Való igaz, szép számmal ugrándoztak a csokoládényulak a fűben, a hőség is később köszöntött ránk, de valami elmaradt: hagyományosan májusra szokás időzíteni az Izraeli Filmtavaszt a Filmintézet és a nagykövetség szervezésében. Ilyenkor egy hétig napi két vetítést láthatunk az “bájosan meghitt” Örökmozgó moziban egy csomó nyugdíjas nénivel és bácsival egyetemben, akik néha hangosan kiabálnak, hogy “nem hallom, nem hallom”, jelesül a szinkrontolmács hangját.
Idén azonban a kulturális attasé leépítésével párhuzamosan Izrael Állam Nagykövetsége valamiért kivette Surányi Vera kezéből a szervezést, és az eddig izgalmas, valóban friss filmtermést felvonultató program helyére tervezte azt, ami csütörtökön este vette kezdetét.

Illusztris társaság verődött össze a Hollán Ernő utcai Odeon Lloyd moziban a zártkörű vetítést megtekintendő. Valamiért nem hagy nyugodni a gondolat, hogy pont ide szervezni az Izraeli Filmhetet nagyon rossz áthallásokkal bír, még ha csupán meggondolatlanság, vagy joviális asszociáció (tudják, az Újlipótvárosban, nna, tudják) eredménye is. Tehát felvonult itt mindenki, dr. Feldmájer és Zoltai Gusztáv kissé komikus hatást keltő párosa, Bogyay Katalin kulturális szakállamtitkár, Aliza Bin-Noun nagykövet asszony, Groó Diana filmrendező, éppen csak Gerendás Pétert nem láttam feltűnni.
Adódott egy kellemes villányi Portugieser is, valamint az ilyenkor szokásos falatkák és szörpök – nem tudom elhallgatni, hogy ilyenkor kardinális kérdésnek érzem a sajtos pogácsák minőségét, és ez erőn és átlagon felüli volt a szép októberi estén.

Aztán bele is vágtunk ebbe az egész filmhetezésbe, mégpedig A zenekar látogatása (Bikur Ha-Tizmoret, r. Eran Kolirin) című mozival. Ez a tavalyi film jókora port vert fel, ugyanis miután besöpört egy sereg díjat, a legjobb külföldi kategóriában nem engedték az Oscarért indulni (ehelyett nevezték aztán a Beaufort-t), de itt nem a koprodukciós partnerek szerepvállalásának mértékével volt a probléma (Mint Ang Lee Se, jie c. filmje kapcsán), hanem a nyelvvel. Itt kérem, vicces akcentussal angoul beszélnek. Ugyanis a töketlen, de nagyon büszke alexandriai rendőrzenekar Petah Tikva helyet Beit Ha-Tikvában köt ki, és amíg a sok ódzkodás után értesített nagykövetség megmenti őket, kénytelenek ebben az I-ten háta megetti városkában rostokolni. Manifeszt az izraeli vendégszeretet, ugyanis a vendéglősnő és pajtásai befogadják egy éjszakára a zenészeket s ebből számos romkom (értsd: romantikus-komikus) szituáció bontakozik. Az eleinte botladozó ritmusúnak tetsző, ám példásan magára találó film archetipikusan abszurd helyzeteket rak fel, valamint dúskál a parádés színészi alakításokban: a Beit Lessin társulatát erősítő Sasson Gabai, a filmen kiváló, érzéki Ronit Elkabetz, a Hany Abu-Assad Rana’s Wedding című mozijából ismerős Khalifa Natour, és egy apró, de tündöklő mellékszerepben a Habima színésznője, Rinat Matatov külön elismerést érdemelnek.

A továbbiakban műsoron lesz a már emlíett Beaufort (program alant), és néhány Magyarországon már ilyen-olyan formában vetíett film. Egy kissé szottyadt áru. Avagy ennyire nem történt semmi az izraeli filmgyártásban 2008-ban? Mindenképpen érdemes lett volna a televízióban őrületes sikerrel vetíett In Treatment néhány epizódját elhozni, esetleg két év után újabb főiskolás showreellel, néhány dokumentumfilmmel kedveskedni a nézőknek. Esetleg a Waltz with Bashir premier előtti exkluzív vetítését is megreszkírozhatta volna a követség, igazán nem dobálták volna be az őrjöngő filmrajongók kővel az ablakokat. Számomra érthetetlen, hogy miért kell újra és újra felvenni a programra a Sallah Shabatit (oké, Kishon meg Topol, de hát mégis…), vagy az 1992-es Agfa szerint a világot éppen most bemutatni (a főszerepben Gila Almagor, akinek one-man-showját, az Aviya nyarát már ismerheti a magyar néző is, a regényt azonban nem adták ki).

Nagyon nagy szeretettel ajánlom azonban A világ végén balra! című opuszt, ez egy igazán mívesen megcsinált lányka-film, lágyan olvadó nosztalgiával és remek operatőri munkával. Érdeklődésre tarthat még számot a Titkok is, és aki a fennebbieket még nem látta, szenteljen most egy kis időt az izraeli filmnek. Még akkor is, ha a filmhét szavatossága kissé kétséges.

Október 31. péntek

15.00 – Szallah Sabati
19.00 – A zenekar látogatása / Bikur Hatizmoret
20.45 – A világ végén balra! / Szof Haolam Szmola

November 1. szombat

11.00 – Beaufort
13.30 – Buborék / HaBua
19.00 – Vízen járni / Lalechet al hamajim
21.00 – Titkok / HaSzodot

November 2. vasárnap

11.00 – Titkok / HaSodot
13.30 – A zenekar látogatása / Bikur Hatizmoret
17.00 – Medúzák / Meduzot
19.00 – Free Zone – Szabad övezet / Eizor Chofsi
20.45 – Beaufort

November 3. hétfő

15.00 – Őrült föld / Adama Mesugat
19.00 – Szallah Sabati
21.00 – Buborék / HaBua

November 4. kedd

15.00 – Vízen járni / Lalechet al hamajim
17.00 – Free Zone – Szabad övezet / Eizor Chofsi
18.30 – Élj és boldogulj / Va, vis et deviens
21.00 – Őrült föld / Adama Mesugat

November 5. szerda

15.00 – A világ végén balra! / Szof Haolam Szmola
17.00 – Agfa szerint a világ / Chajim alpi Agfa
19.00 – Bonjour Monsieur Shlomi / HaKochavim sel Slomi
20.45 – Medúzák / Meduzot

Kapcsolódik:

10. Izraeli Filmtavasz
Waltz With Bashir
Medúzák
izraeli filmtavasz budapesten
Traumák&tragédiák

Csak azt nem értjük, miért nem sikerül Budapesten egy jó kis éttermet csinálni, finom hagyományos zsidó receptek alapján és igényes új/kortárs minõségben. Aki hallott ilyenrõl, adjon tippet, hol érdemes ilyet keresni…

Pár nappal az indulás előtt, rokonainknál látogatóban, hívott arrébb anyám egy pár percre: “nézd a tv-t”. ün néztem, és láttam, illetve pont, hogy nem láttam Haifát, a füsttõl. Nem megyek. Nem is fájt a szívem nagyon, mert az egész magyar csoport itthon maradt. Jövőre mindannyian megyünk, terveztük, és nekem sokszor eszembe is jutott, hogyan fogunk sétálni Jeruzsálemben, este csillagokat nézni a tel-avivi tengerparton, meg minden hasonló rózsaszín élmény, amit egy olyan ember képzelhet el, aki még nem járt egy országban, és vágyik oda.

Aztán idén jelentkezés. Nem nagyon törtük magunkat a gyorsasággal, olyan evidensnek tűnt, ha tavaly mentünk volna, miért ne mennénk idén. Itt volt a bökkenő. Azóta utaztató szervezetünknél leváltottak pár embert, így van ez, kell a rotáció. De jöttek velük új kérdések: kik zsidók a családban? A tavalyi are you jewish után, ez meglepő fordulat volt, de én mondtam: nagyapám. Azóta se tudom, vajon emiatt, vagy a nyilvánvalóan kamu sablonduma miatt maradok itthon, amit küldtek: túl késõn adtam le a papírokat. Kérdéses ez azért is, mert azok a barátaim, akik pozitív választ kaptak, mind késõbb adták le a jelentkezésüket. Az is tovább szõtte bennem kis összeesküvés elméletemet, hogy két másik hoppon maradt magyar társamban és bennem, egy közös van: nem háláchikusan vagyunk zsidók.

Innen jöhet a már unott kérdés: ki zsidó? De nem. Szerintem inkább az a kérdés, hogy egy izraeli szervezet, ami kritériumként a zsidóságot jelöli meg egy programhoz, vállalja-e az izraeli állami álláspontot (egy nagyszülõ elég), vagy a háláchikus nézeteket vallja magáénak. Ha tudom, az utóbbi áll fönn, tavaly sem próbálkoztam volna. Ezek után nem nyugtatott meg az a pár levélváltás sem, ami köztem és az ECJS szervezet között történt. Hiába mondták, hogy nem bennem van a hiba, gyorsan beteltek a helyek, és ezért random döntöttek, ki menjen, ki nem.

Vajon kiben van a hiba?

Kedves olvasók! Erről kiforrott álláspontunk van, engedjék meg, hogy tiszta-vizet-a-pohárba jeligére megosszam most ezt Önökkel.

Szerintem egy ideális judapest.org blogon a következõképpen épülne fel az eszményi dialógus:

1. szint: Hol tartunk most?
A jelen helyzet azonosítása. Vö: fikázás.
Mik a legfontosabb tények, amelyeket a felvetett témáról tudunk? Egy eltalált blogbejegyzés, már maga a kérdésfelvetés (hol tartunk most) segíthet diagnosztizálni a jelen helyzetet.

2. szint: Miért tartunk itt?
Nem elég csupán a jelen állapot leírni. Vissza kell tekintenünk, hogy megértsük: miért is vagyunk abban a helyzetben, amelyben vagyunk. Mi vezetett a jelen helyzet kialakításához, fenntartásához. Kik az alakítói (a “felelõsök”) a jelen helyzetnek? Vö: anyázás.

3. szint: Merre léphetünk tovább?
Hogy a jövõben elégedettek lehessünk a Magyar Zsidó Tapasztalattal, pontosan meg kell határoznunk, hová szeretnénk eljutni, mit szeretnénk elmondani. Vö: “konstruktív kritika”. Itt érdemes már konkrét üzeneteket is meghatározni: mit akarunk állítani? Ezek az állítások nem árt, ha relevánsak a zsidó hagyományokra és a konkrét, ma itt élõ zsidóságra nézve is.

4. szint: Hogyan léphetünk tovább?
vö: árulkodó, hogy erre nincs is magyar szavunk valószínûleg.
A vita legszínesebb, legizgalmasabb része a meghatározott célok megvalósításának kidolgozása lehet. Azaz lehetne, mert idáig mi is csak ritkán jutunk el. A hazai vitakulturában ugyanis probléma, hogy ritkán jutnak el az emberek még a harmadik fázishoz is, a negyedik etap-ba pedig tényleg csak a csúcs-debattörök jutnak.

Kedves olvasók, legyenek Önök is csúcs-debattörök!