Amerikában a XX. századra a vallásos zsidóság mindhárom nagy attitűdje, a reform, az ortodox és a kettejük között álló konzervatív (nyugati neológ) áramlat is kialakította a maga intézményhálózatát, zsinagógaszövetségét. Ezért is érdekes az a folyamat, mely a század hatvanas éveinek elején odáig vezetett, hogy a konzervatív zsidóságból kiszakadt egy negyedik áramlat, a ma az észak-amerikai zsidóság, tehát az egész szórvány zsidóság legnagyobb népességű közösségének 2-2,5%-át kitevő „reconstructionist movement”, mely számarányát messze meghaladó módon befolyásolta a többi áramlat teológiai gondolkodását. A bejegyzés folytatódik! ››
Archive for the 'history' Category
A politikát, popkultúrát és a kánikula-ellenes frissítő tippeket kis történelmi visszatekintéssel szakítjuk meg, a második világháborús Finnországot vesszük kissé szemügyre, ekkor ugyanis a helyi zsidóság meglehetősen különös szerepet kapott, mindenféle történelmi okokból. Ez elsőre nagyon titokzatosan hangzik, pedig semmi extrém nincs benne, mindjárt meglátjuk.
Finnországban az antiszemitizmusnak nem voltak különösebben komoly hagyományai,
a XIX. század második fele előtt. Finnország 1809-ig a Svéd Királyság része volt, és a svédek a zsidók letelepedését csak néhány városban engedélyezték, ezek közül egyik sem volt finn területen. Ezután a terület önálló nagyhercegségként Oroszországhoz került, de a svéd játékszabályok fenntartásával, így a zsidók továbbra sem voltak kívánatosak (persze nem tudom, a zsidók maguk mennyire kívántak volna pont Finnországban letelepedni).
Az első zsidók az orosz hadsereg katonáiként érkeztel a század közepén. A katonai hatóságok 1858-tól engedélyezték a leszerelt zsidó katonák, később számára az “ideiglenes” finnországi tartózkodást – hozzátenném, az orosz és a szovjet történelem során előfordult néhányszor, hogy a zsidók számára “felajánlották”, illetve “lehetővé tették” a letelepedést a birodalom finoman fogalmazva kevéssé központi fontosságú részein. A letelepedés persze a finn esetben erős túlzás, ideiglenes, legfeljebb 6 hónapra és kijelölt városokra szóló, folyamatosan meghosszabbított és ellenőrzött engedélyekről volt szó, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a használtruha-biznisznél komolyabb üzletbe nem foghattak. A bejegyzés folytatódik! ››
Az arab országok és Izrael közt vívott hatnapos háború Izrael győzelmével ért véget június 10-én, két nappal később a magyar kormány bejelentette, megszakítja diplomáciai kapcsolatait Izraellel. Erről előzetesen a Szovjetunióval egyeztetett, a Varsói Szerződés hozta meg a határozatot. A döntés meghozatala után hangszórós autók járták Moszkva utcáit, hogy a hírt közöljék a lakosokkal, idézi fel a történteket a Hetek című lap.
Magyarország 1948 májusában ismerte el Izrael Államot és létesített vele követi szintű diplomáciai kapcsolatokat, a minisztertanács úgy döntött, hogy „hozzájárulását adja a független zsidó állam elismeréséhez”. A magyar álláspontot befolyásolta, hogy az ENSZ Közgyűlésének szavazásán Szovjetunió Palesztina felosztása mellett szavazott, amivel Izrael megalakulását támogatta. Ennek az volt az egyszerű oka, hogy a britek a térség legerősebb európai hatalmaként arabpárti politikát folytattak, így Szovjetunió Izrael mellett szavazott.
Az ötvenes évek elejétől nyilvánvalóvá vált a Szovjetunió számára, hogy Izrael Nyugat-barát politikát folytat, így Izrael helyett az arab országok támogatása mellett döntött. Az 1956-os szuezi válságban ez már jól látszik a szovjet-egyiptomi kapcsolatokban.
A Magyarország és Izrael közti viszony csak 1959-ben kezdett javulni, mikor a New York-i ENSZ-közgyűlésen Golda Meir és Sík Gyula külügyminiszterek leültek tárgyalni, bár Magyarország még mindig nem folytathat a Szovjetuniótól független külpolitikát.
A diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok erősödése csak 1967-ig tartott, a hatnapos háború veresége miatti presztízsveszteségen a Szovjetunió csak politikai lépésekkel tudott javítani. Egyes történészek szerint a konfliktus hátterében Szovjetunió állt, Brezsnyev utasítására hangolták össze az arab országok haderőinek mozgását. A szovjetek célja az lehetett, hogy visszakényszerítsék Izraelt az ENSZ által 1948-ban kijelölt határokhoz. A szovjet vezetés ezért döntött úgy, hogy az izraeli agresszióra hivatkozva megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat, ezzel ugyanis ki tudták fejezni a konfliktusban érintett országok irányába a szolidaritásukat is.
A történet folytatása az Index Tegnapi Újságban!
Szombat este együtt vacsoráztunk egy amerikai zsidó barátunkkal kedvenc budapesti kávézó-éttermünkben, a Két Szerecsenben, ahol röviden elmeséltük neki, hogy a “szerecsen” az voltaképpen a “marokkóit” jelenti, régies kifejezéssel. Innen – nyilván – a hely marokkói (moreszk) stílusa, bár azt megpimpelték egy kis francia könnyedséggel is.
A Két Szerecsen. Fotó: kavehazak.hu
Vendégünk a “moreszk”, illetve “marokkói” szavakra rápromtolva érdekes dolgot mesélt nekünk. Ők szefárdok, azaz olyan zsidók, akiknek az ősei valaha az Ibériai-félszigeten – Spanyolországban – éltek. A szefárdok másfél évezreden át éltek ezen a helyen, saját nyelvük (a judeospanyol: ladino), zenéjük (az arab beütésű szefárd zene), építészetük, irodalmuk, liturgiájuk alakult ki (a szefárdok a babiloniai hagyományokat vitték tovább). Az Inkvizíció tetőpontján, nem sokkal a sikeres Reconquista után azonban Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd (”a katolikus királyok”) úgy döntöttek, hogy elűzik a zsidókat erről a földről. A zsidók üldözése az 1492. március 31-i Alhambra-ediktummal vette kezdetét. A mór uralom alatt ilyesmi teljesen ismeretlen volt a zsidók előtt, most viszont kegyetlen választás elé állították őket: vagy elvándorolnak vagy keresztény hitre térnek. A többség – mintegy 200.000 zsidó – elvándorolt. Az Inkvizíció nyomására elüldözött zsidók elsősorban a törökök által birtokolt területeken, Észak-Afrikában és Dél-Kelet Európában (az ókori Thrákiában és Thesszáliában) telepedtek le. De rengeteg szefárd zsidó ment Olaszországba (Kolombuszék is így kerültek oda abban az évben), Izraelbe, Portugáliába és Dél-Franciországba is. Később sok szefárd zsidó eljutott Nyugat-Európába is, ahol elsősorban a kereskedelmi központként működő kikötővárosokban telepedtek le (Amszterdan, Hamburg).
Visszatérve arra, hogy mit mesélt a vendégünk: (amerikai) lánya most épp Madridban van, hogy elkezdjen egy olyan utazást, amely végigvezet majd a szefárd zsidók kanossza-útvonalán. Ez egy zseniális ötlet szerintem, amit minden zsidónak végig kéne járnia. Utánanéztem, Spanyolországból kiindulva ez egy minimum 15 országból álló turné lehet. Íme a JP által javasolt útvonal: A bejegyzés folytatódik! ››
Miért ekkora para Trianon? Miért a félelmi logika igazgatja ebben a kérdésben is a legtöbb embert? Miért monopolizálta a szélsőjobboldal a Nagy-Magyarországról folyó társadalmi diskurzust? Kínzó kérdések-JP válaszkísérletek.
Figyelem! Erősen szubjektív trianonozás következik!
Negyven évvel ezelőtt volt “1968″. 1968 nem csupán egy dátum: “1968″ egy ikon, egy majdnemforradalom szimbóluma. Emblematikus dátum. 1968-ban borult a bili: egy generációnak lett (nagyon) elege a fennálló rendszerből. Elegük lett a háborúból (Vietnám), elegük lett az üresnek tartott jóléti-fogyasztói társadalomból, elegük lett a represszívnek érzett tekintélyelvű struktúrákból, elegük lett a béklyónak gondolt társadalmi intézményekből (monogám-heteroszexuális házasság, hagyományos nemi szerepek, kapitalista munka/piac, egyházak és vallás). 1968 világméretű mozgalom volt. Nyugat-Európában és Amerikában a vietnámi háború és a kapitalista-konzervatív világrend elleni tiltakozások álltak a középpontban, francia Kanadában a nemzeti kérdés került napirendre, Lengyelországban és Csehszlovákiában pedig a létezőkommunizmus ellen (az “emberarcú szocializmusért”) harcoltak. A közös pont: főként huszonéves fiatalok lázadtak egy olyan világgal szemben, amelyet szüleik hoztak létre a II. világháború után és amelyet elviselhetetlenül képmutatónak tartottak. Minden mai “lázadás” apukája (és anyukája!) 1968: a mai neokonzervatívok is az ő köpönyegükből bújtak elő.
1968 Párizsban, San Franciscoban, Chicagóban vagy Berkeleyben baloldali majdnemforradalom volt: az alapjaiban kérdőjelezte meg a Rendszert. Forradalmi volt: nem csupán az aktuális kormányzatot vagy akár az egész politikai rendszert utasította el, hanem a társadalmi berendezkedést, az egyén és közösség szerepét, a nemek hagyományos szerepét: tehát az egész fennálló kultúrát és életmódot. A 68-asok radikálisak voltak: a tradicionális élet- és értékrendekhez köthető közösségeket, intézményeket keményen kikezdték, a régi rend maradványait is igyekeztek eltávolítani és lerombolni. A bejegyzés folytatódik! ››
Ari Folman izraeli dokumentumfilm rendező, ismét komoly lépést tett a dokumentumfilmes dobogó teteje felé. Új filmje egy animációs dokumentumfilm: Waltz with Bashir. Idén Cannes-ban már vetítették a versenyfilmek között, de a premier csak június 5-én lesz Izraelben. Szerintem elképesztően jó film lehet, bár csak a trailert láttam.
Karl Marx volt az egyik első modern antiszemita. Ma a Kuruczinfó, a Bombagyár és a többi korszerűen antiszemita szájt (irónia) is mind Marx köpönyegéből bújt elő. Igen, kedves antiszemiták: a modern antiszemitizmust is “mi” találtuk ki. Mi kérünk elnézést a tévedésért.
Karl Marx ugyanis zsidó származású volt, ahogyan ezt mondani szokás. Ügyvéd apja, Heinrich Marx – eredeti nevén Hirschel ha-Levi Marx – egy rabbi és Talmud-tudós fia volt és leszármazottja a híres mainzi rabbinak, Eliézer ha-Levinek, akinek a fia, Jehuda Minz a páduai Talmud-iskolát vezette. Marx anyja, Henrietta Pressborck szintén egy rabbi lánya és híres írástudók és bölcsek leszármazottja volt.
A kis Marx a poroszországi Trierben született 1818. május 5-én. A család korántsem volt szegény: Marxék a középosztályhoz tartoztak és társadalmilag is emelkedőben voltak. Mivel egy 1816-os porosz rendelet értelmében magasabb jogi állásokat zsidók nem tölthettek be, az ügyvéd apa áttért a protestáns hitre, és 1824-ben hat gyermekével együtt megkeresztelkedett. Marx 15 éves korában konfirmált, és a fennmaradt jelek szerint egy ideig buzgó keresztény volt. Zsidó nevelésben nem részesült sem otthon, sem máshol, és ezt nem is igyekezett pótolni, a zsidó ügyek sosem érdekelték.
Két kapcsolódási pontja mégis volt a zsidósággal.
47 évvel ezelőtt ezekben a napokban a zsidó közvéleményt két ügy is alaposan megrázta. Az egyik Adolf Eichmann pere volt Jeruzsálemben: a Holokauszt “mérnökének” tartott volt SS alezredest emberiség-ellenes bűnökkel fogták perbe; Eichmann neve 4-5 millió zsidó halálához volt kapcsolható.
A perrel nagyjából egyidőben durva antiszemita hullám söpört végig Európa egyik demokratikus államában, a Konrad Adenauer kancellár kormánya vezette Nyugat-Németországban. Mindössze másfél évtizeddel a hitleri birodalom bukása után úgy tűnt, hogy ismét felütötte fejét a nácizmus réme. Rettenetes hírek borzolták a zsidók ideigeit: zsinagógákat és temetőket gyaláztak meg, horogkeresztek jelentek meg házfalakon és sírokon, zsidó vezetők, rabbik kaptak antiszemita fenyegető leveleket. A kommunista kelet-németek azonnal rámutatak: lám-lám, a kozmopolita-imperialista Nyugat-Németországban még mindig tombolnak az ordas eszmék, míg a szocialista testvériségben élő Kelet-Németországban bezzeg az antifasiszta politika megszüntette a zsidóellenességet. Sokaban motoszkált egy “WTF”-érzés, de nem derült ki semmi érdemleges.
Egészen 1992-ig kellett várni. Ugyanis négy évtized múlva, az NDK és a Szovjetunió összeomlásával kiderült az igazság: az egész szart a Stasi, a keletnémet kommunista titkosszolgálat kavarta. Megtervezett akcióról volt szó, aminek a Nefelejcs-hadművet nevet adta a Stasi: így akarták lejáratni a rivális Nyugat-Németországot és így próbálták legitimitáshoz juttatni a saját rendszerüket legalább a baloldali értelmiség szemében. Válogatott módszerekkel hergelték a német társadalom antiszemita indulatokra fogékony részét éveken keresztül és szították az antiszemita indulatokat.
Ez az a téma, amirõl nagyon nehéz beszélni. A mai 12-18 évesek ráadásul nem igazán érdeklõdnek a téma iránt, a régi oktatási anyagok pedig egyre kevésbé képesek betölteni feladatukat: a gyerekek elgondolkodtatását az európai Holokauszt általános kérdéseirõl, tanulságairól. A napokban most viszont két – számomra új – megközelítéssel is találkoztam Holokauszt-oktatással kapcsolatosan. Az egyik egy kampány, ami az MTV-n (Music Television) fut, íme a klippek:
A filmek egyszerre akarnak sokkírozni és mai kontextust nyújtani a zömében tizenéves nézõknek. Az üzenet: a Holokauszt olyan emberekkel történt, mint te vagy én.
A másik oktatási “innováció” egy holland képregény, “Az Igazság nyomában”. A képregényt az amszterdami Anna Frank Ház és a Zsidó Múzeum készítette másfél év elõkészítés, mindenféle konzultációk és széleskörû szakmai összefogás után, és idén tavasztól Magyarországon is kipróbálják az iskolai oktatásban. Maga a képregény mûfaj és a téma persze nem most találkozik elõször: híres lett Art Spiegelman Pulitzer-díjas Mausa (ld. JP bejegyzés) és tavalyelõtt egy magyar származású zsidó comic stripper, Miriam Katin saját vészkorszakbeli képregény-feldolgozása kritikai nagydíjas lett Franciaországban (JP bejegyzés, Nextbook podcast itt).
“Az Igazság nyomában” egy családi nyomozás története, melynek központi figurája Eszter. Eszter szüleit Auschwitzban gyilkolták meg, õ egy tanyán bujkált másokkal együtt. Eszter idõskorában újra felkeresi a helyet, és elhatározza, kinyomozza, mi lett a töbiekkel. Elkíséri unokája, Daniel, aki folyton kérdezõsködik, és interneten rátalál Bobra, az auschwitzi túlélõre. Eszter barátnõje, Helena pedig rábukkan arra a fotóalbumra, amely az egyedüli emlék Eszter szüleirõl. A történelmi részletek is teljesen valósághûek: Hitlert és a többi történelmi figurát, az öltözeteket, a környezetet fényképek alapján rajzolta meg az illusztrátor, Eric Heuvel, aki egy korábbi képregényben már feldolgozta a II. világháború témáját. Heuvel felelõssége nagy: sok gyereknek nyilván ez jelenti az elsõ vizuális beonymást a korról.
A képregény Hollandiában nagy siker, ahol ezer diák osztályozta le a mûvet egy 10-es skálán, és az átlag 8.5 pont lett.
Kérdések: a “könnyed” comic mûfaj és a súlyos történelmi-társadalmi kérdések vajon Magyarországon is összeegyeztethetõek lesznek? Lehet-e, szabad-e edutainment-et csinálni a Holokauszt oktatásából? Lehet-e, szabad-e univerzális etikai-morális dilemmákra fókuszálni a Holokauszt történetét, miközben a konkrét felelõsségek feledésbe vesznek?
Nem zsidók mondták:
“Nincs vallásfelekezet, melybõl szabadságharcunkban hõsök és dúsan áldozók nem támadtak volna: alig van népfaj, mely a zsidókat hûségben és munkásságban nemzeti háborúnk körül felülhaladná; a jogegyenlõség kimondás újjászületésünknek egyik szükséges következménye s midõn azt a mózesvallásúakra alkalmazzuk, az emberi és polgári kötelesség egyszerû teljesítésén túl, a hazafiúi érdemet jutalmazzuk meg.”
- Szemere Bertalan, Magyarország második felelõs kormányának miniszterelnöke, 1849. nyarán.
“A Magyarországban levõ izraelitáknak legnagyobb része érzelmeik és gonosz cselekvésmódjuk által az ottani forradalmat, mely az õ közremûködésük nélkül soha nem nyerhetett volna kiterjedést, elõmozdították.”
- Haynau táborszernagy a zsidók szerepérõl a szabadságharcban; erre hivatkozva vetett ki külön hadisarcot az elfoglalt magyar városok zsidó lakosaira.
“Fegyelmezettségben, személyes bátorság és szívós kitartásban, tehát minden katonai erényben, derekasan versenyeztek többi bajtársaikkal…”
- Görgey Artúr tábornok véleménye a zsidók részvételérõl
A kérdés apropóját az adja, hogy ádár hónap 14., lévén idén szökõév, ádár séni hónap 14. napja, vagyis a jövõ hét csütörtök estétõl (Budapesten: 18:21-tõl) egészen szombat bejöveteléig (Budapesten péntek 17:40) tartó idõszak purim, azaz a sorsvetés ünnepe. Az ünnep ismertetése az Interneten is elérhetõ. Van köztük ortodox (Israel Meir Lau, Chájim háLévi Donin), neológ (Raj Tamás) rabbi, reform aktivista (forrás: Bét Orim), valmamint híres hebraista tollából való. Ezért nem szaporítanám az ünnep leíróinak, elbeszélõinek számát. Ehelyett inkább arra törekednék, hogy a címben vázolt kérdést járjam körül. Szabad-e kulturált, mértékadó és mértéktartó zsidónak önfeledten ünnepelnie a purimot? A bejegyzés folytatódik! ››
Ma van Darwin-nap: épp 199 éve, 1809. február 12-én született Charles Darwin, az elegáns és nagyívû evolóciós elmélet apukája. “A fajok eredete” alapjaiban rengette meg a világot: nagy szavak ezek, de tény, hogy sem a tudományos, sem az egyházi élet nem maradt ugyanolyan utána.
Az közismert, hogy a kereszténység számára Darwin nagy tüske volt és nagy tüske is maradt, ami nem túl meglepõ, miután úgy tûnt, hogy Darwin elmélete eltörölte a határt az ember és az élõvilág többi része közt. Az ún. kreacionisták elõszeretettel tolják félre Darwint (”ez a Darwin azt mondja, hogy az õsapám majom volt, de õ maga majom”) és ezt korántsem csak marginális pozíciókból teszik.
De mit mondanak a zsidók, mit mondanak a zsidó vallási élet vezetõi Darwinról és a “fajok eredetérõl”?
Talán meglepõ, de a zsidó vallási élet fõ áramai már közel száz éve meglehetõsen “konfliktusmentesen” kezelik a darwini evolúciós elméletet és annak minden filozófiai, teológiai implikációját. Az amerikai modern ortodoxia fellegvárában például, a new yorki Yeshiva University-ben a kezdetek óta tanítanak modern biológiát és evolóciótant is. A teljes para-mentességét a legjobban talán az a 2006-os eset szimbolizálja, amikor az egyetem az Amerikai Természetrajzi Múzeumban rendezte meg az éves nagy adománygyûjtõ eseményét – dinoszaurusz csontvázak és õsember makettek társaságában!
Mind a Modern Ortodox, mind a Konzervatív, mind a Reform irányzatok konzisztenciát látnak az evolucionista elméletek és a zsidó Hagyományok között. Az ultra-ortodox irányzatok azonban elutasítóak: õk a teljes zsidóság kb. 10%-át képviselik.
Tavaly õsszel kicsit indignálódva, kicsit fejingatva vettem tudomásul, hogy egyik kedvenc szoftveremet, a zseniálisan addiktív Google Earth-öt már az amúgy (technológiailag) meglehetõsen low-end palesztinok is használják: házi barkcsálású rakétáik átlövéséhez.
Szerencsére nem kellett sokat várnom, hogy lelki világom, valamint fejem helyes mozgatási iránya helyreálljon: egy ausztrál mûvészcsoport most a Google Earth mûhold-felvételeit használta fel bibliai-ihletettségû képek elkészítésére. A kattintás után a szenzációs képek – ha kis segítség kell az azonosításhoz, hagyja az egérkurzort 1-2 másodpercig a képek felett.
Hosszú, egészen bokájáig érő, fekete ornátusban áll. Haját fejkötő alá rejti. A hetykeség legapróbb jele nélkül szegi hátra a fejét. Átható tekintettel néz. Baljában szürke, kopott könyvet szorongat. Így őrizték meg a fényképek az első olyan rabbi alakját, akinek a Teremtő két X-kromoszómát is adott, Y-t viszont egyet sem. A bejegyzés folytatódik! ››
Legújabb kommentek a JP-n: