APACuka Brunch 08.11.16.


Ismét nagyon jókat ehetett a brunch-on az, aki időben érkezett. Sajnos egyáltalán nem tudtam eleget fotózni, úgyhogy csak az ételek feléről van képem. Kérem, aki ráismer a sajátjára, az kommentelje be a receptet. Én mazsolás lencsével készültem, receptje nemsokára felkerül a Fűszeres blogra.
Köszönöm mindenkinek aki eljött, külön azoknak, akik hoztak magukkal egy tál lencsét ételt, és azoknak is, akik vásároltak a könyvünkből. (Akik pedig ételt is hoztak, és még a könyvből is vásároltak is, ők a mi igazi kedvenceink :-)


0 Bátor to “APACuka Brunch 08.11.16.”


  • marinált cukkini (5. kép)
    kell hozzá: cukkini, zöld rozmáring, jó pár gerezd fokhagyma, ínyenc minőségű olivaolaj és balzsamecet.
    vegyünk tehát 8-10-20 db kisebb fajta cukkinit. vágjuk fel hosszanti irányban 6-8 csíkra (kb. 0,5-1 cm szélesre) mindet. sütőben 150 fokon rácson légkeveréssel fél óráig, vagy serpenyőben meggrillezzük/megsütögetjük, amíg kicsit puha lesz és kicsit megpirul.
    ez után be kell gyömöszölni egy szép befőttes üvegbe a következő dolgokat:
    - a meggrillezett cukkini-csíkokat
    - 4-6 gerezd fokhagymát, melyet előzőleg vékony szeletekre vágtunk (jól mutat, ha ebből jut az üveg falához, hogy kívülről jól látható legyen)
    - 3-4 dús ágacska rozmáringet (na jó: rozmaringot), ami esetleg kiegészíthető szárított rozmaring szórásával is
    ha ezekkel megtöltöttük az üveget, akkor önteni kell rá annyi olivaolajat, hogy jobbára ellepje, és hozzá adni némi balzsamecetet (én sok balzsamecettel szeretem).
    ezzel kész is, az üveget lezárjuk, hűtőbe rakjuk, 1-2 nap múlva fogyasztható. kenyérrel jól megy, különösen az alján maradó balzsamecetes-fokhagymás-rozmaringos olivaolaj kitunkolása kellemes. a brunchon szereplő sajt szintén jól illett ehhez az olajos maradékhoz.
    figyelem, érdemes elkerülni a “mit-szeretnek-ezen-a-gazdagok?!” effektust az által, hogy – főleg az olaj és a balzsamecet esetében – körültekintően és nagyvonalúan választunk – ennek az ételnek ez a titka. egy toszkán vagy portugál (esetleg görög) olajligetet idéző gyümölcsös bogyóíz, és egy válogatott alapanyagokból készült édes balzsamecet teszi igazán jóvá. Beszerzési tipp: Lánchíd u. 5., vagy Arany J. u. 9.

  • 12. kép, kiflik:

    Fél kiló liszt, 6 deka vaj, 1 deka só, egy vizespohár tej (én egy kb másfél decis bögrét használtam), egy kocka élesztő.

    A hozzávalókat tálban összegyúrjuk, 3 cipóba osztjuk, egy óráig pihentetjük. Minden cipót kör alakban kinyújtunk, 8 részre osztjuk. Kifliket formálunk, tojással megkenjük, köménymaggal, darabos sóval meghintjük. Még fél órát pihentetjük. Forró sütőben megsütjük.

    Most az egyik felére reszelt füstölt sajtot szórtam.

  • Mire észbe kaptam a kifliknek lába kélt :-)
    Hú, Mikulka, ti igazi inyencek vagytok! Már csak a receptet olvasni is gyönyörűség! És milyen finom volt!

  • Eszter, és ha tudnád, hogy ez a dédnagymamám kézzel írt szakácskönyvéből származó recept :)))

  • 10. kép. Spenótos juhtúrós muffin.

    •25 dkg fagyasztott leveles spenót
    •1 gerezd fokhagyma
    •1 kanál vaj
    •6 dkg edámi sajt
    •10 dkg juhtúró
    •2,5 dl tej
    •1 tojás
    •½ csomag sütőpor
    •só, bors, szerecsendió

    A leveles spenótot kiolvasztottam, majd kinyomtam belőle a fölösleges levet. Egy kanál vajon, egy összetört fokhagyma társaságában egy kicsit összepároltam.
    Lereszeltem a sajtot.
    Elővettem két tálat. Az egyikben összekevertem a lisztet, a reszelt sajtot, sütőport, szerecsendiót, borsot. A másikban a tejet, tojást, spenótot, juhtúrót. Majd a száraz anyagokhoz adtam a tejes spenótos löttyöt, és könnyedén elkavartam. Megkóstoltam, hogy elég sós-e, és még tekertem bele egy kis sót.
    Kivajazott muffin sütőben 25 percig sült.

    Örülök, hogy izlett.

    A könyved fantasztikus, úgy olvasom, mint egy regényt, és felolvasom belőle a bevezetőket. Szerintem megyünk a Kinoba, legalább még két pl.-t kell vennem belőle.:)

  • A 8. képen: Rázzuk össze szilvatorta, egy testvérblogról!

    http://mennyeimignon.blogspot.com/2008/09/vendgmignon-rzzuk-ssze-szilvatorta.html

  • Jajj ! A képek láttán még szomorúbb lettem, hogy nem
    sikerült elmennem.

  • Bakosn� Berd� Erzs�bet

    Sajnálom, hogy messze lakok. Szívesen részt vennék ilyen talál-
    kozón. Ki is néztem, hogy mit sütnék. főznék.

  • És Mignon tud erről? :-)

  • Olvastuk! Nagyon kedves :-)

  • 4.: Smirkász

    Egyszerű mint a faék :)
    *1 keményre főtt tojás/fő
    *apróra vágott hagyma (mennyiség és minőség tetszés szerint)
    *1/2 tk libazsír/tojás
    *kb ugyanennyi mustár
    *só, bors
    ezeket együtt összetrancsírozni, hűtőben pihentetni egy éjszakára, és kész

  • Hát ez faszság volt, hogy kihagytam :-(
    De hát aki nem ér fel időben pestre…

  • Utolsó kép-Liba fasírt:

    2 szép nagy libacomb
    0,5 kg pulykamell filé
    1 kg darálni való marhahús (felsált kaptam, de bármilyen jó)
    4-5 zsemle
    7 v.8 v konvergál a pozitív végtelenbe gerezd fokhagyma (Na jó ebben 7 volt, de sokkal több is lehetett volna, szerintem nem lehet elfokhagymázni)
    5-6 teáskanál só
    4 teáskanál pirospaprika
    majoranna (jó az őrőlt majoranna, de a morzsolt is, mindenesetre a petrezselyem felejtős)
    őrölt bors ízlés szerint (2- 3 teáskanál)
    5 tojás
    4 evőkanál zsemlemorzsa a fasírtba
    és (kevés) zsemlemorzsa belehempergetni -a felületére

    Libacombot kicsontozni(érdemes nagyon éles kést használni, a csontokat esetleg rögtön lefagyasztani későbbi leveshez) a húsokat felkockázni, ledarálni. A darálót nagy valószínűséggel, sűrű anyázások közepette szét kell szedni, és a tárcsát megtisztítani a mellfilé hártyái és a libacomb bőre miatt. A daráló újbóli összeszerelése után a feles barack a minimum, de ha meleg az idő a hideg Carlsberg is opcionális. A zsemléket szétmorzsolni és vízbe beáztatni előgyúrni, majd húst a zsemlével és többi összetevővel fasírttá gyúrni és gyúrni és gyúrni. Ezután vizes kézzel kis gombócokat formázni tenyérrel ellapogatni és forró olajban kisütni. A sütésnél a kezdő oldalán nagy lángon sütöm, majd a megfordítgatás után csökkentem a lángot, és jóval lassúbb tűzön sütöm a másik oldalát. Mivel ez elég nagy mennyiség, érdemes egy v. két fasírtot próbasütni és megkóstolni, ezután a masszát utánafűszerezni, hogy még jobb legyen. A nagyobb mennyiség miatt ebből a mennyiségből fagyasztunk is, bár ahogy kamaszodnak a fiaim egyre kevesebbet, és ez a finomság gyakran kerül másnap hidegen házikenyérrel, savanyú ubival, jóféle mustárral a reggeliző asztalra. Ezért választottam a brunchra ezt az ételt. A fasírton alul és felül levő korongok teljes kiőrlésü rozslisztet, graham lisztet és finomlisztet tartalmazó házikenyérből lettek kiszúrva. Hát ennyi.

  • Shalom,

    Solet is volt?

  • Medvedr, a kenyér külön jó pontokat érdemel! :-)
    Hanna, sólet az nem volt.

  • Pozsonyi patkó és krumplis pogi, bár idő hiányában szakembert vettem igénybe. (Ohne fotó)
    Szóval akinek ízlett, az dicsérje a kecskeméti Jakó cukrászdát!
    A könyv pedig remek, gyönyörű képekkel jó szöveggel, csakúgy mint a blog!
    Köszönöm Eszter!

  • Köszi Eszter a pirospontokat. A kenyérsütés nálunk kényszerből indult, de ma már lelkes hívei vagyunk. Épp a napokban durrant le az első kenyérsütő gépünk, egyhangú szavazással, még a hétvégén vettünk egy másikat. Azóta is sütjük a finomabbnál finomabb, és ami a fő a boltinál jóval egészségesebb kenyereket. A variációk száma végtelen, és fantasztikus ízeket lehet kihozni. Házikenyér rulez! Megyünk a következő Brunchra, medvedrné mint fő kenyérsütő is jön! Időbeni hírverést kérünk róla! Már várom is a következőt! Egy mellékhatása volt a brunchnak: jól teliettem (telizabáltam) magam a fogyókúrám közepette – Brühühü

  • Shalom Eszter,

    Slicha! figyelmetlen vagyok. Irtad, alap lett volna a keszittened soletot. Sebaj, majd legkozelebb lesz alkalmad.

    p.s.: az utolso kep bal szelen, paradicsomszosz lathato? vagy micsoda? -nagyon etvagygerjeszto.

  • Már csak a képek láttán megéhezek… Nagyon jól néznek ki :))))

  • jajj a smirkászból kihagytam a pirospaprikát :)
    a többi kép mikor/hol lesz látható?

  • Dalit, mennyi liszt kell ebbe a finom spanótos muffinba?

    Én is nagyon sajnálom, hogy nem voltam ott, bár valószínű frusztrált volna a többiek tudománya

  • Eszter, tegnap éjjel kaptam kézhez a könyvet…a lelkeden szárad, hogy most alig bírom nyitva tartani a szemem :) csodálatos a könyv, gratulálok!

  • Semmi ilyesmiért nem vállalom a felelősséget:-)
    Köszönöm a dícséretet!

  • Judafeszt kaja napra ugye jöttök? Mi a terv, ha nem titkos?

  • dr.Páni Lászlóné

    Láttam egy bemutató beszélgetést az ATV “Reggeli Jam”-ben a kaja napról.Sok finomságot mutattak, esetleg az elkészitését is megtanulhatnám.Üdv.Pániné Anna.

  • dr.Páni Lászlóné

    Most mit kérdeztek? Anna.

  • Dél körül érkezünk, lesznek nálunk könyvek :-)
    15 órakkor pedig a hat fonatú kalácsot tanítom meg elkészíteni azoknek, akiket érdekel. Mivel meg nem sütjük, ezért aki akarja hazaviheti, és megsütheti.

  • Emberek!

    Azt reméltem, hogy előbb-utóbb meglesz itt a 9. képen látható csokireszelékes cookie receptje! Hát hol van?!

  • o, mar megint patakokban folyik a nyalam, a kollegak mert figyelnek, hogy miert nyelek nagyokat :)

  • feltételes_reflex

    ó, de sajnálom, hogy csak utólag értesültem a dologról! :-(

    lehet, hogy figyelmetlen vagyok, de legközelebb hol lesz ilyen brunch? :)

  • 1. kép. cukkinis tortilla

    nem szoktak cukkinivel csinalni, de az volt otthon :)

  • Shalom shadai,

    Nagyon szepen koszonom a valaszleveled!

Légy bátor!