Ha már úgyis a szemantikai harc inspirálta ezt a blogot, nézzünk egy másik hadszínteret. A judapesthez hasonlóan ez is a századfordulóról ered, de nem 
Bécsbõl, hanem Amerikából.
A kefebajuszról van szó, ami utilitárius amerikai találmányként hódította meg a komplikált, karbantartást igénylõ kaiserbajuszt viselõ német területeket. Hogy aztán az Adolf névvel egyetemben örökké feketelistára kerüljön – annyira, hogy komolyan vehetõ amerikai politikus a háború óta nem viselt arcszõrzetet.
De Rick Cohen amerikai újságíró úgy döntött, felveszi a kesztyût:
A Hitler-bajusz egy zsidó számára soha válik múlt idõvé. Azért döntöttem úgy, hogy növesztek egyet, amiért Richard Pryor niggerezett. Ártalmatlanítani akartam. A magamévá akartam tenni. Vissza akartam szerezni a kefebajuszt Amerikának és a zsidóknak. A nevem Rich Cohen és Hitler-bajszot viselek.
Cohen kalandjai a Vanity Fair aktuális számában olvashatók, és a vége felé elhangzik ez is:
I went to the Met. I went to the modern wing. I said, “All of this art is decadent.”
Amitõl konkrétan leestem a székrõl, annyira nevettem.
Implicit információ: mûködik még a tömegvonzás.
lolok lolja!
+kapcsolódó:
http://www.judapest.org/?p=879 (hitlerszõnyeg; benne: “hitlermacskákat reklámoz a judapest.org!)
egyértelmû a kapcsolat a bajusz és személyiség között :D :D :D
“Jobb egy zsidó szakáll nélkül, mint egy szakáll zsidó nélkül.” (Ez jutott eszembe a hitler-bajuszról.)
A szakállról nekem a szakállam-titkár jut az eszembe. Vajon miért?