Archive for the 'civil kurazsi' Category

Meleg téma

Már hetek óta jár a fejemben ez a téma, de a csütörtöki Molotov-támadás óta úgy érzem, hogy kell írnom erről. A meleg témáról. Vadjutka is írt egy bejegyzést, ő a “zsidó-aspektussal” foglalkozik, azzal, hogy a különböző zsidó irányzatok (ortodoxia, neológia, reform stb.) hogyan közelítenek pl. a meleg párok közötti házasság kérdéséhez (sokféleképpen, vannak konzervatív és liberális felfogások is a zsidó hagyományon belül).

Én most máshonnan közelíteném meg a kérdést; az alábbi gondolatokat tenném ki a JP piknikasztalára:

1. A szerbiai, romániai vagy szlovákiai “magyargyűlöletre”, azaz magyarellenes xenofóbiára adekvát válaszreakció a “magyar büszkeség”; a magyar identitás, kultúra és öntudat megerősítése és ennek kifelé történő demonstrációja. Az antiszemitizmusra és az erőszakos asszimilációs stratégiákra adekvát válaszreakció a pozitív zsidó identitás megerősítése és ennek kifele (a nyilvánosság fele) történő kommunikációja. Ugyanígy teljesen adekvát válaszreakció a homofóbiára a meleg büszkeség. A nem heteroszexuálisnak született honfitársaink joggal várják azt el, amit mi is minimálisan elvárunk a saját létünkkel, identitásunkkal kapcsolatban: elfogadást és egyenjogúságot.

2. Gyakori érv a melegek felvonulása ellen, hogy az “exhibicionista”, “magamutogató” és “provokatív”. Szerintem is az. De ugyanezt elmondhatjuk a legtöbb felvonulásról, menetről és parádéról, a Budapest Parádétól kezdve a Critical Mass-en és az Élet Menetén át a Szent Jobb-körmenetig. Ezeknek az utcai vonulásoknak épp az a lényege, hogy megmutassák magukat a résztvevők, hogy exhibicionálják magukat a többség előtt. Ízlésekről van szó, arról meg lehet, de nem igazán érdemes vitatkozni. A CM a kopaszmerciseket akasztja ki, a Szent Jobb Körmenet Tóta W-t. Különösen nem érdemes ízlésbeli érvek mentén fenntartásokat megfogalmazni olyan durva kettős mérce mellett, ami ma “prüdéria-ügyben” Magyarországon fennáll: hazánkban senki sem dobál tojásokat Kovi Kovács Istvánra (aki pornófilm-producerként a hazai mainstream média gyakori szereplője lehet), vagy a UPC-re (mely cég egy csomagban értékesíti a családi-gyerek csatornákat az “erotikussal”), de a Budapest Parádéra sem (ahol heteroszexuális paneltáltosok “vonaglanak” exhibicionista módon szar, lakossági techno zenékre).

3. Másik gyakori érv a melegek felvonulása ellen az szokott lenni, hogy “a szexualitás magánügy”. A melegek és más civilek viszont épp azért vonulnak (tüntetnek), hogy az lehessen, hello. Ma ugyanis ezt a magánügyüket, szexuális másságukat nem tudják Magyarországon háborítatlanul megélni. A faluban élés is magánügy. De ha egy elmebeteg kommunista diktátor kitalálja, hogy lerombolja sok tízezer ember lakóhelyét – ahogy ezt épp 20 évvel ezelőtt Ceauşescu kitalálta Romániában az erdélyi falvak ellen -, akkor az megszűnik magánügy lenni. És utcára vonul pár ezer ember.

4. Lehet – sőt érdemes és hasznos – vitatkozni arról, hogy mi is a házasság vagy az emberi szexualitás valódi értelme, tartalma, célja. Erről a zsidók is sokat vitatkoznak. Tavaly és idén azonban olyan (konkrét) dolgok történtek Magyarországon, amik kiemelik ennek az (elméleti) vitának a kontextusából a melegek felvonulását. Arról beszélek, hogy tavaly vérgőzős, gyűlölködő idióták gyakorlatilag pogromot rendeztek a meleg felvonulás ellen, bántalmazták és megdobálták a felvonulókat. Idén is nyílt és közvetlen veszély fenyegeti a felvonulókat, főleg miután csütörtök éjjel ismét Molotov-koktél lángolt Budapest utcáin: azt a belvárosi bárt támadták meg “ismeretlenek”, ami egyben a felvonulást szervező civil szervezet irodája is.

5. A gyűlölködők azonban nem “ismeretlenek”. Jól ismerjük őket. Ők azok, akik ugyanígy ünnepelték a Molotov-támadást a Hollán Ernő utcában idén áprilisban és ők azok, akik akkor is arra számítottak, hogy kevés jóérzésű+tökös ember lesz ott velük szemben. Akkor nagyot tévedtek. Jó lenne ha most is elegen lennénk ott civilek, hogy megakadályozzunk bármilyen támadást. Én ott leszek.

A szerző heteroszexuális blogger, a zsidó-keresztény civilizáció híve.

—-

Disclaimer: én elképzelhetőnek tartom, hogy a meleg felvonulás eddig megismert dramaturgiája és esztétikája olyan média reprezentációt biztosít a meleg közösségnek, ami nem tesz jót az ő társadalmi megítélésüknek – azaz kontraproduktív. Ez azonban egyrészt szerintem az ő problémájuk, amit majd maguknak kell megoldaniuk (pl. egy egészen más stílusú akció szervezésével), másrészt a mostani szolidaritás a részemről nem erről szól (hanem arról, hogy ne lehessen Magyarországon senkit sem terrorizálni a vállalt identitása miatt).

Disclaimer extra: kurvára utálom a nácikat (lehet sírni “nácigyűlölet” miatt).

díszhuszárizmus avagy vakard ki magad a ganéból és szórakozz!

Ismeritek a Hírszerző “Patro” című új politikai animációs rovatát? Ari Folman filmjéről jutott eszembe, hogy van itthon egy nagyon friss szellemiségű maestro, aki szintén animációs dokumentumfilmeket (is) csinál.

Az első flash animációk május elején jelentek meg, amikben találóan kifigurázza a Magyar Gárda büszke végtagjait, (Tavasz, tavasz). Nagyon humoros “5 x 6 méter” című filmje pedig saját bevallása szerint: Animációs dokumentumfilm. A magyarság mértékegysége. Alapja tüntetésen készült hangfelvétel, amely megtalálható a Hírszerző videói között. Harmadik filmjében Uri kap gellert, miközben messiásost játszik az összmagyaroknak. Találó karikatúrák. A bejegyzés folytatódik! ››

Critical Mass: Dávid-csillagtúra (08.04.20.)

critical_macesz.jpg

A Critical Mass (www.criticalmass.hu) egy óriási, ma már tízezreket megmozgató városi bringás felvonulás. A felvonulás résztvevõi a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerûsítéséért, a várost érõ forgalmi terhelés, és szmog csökkenéséért demonstrálnak. Szeretnénk, hogy Budapesten is emelkedjen a kerékpárral közlekedõk aránya. Ehhez az is szükséges, hogy a magyarországi és fõvárosi kerékpáros infrastruktúra az európai példákat követve tovább bõvüljön, biztosítva a káros hatások nélkül is hatékony közlekedési mód elterjedését.

Távolabbról nézve nekem azért is az egyik legrokonszenvesebb kezdeményezés a CM, mert az egész “mozgalom” a közösségi szintû gondolkodásról, az egyéni felelõsségvállalásról és a civil kurázsiról is szól. Arról szól, hogy egy élhetõ város megteremtése nem csupán mérnöki-technokrata kérdés: ehhez öntudatos és felelõsen cselekvõ polgárok is szükségesek. (A zsidóságról pont ugyanez a véleményem.)

A Critical Mass – ahogy írtam lejjebb egy kommentben – egy igazi “tégy a gyûlölet ellen” demonstráció is. Anélkül, hogy ezt ki kellene mondania. Nincs szüksége didaktikus jelszavakra: a CM önmagában bizonyítéka annak, hogy ezerféle ember tud összejönni Magyarországon békésen és derûsen egy pozitív (közös!) cél érdekében.

A CM startja vasárnap lesz, 16:30-kor indul a menet a Deák térrõl. Egy útvonala van, ez a fõcsapása a menetnek. Viszont azoknak, akik ezt keveslik, vagy szeretnének másokkal menni már a találkozóra is, azoknak találták ki a “csillagtúrákat”. A csillagtúrák lényege, hogy a Critical Mass kiindulópontjához (ápr. 20., 16:30, Deák tér) szervezett menetek indulnak a város különbözõ pontjairól. Ez azért nagyon jó, mert így sokkal több közös vonulós, mosolygós élmény jut mindenkinek, a várost pedig mindenhol ellepik a bringások. Csomó csillagtúra indul. Ezeknek egy része területi alapon szervezõdik (kerületenként mondjuk), egy másik részük meg mikroközösségi alapon (pl. munkahelyi közösségek együtt indulnak “csillagtúrán” a fõtalálkozóhoz). A csillagtúrák mind becsatlakoznak 16:30-ra a Deák térre, ahonnan majd a fõmenet indul.

A praktikus részre térve: a JP is indít ilyen (dávid)csillagtúrát! A mi találkozónk 15:00 órakor lesz a Múzeumkertben (a Nemzeti Múzeum lépcsõi elõtt). MAGYAROKAT is kiszolgálunk! ;]

Azaz mindenkit szeretettel várunk.

A dávidcsillagtúránkat drága barátunk emlékének, a JP-társalapítójának, shadowridernek (Lévai Robinak) szeretném szentelni. Gyertek el minél többen.

ps: mivel vasárnap van Peszách elsõ napja, hozzatok a találkozóra maceszt is!

A Darányi

Nekem Darányi András a magyar Woody Allen: szeretnivaló nörd, aki (ön)iróniájával képes kifektetni.

Amikor kissrác volt, Andris úgy játszott a matchbox autóival, hogy kipakolta õket maga elé és felkönyökölve nézte õket akár órákon át: fejben forgatott. A hétfõi ellentüntetésen is fejben forgatott, de őt is forgatták és kiforgatták – a Bombagyár “tévé” nyomta a kameráját az arcába. Andris nem fordult el szégyenlõsen, mint  Schwarz bácsi és Weisz néni egy Semjén sajtótáj. után,  nem pislogott bambán, mint az agyhalott Szanyi Tibor, hanem tökösen a kamerábavigyorogva azt mondta nekik:

Kihaló faj vagytok.

Egy szabad ország, szabadon gondolkodó állampolgáraként Darányi Andris vallja és reméli (Magyarország 99.9%-ával egyetemben):  nácik = kihaló faj.

És hogy kik a ‘nácik’? Náciknak nevezi a magyar köznyelv azokat a figurákat, akiknek rasszizmusa erõszakossággal párosul.
üs hogy miért ‘kihaló’? Mert a zsidók derûsek és optimisták és hisznek a racionalitásban (meg azért a csodákban is persze).

A Bombagyár stratégiai partnere, a Kuruczinfó nagy műbalhét csinált ebbõl a beszólásból és ahogy ezt ilyenkor “megszokhattuk”, toporzékolós gyûlöletkampányba kezdett. Pár nap elteltével kiderítették Darányi kilétét és felpakolták a portáljukra Andris személyes adatait – válogatott uszításokkal körítve. Ami extra botrány: még arra is képesek voltak, hogy olyan képet tegyenek fel róla, amelyen a kisfia is rajta van. A kiskorúakat sem kímélik.

És itt jött el a pillanat, amikor Darányi már nem csak hücpeségbõl adta fel a leckét, hanem civil kurázsiból (a.k.a. tökösségbõl) is. Ugyanis a Kuruczinfó Darányi iwiw-es adatlapjára is linkel. Ilyenkor a legtöbb betámadott civil “áldozatként” kezd viselkedni és “menekülõre” veszi a figurát, minimum törli az iwiwes regisztrációját és igyekszik low-profile maradni. Nem úgy András. Az iwiw-es adatlapján mindössze egy változást csinált: a ‘magamról’ szóló részt kiegészítette ezekket az információkkal:

adatlap.gif

Befejezésnek szolgálati közlemény: az elmúlt egy órában valaki (vagy valakik) nagyon szerettek volna nekem is beszólni egy jót a ‘Jom sisi’ topikban. Mindenképpen azt akarták beírni: “Shadai az exhibi.cionista.” Aztán azt is be akarták nagyon nagyon írni, hogy “Shadai=Bitter Brunó, egy exhibicionista pöcs.”

Mivel a nevemre is tettek egy megjegyzést egy további próbálkozásnál, elmondom: sváb nevem van az apai-ági felmenőim miatt (Bitter), és kurva jó italok készülnek belõle. A Brunó olasz név, de Franciaországban és Braziliában is népszerû. A héten van velem egy interjú a Magyar Narancsban és már más magazin címlapján is voltam a polgári nevemmel (zs’ témában). Heló.

Normális kérdésekre én is válaszolok (hello@judapest.org), de nyugodtan lehet küldeni gyűlölködő leveleket is (hatemail@judapest.org). Utóbbiakból Jom Kipurkor szoktunk szemlézni egy pszichológus segítségével.

  • ,