá, benne vagyok!
Kedves Ani,
ne haragudjál, figyelmetlen voltam és átsiklottam a kérdéseid fölött.
Az, hogy a vallási közösség nem csak inter-, de szupraperszonális identifikációt is jelent, a zsidóságban abból ered, hogy — szemben pl. a kereszténységgel — nem teológiai, azaz nem az istenismeretre és ebbõl következõen a hit tételeire vonatkozó ismeretekben kell a vallási közösségnek rendszert alkotnia, hanem jellemzõen életmódi kérdésekben. Ahhoz, hogy a szövetséget hordozó egyéniségek közösséget alkothassanak egymás közötti viszonylataikon (a rokonszenven, a türelmen, az érdeklõdésen, a konfliktusföloldási és válságrendezési stratégiákon) túl az egyén egyéniségét messze meghaladó dimenziókban is be kell lakniok a szövetség idõterét. Jó példa erre peszách egyik mozzanata. Az ünnepet megelõzõ nap (az erev peszách) idén szombat volt. Erev peszáchkor reggel kb. fél tizenegyig lehetett chámécost enni. A széderig ugyanakkor nem szabad maceszt enni, mert széderkor micva (a többi nap csak lehetõség, de nem kötelezõ). Ima elõtt nem szabad enni. Szombaton három fõétkezést szeudát kell tartani (az elsõ a péntek esti kiddus, a második a szombat reggeli kiddus, a harmadik a szeudá slisit). Szombaton nem szabad böjtölni. Böjtnek számít, ha délnél tovább koplalsz. Ezekbõl a szabályokból adódik két lehetõség: a) korán kezdesz bele a sáchritba (pl. már 8-kor), kiddust csinálsz bárchesszel, folytatod tóratanulással, majd megint eszel bárcheszt vagy valami tésztafélét fél tizenegyig (szeudá slisit), amikor végeztél, a morzsákat a WC-n keresztül megsemmisíted (késõbb ehetsz gyümölcsöt, halat, krumplit stb., ezekre viszont önmagukban nem lehetne kiddust mondani); b) oneg sábát van, nem kelsz korán, viszont gondoskodol olyan nem chámécos tésztafélérõl, mellyel lehet kiddust és szeudá slisitet csinálni (pl. maceszlisztbõl készült sütivel, ami nem számit macesznek, de tésztaféle). (Ez az utóbbi a vakmerõbb eljárás.) Ahhoz, hogy mindez mûködjék, egyeztetned kell a többiekkel. Meg kell állapodnotok az imaidõkben, ill. a b) verziónál a megfelelõ süteményben. Ez azért fontos, mert egymagadban nem tudnál tórát olvasni, ami szintén micvája a napnak, hogy egyéb micvákról ne is beszéljünk. Ahhoz, hogy találj másik kilenc olyan elvarázsolt marslakót, aki hasonlóképpen éli az életét, kell egy ideológiai keret, mely fogékonnyá teszi a közösség egyes tagjait az összehangolt életvitelszervezésre. A “nem halachikus”, helyesebben a deuterohalachikus megoldásra is hoznék példát. Ha valakinek a széder spirituális oldala a fontos, tehát, hogy elmesélhesse a kivonulás történetét a fiának, aki csak öt éves, s 10-kor legkésõbb ágyban a helye, az hajlamos lesz a szökõév és a nyári idõszámításra való áttérés káros következményeit azzal kompenzálni, hogy elõbb kezdi el az ünnepet. Ehhez megint kellenek olyan zsidók, akik a narrációra vonatkozó parancsolat értelmét fontosabbnak tartják, mint az ünnep beálltának pontos betartását. Az, hogy ez lehetséges legyen, meg kell alkotni egy olyan ideológiai rendszert, mely a micvák közt hierarchiát állít föl, s azokat úgy rendezi el, ahogy. Vagyis megfelelõ ideológiai háttér nélkül sem a Bethlen téri közösség délelõtti szeudá slisitje, sem a Szim Salom késõ délutáni széderestje nem lett volna lehetséges az idén. Sõt paradox módon Psymon sem emelhetett volna szót az ideológiamentesség fontosságáért.
Nem tudom meghúzni a határt az egyéni hit és a közösségi hitélmény között. Utóbbi az elõbbi médiuma. Koncentrikus körök ezek, melyek határai elmosódnak.
Kedves Psymon,
kommentálnék, mert úgy gyorsabb.
A reform liturgiai változtatásainak egy jelentõs részéért a refromspecifikus kurtítás a felelõs. Egy reform szidur a hagyományoshoz képes erõsen reduktív. A csak nagyon kis részben ideologikus alapon, túlnyomó többségüket tekintve helymegtakarítás végett kihagyott részek távollétükkel tehermentesítik az istentiszteleteket (rövidítik, lényegre törõvé teszik). A következõ nemzedék számára ugyanakkor a hagyományos imarend és az éppen aktuális reform imarend összehasonlítása tanulságokkal szolgál. Gyakran épp a fiatalok érzik azt, hogy egy-egy elhagyott rész fontos a számukra, míg más “agyondavenolt” részek unalmasak. ?k is elõállnak hát egy liturgiai reformmal: Visszahoznak formákat, imákat, másokat elhagynak. Ebben a folyamatban — szerintem — nem annyira ideológiai igények érhetõk tetten, mintsem egzegetikai és hatásesztétikai szükségletek. (Az más kérdés, hogy ezt gyakran megideologizálják.) A változások lényegi, az ideológia világ- és kinyilatkoztatás-látási mozzanatait nem, vagy csekély mértékben érintik. (A liturgiában viszonylag kevés a háláchá.)
A bõvebb írás most elmarad. Néhány hete írtam a conservative és a reform együttmûködéseirõl. A két világszervezet vezetõsége is együttmûködik egymással. Azaz az ideológiai különbségek nem emelnek áthatolhatatlan falakat.
Ha megnézed a conservative rabbikar (Rabbinical Assembly) vonatkozó, a reformmal való koegzisztencia kérdéseit érintõ döntvényeit, akkor azt fogod látni, hogy erõs lokális és centrális igyekezet van arra, hogy ne az hangsúlyozódjék, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt. Nagyon sok a kettõs tagsággal bíró rabbik száma, tehát az olyanoké, akik konzervatív és reform rabbik egyszerre. Ez éles ideológiai szembenállás esetén aligha volna lehetséges. (Csak Angliában négy ilyen rabbiról tudok.)
Peszách-hal kapcsolatos élményem, hogy az angliai konzervatív-reform rabbikar (Assembly of Rabbis) a hüvelyesek peszáchi fogyasztását engedélyezõ responsumában a konzervatív rabbikar (Rabbinical Assembly) hasonló döntvényére alapoz elsõsorban és csak másodsorban az amerikai reform rabbikar vonatkozó responsumára.
Az együtt említõdéshez annyit, hogy te ismered a rég jól bevált módszert: egy éjszaka alatt megõszülsz, “oszt” közéjük ülsz. Ha tényleg érdeklõdésre tart számot a felekezet közi széder, el lehetne kezdeni szervezni. (Most ezek után nem merem megkérdezni, hogy szállíthatom-e hozzá az ideológiát…)
Kedves Charlie,
Köszi, bár ahogy megtudtam, ezt a judapesten nem szokás :-)
Anikó
Hát akkor: Nem szívesen. :-C³
:-DDD
Ez nem ér.
Vagy de.
A zsidóság sokfélesége, az identitás különbözõ rétegei nemcsak a közösség tagjai között mutatkoznak meg, hanem sajátos módon akár egy ember viszonyulásaiban is kitapinthatók.