Nem volt a nyájas Olvasónak valami maró hiányérzete idén tavasszal?
Való igaz, szép számmal ugrándoztak a csokoládényulak a fűben, a hőség is később köszöntött ránk, de valami elmaradt: hagyományosan májusra szokás időzíteni az Izraeli Filmtavaszt a Filmintézet és a nagykövetség szervezésében. Ilyenkor egy hétig napi két vetítést láthatunk az “bájosan meghitt” Örökmozgó moziban egy csomó nyugdíjas nénivel és bácsival egyetemben, akik néha hangosan kiabálnak, hogy “nem hallom, nem hallom”, jelesül a szinkrontolmács hangját.
Idén azonban a kulturális attasé leépítésével párhuzamosan Izrael Állam Nagykövetsége valamiért kivette Surányi Vera kezéből a szervezést, és az eddig izgalmas, valóban friss filmtermést felvonultató program helyére tervezte azt, ami csütörtökön este vette kezdetét.
A bejegyzés folytatódik! ››
Azon a végzetes és baljós hétköznap estén elvonta a figyelmünket a palotanegyed színházi kulisszája és képzeletben Krúdy pesti kisvendéglõi elevedenedtek meg kopogó lelki szemeink elõtt, amikor egy óvatlan pillanatban engedtünk a rízsporos csábításnak és betettük a lábunkat a nyócker híres kis zsidó ételeket adagoló éttermébe a FüLEMüLüBE (Kõfaragó utca 5.). Még attól sem riadtunk vissza, hogy belépéskor csak az ajtó melletti nagy asztal egyik sarkában tudtak csak leültetni. Az aperitív (2cl pálinka, 660Ft) közben már elgondolkodtunk, hogy ide miért csak külföldiek járnak….hmmm hát ez persze ígérhet jót is, és optimistán sóletet meg sült libát (2800 Ft) kértünk…csak evés közben kezdtünk gyanakodni arra, hogy a sólet (is) tán csak azért van aranyárban (1600-4300 ft), mert aranyrögöket hagyott benne a szakács, asszociáltunk kedvesen a fogcsikorgató kõdarabkákra (?) ….még szerencse, hogy gyorsan ható gyümölcspálinkájuk van – ha már egyszer dermesztõen rossz a színvonal – legalább legyen mit inni erre az ijedtségre. Sajnos az ízléstelenségre nem tudtunk mit legurítani: vörös szekfûk, Horn és Fletó és Klári, régi MSZMP relikviák találkozása a mûparafa berendezéssel és falborítással, laminált étlap és foltos ingû pincér, késve és csörömpölve elénk rakott evõeszközök szalvéta nélkül lkrv…nem is folytatjuk…nehogy valakinek kedve legyen elcsenni a receptjüket :)
Csak azt nem értjük, miért nem sikerül Budapesten egy jó kis éttermet csinálni, finom hagyományos zsidó receptek alapján és igényes új/kortárs minõségben. Aki hallott ilyenrõl, adjon tippet, hol érdemes ilyet keresni…
Építem a panaszkultúrát. Van az, nélkülem is, de most kell. Ugyanis, tavaly mentem volna a sokak által már jól ismert “Izrael ingyen 10 napban” élményre.
Pár nappal az indulás előtt, rokonainknál látogatóban, hívott arrébb anyám egy pár percre: “nézd a tv-t”. ün néztem, és láttam, illetve pont, hogy nem láttam Haifát, a füsttõl. Nem megyek. Nem is fájt a szívem nagyon, mert az egész magyar csoport itthon maradt. Jövőre mindannyian megyünk, terveztük, és nekem sokszor eszembe is jutott, hogyan fogunk sétálni Jeruzsálemben, este csillagokat nézni a tel-avivi tengerparton, meg minden hasonló rózsaszín élmény, amit egy olyan ember képzelhet el, aki még nem járt egy országban, és vágyik oda.
A bejegyzés folytatódik! ››
Gondolom, hogy már Önök is megfigyelték, hogy időnként milyen viták tudnak kialakulni már magáról a “vitáról” is. Meta! Tehát arról, hogy egy téma megbeszélése-kibeszélése mikor is tekinthetõ nettó fikázásnak és mikor úgynevezett konstruktív kritikának.
Kedves olvasók! Erről kiforrott álláspontunk van, engedjék meg, hogy tiszta-vizet-a-pohárba jeligére megosszam most ezt Önökkel. A bejegyzés folytatódik! ››
Legújabb kommentek a JP-n: