Archive for the 'gyasz' Category

“Waltz with Bashir”

Waltz with Bashir, 2008

Ari Folman izraeli dokumentumfilm rendező, ismét komoly lépést tett a dokumentumfilmes dobogó teteje felé. Új filmje egy animációs dokumentumfilm: Waltz with Bashir. Idén Cannes-ban már vetítették a versenyfilmek között, de a premier csak június 5-én lesz Izraelben. Szerintem elképesztően jó film lehet, bár csak a trailert láttam.

A bejegyzés folytatódik! ››

Bobby Fischer (1943 – 2008)

fischer.jpg

Két témában megkerülhetetlen a neve: ha minden idők legjobb sakkjátékosairól, vagy ha öngyűlölő zsidókról beszélünk.

’43-ban született zsidó anyától. Apja hivatalosan anyja első férje, egy német biofizikus, de sokak szerint egy másik fizikus, a magyar zsidó Neményi Pál a valódi apa.

Rengeteg kisebb-nagyobb sakksiker után az igazi áttörést 1972-ben érte el, amikor legyőzte az addig veretlen Borisz Szpaszkijt a döntőben, és ezzel sakkvilágbajnok lett. Mindmáig ő az egyetlen amerikai születésű versenyző, akinek ez sikerült. A hidegháború logikája szerint a hagyományosan orosz sakkelit legyőzéséért – a világbajnoki címen túl – azonnali hírnév és népszerűség járt.

1992-ben hatalmas médiaérdeklődés mellett újrajátszották a döntőt Szpaszkijjal Belgrádban. ’72-ben az „évszázad sakkpartijáról” beszéltek, most Fischer az „évszázad visszavágóját” nyerte meg.

Ugyanakkor ezzel elveszítette a jogot arra, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba. A belgrádi pénzdíjas meccsen való amerikai részvétel ellentétben állt a háborús Jugoszlávia elleni gazdasági szankciókkal. Erről előre figyelmeztették Fischert, aki a hivatalos papírra szó szerint köpött.

A bejegyzés folytatódik! ››

Holnap: Shadowrider emléktekerés

Shadowrider (sdw, levrob, Lévai Robi) barátunk emlékére holnap (december 30.) biciklis emléktekerést szervezünk.

Találkozó délelõtt 11-kor a Margitszigeten, a bejáró utáni “körforgalomnál” (ahol a furcsa szobor van).
?tvonal: megyünk egy kört bemelegítésnek a Margitszigeten, aztán át a budai rakpartra, ott elgurulunk egészen a Szabadság hídig. A híd most gyalogoshíd, így át kell tolnunk a szamarakat. A pesti oldalon pedig a kertek alatt valahogy elevickélünk az Eckermannig (Ráday u. 58.) Robi nagyon szeretett kávézni (még ezt is elvégezte) és az eredeti Eckermann volt a kedvenc helye az Andrássy úton. Fogyasszunk el együtt egy kávét az emlékére! Aki nem bringás, az rögtön az Eckermannba mehet – mi szerintem f1 körül fogunk odaérni. (Foglaljatok helyeket nekünk.)

shadowrider

Shadowrider

Még sosem írtam nekrológot.
Most írok.
Mert Shadowrider már nem él.

shadowrider. fotó:vadjutka

A bejegyzés folytatódik! ››