http://pride.hu/article.php?sid=2784
http://tasz.hu/hu/politikai-szabadsagjogok/feljelentes

Szerintem nem.
Nem kell tenni semmit sem.
Me ha asztat veszem figyelembe, mit eddig tettek, magukért, há inkább ne.
És ne is érezzék azt, hogy kell tenni, me ki szereti őket, legyen az nekik éppen elég, és örüljenek annak. Ki meg nem szereti őket, há az olyan írtózásból fakad, amit egy buzi nem fog tudni soha orvosolni.
Ha meg mégis úgy döntenek, hogy valamit cselekedni kell, me nem jó ez nekik sehogy sem, akkor bízzák szakemberre. Mondjuk egy PR-esre. Aki megteremti a pozitív imaget.
De maguktól, csak úgy athok, jobb ha nem csinálnak semmit sem. És ne öltözzenek be Mikulásnak se, hogy szeressék az emberek, me láttam én mán cigány mikulást, és nagyon nem volt keletje. Képzelheted, hogy a buzi esetében, mivel is társulna ez.
Talán, talán egy jóléti állam, az segíthetne. De az meg mindenkinek jól jönne.
Na akkor aztán lehetne fiestázni reggeltől estig, meg három napon át !

Egyébként igazad van, nem kell minden akadályt megugrani, nem is tesszük. Akár hiszed, akár nem, a buzik se teszik. Azok se, akik évről-évre felvonulnak. Minden buzi és zsidó és nembuzi és nemzsidó mesélhetne, hogy hányszor hallgatott végig olyan gyalázkodásokat, amik fájtak, de túlélte, és olyanról is tudnánk mesélni, amikor épp az által, hogy odébbálltunk és nem ágáltunk az igazunkért (hogy kegyed gyönyörű képével éljek, kislisszoltunk az akadály elől) kerültünk el nagyobb bántódást, hogy aztán a nagyival közösen befőzhessük a finom baracklekvárt és ma is boldogan éljünk, ha meg nem haltunk. Csak számomra ebből nem következik, hogy akkor talán jobb meg se próbálni megugrani egy-egy akadályt, meg hogy aki akadályt állít nekem, azt valami felsőbb elrendelés folytán teszi, és jól van az úgy, meg se próbáljam meggyőzni, hogy talán nincs is szükség arra a zakaályra ottan, neki se nem lesz jobb tőle, akkor meg minek legyen rosszabb nekem.

Amúgy Kertész Imre is nagyon szépen ír a “táborok boldogságáról” (majdnem olyan szépen ír, mint te, csak ő olyan urbánus, tudod), ami kétéségkívül létezett, de abból sem azt szűrjük le, hogy nem is olyan rossz az a hollókoszt, mert hát nekik így ez jutott és hát ezt a feladatot kellett valahogy megoldaniuk vagy elkerülniuk és a lehetőségekhet mérten megtalálni a boldogságukat, szelaví, ha netán majd minket visznek, mi is nézzük inkánbb a szép fehér felhőket a szép kék égen, amikor épp nem takarja el a füst, és hát a szegény náciknak sincs könnyű élete, lássuk be. (Figylem! Nem azt jelenti, hogy a heterók (olyanok mint a) nácik! Figyelem, azt sem jelenti, hogy nyakunkon a buzihollókoszt!)

Nu, de én sem akarok fölöslegesen ugrálni, s e nagy bölcsesség jegyében a továbbiakban nem lopom a munkaadóm pénzét, pedig nincs is annál annál jobb, hanem elengedlek és megvalósítom önmagamat.

Most, hogy így szépen kigubancoltad a hajam, meg há időm is volt, hogy egy mély levegőt szíjjak, há csak ámulok, hogy a 70, 80,-van sorombó ennyi jutott el hozzád és és a jobbító szándék, mi bennem van csak egy fokhagymás ízkocka számodra mit tudod úgy agyon reklámoznak, amit két újjal elmorzsolnak a magyaros étek felett. De ne hidd, hogy ettől alábecsülöm létemet, me hisz csak azt látom egyre pikánsabb minden új bejegyzésed.
Én nagyon nagy butaságnak tartom összehasonlítani emberi léteket, nehézségeket, meg történeteket. Próbáltam megmutatni miként látom én a saját szemszögembő, és miként tartom lehetségesnek, kislisszolnyi néhány akadály elől, me hisz minden akadályt megugranyi se köll. De ha valaki akar ugrányi, há asztat nehéz értelemmel meggyőznyi, me neki egészen másra van szüksége. Há tegye. El kell engedni a kezét az ilyennek. Me ugyi letepernyi meg teljesen jogtalan és még félre is értenének. Az meg kizárt, hogy a heteroknak csak egyfajta egzisztenciális gondjaik legyenek, me bíz ők is megküzdenek kb. 14 éves koruktól kezdve a saját ego-jukért, me nekik is van ám illen, és szembe szállnak szüleikkel, leugatja őket a házmester, netán rühes kurvának titulálja me mán megent más pasi kísérte haza, meg a tanárbá körmöst ad me festi a karmait lakka, meg dizsibe se enged az anya me ribanc leszel meglásd pofonnal helyire zavarja, meg amikor fesinálják a jányt kirugdalják rózsaszín szobácskájábú oszt mehet a világnak, de mit is taglaljam felnőnyi nehézkes vótunkat, értéket teremtenyi nem egy felhőtlen pillanat és amikor úgy érzed megvan, kész vagy az ego ott ragyog a markodban amit nyilván csak leginkább magunk élvezhetünk a négy fal között, me hisz vannak azok a fránya kötelességek, meg megfelelési törekvések, meg pozitív visszaigazolási vágyak, meg stratégiák az életbe maradáshoz. Me bíz a hetero is csak egy gyarló ember és két dolgot tart mi nagyon fontos tényező a boldogság elérésére és ez neki is az igen nagy dilemmája,
1.Önmegvalósítás. 2. Szeretetképessége.
Úgyhogy nekem asztat sosenem adja be senki, hogy heteronak könyübb lenni mint buzinak. Me ez a másféleség nem old fel senkit az identitás megszerzésének nehézségibű, meg alól, sem az önmegvalósítás mifene hóbelebancos terhétől, sem nem attól nem mentesű az ember hogy igénye van a szeretetre. És hogy ezt ki milyen állati bőrbe bújva lépi meg, vagy se há az meg a saját frusztrációinak az eredménye. Ha nem tud úrrá lenni saját félelmein, mit egyébként megértek, de ettől még nem egy praktikus dolog, az bizony nagyon is magával vonzza a plusz terheket. Nekem a nagynényém, agyvérzéssel született és há igen szép arcú nőstényke vót, de mégiscsak mi a nővéremmel huzigáltuk ki az uccára világot látnyi, me a nagyi erre lusta vót, meg igen sokat randizott, no szóval mi huzigátuk még az akkori divatos fakerekes babakocsiva. Lógott a lába mint a laska, me féloldalára igen bénya vót, de annyit sose röhögött miko kigurítottuk a babakocsibó oszt olyan mutatványokat adtunk elő a fakerekün mint mostan a gördeszkások. Asztán meg ott vót a hintaszék. Na há hogy asztat én hogy imádtam, de mindég a Rituskáé vót és ha sírt me unatkozott aprókat löködnyi kelletett. Há ki a franc élvezi az illen unalmas perceket. Ő se én senem. No amikor mán sikítoztunk me csak úgy forgott a szoba velünk, me igen csak rája álltam a hintaszékre és mint az állat úgy lendítgettem no akkor a nagyi megent megzavarta a közös élményünket és haját tépve hogy nem vagyok tekintettel a nyomorék nagynénémre há igen megkergetett. Pedig Rituska imádott repűnyi tanyúnyi. Há, hogy mindezt mé is mesélem el neked? Me jól esik nyitogatni a szemed. Me Rituska sosenem írt volna olyan szép verseket, ha nincsen semmi életöröme. Csak félelme. Meg vészféke, me ő más. Me kerekes. És nagyon sok szép fotóim maradtak utána. Ahogy a hóban fetrengünk, én meg bábozok a nyomi lábával, meg baromi jól utánoztam az utcán menve min iszonyú jókat nevetett, me egy-két pillanatra én húztam magam után a félbéna testemet, és buzdított hogy kéregessek is ezzel egyetembe, de nem adtak semmitsem és még ő vígasztalt, hogy ne izguljak me ez csak játék, de akkor nagyon tudtam, hogy Ritunak nem lesz ez a jövőjére nézve játék, és tanulnyia kell, meg minden olyan erényt össze kell gyűjtenyie amiket lehet, mert ugyan én azokat nélkülözhetem, de ő, ő azokat sohasem. Há mit is mondjak. Három férje is lett. Kacér volt és persze örökké békétlen. De ebben nem is különbözött tőlem. Meg senkitől sem. Szült még három gyermeket. Na ebben sem maradtam le. Gyönyörűeket írt. Na jó. Itt akadoztam. Viszont én meg szépen varrtam. Aztán vakoknak ovasott fe. Selymes szép barna hanggal. Na de én meg szinkronizáltam. Pedig pösze vótam. Én nem tudom, hogy de nekem a z” bötű nem gyün elő. Asztán festett. Meg gyönyörű grafikái vótak. Há éngömet meg cudarúl kirúgtak a képzőbő. Aztán szegényke megvakut. Majd elvitte a cukorbaj. Pedig hetero vót. A fene megeszi ezeket a heterokat. Csak a baj van velük. A semmire. Me ugyi mi is lehet a gondjuk, meg mitől is lehetnének mások.
Én aszondom, más az aki annak tartja magát.
Me lehet akár teljes életet élni még egy vastüdőben is. Me itt is az ego segít. És nem „más”.
No vége az esti mesémnek.
Jó éjt kívánok mindenkinek, és külön neked, Kedves Mukika! :-)

Szóval: a világ nem annyira gonosz, mint amilyennek látod: senki nem állította, még én sem, pedig én aztán hejde, hogy a buzikat előnyben kellene részesíteni az álláskeresésnél, és azt sem, hogy a buzi akkor jár el helyesen, ha pl. egy állásinterjún azzal indít, hogy márpedig ő buzi. Sőt továbbmegyek, anecdotic evidence szerint a buzik jellemzően nem így szokták csinálni. Idáig megvan?

Aztán: senki nem mondta, még én sem, pedig én aztán hejde, hogy a heteróknak nem lehet nehéz az élete. Lehet. Én mindössze arra próbáltam rámutatni, hogy egy buzinak, azokon a gondokon túl, amik egy vele összehasonlítható helyzetben lévő heterónak és neki egyformán lehetnek, még valszeg lesznek olyan gondjai, amelyeket embertársai azért okoznak neki, mert meleg. De ettől még egy pillanatig sem vitatom jogodat, hogy heteroszexuálisként nehéz, küzdelmes, de élvezetes és eredményes életed legyen. Drukkolok neked, képes vagy rá, sikerülni fog, én hiszek benned!

A melegek pornóipari exponálódásához és annak bármiféle kronológiájához (”a pornóiparba exponálták magukat elsőízben”) sajnos nem tudok hozzászólni, hacsak nem annyit, hogy én úgy tudtam, a buzik először a festészetben, az irodalomban, zenében meg egyéb ilyen úri huncutságokban exponálták magukat, de minden bizonnyal tévedek, a pornóipar volt először, sebaj, a lényeg, hogy legalább egyikünk képben legyen. Azért majd ha a pornóiparral már végeztél, nézz körül a “rendes” buzifilmek között is. Akadnak faszajó komédiák, aminek csók a vége, csak ezeket se sűrűn látni, és még a drámákban sem mindig lesz minden buzi AIDS-es, olyan is van, hogy szimplán agyonverik. ;) De komolyan: kiváló játékfilmek mellett kiváló dokumentumfilmek is vannak. Az igazán jókat idehaza jellemzően egy életben egyszer, a melegfesztiválon lehet megnézni, mert - hogy, hogy nem - senki nem akarja forgalmazni vagy a tévében bemutatni - na miért? Mert tudják, hogy a melegeken kívül senki nem jönne be rájuk. Szóval ez a médium, mint a melegek megismertetésének és elfogadtatásának eszköze… hát hogy is mondjam?… hatásfoka alig maradna el a melegfelvonulásétól. Színdarabok dettó. Egyébként én úgy hallottam, a médiát a zsidók uralják, nekik tessék szólni, hogy játsszanak már több és jobb buzifilmet. De a kérésed/kérdésed (”kérek szépen…mé nincsenek…”) mögött felsejlő szándékot abszolute értékelem, és azt javasolnám, persze csak ha elfogadható számodra, hogy ha enniyre fogékony vagy a buzik életének valóságára meg lelkük mélységeire, akkor egy kicsit keresgéljél, és pár filmet, darabot, kiállítást, könyvet azért fogsz találni.

A rejtőzködés környékén mondottakra viszont nem szeretnék reagálni. Az fájt.

én kint voltam, és számomra nem erről szólt. _idén_ elsősorban arról szólt - de ez itt is elhangzott már többször -, hogy ki merek menni, ki merek állni azért a jogomért, hogy nekem is ugyanolyan jogom van utcára vonulni mint bárki másnak.
és az is biztos volt már, de úgy látszik, nem árt újra és újra leírni, hogy a menet maga elsősorban nem az elfogadtatásról szól, hanem erről, hogy ki merünk állni, fel merjük vállalni magunkat, és hogy büszkék vagyunk azokra a travikra és buzikra, akik Stonewallban nem hagyták magukat.

Mutassa be önmagát úgy hogy netán piacképes legyen oszt már van is bizonyítéka arra, hogy semmivel nem hitványabb sem különb mint a nagy többség. És ne. Ne selypegjen társaságban. Én is csak otthon és a szűk baráti társaságomban affektálok. Vannak kérem szabályok. Érdemes élni vele, és nem csak kényszernek felfogni, mert sokszor a lelki szabadság a szabályok konkrét betartásán múlik.