Először azt hittem, hogy a lubavicsi rebbe hirdeti a chábád-igét, de aztán kiderült, hogy a szakállas úr nem más, mint Darwin Károly. Mindenesetre flódni a munka, ráadásul pár hete egy rákkutatást-támogató árverezésre ajánlotta fel a művet az alkotója - KireBe.
Darwinról amúgy februárban írtunk legutóbb a 199. születésnapja alkalmából.
Kedvenc Natalie Portmanünk éppen a Velencei Filmfesztiválon mutatja be Eve című rövidfilmjét. Kivételesen nem mint színésznő, hanem mint rendező ténfereg Velencében. Reméljük filmjével is nyer. A Movie for Humanity Award elnevezésű díjat viszont mindenesetre már tegnap megkapta. A díjjal együttjáró 50ezer dollárt pedig felajánlotta a tanzániai Jane Goodall Intézet Tacare Lányok Iskolája oktatási programnak.
Ms. Portmanről már többször szóltunk. 8 éves kora óta vega, fellépett a szegénység ellen, felszólalt Darfur ügyében, minden választáskor politikai aktivitásra buzdít, összehozott egy stylish vega-kollekciót a Té Casan cipőcégnek és még csak 27 éves.
A hűséges olvasók jól tudják, hogy időnként előrukkolunk saját designokkal, ezeket leginkább matrica formájában szoktuk a köz elé bocsátani. Van közöttük nagyon limited edition és viszonylag sűrűn előforduló is. Aztán van olyan, amit fizikai valójában még senki sem látott.
Most a szépséges Wordle segítségével alkottam egy olyan JP-cimkefelhőt, amelyet viszont akár polóra (pólóra) vagy - akár - kávésbögrére is nyomhatunk.
Önök nyilván szeretik a kávét.
Kattintson! Nagyobb lesz!
Kattintson! Nagyobb lesz!
Kattintson! Nagyobb lesz!
Kattintson! Nagyobb lesz!
És egy limited edition cimkefelhő speciális “heat” színben:
Kattintson! Nagyobb lesz!
Sorakoznak s elfutnak a hetek,
Mintha kórház-szagtól futnának.
Talán nem volt soha ilyen beteg
Az Élet, mely szennyesen bukdos
S nem tud eljutni tiszta kuthoz.
Máskor se volt itt élni jó dolog,
De viharok sürübben jöttek
És többen voltak zúgó bátorok.
Most már a reménytelen Mindegy
Túlságosan meggyőzött minket.
A Mindegy, mi ma mindent összetör,
A lágy ujjakat összefonja,
Hogy nem szorul össze az ököl.
S hogy itt még valami teremjen,
Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.
Igenis: kell a bátor lobbanás
S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,
Hogy minden vannál mindig jobb a más.
Gyujtsuk ki jól a sziveinket:
Csak azért se győzhet a Mindegy.
- Ady Endre
—
Dávid küldte.
Spock alias Mr. Spock a Star Trek legemblematikusabb szereplője, a USS Enterprise csillaghajó első és tudományos tisztje, James T. Kirk kapitány közeli bizalmasa és barátja. Spock a Vulcan bolygó egyik legbefolyásosabb politikusa, Sarek nagykövet, és földi felesége, Amanda Grayson fia. “Vulcaninak” tartja magát, és a vulcani életmódot követi, gyakran összeütközésbe kerül érzelmes emberi felével, ezt azonban jól titkolja. Vulcanihoz illően életét a logikus gondolkodás vezérli, érzelmei állítólag nincsenek, a valóságban persze csak nem mutatja ki őket. Emiatt folyton humoros összetűzésekbe kerül a Kirk-Spock-McCoy triumvirátus harmadik tagjával, az érzelmeire hallgató dr. Leonard McCoy hajóorvossal.
Amit minden JP-olvasónak tudnia kell Spockról:
JP Army felhívásunkra máris sok írás érkezett, 24 órán belül például két anyagot is kaptunk Philip Glassról. Duoposzt lett belőle!
Tony:
Philip Glass azon világhírű művészek közé tartozik, akiknek ismertsége és megbecsültsége kis hazánkban igen csekély.
Glass emigránsok gyerekeként született 1937-ben, Baltimore, Maryland-ben. Vajon kik voltak a szülei? Természetesen (észak-)kelet(!)-európai zsidók.
Apjának zeneboltja volt, így kora gyerekkorában megismerkedett a zenei kínálattal Bach-tól Bartókig. Matematikát, filozófiát és zenét tanult. Saját bevallása szeint zsidó-taoista-hindu-spirituális-buddhista, azaz JP-olvasó is lehetne, ergo jóarc.
Az operatrilógiájának első részeként 1976-ban mutatta be az “Einstein on the Beach” (Einstein a tengerparton) című művét, amit szokás (helyesen) a XX. század második felének legfontosabb komolyzenei alkotásának nevezni. Glass ezzel a darabbal
eltörölte a komolyzene merev sablonjait, minimalizmusa ellenpéldája a Vangelis-féle elektrogiccsnek.
A trilógia másik két része a Mahatma Gandhi életéről szóló Satyagraha (1980) és az akkád, óhéber illetve ősi egyiptomi nyelveken énekelt Akhnaten (1984). A három opera alcíme: Az ember, aki megváltoztatta a világot az eszméje erejével.
Glass zenéje repetitív strukturákra épül különböző formákban. Néha egészen emészthető, bár az igazi Glass-darabokban lazán mehet ugyanaz a motívum kis változással 20 percig. Ezzel kapcsolatban van is egy vicc Amerikában:
Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-Kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Kopp-kopp
- Ki az?
Philip Glass.
Budapesten július 3-án és 4-én mutatta be új művét, a Vágyódás könyvét a MűPá-ban.
Mottó: “Nem elég, ha tehetséges vagy; magyarnak is kell lenned” - Robert Capa
Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de gyerekkoromból két fotó maradt meg nagyon az emlékezetemben. Nem, nem családi fotók! Az egyiken négy meztelenre vetkőztetett nő kerüli tekintetével a kamerát, a másikon pedig egy gyermekét magához szorító, borotvált fejű nőnek kell egy egész város gúnyolódását elviselnie…
E második felvétel készítőjének neve is megmaradt, hiszen cápa volt az, bár apám szerint ez csak valami véletlen lehetett. Csaknem 25 év múlva azonban biztossá vált, hogy nem volt az: a barátai hívták így a Friedmann Endre Ernőként született Capat, ezért választotta álnevének 1936-ban már Párizsban, miután ’31-ben előbb Magyarországot, majd két évre rá Berlint volt kénytelen elhagyni az egyre nagyobb fasizálódás miatt.
Véletlen vitte a fotózáshoz, az első képsorozatát csak azért készítette el Trockijról Koppenhágában, mert nagy rajongója volt a permanens revolucionista Levnek. Második megbízatása már Spanyolországhoz kötődött és többször is visszatért, mígnem a spanyol polgárháború kirobbanása után két héttel, 1936 júliusában megérkezett Barcelonába szerelmével, Gerda Taroval együtt. Itt csak néhány hétig maradtak, majd a cordóbai frontra utaztak tovább, hogy megörökíthessék a köztársaságiak győzelmeit. Itt a fronton készült el talán minden idők legismertebb és legjobb háborús fotója. Hívják a milicista halálának vagy elesett katonának is, de ma már tudott a neve is: ‘A cápa’ tovább…
Shabat shalom JP.
A jövő héten:
- Hová menjünk a nyáron?
- A Tíz Csapás tanulságai.
- Szekuláris zsidóság kind of sucks.
- Balkan Beat Box Budapesten.
Az elmúlt napokban nagyon sok szép, hosszú, magas színvonalú elmélkedést olvashattunk itt, a Judapesten, 1968-ról, Trianonról, ironikus rajzfilmekről és magas művészetről, úgyhogy épp itt az ideje egy kis habkönnyű, klasszikus tortadobálásra burleszkre építő (és popkulturális) megmondásnak: tessék megtekinteni néhányat a Marx-fivérek jelenetei közül.
Ismeritek a Hírszerző “Patro” című új politikai animációs rovatát? Ari Folman filmjéről jutott eszembe, hogy van itthon egy nagyon friss szellemiségű maestro, aki szintén animációs dokumentumfilmeket (is) csinál.
Az első flash animációk május elején jelentek meg, amikben találóan kifigurázza a Magyar Gárda büszke végtagjait, (Tavasz, tavasz). Nagyon humoros “5 x 6 méter” című filmje pedig saját bevallása szerint: Animációs dokumentumfilm. A magyarság mértékegysége. Alapja tüntetésen készült hangfelvétel, amely megtalálható a Hírszerző videói között. Harmadik filmjében Uri kap gellert, miközben messiásost játszik az összmagyaroknak. Találó karikatúrák. ‘díszhuszárizmus avagy vakard ki magad a ganéból és szórakozz!’ tovább…
Ari Folman izraeli dokumentumfilm rendező, ismét komoly lépést tett a dokumentumfilmes dobogó teteje felé. Új filmje egy animációs dokumentumfilm: Waltz with Bashir. Idén Cannes-ban már vetítették a versenyfilmek között, de a premier csak június 5-én lesz Izraelben. Szerintem elképesztően jó film lehet, bár csak a trailert láttam.
Mutatok egy videót először, lássuk, van-e benne bármi botrányos:
Nincs, persze. De amint az látható, a felvételen Daniel Barenboim játszik, róla, illetve az ő különös, idealisztikus misszióiról ejtenék pár szót, és persze ezzel egy kicsit tágítom a Judapestre jellemző, barátságos, ám progresszív popkulturális megmondás hatósugarát, és belecsúszom a barátságos, ám progresszív klasszikus kulturális megmondásba, de üsse kő. ‘Botránykarmester?’ tovább…
Saphier Dezsõ a „festegetõ” nõkrõl, egy életmentõ keresztrõl és a kutatás buktatóiról
A Hölgyek palettával kiállítás a XIX. és XX. század magyar festõnõit mutatja be, kiemelve õket az elfeledettségbõl. A katalógusban feltûntetett nevek mellett nemcsak évszámok szerepelnek, hanem alapos kutatómunka eredményeképpen, rövid életrajzok is. Elsõre két jellegzetes vonás foghatja meg az életrajzokat olvasót: a mûvészek középosztálybeli vagy arisztokrata származása és a források között gyakran felbukkanó Magyar Zsidó Lexikon illetve OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közmûvelõdési Egyesület) jelzet.
A turista, aki rászánja magát, hogy ellátogasson Budapestre, a több mint fél évszázada nem létezõ birodalom nagyvárosába, amely máig híres egykori úri mulatságairól meg az ott lakó népek sokféleségérõl, csak véletlenül vetõdik el a nyolcadik kerületbe.
Amikor megérkezik a Keleti pályaudvarra, a gyanútlan látogató tévedésbõl befordulhat valamelyik esténként rosszul megvilágított, gránit kockaköves, szûk utcácskába, amely a széles Rákóczi útról nyílik bal kéz felõl, a városközpont irányában.
