kommentálnék, mert úgy gyorsabb.

Az angol reformmal megfogtál, mert egyrészt keveset tudok róla, másrészt én elsõsorban az USA-ról beszéltem. De nekem a liturgia rendszeres megreformálása is kicsit elbizonytalanító tényezõ. Mert szinte minden liturgiai változtatásnak van ideológiai háttere.

A reform liturgiai változtatásainak egy jelentõs részéért a refromspecifikus kurtítás a felelõs. Egy reform szidur a hagyományoshoz képes erõsen reduktív. A csak nagyon kis részben ideologikus alapon, túlnyomó többségüket tekintve helymegtakarítás végett kihagyott részek távollétükkel tehermentesítik az istentiszteleteket (rövidítik, lényegre törõvé teszik). A következõ nemzedék számára ugyanakkor a hagyományos imarend és az éppen aktuális reform imarend összehasonlítása tanulságokkal szolgál. Gyakran épp a fiatalok érzik azt, hogy egy-egy elhagyott rész fontos a számukra, míg más “agyondavenolt” részek unalmasak. �?k is elõállnak hát egy liturgiai reformmal: Visszahoznak formákat, imákat, másokat elhagynak. Ebben a folyamatban — szerintem — nem annyira ideológiai igények érhetõk tetten, mintsem egzegetikai és hatásesztétikai szükségletek. (Az más kérdés, hogy ezt gyakran megideologizálják.) A változások lényegi, az ideológia világ- és kinyilatkoztatás-látási mozzanatait nem, vagy csekély mértékben érintik. (A liturgiában viszonylag kevés a háláchá.)

“Ezek ugyanis évtizedek óta részint kiegészítik egymást, részint pedig együttmûködnek.”
Írnál errõl többet? ün csak a valláspolitika hitelvesztésérõl beszélek. A közösségek ettõl függetlenül még nagyon hitelesek tudnak maradni. Vagy ezek nem függetlenek? Talán…

A bõvebb írás most elmarad. Néhány hete írtam a conservative és a reform együttmûködéseirõl. A két világszervezet vezetõsége is együttmûködik egymással. Azaz az ideológiai különbségek nem emelnek áthatolhatatlan falakat.

“Az amerikai reform és az amerikai conservative movement egészen biztosan ilyen elhatárolódó nyelvi aktusokkal definiálja önnönmagát?”
Hivatalosan nem. Honlapokon és brossúrákban ilyet nem találsz. A helyzet rosszabb: a rabbik és a vallási gondolkozók hangsúlyozzák túl ezeket. Persze tisztelet a kivételnek.

Ha megnézed a conservative rabbikar (Rabbinical Assembly) vonatkozó, a reformmal való koegzisztencia kérdéseit érintõ döntvényeit, akkor azt fogod látni, hogy erõs lokális és centrális igyekezet van arra, hogy ne az hangsúlyozódjék, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt. Nagyon sok a kettõs tagsággal bíró rabbik száma, tehát az olyanoké, akik konzervatív és reform rabbik egyszerre. Ez éles ideológiai szembenállás esetén aligha volna lehetséges. (Csak Angliában négy ilyen rabbiról tudok.)

Peszách-hal kapcsolatos élményem, hogy az angliai konzervatív-reform rabbikar (Assembly of Rabbis) a hüvelyesek peszáchi fogyasztását engedélyezõ responsumában a konzervatív rabbikar (Rabbinical Assembly) hasonló döntvényére alapoz elsõsorban és csak másodsorban az amerikai reform rabbikar vonatkozó responsumára.

Charlie, én is kiváncsi vagyok Ani kérdéseinek válaszaira. Az meg, hogy egy ilyen névsor mellé írtad a nevemet, az zavarbaejt és jólesik. De azt hiszem elõször még el kéne végeznem az egyetemet, hogy egy helyen lehessek velük említve. Egyébként meg hajrá, benne vagyok!

Az együtt említõdéshez annyit, hogy te ismered a rég jól bevált módszert: egy éjszaka alatt megõszülsz, “oszt” közéjük ülsz. Ha tényleg érdeklõdésre tart számot a felekezet közi széder, el lehetne kezdeni szervezni. (Most ezek után nem merem megkérdezni, hogy szállíthatom-e hozzá az ideológiát…)

ne haragudjál, figyelmetlen voltam és átsiklottam a kérdéseid fölött.

Az, hogy a vallási közösség nem csak inter-, de szupraperszonális identifikációt is jelent, a zsidóságban abból ered, hogy — szemben pl. a kereszténységgel — nem teológiai, azaz nem az istenismeretre és ebbõl következõen a hit tételeire vonatkozó ismeretekben kell a vallási közösségnek rendszert alkotnia, hanem jellemzõen életmódi kérdésekben. Ahhoz, hogy a szövetséget hordozó egyéniségek közösséget alkothassanak egymás közötti viszonylataikon (a rokonszenven, a türelmen, az érdeklõdésen, a konfliktusföloldási és válságrendezési stratégiákon) túl az egyén egyéniségét messze meghaladó dimenziókban is be kell lakniok a szövetség idõterét. Jó példa erre peszách egyik mozzanata. Az ünnepet megelõzõ nap (az erev peszách) idén szombat volt. Erev peszáchkor reggel kb. fél tizenegyig lehetett chámécost enni. A széderig ugyanakkor nem szabad maceszt enni, mert széderkor micva (a többi nap csak lehetõség, de nem kötelezõ). Ima elõtt nem szabad enni. Szombaton három fõétkezést szeudát kell tartani (az elsõ a péntek esti kiddus, a második a szombat reggeli kiddus, a harmadik a szeudá slisit). Szombaton nem szabad böjtölni. Böjtnek számít, ha délnél tovább koplalsz. Ezekbõl a szabályokból adódik két lehetõség: a) korán kezdesz bele a sáchritba (pl. már 8-kor), kiddust csinálsz bárchesszel, folytatod tóratanulással, majd megint eszel bárcheszt vagy valami tésztafélét fél tizenegyig (szeudá slisit), amikor végeztél, a morzsákat a WC-n keresztül megsemmisíted (késõbb ehetsz gyümölcsöt, halat, krumplit stb., ezekre viszont önmagukban nem lehetne kiddust mondani); b) oneg sábát van, nem kelsz korán, viszont gondoskodol olyan nem chámécos tésztafélérõl, mellyel lehet kiddust és szeudá slisitet csinálni (pl. maceszlisztbõl készült sütivel, ami nem számit macesznek, de tésztaféle). (Ez az utóbbi a vakmerõbb eljárás.) Ahhoz, hogy mindez mûködjék, egyeztetned kell a többiekkel. Meg kell állapodnotok az imaidõkben, ill. a b) verziónál a megfelelõ süteményben. Ez azért fontos, mert egymagadban nem tudnál tórát olvasni, ami szintén micvája a napnak, hogy egyéb micvákról ne is beszéljünk. Ahhoz, hogy találj másik kilenc olyan elvarázsolt marslakót, aki hasonlóképpen éli az életét, kell egy ideológiai keret, mely fogékonnyá teszi a közösség egyes tagjait az összehangolt életvitelszervezésre. A “nem halachikus”, helyesebben a deuterohalachikus megoldásra is hoznék példát. Ha valakinek a széder spirituális oldala a fontos, tehát, hogy elmesélhesse a kivonulás történetét a fiának, aki csak öt éves, s 10-kor legkésõbb ágyban a helye, az hajlamos lesz a szökõév és a nyári idõszámításra való áttérés káros következményeit azzal kompenzálni, hogy elõbb kezdi el az ünnepet. Ehhez megint kellenek olyan zsidók, akik a narrációra vonatkozó parancsolat értelmét fontosabbnak tartják, mint az ünnep beálltának pontos betartását. Az, hogy ez lehetséges legyen, meg kell alkotni egy olyan ideológiai rendszert, mely a micvák közt hierarchiát állít föl, s azokat úgy rendezi el, ahogy. Vagyis megfelelõ ideológiai háttér nélkül sem a Bethlen téri közösség délelõtti szeudá slisitje, sem a Szim Salom késõ délutáni széderestje nem lett volna lehetséges az idén. Sõt paradox módon Psymon sem emelhetett volna szót az ideológiamentesség fontosságáért.

Nem tudom meghúzni a határt az egyéni hit és a közösségi hitélmény között. Utóbbi az elõbbi médiuma. Koncentrikus körök ezek, melyek határai elmosódnak.

Montefiore,

“azt gondolom, hogy a vallásnak, de még a vallásos érzületnek is éppen az a lényegi eleme, hogy az istenélmény nem közvetlen és nem korláttalan.”
“Mert honnan tudhatnánk, hogy személyes transzcendens élményünk még zsidó élmény-e vagy már nem az? “
Semmiképpen nem a zsidó keretek felborításáról beszéltem. Hiszen láthatjuk, hogy az ilyen alulról szervezõdõ közösségek is az (általuk annak gondolt) teljesen hagyományos imarendet választották. Pontosan azt nem tudhatjuk, hogy kinek milyen istenélményei vannak, a “pszichotrippje” mennyire zsidós. Viszont valóban nagyon fontosak a keretek. A szándékosan sarkító megfogalmazásom arra vonatkozott, hogy azokban a pillanatokban, amikor a teljes õszínteséggel tárjuk fel magunkat önmagunk elõtt, nem rejtõzhetünk az ideológiánk mögé. Így ez azt erõsítheti bennünk, hogy mindig kritikával, és óvatosan forduljunk a saját “gondolkodásmódunkhoz”.Azonban valóban nem lehet azt megkérdõjelezni, hogy például egy rabbi képviselheti-e például a közösségét a nagyvilágban.

“a vallási rendszer és gyakorlat minden olyan újítáaa elfogadható, amely az ismert eljárások és transzformációs szabályok szerint a még vitán felül tradicionálisan zsidónak nevezhetõ álláspont(ok)ból levezethetõ.”
Igen, egyetértek! De éppen ezek a legnagyobb kérdések a kortárs zsidó vallástudományban. Mik az “ismert eljárás”-ok, mik a “transzformációs szabályok”, és végsõ soron mik a “tradicionálisan zsidónak nevezhetõ álláspont”-ok? Hiszen minden irányzat sokszor (talán nem minden esetben) annak bebizonyításáért küzd, hogy a saját álláspontja fedi a “zsidóság lényegét”.

Pilpul,
Te azt hiszem frankón leírtad, hogy hogyan történik ez Magyarországon. ün speciel ezért örülök nagyon annak, hogy megjelent és ahogyan megjelent a maszorti kis hazánkban.

Charlie,
Egyáltalán nem haragszom a kritikai hangvételednek, sõt, örülök. Abból csak tanulni lehet!
“Lehet persze, hogy készületlen vagyok, ebben az esetben segíts tudatlanságomon és add meg a linkeket, forrásokat.”
Az angol reformmal megfogtál, mert egyrészt keveset tudok róla, másrészt én elsõsorban az USA-ról beszéltem. De nekem a liturgia rendszeres megreformálása is kicsit elbizonytalanító tényezõ. Mert szinte minden liturgiai változtatásnak van ideológiai háttere.

“Ami azt illeti, jómagam épp a szigorúbb áramlatoknál (conservative, modern ortodox) látok mélyebb ideológiai renovációt.”
Igazad van, ez is nagyon érezhetõ mostanában!

“Ezek ugyanis évtizedek óta részint kiegészítik egymást, részint pedig együttmûködnek.”
Írnál errõl többet? ün csak a valláspolitika hitelvesztésérõl beszélek. A közösségek ettõl függetlenül még nagyon hitelesek tudnak maradni. Vagy ezek nem függetlenek? Talán…

“Az amerikai reform és az amerikai conservative movement egészen biztosan ilyen elhatárolódó nyelvi aktusokkal definiálja önnönmagát?”
Hivatalosan nem. Honlapokon és brossúrákban ilyet nem találsz. A helyzet rosszabb: a rabbik és a vallási gondolkozók hangsúlyozzák túl ezeket. Persze tisztelet a kivételnek.

“Mit értesz maszlagon?”
Hát reméltem volna, hogy ez érthetõ a cikkembõl, hogy az ideologizált gondolkodást és a vallásos nézeteink folyamatos kihangsúlyozását értettem rajta.

“Ami azt illeti, az USÁ-ban már eddig is több független rabbiképzõ létezett. ün legalábbis fölfigyeltem…”
Kösz, nem tudtam róluk!

“Az áramlatokra — a jelen történelmi szituációban — az egyéneknek nem egyéni hitük, hanem a közösségi hitélmény miatt van szükségük. “
Ez így van, de íme a bizonyíték, hogy áramlatok nélkül is van lehetõség közösségi élményre. Ugyanakkor pont amiatt lesznek mindig is irányzatok, mert így valószínûleg könnyebb ugyanezt az élményt megkapni. Az egyéni élményt hangsúlyoztam ki, mert ennek a hiányát érzem, és rengetegszer hallo. Sarkítás és a szembeállítás a cikkemben szándékosan van, mert tendenciákról beszélek, és szélsõségrõl, arról az esetrõl, amikról egyénként, egyedül állunk a világban. Mert támasz nélkül is kell tudnunk zsidónak lenni. Ez az állapot nagyon nagy önismeretet és erõt tud adni. Annak ellenére, hogy közösség nélkül nem érdemes (vallásos) zsidónak lenni.

Charlie, én is kiváncsi vagyok Ani kérdéseinek válaszaira. Az meg, hogy egy ilyen névsor mellé írtad a nevemet, az zavarbaejt és jólesik. De azt hiszem elõször még el kéne végeznem az egyetemet, hogy egy helyen lehessek velük említve. Egyébként meg hajrá, benne vagyok!

2. irányzatok közötti kooperáció hiánya (”nyugat” vs. magyar ugar)
A meglátásom, hogy a kooperáció csak növekedhet. ün személy szerint igen nyitott vagyok a maszorti, a másik reform, sõt egy-egy neológ közösség irányába is. Remélem, hogy lassan valamilyen konkrét formát is ölthet ez a fajta a nyitottság, és fel tudunk lépni valamilyen közös cél érdekében együttesen. A kérdés megint csak: kinek van erre igénye rajtam kívül?