Idestova több hónapja már, hogy azt találtam írni, a világtörténelem első rabbinője a harmincas években, privát ordináció keretében avatott Regina Jonas volt.
Néhány héttel említett írásom itteni megjelenését követően, kaptam azonban egy értesítést Lisa Katz levelezési listájáról, mely pironkodásra késztet, mert meghazudtolja a szuperlatívuszom. Meg is akartam írni, csak egy éhbérből és kvázi minimálbérből élő főiskolai oktató tengernyi elfoglaltsága miatt nem jutottam hozzá, de most, hogy otthon felejtettem azt a szöveget, melyet pedig már régen le kellett volna fordítanom, s így önnönmagamat tétlenségre kárhoztatván lóbálhatnám csápjaimat a Bécs felé száguldó EC presszókocsijában ásványvizet szopogatván, mégiscsak megírom. Bíz’ megírom én! Tovább is van››
A három történelmi keresztény egyház elhatározta, 2008 a Biblia éve lesz. A negyedik történelmi egyház nem csatlakozott ehhez, pedig a három másik egyház által Bibliának nevezett mű nagyobbik része közös, ők Ószövetségnek hívják, mi Tanach-nak, ami egy mozaikszó, a Tora – Neviim – Ktuvim, azaz Mózes öt könyve – Próféták – Egyéb szent iratok, kezdőbetűinek összevonása. És ez a tanach vagy ószövetség a protestáns kánon 66 könyvéből 39-et jelent, 59%-ot, avagy a katolikus kánon 73 könyvéből 46-ot, 63%-ot. Lenne hát közös alap az együttgondolkodásra. És ok is lenne, hiszen a Biblia flódni, nagyon flódni. Releváns, cool és progresszív, pozitív, inspirál, akár azt is mondhatnánk, a Biblia egy antik judapest.org.
Tovább is van››
Mint rutinos KGB-s és MOSZAD-os kettõs ügynököt, Shadai 007,5 ügynök engem kért meg, hogy leplezzem le a zsidó kultúrtörténet, sõt a világ történetének legnagyobb összesküvését. Könnyelmûen igent mondtam a megbízatásra. Egykori hírszerzõi kapcsolataim aktivizálása után azonban hamar be kellett látnom Tovább is van››
Hosszú, egészen bokájáig érõ, fekete ornátusban áll. Haját fejkötõ alá rejti. A hetykeség legapróbb jele nélkül szegi hátra a fejét. Átható tekintettel néz. Baljában szürke, kopott könyvet szorongat. Így õrizték meg a fényképek az elsõ olyan rabbi alakját, akinek a Teremtõ két X-kromoszómát is adott, Y-t viszont egyet sem. Tovább is van››

Az emberi evolúció során sosem volt nagyobb szükségünk az LSD-re mint most. Ez csupán egy eszköz, hogy azzá váljunk amiknek lennünk kéne. (Albert Hofmann a századik születésnapjára rendezett tudományos szimpóziumon 2006. júniusában)
Bár magam még sosem juttattam lysergic acid diethylamide-25-öt a szervezetembe (sõt, egyáltalán nem élek pszichotróp szerekkel, a kávét és a teát leszámítva), szembetünõ az LSD zsidó vonatkozása. Kezdjük ott, hogy az LSD véletlen felfedezése egybeesett a varsói gettólázadással: mindkettõ 1943. tavaszán, Pészáchkor történt. Pészách, megvan? Egyiptomi kivonulás, szabadság, égõ csipkebokor (!), tíz csapás (!), ketté vált tenger (!), reveláció a Sinai-nál (!). Pészách ünnepe: zman herutenu, “a felszabadulásunk szezonjának” kezdete. Szellemi felszabadulásunké ugyanúgy mind fizikai felszabadulásunké.
Tovább is van››