zsidó identitás és kultúra a 21. századra
Rég volt programajánló a JP-n, pedig rengeteg jó program van Budapesten. Most gyorsan ajánlok kettőt hármat négyet.
December 10. szerda, 19:00 óra
Libanoni keringő (Waltz with Bashir) című, izraeli-német-francia animációs dokumentumfilm a Kinoban (volt Szindbád mozi) a Mazsike20 eseménysorozat keretében.
A filmről már írt a JP májusban, olvassátok el Stimm Elma recenzióját ››
Belépődíj 600 Ft.
Cím: Budapest XIII. ker., Szent István krt. 16.
Nem volt a nyájas Olvasónak valami maró hiányérzete idén tavasszal?
Való igaz, szép számmal ugrándoztak a csokoládényulak a fűben, a hőség is később köszöntött ránk, de valami elmaradt: hagyományosan májusra szokás időzíteni az Izraeli Filmtavaszt a Filmintézet és a nagykövetség szervezésében. Ilyenkor egy hétig napi két vetítést láthatunk az “bájosan meghitt” Örökmozgó moziban egy csomó nyugdíjas nénivel és bácsival egyetemben, akik néha hangosan kiabálnak, hogy “nem hallom, nem hallom”, jelesül a szinkrontolmács hangját.
Idén azonban a kulturális attasé leépítésével párhuzamosan Izrael Állam Nagykövetsége valamiért kivette Surányi Vera kezéből a szervezést, és az eddig izgalmas, valóban friss filmtermést felvonultató program helyére tervezte azt, ami csütörtökön este vette kezdetét.
Pont tíz évvel ezelőtt, ezen a héten mutatták be Magyarországon a Coen fivérek egzisztencialista krimijét, a földönfetrengengevinnyogvanevetős komédiában is felülmúlhatatlan Nagy Lebowski-t. Mark it ten!!!
A film. Pár másodperc mire betölt (először reklámoldalra visz a kattintás, utána betölt).
(Tx nazu!)
Ron Jones egy átlagos történelemtanár volt egy kaliforniai középiskolában. Diákjai egy egyszerűnek tűnő kérdést tettek fel neki. Hogy lehetséges, hogy az átlagos németek a második világháborút követően azt állították: nem tudtak a tömegmészárlásokról?
Ron ledöbbent, mert nem tudta a választ. Egy kisérletbe kezdett, hogy az autokratikus gondolkodásmódot feltérképezze. A bejegyzés folytatódik! ››
Ari Folman izraeli dokumentumfilm rendező, ismét komoly lépést tett a dokumentumfilmes dobogó teteje felé. Új filmje egy animációs dokumentumfilm: Waltz with Bashir. Idén Cannes-ban már vetítették a versenyfilmek között, de a premier csak június 5-én lesz Izraelben. Szerintem elképesztően jó film lehet, bár csak a trailert láttam.
Ha már Shabat, gondoltam, megnézem végre a Hebrew Hammert – régi hiányt pótoltam vele, itt éktelenkedik a gépemen már régóta.
Zseniális. Na nem olyan értelemben, hogy a Cannes-i fesztiválon díjaznák, vagy oszkárt kapna, nincsenek benne “nagy” színészi alakítások, sem egetrengetõ sztori. Zsidó. üs végre nem a Woody Allen-féle vonal, hanem teljesen más.
Persze az alap a JP-n már posztolt kocsmás jelenet (ahol persze Hebrew Hammer sékellel fizet, höhö), mégis nekem az tetszett a legjobban, amikor a Jewish Justice League (ahol van felelõs a zsidó médiaösszeesküvésért, viszont üres a szék a “zsidó sportoló” névjegy mögött) beléptetõ rendszerénél “nyavalygás-skála” is volt: ez is a sztereotípiákra játszik rá. Jól. (Három fokozat volt, “buddhist”, “dying” és a harmadik, pirosan villogó: “Jewish”.)
A másik a szolíd liberalizmus-fika, amikor a csajszi megkéri Adam Goldberget, hogy mondjon neki csúnyákat. Hebrew Hammer ugyanis nem a meghúzódó, gyáva, saját vallását is fikázó libsi zsidó, hanem vallásos, konzervatív és macsó. Annyira hagyománytisztelõ, hogy tûzharc közben elejti a fegyverét, és lefekszik aludni – hiszen Sabath van.
A harmadik pedig a végsõ csatában a “Jewish Guilt” jelenet, azaz a “zsidóság csodafegyvere”, a bûntudatkeltés, nagyon ott van.
Tehát itt is rájátszanak keményen a sztereotípiákra (zavartság – állandóan hadar, zsidó világfájdalom, bûntudat, stb.), de mégis máshogy. Különben én csípem a sztereotípiák kifigurázását, akárki akármit mond is.
Remek fricska, minden irányba. Na jó, az elején a “gentile”-os megjegyzés talán kicsit erõs. De mindent összevetve rendben van.
*Shabat Shalom, motherfuckers.*
–
A szerzõ reakciós.
A tavalyi évben is készült pár extra súlyos film, hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy a “Night of the Living Jews” vagy a “Black Sheep” volt a riasztóbban vicces.
Mitchell Lichtenstein új filmje, a “Teeth” viszont ismét magasabbra emeli a lécet, veri a vérbárányokat és a zombi zsidókat is: groteszkségben, fekete humorban és igen, eszmei mondanivalóban is. A film (vagy akár a trailer) megnézése után a férfi macsóizmus már nem lehet a régi. A Sundance fesztiválon díjjal jutalmazott horrorfilmben ugyanis megvalósul a férfiak rémálma: a katolikus gimnazista lánynak egy szexuális zaklatás után fogak nõnek a vaginájában. Akár Philip Roth is írhatta volna a forgatókönyvet.
Teeth – “nincsen rózsa tövis nélkül”. A filmet ma mutatják be Los Angelesben és New Yorkban.
Már megint a zsidók jártak jól! Sóhajthatnak vagy szisszenhetnek fel sokan az általános végkimerültség határán az odaégetett pulykák, a gyantás talpú fenyõfák (befaragás!), az anyóspánik, a zárlatos kínai égõsorok, a bájvigyortól zsibbadó arcizmok és a 40 százalékos THM áruhitelelek fojtogató gyûrûjében.
A zsidók, akik ismét jól jártak, viszont épp felteszik a lábukat a dohányzóasztalra, beletúrnak a kikészített junkfoodba és megnyomják kéjesen a play gombot. Hat 10 pontos film – íme a JP karácsonyi ajánlata 2007-re!
Vessetek a mókusok elé, de nekem bejött ez a film. A kritikákból azt lehetett kiolvasni, hogy a Robert Altman által kicsiszolt mozaikos történetvezetés semmi újdonsággal nem rendelkezik, kissé szájbarágós és unalmas. Pedig szerintem érdekesen kanyarodik a sztori, izgalmas és néha vicces helyzetekben találkoznak egymással a szereplõk, nagyon szépen fotografált, kellemesen melankolikus, mint egy Trabant-szám, és éppen hogy nyolcvan perces, ami azt jelenti, hogy feszesre vágta a két rendezõ. Viszont csak annyiban izraeli film, hogy a szereplõk héberül beszélnek, így nyelvleckének sem utolsó. A bejegyzés folytatódik! ››
Verzió= Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Budapesten. Immár negyedszer.
Az idei terítés: 42 film 26 országból a fõ programban, 34 mozi premier; hommage à Nick Broomfield; magyar panoráma; délelotti diák mozi, filmes workshop és fotókiállítás. A fesztivál ízelítõt ad a kortárs európai, magyar, ázsiai és tengerentúli dokumentumfilm termésbõl – válogatás a több mint 450 benevezett alkotásból. A filmek témáiból: politikai elnyomás, fanatizmus, háborús zónák, nacionalizmus, gender, szegénység, migráció, illegális munka, család, nemi identitás, vallás és transzcendencia, populizmus, rasszizmus, globalizáció.
Shadai vélemény: a hippik és az alterglobberek egy négyzetméterre esõ száma majdnem túlmegy az elviselhetõség határán, viszont tényleg fordulnak elõ érdekes filmek is. Biciklivel kell menni, a film elõtt sörözni kell, utána pedig általában egy felest is muszáj lenyomni (a belgák a legdurvábbak, a belga filmek után kettõt is kell).
Részletes program | www.verzio.ceu.hu
Nyitóest | 2007. november 6. 19 óra | Toldi Mozi
1972-ben jelent meg az izrael állam megalakulásáról szóló -sokezer interjút és az elérhetõ dokumentumokat feldolgozó- könyv dominique lapierre és larry collins tollából. persze a történet (incl. balfour-nyilatkozat, zsidó-brit-, zsidó-arab deathmatchek, stern csoport vs hagana stb.) ismerõs lehet akár az exodusból, akár tengernyi más forrásból is. most mindenesetre itt van egy újabb feldolgozás, az o’jerusalem film (trélere). még akár jól is sikerülhetett.
Ma a Kajmánszigeten:
Legújabb kommentek a JP-n: