A politikát, popkultúrát és a kánikula-ellenes frissítő tippeket kis történelmi visszatekintéssel szakítjuk meg, a második világháborús Finnországot vesszük kissé szemügyre, ekkor ugyanis a helyi zsidóság meglehetősen különös szerepet kapott, mindenféle történelmi okokból. Ez elsőre nagyon titokzatosan hangzik, pedig semmi extrém nincs benne, mindjárt meglátjuk.
Finnországban az antiszemitizmusnak nem voltak különösebben komoly hagyományai,
a XIX. század második fele előtt. Finnország 1809-ig a Svéd Királyság része volt, és a svédek a zsidók letelepedését csak néhány városban engedélyezték, ezek közül egyik sem volt finn területen. Ezután a terület önálló nagyhercegségként Oroszországhoz került, de a svéd játékszabályok fenntartásával, így a zsidók továbbra sem voltak kívánatosak (persze nem tudom, a zsidók maguk mennyire kívántak volna pont Finnországban letelepedni).
Az első zsidók az orosz hadsereg katonáiként érkeztel a század közepén. A katonai hatóságok 1858-tól engedélyezték a leszerelt zsidó katonák, később számára az “ideiglenes” finnországi tartózkodást – hozzátenném, az orosz és a szovjet történelem során előfordult néhányszor, hogy a zsidók számára “felajánlották”, illetve “lehetővé tették” a letelepedést a birodalom finoman fogalmazva kevéssé központi fontosságú részein. A letelepedés persze a finn esetben erős túlzás, ideiglenes, legfeljebb 6 hónapra és kijelölt városokra szóló, folyamatosan meghosszabbított és ellenőrzött engedélyekről volt szó, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a használtruha-biznisznél komolyabb üzletbe nem foghattak. A bejegyzés folytatódik! ››
