A betérésem igen lelkesen és még több problémával kezdődött valamikor idén nyár elején. Vagyis, ez még közel sem a betérésem, hanem a munkát megelőző organizációs szakasz. A helyzetet csak nehezítette (és még mindig), hogy ugyan nyár elején Budapesten voltunk, de egy hónap múlva már Helsinkiben és még egy hónap múlva már Berlinben. Mi otthon a Teleki térre járunk zsinagógába, de hozzájuk egy lubavichi, dél-afrikai rabbi tartozik és a férjem hallani sem akar a lubavichiakról egy korábbi nézeteltérésük miatt. Először tehát V.T. rabbi urat kerestük meg, aki R.Z. rabbi úrhoz irányított, mivel ő maga nem foglalkozik betérésekkel -ezt sem tudtam addig, hogy nem mindegyik rabbi megfelelő rabbi. R.Z rabbi úrról sok rosszat hallottam már, ennek köszönhetően kellemes meglepetés volt a találkozás, bár igaz, végig magázódtunk, dehát mit lehet tenni? A lehetséges alternatívákat a következőképpen vázolta fel: A bejegyzés folytatódik! ››
Archive for the 'betérés' Category
Eldöntöttem: betérek és zsidó leszek.
Nem egy gyors döntés volt ez, nem is hirtelen elhatározás, hanem egy hosszú, több, mint harminc éves folyamat eredménye. Származásom szerint csak messziről vannak a családban zsidók – ők is apai oldalról, de annyira homályos minden, hogy ez is csak pár éve derült ki. Az apám például emlékszik, hogy gyerekkorukban kipában játszottak szombatonként és az ő nagyapja folyékonyan beszélt héberül és galíciai zsidóktól tanult kereskedést, de soha fel nem merült benne, hogy bármi közük lett volna hozzájuk, hiszen olyan mély, ellentmondást nem tűrő katolikus neveltetést kapott. Apai nagyanyám rettentő hangosan zsidózott mindig, miközben valami szörnyűséges titkot emlegetett, amit végül nagyapám magával vitt a sírba és fiai csak találgatni tudnak a mai napig mi lehetett az. Családi szinten sejtünk egy félrelépésről egy szédelgő távoli rokon kapcsán, ahonnan aztán anyai vonalon tört be a zsidó vallás a mélyen római katolikus családba. Anyai oldalon még kacifántosabb a helyzet, hiszen nagyi végig tagadott bármiféle zsidó vonalat, de közben meg, hát nem is tudom, engem nem tudott meggyőzni a rózsafüzérrel. A mamám pedig, kiskorom óta úgy nevelt, sokszor és hangsúlyosan mondta, hogy „mi kislányom, mi zsidók vagyunk”. És azt is mondta mindig, hogy nem nézzük ki zsidó és ki nem, mert csak az fontos ki mit mond és ki mit tesz. Az Újlipótvárosban éltünk, legrégibb barátnőim egyike a zsidó alapítványi iskolába ment gimibe az osztály kábé felével együtt, ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy konzervatív, meg hitközség, meg neológ, meg reform, meg ortodox, chábád, két zsidó három vélemény, meg ilyenek. A bejegyzés folytatódik! ››
