Archive for the 'blogbarát' Category

A cionizmus lazaca

Ma délután érkezett a levél Deborah Fishman managing editortól, hogy nyomdába került a PresenTense magazin aktuális száma. Ez egy New York-i központú közösségi lap, manifesztója itt olvasható, szerepelnek benne a „kreatív cionizmus” és a „civilizációs keretrendszer” kifejezések, egyébként zsidó dolgokról szól.

A laphoz én egy étel elkészítéséről szóló fotósorozattal szoktam hozzájárulni, ami most, lévén a hetedik szám a kajáról szól, különösen aktuális volt. Aki esetleg már erőltetett menetben végigfőzte Fűszeres Eszter szakácskönyvét a vakáció alatt, és átkozottul nem akar többé gefilte fisht csinálni, annak íme aktuális kontribúcióm, ez a marokkói lazac fantázianévre hallgató szefárd recept:

Marokkói lazac a PresenTense magazin hetedik számában

Az újság 49. oldalán látható, illetve kattra nagyobb lesz.

A ételt a második Judapest brancsra csodálatos Ferrari-salátát komponáló Polgár Natália főzte, az eredeti recept fűszernövény-mennyiségét kreatívan újraporciózva, én meg fényképeztem, írtam és tördeltem. Akit érdekel az újság, itt előfizethet rá.

A lazac finom volt, bár hajnali egy körül láttunk neki egy vendégkonyha hullafáradt házigazdájával, és mindnyájan készen voltunk (mint a mateklecke).

Gáza

A kommentek alapján többetek szeretné kifejteni álláspontját Izrael gázai hadműveletével kapcsolatban. A JP-n erről nincs poszt, mert azon túl, hogy nem zsánerünk a téma, láthatóan senki sem érzett magában késztetést arra, hogy írjon róla. Megtették viszont blogbarátaink. Ajánljuk őket! A jó posztok mögött lehet mindenféle kommenteket olvasni és írni is. (Zsidó vagy magyar volt-e Jézus, mennyi áldozata volt a Holokausztnak, honnan lopták a zsidók az Ószövetséget, 300 ezren vannak-e a budapesti zsidók és miért nem költöznek Izraelbe, ha annyira szeretik, stb.)

Jó szórakozást!

Elindult a Szombat blog

Panyi Szabolcs (Konzervatórium) jegyzi a Szombat Magazin új blogját, a tartalom így garantáltan nívós, bár az arculat egyelőre sajnos nem fiatalodott Szabihoz: maradt a poros, fapados Szombat-kék. Persze az is igaz, hogy a Google Reader és az Opera Mini korában a webdesign, sőt maga a “blog” egyre kevésbé fontos.

Szombat blog kedvenceim:

- okos-vicces reflektálás az extracsíkos radszélsőjobb szétesésére (igen, a hír igaz: a kurucinfó kakiszexszel vádolja a bombagyárat, mi kérünk elnézést)
- a Magyar Zsidó Kongresszus képekben (Muppet Show-ba oltott Szondi-teszt figurákkal)

Cimkék: rajta tartjuk a szemünket, blogbarát

The Girls of 69

Még mielőtt végetérne a nyár, azért a JP-nek tudósítania kell arról, hogy megjelent A Világ Első Zsidó Fürdőruha Falinaptára. Természetesen ez a kultúrtörténeti mérföldkő is brooklyni fél-alteregónk, a Heeb Magazine nevéhez köthető.


Mi mást olvasna a strandon? A Portnoy-kór.

A monostorapáti Jewstock Fesztiválon már körbedtam az újságot: a falinaptár a Heeb legutóbbi számának (#17 The Notorius Issue) kivehető része. Sajnos csak hat oldalas, mert kettesével nyomtatták a hónapokat.

A 69-es utalás (The Girls of 69)  viszont nem a kedvelt szexuális pozícióra utal, hanem a héber naptár (a luáh) elkövetkező évére, ami éppen 5769. Oy!

A monostorapáti beszélgetésen is felmerült, hogy ez akkor most ez mi? Kísérlet a zsidóságélmény újracsomagolására? Bújtatott haszbara kampány? Siksze pinanaptár-hommage? Testpolitikai stratégia a vegyesházasságok ellen? Szexista idétlenség? Tényleg, mit szólt volna Emma Goldman?

Őszintén szólva nekem mindegy. Vannak dolgok, amik egyszerűen l’art pour l’art jók és számomra egy olyan projekt, amiben együtt szerepel Bar Rafaeli, Donna Feldman, Moran Attias, Esti Ginzburg, Adi Neumann és Neta Bell-Silber, nos, az ilyen.


Siksze pinanaptár-hommage?

Követketkező JP-projekt, igény esetén: a gender-egyenlőség jegyében letölthető fotónaptár Tallián Miklóssal, Orosz Péterrel, Charlie-val, Nagy Levinnel, Psymonnal, J-Bone-al, Kohen Mátéval, fhb-val, Ecodavid-al, Shadai-al. The (Goldenblog) Boys of 69.

Kuszkusz Klán

Sokaknak fájt, hogy tavaly márciusban végleg eltûnt a klasszikus, fekete hátterû JP. Most jó hírem van a black background fetisisztáknak és a magyar nyelvû zsidó blogok kedvelõinek: debüttált a Kuszkusz Klán, a Marom közösségi blogja. A Flash-animációs fejléc ismerõs lehet a “Nice Jewish Girls Go Bad” fanatikusoknak (mint én), remélem majd a humor is legalább ennyire gyilkos lesz:

A JP online közösségként indult és idõvel offline társasággá is alakult. A Marom alapvetõen és mindenekelõtt egy offline társaság, kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e átültetni ezt a közösséget egy blogra. Hajrá! Ja, és kérünk RSS-t.

Kuszkusz Klán

Webkettes online interjú cseh zsidókkal

üs hogy mitõl webkettes? Hát attól, hogy együtt fogjuk készíteni!
A Facebook-on keresztül megismerkedtem néhány jó arc cseh zsidó sráccal és lánnyal és most készíthetünk velük egy interjút.
Megtudhatjuk, hogy õk kik, akarnak mit, jók mire. Megtudhatjuk, hogy akkor most ez mégis hogy volt tavaly novemberben a neonácikkal? Megtudhatjuk a judeoplutokratizmus jelen helyzetét Prágában. A sokkoló igazságot Lõw rabbiról és a Gólemrõl. Vagy a Becherovka és a beton pontos receptjét.

Tegye fel kínzókérdéseit most! Szexi, fiatal, szõke cseh zsidó lányok fognak válaszolni.

Konzervzsidó

Ma vendégblogger voltam a Konzervatóriumon, ahol írtam is egy bejegyzést. Aki nem tudja: a Konzervatórium egy tavaly októberben indult új közösségi blog, ami egy olyan szellemi mûhely szeretne lenni, melyben csekély közös pontokon kapcsolódó, különbözõ világnézetû emberek gondolkodnak és emelnek vita tárgyává olyan kérdéseket, melyekrõl a nagy magyar nyilvánosság nem, vagy keveset beszél (ez a mondat részlet a köszöntõjükbõl). Libertáriánus, konzervatív, liberális-konzervatív, szabadságpárti világnézetû gondolkodókat szeretnének összegyûjteni: ezek mind olyan filozófiai/politikai iskolák, melyek itthon alig ismertek és kevésbé reprezentáltak az értelmiségi közbeszédben. Szerzõik között van két olyan személy is, akit én nagyon tisztelek: Tallián Miklós és radio. Mindketten írtak már a JP-n is, Miklós a JP Falafel Testing Guide módszertanának kidolgozója is. Nélkülük biztosan nem figyeltem volna oda a Konzervatóriumra.

Vendégbejegyzésem zsidó témáról szól: a magyar-zsidó társadalmi szerzõdésrõl. Ez egy elméleti írás, ami mai gyakorlati (kínzó) kérdésekre is keresi a választ. Az írást egy nem költõinek szánt kérdéssel zárom: mit mond a mai jobboldal? Mit tud, akar, képes, mer mondani a felvetett dilemmákról, illetve e dilemmák implikációiról?

A topikot direkt nem moderálom, bárki hozzászólhat. Számomra ez a vita ugyanis a konzervatóriumos nyilvánosság lakmuszpapír-tesztje. Kíváncsi vagyok, hogy milyen minőségű ez a (moderálátlan) nyilvánosság. Bízom benne, hogy előremutató dolgok is lérejöhetnek a vitából.

Ki mit gondol itt?

A Következõ Nagy (Zsidó) Dobás

Daniel Sieradski beszéde a United Jewish Communities (Egyesült Zsidó Közösségek) éves közgyûlésén hangzott el Nashville-ben, (USA, Tennessee állam) 2007. november 12-én.

Dan Sieradski


Milyen szerepe lehet a zsidó jövõkép alakításában a zsidó hitközségeknek?

Idõrõl-idõre zsidó szakmai körökben felvetõdik a “Következõ Nagy Zsidó Dobás” témája. A kérdés általéban így hangzik: Mi lesz az a dolog, amelyik majd megújítja és felpezsdíti a zsidó életet az egyre több vegyesházasságot kötõ és a “zsidó kérdéseket” illetõen érdektelen zsidóság számára? Milyen csodafegyver ment meg bennünket az önpusztítástól?

A Brandeis Egyetem Charles Bronfman nagylelkû felajánlásának köszönhetõen professzori állást és hatszámjegyû fizetést kínál annak a valakinek, aki még ha megoldást nem is, de valamiféle utat talál a kérdés megválaszolására.

Ugyanakkor meg vagyok gyõzõdve arról, hogy A Következõ Nagy Zsidó Dobás nem egy tanácsteremben fog megszületni. üs nem is egy felmérés eredménye lesz. Sõt, nem is egy intézmény áll majd elõ vele. A Következõ Nagy Zsidó Dobás sokkal inkább egy fiatal, független személy elméjébõl pattan majd ki, aki saját, közvetlen közösségének a szükségleteit igyekszik betölteni. A bejegyzés folytatódik! ››

Megszakítjuk adásunkat

kapitalista!

Friss! Gondolatok! (1)

Természetesen a zsidósággal kapcsolatosan, három kiemelkedõ embertõl. Tavaly nyáron mindhármukkal volt szerencsém személyesen is megismerkedni Jeruzsálemben.

Ma az elsõrõl.

Daniel ‘Mobius’ Sieradski. Source: http://orthodoxanarchist.comDaniel ‘Mobius’ Sieradski a “New Jew” generáció egyik legtehetségesebb és egyben talán legtöbb vitát gerjesztõ figurája. Elsõrangú szellemi provokátor: ortodox anarchista. Mobius fektette le a “‘zsidó blogolás” alapjait (Jewschool.Com), létrehozta az izraeli-palesztin együttélést zenei kollaborációkon keresztül elõmozdító Corner Prophets networköt (CornerProphets.Com), megalapította a progresszív zsidó nonprofitokat webesen támogató Matzat ügynökséget, valamint elindította az igaz webkettes Jew-It-Yourself projektet, melynek elsõ “modulja” a ShulShopper már funkcionális is. Ez a srác minden respektet megérdemel, mert megmutatta, hogy van izgalmas és releváns zsidó önkifejezõdés az establishmenteken túl. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nélküle nem lenne ez a blog sem. De biztosan nem lenne ilyen. Dan egyébként Elezar, a munkácsi rebbe ükunokája: õ már persze Amerikában születetett, Brooklynban. Saját nézeteit általában saját blogján, az Orthodox Anarchist-on (”No Authority but G-d”) szokta publikálni, amióta lemondott a Jewschool szerkesztésérõl – érdemes befûzni az RSS-ét.

Dan tegnap este Nashville-ben a zsidó innováció és zsidó szervezeti struktúrák kapcsolatáról tartott egy elõadást. Izgalmas téma egy olyan fickótól, aki radikálisan intézmény-ellenes. Állításainak egy része a magyar helyzetre is igaz, de itthon persze még begyöpösödöttebb a rendszer.

Olvassátok.

palotanegyed.hu

Palotanegyed

Honfibú ellen. Beta.

Maszti

Én kérek elnézést:

Maszti maszorti

Valamint muhaha. De megígérem ezúton is, hogy segíteni fogok az internetes keresõoptimalizálásban. ;]


Előzmények:
Zászlóbontás – elindul a maszorti magyarországon?
Szimchat Tórá a Marom teraszon

Megosztaná

Alagút
Palesztin férfi egy Jeruzsálem alatt futó alagútban (fut).

A hét egyik vezetõ sajtóhíre volt, hogy Izrael állitólag “megosztaná” Jeruzsálemet. A megosztás azt jelenti, hogy a palik kaphatnának pár külsõ kerületet, az ?városról nem esett szó. Az izraeli közvélemény mindenesetre ezt sem támogatja (63% elutasít bármiféle kompromiszumot Jeruzsélemrõl).

A hét híre nekem viszont mégis az, hogy Seres Neocohn László abbahagyja a blogolást (legalábbis Neocohn néven és Neocohn címen).

.

Bob Cohen

Bob Cohen

Bob Cohen: zenész, folklorista, népzenei kutató, all-round cool guy.
Bob édesanyja 1944-ben menekült el Magyarországról, amikor munkaszolgálatra vitték testvérét. Amerikában ismerkedett meg moldvai származású férjével.
Bob Cohen 1956-ban született. A Bronxban lakott a család, együtt az apai nagyszülõkkel. Az öregek jiddisül, a papa angolul, a mama magyarul beszélt a gyerekekhez.
Cohen elõször kilenc éves korában látogatott Magyarországra, majd a következõ években egyre gyakrabban járt itthon és Erdélyben, majd Bostonba költözött.
1986-ban újra visszatért Magyarországra, vele áttelepült Cohen klezmergyûjteménye is. A kelet- európai zsidó zene vonzónak, újdonságnak számított, sokat tanult a mérai prímástól, Árus Ferenctõl és Itzik Schwarztól, a jiddis írótól.
A Di Naye Kapelye vezetõje kezdetektõl Bob Cohen, koncertjeiken mai is csak eredeti jiddis népzenét játszanak.
Bob saját blogot vezet Dumneazu néven, amihez saját YouTube csatorna is tartozik.

Bob ezentúl fog írni a JP-re is: az új angol nyelvû JP alapköveit fogja letenni. Skójech!

Jewcy

Ha sok pénzünk lenne, vajon mi is ilyen videókat készítenénk?

  • ,