A szofér az a halachában (zsidó vallásjogban) és kalligráfiában is képzett zsidó személy, aki a Tórát másolja: nagyon speciális – és igen nehéz – munka. A zsidó hagyományban ugyanis nagy jelentõséggel bír a Tóra (Mózes öt könyve) betûihez való pontos ragaszkodás: ez a ragaszkodás részben magának a héber írásnak a jellegébõl fakad, mert a héber alefbet (ábécé) mindössze huszonkét mássalhangzójelbõl áll, a magánhangzókat e jelek alá vagy fölé tett kis pontokkal, vesszõkkel jelölik.
Nncsnk mgnhgzk!!
Egy ilyen mássalhangzók nélküli szövegben egyetlen betûtévesztés is megváltoztathatja a szó jelentését, ráadásul számos szónak minden tévesztés nélkül is többféle olvasata lehet – attól függõen, hogy a mássalhangzókat milyen magánhangzókkal ejtjük ki –, amelyek mindegyike lehet helyes. Résen kell lenni tehát.
úgy látszik ez egy ilyen sorozatindítós nap és egészen véletlenül még kapcsolódik is a jp szájbarágó elsõ postjához. ha már szó esett a lokális piac vs fel-/bevásárlási célpontok kérdésérõl, akkor feltétlenül érdemes megemlíteni a méltatlanul (ám a hazai jelenlét hiánya miatt abszolút jogosan) meg nem említett izraeli webes ipart! A bejegyzés folytatódik! ››
Remélem Fûszeres közvetlenül ezután posztol valamit egy csodálatos, és természetesen kóser ételrõl. Addig is: a kontraszt. Az a helyzet, hogy õrült vonzódást érzek a sajtburgerekhez. Annyira, hogy a sajtburger szó leírása pavlovi reflexhez vezet és most nagyokat nyelek. Így:
GLUGGY
Az ?r a maga bölcsességében nyilván gondolt arra, hogy egy ennyire finom dolgot nem lehet csak úgy a Földre hinteni, aztán megtiltani. Lehet, hogy az édenkertben hidrogénezett növényi olajból volt a sajt? Vagy szójából a hús? Vagy minden úgy volt, mint ma, és helyesen gyanítok egy elveszett apokrif tekercset (csillag, kiv. sajtburger).
Persze egy nyolc darab McDonald’s-sajtburgerre egyensúlyozott longboard-deszka még nem lenne elég. Hundley egész sorozatot fotózott hasonló kompozíciókból, megtekinthetõ itt. Van tévé, vasaló, polinéz szobor, és így tovább.
Mínuszos hír lenne, de a fenti illusztráció miatt mégis címlapos: megvan az Apple iPhone feltörésének ötödik módszere is – ezúttal egy izraeli hackercsapat (Dubbi, Ofir és Eli) oldotta meg a feladatot. Az AT&T vagy az Apple jogászai egyelõre nem találtak olyan jogcímet, amelyen beperelhetik a kikódoló szoftverek készítõit.
?jabb ROTFL számítástechnikai termékkel találkozhatunk, a Messenger hirdetése a Windows Live szolgáltatásról, mellékelem a képet, mindenesetre eléggé bizarr. Tulajdonképp többféleképp interpretálható, azaz:
- hörr, hörr, náciveszély a Májkroszoftnál, ezek se jobbak, mint Cuslág
- a rohadt cionisták mindenütt ottvannak
- a rohadt cionisták, akik persze mindenütt ottvannak, elhelyezték ezt a Májkroszoftnál, hogy aztán náciveszélyt kiabálhassanak
Etc.
De nem ez a lényeg, hanem hogy ez ugye captcha-t kér a kommenteléshez, és itt értelmes szavakból lett kialakítva a dolog, az egyik elsõ, amit kaptam, a mellékelt ábrán látható. Mondják ezek után, hogy nincs cionista összeesküvés, lol.
A JP azt szeretné, ha ünök mind boldog, a világ aktuális popkulturális ügyeiben is tájékozott emberek lennének. Ezért hadd elemezzük közösen az idei nyár valóban fontos kérdéseit!
1. iPhone
Begyûrjön minket is Steve Jobs legendás RTF-je vagy inkább ne higgyünk a hype-nak? Ilana Donna, az Amaldo.com vagány (valamint Sarah Jessica Parker lookalike) vlogger csaja felteszi a megfelelõ kérdéseket.
Kérdései maradtak? Szkeptikus fogyasztó ün? Táplálja gyanakvását Mobiussal, az ortodox anarchistával!
2. Simpsons film
Bár sajnos nem a Kamp Krusty epizód megnyújtásából készül az “egész estés” Simpsons film, de a hírek szerint jó lett a forgatókönyv. Már csak 18 nap és D’Oh!
3. Amy Winehouse
Vajon Amy Winehouse tényleg a zsidó Paris Hilton? A Spin Magazine legújabb számát pörgetve legalábbis felmerül bennünk a gyanú.
Utoljára 13-14 évesen, a 80-as, 90-es évek fordulóján voltam gamer, a Sega Genesis, Nintendo Gameboy, valamint a 386-os érájában. Bár akkor nagyon cutting edge dolognak számított a “16 bites” Sega konzol, a mai hardverekhez képest ez olyan volt, mint Korda Gyuri a Daddy Cool-hoz képest. (Off: ugye az megvan, hogy Korda mostanában hivatásos póker-kommentátor? A Thököly-úti zsinagógában pedig vannak róla szuperloller kippás képek a 80-es évekbõl egy zsinagógai fellépésérõl.) A bejegyzés folytatódik! ››
a punk rock bandák -mint tudjuk- némely esetekben bírnak némi zsé-vonatkozással, de ha ausztrál zsidók punk rockot nyomnak, akkor nyilvánvalóan nem hagyhatják ki az aussie szappanoperában, a(z 1985-ben indult és még mindig futó!) szomszédokban feltûnt két egykori popcsillag (khm) kyle ‘locomotion’ minogue és jason ‘wannabe travolta’ donovan csöpögõs slágerét, az especially for you-t (oké, persze, hogy erre a számra akart mindenki lassúzni anno az osztálybulikon). mármint feldolgozásilag. de nem kímélik a stetl-romantikát sem, a 2005-ös studióalbumuk fiddin on ya roof címmel a hegedûs a háztetõn újraértelmezése – amely nemzetközi együttmûködésben (new york-haifa-melbourne tengely) ben lee, renee geyer, ella hooper, handsome dick manitoba, a pop punk useless id és a szinti-punk atom and his package-es adam goren társaságában készült. (rájuk még visszatérünk) és még egy klassz kis képgaléria-toolra is bukkantam rajtuk keresztül. hallgassonnézzen ön is yidcore-t alant, a hajtás után: A bejegyzés folytatódik! ››