December 10. szerda, 19:00 óra
Libanoni keringő (Waltz with Bashir) című, izraeli-német-francia animációs dokumentumfilm a Kinoban (volt Szindbád mozi) a Mazsike20 eseménysorozat keretében.

A filmről már írt a JP májusban, olvassátok el Stimm Elma recenzióját ››

Belépődíj 600 Ft.
Cím: Budapest XIII. ker., Szent István krt. 16.

***

Megjelent a Szombat 2008. decemberi, tematikus Erdély-száma, benne Fűszeres Eszter írásával. A folyóirat bemutatója december 11-én, csütörtökön 19 órakor lesz a Spinoza Kávéházban.

***

Most vasárnap (december 14-én) WAMP művészeti piac lesz a Gödör Klubban, ott lesz vadjutka a gyönyörű ékszereivel és ott lesz Fűszeres Eszter zsidó szakácskönyve is (20% kedvezménnyel). Gyertek!

10:00-18:00
Gödör Klub, Erzsébet tér
http://www.wamp.hu

***
December 21-29 között ismét minden este hanukázás lesz a Sirályban (Király utca 50.), lesznek beszélgetések, koncertek, bulik. Részletes program: http://pilpul.net/konnyu.shtml?x=44746

Nem hanukarácsonyozóknak, a Marom szervezésében: december 25-én a Gödörben lép fel a Boogie Balagan, akik egy palesztin-izraeli alter indie zenekar Franciaországból:

Van marhaságuk és myspace-ük is.

Való igaz, szép számmal ugrándoztak a csokoládényulak a fűben, a hőség is később köszöntött ránk, de valami elmaradt: hagyományosan májusra szokás időzíteni az Izraeli Filmtavaszt a Filmintézet és a nagykövetség szervezésében. Ilyenkor egy hétig napi két vetítést láthatunk az “bájosan meghitt” Örökmozgó moziban egy csomó nyugdíjas nénivel és bácsival egyetemben, akik néha hangosan kiabálnak, hogy “nem hallom, nem hallom”, jelesül a szinkrontolmács hangját.
Idén azonban a kulturális attasé leépítésével párhuzamosan Izrael Állam Nagykövetsége valamiért kivette Surányi Vera kezéből a szervezést, és az eddig izgalmas, valóban friss filmtermést felvonultató program helyére tervezte azt, ami csütörtökön este vette kezdetét.

Illusztris társaság verődött össze a Hollán Ernő utcai Odeon Lloyd moziban a zártkörű vetítést megtekintendő. Valamiért nem hagy nyugodni a gondolat, hogy pont ide szervezni az Izraeli Filmhetet nagyon rossz áthallásokkal bír, még ha csupán meggondolatlanság, vagy joviális asszociáció (tudják, az Újlipótvárosban, nna, tudják) eredménye is. Tehát felvonult itt mindenki, dr. Feldmájer és Zoltai Gusztáv kissé komikus hatást keltő párosa, Bogyay Katalin kulturális szakállamtitkár, Aliza Bin-Noun nagykövet asszony, Groó Diana filmrendező, éppen csak Gerendás Pétert nem láttam feltűnni.
Adódott egy kellemes villányi Portugieser is, valamint az ilyenkor szokásos falatkák és szörpök – nem tudom elhallgatni, hogy ilyenkor kardinális kérdésnek érzem a sajtos pogácsák minőségét, és ez erőn és átlagon felüli volt a szép októberi estén.

Aztán bele is vágtunk ebbe az egész filmhetezésbe, mégpedig A zenekar látogatása (Bikur Ha-Tizmoret, r. Eran Kolirin) című mozival. Ez a tavalyi film jókora port vert fel, ugyanis miután besöpört egy sereg díjat, a legjobb külföldi kategóriában nem engedték az Oscarért indulni (ehelyett nevezték aztán a Beaufort-t), de itt nem a koprodukciós partnerek szerepvállalásának mértékével volt a probléma (Mint Ang Lee Se, jie c. filmje kapcsán), hanem a nyelvvel. Itt kérem, vicces akcentussal angoul beszélnek. Ugyanis a töketlen, de nagyon büszke alexandriai rendőrzenekar Petah Tikva helyet Beit Ha-Tikvában köt ki, és amíg a sok ódzkodás után értesített nagykövetség megmenti őket, kénytelenek ebben az I-ten háta megetti városkában rostokolni. Manifeszt az izraeli vendégszeretet, ugyanis a vendéglősnő és pajtásai befogadják egy éjszakára a zenészeket s ebből számos romkom (értsd: romantikus-komikus) szituáció bontakozik. Az eleinte botladozó ritmusúnak tetsző, ám példásan magára találó film archetipikusan abszurd helyzeteket rak fel, valamint dúskál a parádés színészi alakításokban: a Beit Lessin társulatát erősítő Sasson Gabai, a filmen kiváló, érzéki Ronit Elkabetz, a Hany Abu-Assad Rana’s Wedding című mozijából ismerős Khalifa Natour, és egy apró, de tündöklő mellékszerepben a Habima színésznője, Rinat Matatov külön elismerést érdemelnek.

A továbbiakban műsoron lesz a már emlíett Beaufort (program alant), és néhány Magyarországon már ilyen-olyan formában vetíett film. Egy kissé szottyadt áru. Avagy ennyire nem történt semmi az izraeli filmgyártásban 2008-ban? Mindenképpen érdemes lett volna a televízióban őrületes sikerrel vetíett In Treatment néhány epizódját elhozni, esetleg két év után újabb főiskolás showreellel, néhány dokumentumfilmmel kedveskedni a nézőknek. Esetleg a Waltz with Bashir premier előtti exkluzív vetítését is megreszkírozhatta volna a követség, igazán nem dobálták volna be az őrjöngő filmrajongók kővel az ablakokat. Számomra érthetetlen, hogy miért kell újra és újra felvenni a programra a Sallah Shabatit (oké, Kishon meg Topol, de hát mégis…), vagy az 1992-es Agfa szerint a világot éppen most bemutatni (a főszerepben Gila Almagor, akinek one-man-showját, az Aviya nyarát már ismerheti a magyar néző is, a regényt azonban nem adták ki).

Nagyon nagy szeretettel ajánlom azonban A világ végén balra! című opuszt, ez egy igazán mívesen megcsinált lányka-film, lágyan olvadó nosztalgiával és remek operatőri munkával. Érdeklődésre tarthat még számot a Titkok is, és aki a fennebbieket még nem látta, szenteljen most egy kis időt az izraeli filmnek. Még akkor is, ha a filmhét szavatossága kissé kétséges.

Október 31. péntek

15.00 – Szallah Sabati
19.00 – A zenekar látogatása / Bikur Hatizmoret
20.45 – A világ végén balra! / Szof Haolam Szmola

November 1. szombat

11.00 – Beaufort
13.30 – Buborék / HaBua
19.00 – Vízen járni / Lalechet al hamajim
21.00 – Titkok / HaSzodot

November 2. vasárnap

11.00 – Titkok / HaSodot
13.30 – A zenekar látogatása / Bikur Hatizmoret
17.00 – Medúzák / Meduzot
19.00 – Free Zone – Szabad övezet / Eizor Chofsi
20.45 – Beaufort

November 3. hétfő

15.00 – Őrült föld / Adama Mesugat
19.00 – Szallah Sabati
21.00 – Buborék / HaBua

November 4. kedd

15.00 – Vízen járni / Lalechet al hamajim
17.00 – Free Zone – Szabad övezet / Eizor Chofsi
18.30 – Élj és boldogulj / Va, vis et deviens
21.00 – Őrült föld / Adama Mesugat

November 5. szerda

15.00 – A világ végén balra! / Szof Haolam Szmola
17.00 – Agfa szerint a világ / Chajim alpi Agfa
19.00 – Bonjour Monsieur Shlomi / HaKochavim sel Slomi
20.45 – Medúzák / Meduzot

Kapcsolódik:

10. Izraeli Filmtavasz
Waltz With Bashir
Medúzák
izraeli filmtavasz budapesten
Traumák&tragédiák

Pont tíz évvel ezelőtt, ezen a héten mutatták be Magyarországon a Coen fivérek egzisztencialista krimijét, a földönfetrengengevinnyogvanevetős komédiában is felülmúlhatatlan Nagy Lebowski-t. Mark it ten!!!

A műfaji besorolással nem is bajlódok tovább: egy nagyon flódni filmről van szó, tökéletes színészgárdával, felejthetetlenül ütős dialógusokkal, instant-kultikus jelenetekkel és persze zseniálisan eltalált karakterekkel. Ott van rögtön a címadó figura, a naplopó bowling-slacker-hippi fazon, aki magát egyszerűen csak Dude-nak szólítja (magyar fordításban Töki, de ez nem adja át a Dude-ság mélyrétegeit). A Dude (Jeff Bridges) boxeralsóban, gumipapucsban és fürdőköntösben jár szupermarketbe bevásárolni, napjában többször is feltol egy spanglit sülni, amúgy meg kedvenc bárjában szürcsöli a White Russian koktélokat, és gurítja a bowlinggolyókat nem kevésbé elképesztő haverjaival. Köztük is kiemelkedik Walter Sobchak karaktere (John Goodman), aki egy nagydarab militarista vietnámi veteránt játszik, aki a volt felesége miatt betért zsidónak és így kumulatívan idegbeteg.

Shomer fucking shabbos

Walter Sobchak: I told those fucks down at the league office a thousand times that I don’t roll on Shabbos!
Donny: What’s Shabbos?
Walter Sobchak: Saturday, Donny, is Shabbos, the Jewish day of rest. That means that I don’t work, I don’t get in a car, I don’t fucking ride in a car, I don’t pick up the phone, I don’t turn on the oven, and I sure as shit
[shouts]
Walter Sobchak: don’t fucking roll! Shomer shabbos!
The Dude: Walter…
Walter Sobchak: Shomer fucking shabbos.
The Dude: Oh fuck it. I’m out of here.
Walter Sobchak: Dude, come on…
[rolls his eyes at Donny]

Szintén felejthetetlen karakter Lebowskiék bowler-ellenfele, a pederaszta, spanyol-katkó Jesus Quintana (John Turturro legjobb epizódszereplő-alakítása, evör, pedig sok remek szerepe volt már).

“Nobody fucks with the Jesus”

És Jesus Quintana másik nagy jelenete, tipográfiában rekonstruálva:

A nagy bowler idillt végül mégsem az elvetemült Jesus zavarja meg, hanem az, hogy egyik nap a Dude legénylakásába rosszarcú verőlegények nyomulnak be, akik azon túl, hogy a WC-kagylóba nyomják a Dude fejét, még a főhősünk féltve-örzött, szeretett perzsa szőnyegét is levizelik. A bonyodalom onnan indul, hogy a szőnyegre urinálók valójában egy másik Lebowskit akartak megfenyegetni, akin a Dude be is hajtaná a tönkretett perzsa kincset. Hogy a bonyodalom miképp folytatódik, azt nem spoilerezem.

Az évfordulós Nagy Lebowski-t behűtött White Russian koktéllal, vietnámi papucsban (ha Ön Hollandiában tartózkodik, mint én 1998-ban, akkor akár kannabisz-alkaloida származékok kíséretében) ajánlom megtekinteni. Abide The Dude!

A film. Pár másodperc mire betölt (először reklámoldalra visz a kattintás, utána betölt).
(Tx nazu!)

Ron Jones egy átlagos történelemtanár volt egy kaliforniai középiskolában. Diákjai egy egyszerűnek tűnő kérdést tettek fel neki. Hogy lehetséges, hogy az átlagos németek a második világháborút követően azt állították: nem tudtak a tömegmészárlásokról?

Ron ledöbbent, mert nem tudta a választ. Egy kisérletbe kezdett, hogy az autokratikus gondolkodásmódot feltérképezze.

Néhány nap alatt egy új ideológiát mutatott be, amelynek jelszavai az “erő a fegyelemből”, “erő a közösségből”, “erő a tettekből” és “erő a büszkeségből” voltak. Legnagyobb megdöbbenésére a diákok néhány nap alatt feladták önmagukat, szabadságukat, hogy megalakítsák a “Harmadik Hullám” mozgalmat. Minden nagyon hamar valósággá vált. A diákok egymást kezdték megfigyelni, terrorizálták a “fegyelmezetleneket”, és jelentéseket írtak azokról, akik nem vették elég komolyan a mozgalmat. Jones mint vezető kezdte a valóságérzetét elveszteni. Véget kellett vetni az egésznek. Egy menetet rendezett, melynek jelszava az “erő a megértésből” volt. Közölte a diákokkal, hogy egy átverés áldozatai lettek. Valamint, hogy ostobán “feladták a szabadságukat, a fegyelemért és a felsőbbrendűségért.” Végezetül náci felvonulásokról, koncentrációs táborokról és háborús bűnösök pereiről mutatott nekik sokkoló képeket. A végén a következő felirat jelent meg: “Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. Senki nem állíthatja, hogy nem vett rész benne.”

A történet megtörtént eset, a belőle készült mű kötelező olvasmány Németországban.

A könyv most jelent meg magyarul az Athenaeum kiadónál, az új, német mozifilmet októberben mutatják be.

Anna-Rékától kaptam. Erez Tadmor & Guy Nattiv rövidfilmje (2004). Zseniális.

Ari Folman izraeli dokumentumfilm rendező, ismét komoly lépést tett a dokumentumfilmes dobogó teteje felé. Új filmje egy animációs dokumentumfilm: Waltz with Bashir. Idén Cannes-ban már vetítették a versenyfilmek között, de a premier csak június 5-én lesz Izraelben. Szerintem elképesztően jó film lehet, bár csak a trailert láttam.

Folman már több sikeres dokumentumfilmet készített, 1991-ben, a “Comfortably Numb” című vizsgafilmjét az első Öböl-háború idején Tel Avivban túlélni próbáló ismerőseiről forgatta, ami komoly filmes díjakat kapott Izraelben. Néhány sikeres TV dráma után kötött ki az animációnál. ” The Material that Love is made of” című film sorozatában kezdett alkalmazni kezdőképsorokként animációt. Ez olyan jól sikerült, hogy elhatározta, következő filmjét animációban készíti el.

Egyébként az animációs dokumentumfilm Magyarországon a 70-es években már olyan sikeres volt, hogy a televízió “A Hét” című műsora rendszeresen adott közre szocio animációkat, vagyis adott témában meginterjúvolták az utca emberét, és azt átrajzolva, a lényeges karakter elemeket erősebben tudták kommunikálni. Ennek volt nagymestere Kovásznai György, akinek két híres animációs dokumentumfilmje a Habfürdő (1979) és a Riportré (1982).

Persze ahogy a technológia fejlődik az animációs műfaj is változik. Így Folman új animált filmje – amit először videóra forgatott – teljesen filmszerű, tehát a kameramozgás, a tempó, a vágások pontosan úgy működnek mint egy film esetében. Ami az animáció különlegessége: hogy a fiktív részeket, a belső képzelődéseket ugyanolyan minőségben hozza, mint a “valóságban” felvett képsorokat. Ezért nagyon jó választás a “Waltz with Bashir” animációs technikája, hiszen a film az emlékezésről szól, arról, hogy egy kontrollált polgári életet élő középkorú izraeli férfi rájön, hogy 25 évvel korábbi katonaságbeli emlékeit teljesen kizárta az aktív memóriájából, nem emlékszik a háborús borzalmakra. Az eltemetett emlékek birodalmába pedig belül vezet az út, és ezt a belső utat zseniálisan adja vissza az animáció. Ari Folman tehát elhatározza, hogy felkeresi régi bajtársait, akikkel az 1982-es libanoni háborúban harcolt és meginterjúvolja őket. Meg kell találnia az elfelejtett igazságot önmagáról. Meg kell fejtenie az emlékezetében felbukkanó démoni, szürreális élményeket. Az interjúk során pedig egy alapos körképet kapunk a mai 40 év körüli izraeli férfiak háborúhoz fűződő viszonyáról.

Folman szülei megjárták Auschwitzot, és ez meghatározza alkotói figyelmét. Egy nyilatkozata szerint ez vezette, hogy megcsinálja ezt a fimjét. “Képtelen vagy figyelmen kívül hagyni, hogy honnan jössz, ha Holocaust túlélők a szüleid, ez benne van a génjeidben. Bizonyos értelemben ez az egész életedet befolyásolja. Ez egy mély történet. Az egész létezésed a túlélésről szól. Ez benne van ebben a filmben.” Fiatalabb korában megpróbált elmenekülni e nehéz örökség elől. “Most már belátom, hogy bármilyen mészárlás, akár Bosznia vagy Irak, az nem csupán mészárlás, hanem olyasmiről szól, ami mindig is benned volt.”

Ha már Shabat, gondoltam, megnézem végre a Hebrew Hammert – régi hiányt pótoltam vele, itt éktelenkedik a gépemen már régóta.

Zseniális. Na nem olyan értelemben, hogy a Cannes-i fesztiválon díjaznák, vagy oszkárt kapna, nincsenek benne “nagy” színészi alakítások, sem egetrengetõ sztori. Zsidó. üs végre nem a Woody Allen-féle vonal, hanem teljesen más.

Persze az alap a JP-n már posztolt kocsmás jelenet (ahol persze Hebrew Hammer sékellel fizet, höhö), mégis nekem az tetszett a legjobban, amikor a Jewish Justice League (ahol van felelõs a zsidó médiaösszeesküvésért, viszont üres a szék a “zsidó sportoló” névjegy mögött) beléptetõ rendszerénél “nyavalygás-skála” is volt: ez is a sztereotípiákra játszik rá. Jól. (Három fokozat volt, “buddhist”, “dying” és a harmadik, pirosan villogó: “Jewish”.)

A másik a szolíd liberalizmus-fika, amikor a csajszi megkéri Adam Goldberget, hogy mondjon neki csúnyákat. Hebrew Hammer ugyanis nem a meghúzódó, gyáva, saját vallását is fikázó libsi zsidó, hanem vallásos, konzervatív és macsó. Annyira hagyománytisztelõ, hogy tûzharc közben elejti a fegyverét, és lefekszik aludni – hiszen Sabath van.

A harmadik pedig a végsõ csatában a “Jewish Guilt” jelenet, azaz a “zsidóság csodafegyvere”, a bûntudatkeltés, nagyon ott van.

Tehát itt is rájátszanak keményen a sztereotípiákra (zavartság – állandóan hadar, zsidó világfájdalom, bûntudat, stb.), de mégis máshogy. Különben én csípem a sztereotípiák kifigurázását, akárki akármit mond is.

Remek fricska, minden irányba. Na jó, az elején a “gentile”-os megjegyzés talán kicsit erõs. De mindent összevetve rendben van.

*Shabat Shalom, motherfuckers.*

–
A szerzõ reakciós.

Az orosz cári rendszer bukása után közel 3 millió zsidó, többségük értelmiségi vált nincstelen munkanélkülivé. A problémát hatásosan kezelve a sztálini rezsim egy barátságosabb holocaustot indított. Hamis propaganda készült egy új és virágzó területrõl, ahol a zsidók, hátrahagyva eddigi életüket, – valójában az éhínség elöl menekülve – letelepedhetnek.

A virágzó terület helyett, a vonat egy mocsaras és kietlen pusztára hozta az embereket. Voltak, akik az út során megfagytak és olyanok is, akik azonnal továbbálltak. Akik viszont vállalták, hogy a semmibõl felépítsenek egy vadonatúj társadalmat, mára egy virágzó és gazdaságilag mûködõ térséget hoztak létre. Ma Birobidjan lakossága 192.000 fõ, amibõl csupán az 5% (7000 fõ) zsidó.

Mitchell Lichtenstein új filmje, a “Teeth” viszont ismét magasabbra emeli a lécet, veri a vérbárányokat és a zombi zsidókat is: groteszkségben, fekete humorban és igen, eszmei mondanivalóban is. A film (vagy akár a trailer) megnézése után a férfi macsóizmus már nem lehet a régi. A Sundance fesztiválon díjjal jutalmazott horrorfilmben ugyanis megvalósul a férfiak rémálma: a katolikus gimnazista lánynak egy szexuális zaklatás után fogak nõnek a vaginájában. Akár Philip Roth is írhatta volna a forgatókönyvet.

Teeth – “nincsen rózsa tövis nélkül”. A filmet ma mutatják be Los Angelesben és New Yorkban.