Archive for the 'art' Category
Page 2 of 6
Saphier Dezsõ a „festegetõ” nõkrõl, egy életmentõ keresztrõl és a kutatás buktatóiról
A Hölgyek palettával kiállítás a XIX. és XX. század magyar festõnõit mutatja be, kiemelve õket az elfeledettségbõl. A katalógusban feltûntetett nevek mellett nemcsak évszámok szerepelnek, hanem alapos kutatómunka eredményeképpen, rövid életrajzok is. Elsõre két jellegzetes vonás foghatja meg az életrajzokat olvasót: a mûvészek középosztálybeli vagy arisztokrata származása és a források között gyakran felbukkanó Magyar Zsidó Lexikon illetve OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közmûvelõdési Egyesület) jelzet.
A turista, aki rászánja magát, hogy ellátogasson Budapestre, a több mint fél évszázada nem létezõ birodalom nagyvárosába, amely máig híres egykori úri mulatságairól meg az ott lakó népek sokféleségérõl, csak véletlenül vetõdik el a nyolcadik kerületbe.
Amikor megérkezik a Keleti pályaudvarra, a gyanútlan látogató tévedésbõl befordulhat valamelyik esténként rosszul megvilágított, gránit kockaköves, szûk utcácskába, amely a széles Rákóczi útról nyílik bal kéz felõl, a városközpont irányában.
A bejegyzés folytatódik! ››
Ezt a vicces reggeli szoknyát nézegettem ma reggel, Péter Anna dézignolta, és dõlõ zsiráfok legelnek rajta dõlõ akáciákról. Oldalt vannak elefántok is, szintén dõlnek, valamint majmok (szintén dõlnek).
Arra gondoltam közben, hogy egy hajlított, a dús szemita haj kordában tartására is alkalmas eszköz neve igazán lehetne az, hogy zséráf.
?gy döntöttem, lerajzolom. Rendkívül ügyetlenül rajzolok, de vannak színes ceruzáim. ütvenféle szín. Köztük glitteres arany.
Íme:
Tényleg nem terveztem, hogy dühös legyen, de így adta ki. Nyilván lehet persze, hogy nyomja a fejét a zséráf.
Talán ide kapcsolódik Stöckert Gábor kiváló cikke pár héttel ezelõttrõl, ami tele van hasonlókkal:
A szóviccek – és egyáltalán a viccek – értelmezésének biológiai háttere viszonylag szûz terület az orvostudományban, de abban nagyjából minden kutatás egyetért, hogy az agymûködésben jelentõs különbségek fedezhetõk fel a szóviccek és a mórickás-nyuszikás, szituációs viccek felfogásakor, másként zajlik ezeknek a megértése.
Mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor a Palesztin-területekrõl *nem* háborús imágókat látott?
.
..
…
Naugye.
Az utóbbi hetek nagy eszmecseréket elindító írásai mellé aperitifnek egy kis valódi élet jár. Hogy mit jelent ez?
A sok komoly kérdés, intézmények körüli viták ördögi körei egy idõ után csömört okozhatnak. ürthetõ, hát kiben nem. Ilyenkor az ember igen messze menekülne, vagy tényleg megidézne egy patrónust. De a jp olvasóinak nem is kell messze rohanniuk, sem varázserejüket használniuk. Elég ha ellátogatnak ide. Nagy szavak? Döntse el mindenki magának.
Szerényi Gábor kiállítása egy hete nyílt meg a csepeli Általános Mûvelõdési Központban. Már a meghívó is kétség kívül része volt a tárlatnak. A mester maga látta el mindegyiket egy-egy három forintos bélyeggel („Szolidaritással a népek függetlenségéért”), rajta pedig ez állt: „meztelen nõi testet (diszkréten), héber betûket (bújtatva) tartalmazó kompozíciók” és akinek ez esetleg még nem elég „(máshonnan) kitiltott tárgy-assemblage-ok, pici tréfák”.
A Marom Egyesület “Kóser/Nem Kóser” nevû gerillaprojektet indított a napokban. A www.nemkoser.hu oldalon kétféle (kóser/nemkóser) matrica tölthetõ le PDF-ben, melyeket kinyomtatva használhat a városi matricaharcos. Íme:
A honlapon dokumentálják a matrica elõfordulásait a városi lét mélyszöveteiben, egyelõre azonban még csak 2-3 próbafotó van fenn. A JP majd szemmel tartja a fejleményeket as they unfold.
A kérdés a JP-n szerintem “történelmileg” adott:
Már megint. Kedvenc holland fotósom, Thomas Schlijper már megint Izraelben sütteti a hasát. Ha már ott van, akkor néhány fotót is készít, és nagyon jól teszi. Az amszterdami hétköznapokat megörökítõ, és a fotóblogjában közkinccsé váló képek sorozatát néha megtöri, és akkor nyálcsorgatva vágyakozunk mi is oda, a tengerpartra, a Ben Yehuda utcába vagy éppen a Dizengoffhoz (no nem mintha Amszterdamba nem vágynánk hetente legalább egyszer).
Ahogy az archívot átfutottam, évente két alkalommal utazik Izraelbe, és kiváló szakmai tudással mutatja be a tel avivi vagy a rishon leziyoni hétköznapokat úgy, mintha valóban ott élne. Nekem legalábbis hitelesek a képei, legyen szó esküvõrõl, hirtelen kitörõ zivatarról, McDonaldsról, kocogó emberekrõl, katonalányokról, tengerparti lazulásról, esti kocsmázásról vagy egy izraeli házibuliról, ahova mindig is vágytam, de még sosem jutottam el. A képek mindazonáltal itt sorakoznak, nem is kell repülõ, már utazom is.
A bejegyzés folytatódik! ››
Vessetek a mókusok elé, de nekem bejött ez a film. A kritikákból azt lehetett kiolvasni, hogy a Robert Altman által kicsiszolt mozaikos történetvezetés semmi újdonsággal nem rendelkezik, kissé szájbarágós és unalmas. Pedig szerintem érdekesen kanyarodik a sztori, izgalmas és néha vicces helyzetekben találkoznak egymással a szereplõk, nagyon szépen fotografált, kellemesen melankolikus, mint egy Trabant-szám, és éppen hogy nyolcvan perces, ami azt jelenti, hogy feszesre vágta a két rendezõ. Viszont csak annyiban izraeli film, hogy a szereplõk héberül beszélnek, így nyelvleckének sem utolsó. A bejegyzés folytatódik! ››
Ugyan még hipergyors postával szállítva is össze kell majd vonni egy-két gyújtást, mert az idõben visszafelé talán a Fedex sem tud deliverálni, de még így is elsõrangú tárgynak tûnik ez a Vespa-hanukia, amit a New York-i Jewish Museum oldalán lehet megvásárolni, negyven, értékében lassan a Monopoly-pénzzel vetélkedõ dollárért.
üs még akkor is szuper, ha tudjuk, hogy a Vespa snassz, és igazából a Lambretta a vagány.
Mondjuk flódnit szállítáni mindkettõ alkalmas.
Forrás: Boing Boing
A JP hírlevelet általában hetente küldjük: benne programok, friss hírek, valamint értesítés új bejegyzésekrõl. Feliratkozás: küldj egy levelet a hello@judapest.org címre!
