“Chabadnak basszusgitáros kell a Szigetre. Az illető hívja még ma Jiszráél nevű zenészt, ma kezdődnek a próbák: 0670xxxxxxx”

Ha Ön basszusgitáros és szeretne a Chábád “get down with the boogie” Lubaviccsal pengetni a Szigeten, akkor privát email-ben Psymon elárulja Jiszráel, a Zenész számát.

A Magyarországi Cionista Szövetség

címmel beszélgetést szervezett a Bálint Házba.

A résztvevők:
Szabó György fideszes képviselő (az első Hollán Ernő utcai tüntetés egyik szervezője),
Seres Attila, a http://www.zsidonegyed.com szájt gazdája (a tüntetés egy másik szervezője).
Tallián Miklós blogger (Hírszerző, Konzervatórium, Judapest.org)

Moderátor volt Gadó János szociológus (a Szombat szerkesztője)

Update! Tallián Miklós összefoglalója kattintás után.

Jó estét mindenkinek. Helyes szociológus lányok nem voltak (ellentétben a Hollán Ernő utcával), volt viszont egy tudósító a Magyar Hírlaptól, meg két megfigyelő, feltehetően Bombagyár-közelből.

Tehát. Van-e fasisztaveszély Magyarországon?

Gadó János szerint a cím valószínűleg eleve téves, de bízott benne, hogy ennek ellenére mozgósítja a hallgatóságot. Ez nem igazán sikerült, körülbelül 20-an lehettünk. Arra jutottunk, hogy a cím tényleg téves, a korporatív fasiszta olasz állam egészen sokáig nem törődött a zsidósággal. Azt is megbeszéltük, hogy egy ilyen cím sokakban már inkább a megcsömörlöttség érzetét kelti, mozgósító hatása elég csekély.

Nagyjából egyetértés volt abban is, hogy keményvonalas, bevallottan náci eszméket vallók nincsenek sokan, néhány száz – néhány ezer fő lehet. Ők azok, akikben az antiszemitizmus komplett rendszerré alakult, és tettlegesen is készek fellépni. A széles közönségben pedig több-kevesebb előítélet lakozik, de nem törvényszerű, hogy ez masszív antiszemita szisztémává keményedik.

Gadó felvetette, hogy egyetértünk-e azzal a baloldalon sokat hangoztatott nézettel, hogy most újrajátszódik a harmincas évek vége.

Seres Attila szerint hasonlóság inkább a huszas évekkel fedezhető fel. Seres szerint az hordozza a veszélyeket, hogy a magyar nemzetfelfogás etnikai, és nem politikai jellegű, és a magyar jobboldal nemzetfelfogása is ebbe az irányba mutat. Ez pedig magában hordja annak a veszélyét, hogy a kisebbségek elvesztik a politikai nemzethez tartozással járó jogokat. A megoldás pedig az volna, ha a nemzetfelfogás alapvetően politikai természetű volna, mert akkor a társadalmi szolidaritás megakadályozná a náci indíttatású cselekményeket.

Szabó György szerint ennek a veszélye nem áll fenn, ma Magyarországon a zsidóságnak nem kell attól tartania, hogy elvessze alapvető állampolgári jogait. Szerinte a zsidó nép és a magyar nép történelmi kapcsolatát kellene jobban tudatosítani. Nem szabad továbbá maradéktalanul elhinni a politikai okokból sokszorosra felnagyított veszélyről szóló híradásokat.

Én azt az álláspontot képviseltem és képviselem, hogy annak a veszélye, hogy a náci eszmék képviselői az államhatalomba bejussanak, és ott náci szellemű munkát végezzenek, nem áll fenn, viszont vannak konkrét veszélyes akciók. Ezek megakadályozására véleményem szerint már megvan a hatályos jogi keret (hiszen a Molotov-koktélok dobálása, a személyi adatok illegális publikálása ma is bűncselekmény), de a hatóságok igen nehézkesen élnek vele, mert nagyobb erejűnek hiszik a neonáci társaságot, mint amekkora valójában.

A hozzászólások között elhangzott, hogy az is hordozhat veszélyt, ha a társadalmak olyan átalakuláson mennek keresztül, ahol egy fix társadalmi helyzetből az egyén egy kompetitív környezetbe kerül, ahol a teljesítmény, és nem a születési előjogok dominálnak. Ilyekor a zsidóság bűnbakként mindig rendelkezésre áll.

Végül, tiltsunk-e bármit? Abban, hogy a tiltás kontraproduktív, mindenki egyetértett. Szalai Miklós szerint veszélyes is a tiltás: ha nincs, akkor aki tényleg horogkeresztet hurcol, attól könnyű távolságot tartani. Ellenben ha rá van kényszerítve, hogy besoroljon valami verbálisan enyhébb áramlatba, könnyen tud további híveket szerezni. Ennek ellenére Szalai hozzátette, ő emberségességből mégis tiltana, nem tenné ki a nácik áldozatait (vagy leszármazottaikat) újra a náci beszédnek.

***

Szerintem kb. ennyit érdemes elmondani róla, hogy a hozzászólásokban még azon ment a huzavona, hogy akkor most Orbán szerkeszti-e jobban a Nemzetet, mint Gyurcsány a Népszabót, az nem különösebben érdekes, meg az sem, hogy a külpol-rovatot szerintem semmiképp nem a székházakból irányítják (ahhoz ugyanis nem eléggé fontos).

Üdv mindenkinek
TM

Figyelem! Erősen szubjektív trianonozás következik!

Az illusztráció nem provokáció.

Ma sok olyan ember él Magyarországon – köztük sok magyar zsidó is -, akik “Trianon” hallattán szabályosan összerezzennek. Nagy-Magyarország említését vagy akár a Nagy-Magyarország matricákat az autókon ösztönösen implicit fenyegetésnek élik meg. A fenyegetettség zsigeri érzete mögött egy félelmi logika húzódik: aki nem utasítja vissza a “nagy-magyarországos” érzeteket és gondolatokat, az a revizionizmus, a nacionalizmus, az antiszemitizmus és egyéb “ordas eszmék” mimimum cinkos, de inkább tevékenyen vétkes támogatója. Némi empátiával érthető, sőt akár méltányolható is ez az álláspont (vagy inkább érzet), hiszen “Trianon” nyomán olyan politikai-társadalmi folyamatok zajlottak le Magyarországon, amelyek egyenesen 1944-ig vezettek. Soros György mamája mondta: “Ha a magyarok szájukra veszik Erdélyt, másnap viszik a zsidókat”.

A Holokauszt mellett ez a másik magyar történelmi esemény, amelyhez ezernyi hisztéria és tömény mennyiségű patológikus viselkedés társul.

Szeretnék emiatt is egy alternatív Trianon (avagy Nagy-Magyarország) értelmezést adni, amely esetleg maghaladhatja Soros György mamájának parázós narratíváját (with due respect to Mrs. Soros). Nem kiforrott gondolatokról van szó, ezek inkább érzetek:

Szerintem “Nagy-Magyarország” ma rengeteg magyar számára az “eltűnt nagyság” szimbóluma. Sokaknak tűnhet bizony úgy: ez az ország akkor volt utoljára sikeres. Ez a nemzet akkor lehetett utoljára igazán büszke. Akkor tudott igazán jelentős lenni. Akkor lehetett utoljára igazán optimista és bizakodó.

Ezzel a mai magyar zsidóság pontosan ugyanígy van (még ha ebbe nem is gondolunk bele). Sőt miazhogynagyon is: a magyar zsidóság is akkor tudott utoljára “nagy”, sikeres, büszke, jelentős, optimista és bizakodó lenni. A Nagy-Magyarországon.

Mindaz, amit ma “magyar zsidóságnak” nevezünk, majdnem kizárólag akkor – a Nagy-Magyarországon – keletkezett, akkor jött létre.

Nagy-Magyarországon vált a magyar zsidóság a magyar nemzet részévé. Akkor lett tehát a zsidó “magyar zsidó”.

Nagy-Magyarországon épült meg az összes ma is álló “nagy” zsinagóga. A teljesség igénye nélkül csak néhány: a budapesti Dohány utcai zsinagóga (1859), a budapesti Kazinczy utcai zsinagóga (1912-13), a budapesti Rumbach utcai zsinagóga (1869-1872), az esztergomi zsinagóga (1888), a győri zsinagóga (1870), a mádi zsinagóga (1795), a miskolci zsinagóga (1856-863), a kolozsvári zsinagóga (1886-1887) vagy a szabadkai zsinagóga.

Azóta sem épültek zsinagógáink, azóta is ezekre vagyunk büszkék (még ha üresek is a padsorok).

Nagy-Magyarországon épült az első modern zsidó felsőoktatási intézmény, az Országos Rabbiképző Intézet (1877-ben). Azóta is ez a régió egyetlen zsidó rabbiképző-egyeteme.

Nagy-Magyarországon az 1891-es népszámlálási adatok szerint 612 803 zsidó élt, a társadalom 3.5%-a. Százazrek éltek Kárpátalján, a Felvidéken és Erdélyben. Csak Erdélyben több mint 181.000 zsidó vált hirtelen “hontalanná” Trianon miatt. Kolozsváron, Nagyváradon, Temesváron, Máramarosszigeten, Nagykárolyban, Gyula-fehérváron, Déván, Hátszegen, Körösbökényben jelentős magyar zsidó közösségek éltek: ők mind magyar zsidók voltak, akiknek magyar volt az anyanyelvük, héberül alig, románul egyáltalán nem beszéltek. A trianoni szerződés és a közhatalom váltás nyomán 115 hitközség került román fennhatóság alá és szakított el közel kétszáz ezer magyar zsidót az anyaország közösségeitől. Ugyanez történt a Felvidéken és Kárpátalján is.

Nagy-Magyarországon élt és alkotott az a zsidóság, akikre ma is visszautalunk büszkén, akik minden értelemben a “benchmarkot” jelentik. A teljesség igénye nélkül: a “Trianon előtti Magyarországon” élt és alkotott Lőw Lipót (1811-1875) szegedi főrabbi, Teitelbaum Mózes sátoraljaújhelyi rabbi, Herzl Tivadar újságíró, a cionizmus alapítója, Ballagi Mór nyelvész, Rózsavölgyi Márk zenész, Vámbéry Ármin orientalista, Kiss József költő – a híres magyar zsidók listája ebben a korban sok ezer főt tett ki, hatásuk ma is meghatározó.

Nagy-Magyarország egy multikulturális, multietnicitású állam volt Trianon előtt. A magyar etnikum demográfiailag nem volt hegemón helyzetben: demográfiai-politikai-gazdasági többségének biztosításához szüksége volt a zsidóságra. A zsidók asszimilálódhattak és három-négy generációnak tűnhetett úgy: együtt tudnak sikeresek lenni. Az ő történetük és a magyarság története: egy. Trianonnal szűnt meg ez a multikulturális állam és helyébe hirtelen egy homogén etnicitású nemzetállam lépett. Itt már nem volt szükség a zsidókra, Trianonnal megszünt a zsidóság “stratégiai szerepe”. Sőt: stratégiai szövetségesből stratégiai bűnbakká vált a magyar zsidóság.

Senki nem szívott talán annyit Trianon miatt, mint mi: Trianon után megfordult a félszázados emancipációs trend és ez a folyamat végül 1944-hez vezetett.

Nagy-Magyarországról: beszélünk. Amikor zsidó kávéházakat és színházakat nyitunk a belső-Erzsébetvárosban: Nagy-Magyarországot élesztjük fel. Amikor közép-európai zsidó irodalmat csinálunk: Nagy-Magyarországot csinálunk. Amikor nem a félelmi logika vagy a kishitűség diktálja a gondolatainkat és cselekedeteinket: Nagy-Magyarország szellemét idézzük meg.

Semmiképp sem a revizionizmus szándékával, de azt lehet mondani, hogy Nagy-Magyarország nem veszett el. Nagy-Magyarország ugyanis leginkább egy mentális állapot, egy érzet: egy habitus. Re-konstruálhatjuk?

—

Utóirat: a zsidóknak valaha volt egy Szentélyük, amely Jeruzsálemben állt. Ez a jeruzsálemi Szentély – ahol a “Frigyláda” állt az eredeti mózesi kőtáblákkal – volt az ókori Izrael spirituális epicentruma, a zsidóság legfontosabb vallási és társadalmi központja. Itt végezték Áron főpap leszármazottai – a kohaniták – az áldozati szertartásokat, ide zarándokolt Izrael népe a nagyobb ünnepeken, hogy a jeles napokat együtt töltsék a kor egyik legcsodálatosabbnak tartott épületének közelében. Időszámításunk után 70-ben azonban a római Titus csapatai felgyújtották a Szentélyt, amely megsemmisült. 621 évvel később ezen a helyen építették fel a muzulmánok a Szikla-mecsetet, amely azóta is áll.

A zsidók azóta sem felejtik ezt az eseményt. Minden évben, Áv hónap kilencedik napján (Tisa b’Av) emlékezünk a Szentély elvesztésére, böjtölünk 25 órát. Felelevenítjük, hogy mit jelentett a zsidóság számára az, hogy volt egy ilyen spiritális központ és végiggonduljuk, hogy most mitől más a közösségi létünk.

Az emlékezés mellett azonban már rég (lassan 2000 éve) “túlléptünk” a fizikai Szentély kérdésén: a Szentély inkább metafórává, szimbólummá vált. A zsidóság ugyanis már régesrég új alapokra helyezte vallási és közösségi életét. A Szentélyben bemutatott áldozatokat az imádság helyettesítette, amelynek a gyülekezés háza – héberül bét hakneszet – adott otthont. A zsinagóga a szertartások hiányában a közösség életének legfontosabb helye, megszervezője lett. Az imák mellett a tanulás is jelentős szerepet kapott a zsinagógában, hogy az áldozat élményét a szellemi tudás pótolja. A 12. században élt nagyhatású tudós-rabbi, Majmonidész már le is írta: a zsidóság fizikai szintről (magasabb) metafizikai szintre lépett, amikor istennel való kapcsolatát ilyen új alapokra helyezte.

A zsidóság sikeresen transzformálta ezt a veszteségét. Tudnánk-e Trianon veszteségét is hasonlóképpen transz-formálni?

triaNON–paJESZ graffiti. Forrás: Kétfarkú kutya valóságteremtő központ

—
Email a szerzőnek: hello@judapest.org

A (kínzó) kérdésem: láttam, hogy sok magyar zsidó örömködött tegnap a bajnoki cím elnyerése felett (még vonatkozó Facebook profil-frissítéseket is spottingoltam), de vajon mi ma az MTK valódi zsidó vonatkozása? Még ma is van az MTK-nak ilyen irányú – zsé – társadalmi beágyazottsága?

Benneteket például mennyire foglalkoztat az MTK sorsa?

Régebben a foci azért tudott tömegeket vonzani a lelátókra Magyarországon is, mert a klubok különböző társadalmi csoportok reprezentánsai voltak, s a drukkereknek a meccsek lehetőséget teremtettek arra, hogy kollektív identitásukat átéljék. Ma szerintem ez már nem így van. Az ultrákon kívül a legtöbb embert inkább a játék úgynevezett “szépsége” izgatja, azok a technikai-fizikai-lélekjelenléti bravúrok, amiket sztárfutballisták produkálni tudnak.

Korábbi időkben a futballmérkőzések egyértelműen arról szóltak, hogy különféle társadalmi erőterek ellentétes csoportjai szimbolikus küzdelmeket vívnak. A futballklubok nagy része ma viszont a globális piac termékei, regionalitástól-származástól-identitástól függetlenül adják-veszik a játékosokat és a drukker-tábor is teljesen globális. Régen a fociklubok – így a “Magyar Testgyakorlók Köre” is – jórészt zárt, exkluzív klubok voltak, tagságuk (a tulajdonosok, a támogatók, a játékosok, a szurkolók) pedig homogén volt: ugyanabból a társadalmi miliőből került ki mindenki. Így lett 120 évvel ezelőtt “zsidó” az MTK: a klub társadalmi beágyazottságát egyértelműen azonosítani lehetett, így könnyen tudott markáns társadalmi jelentéstartalmakat is hordozni. Az MTK azonban már száz évvel ezelőtt sem csupán zsidókból állt, ma pedig szerintem alig van szerves kapcsolat társadalmilag a magyar zsidóság és az MTK között. És mégis: ha győz az MTK, rengeteg magyar zsidó éli meg úgy még 2008-ban is, hogy ezzel valamiképpen az ő zsidó identitása is triumfált.

Hát hogy van ez? Focista zsidók, szevasztok!

–
Kapcsolódó linkek:
MTK – Wikipédia
MTK Hungária – hivatalos honlap
Pilpul.net: Futball – az identitástól a mosóporig
Pilpul.net: Rajta magyarok! Előre Izrael!
Pilpul.net: A jóm kippuri futballcsata

Furcsa hely ez a Lengyelország – mondtam nekik lesajnálóan – szinte nem is maradtak zsidók, mégis rengeteg az antiszemita – pufogtattam a közhelyet – Magyarországon ilyesmiről még sosem hallottam.

Pár évvel később az egyik egyetemi évfolyamtársnőm tudta meg váratlanul magáról, hogy zsidó. Bejelentkezett egy régen látott amerikai rokon családlátogatásra, és a szülők a kellemetlenségek megelőzése érdekében elérkezettnek látták az időt arra, hogy közöljék lányukkal, nem csak a nagybácsi zsé, hanem ő is. Az évfolyamtársnőm egyébként kifejezetten örült a hírnek, azt mondta, hogy mindig is érdekelte a zsidóság, és most úgy érzi, választ kapott végre, miért.

Nemrégiben egy 45 éves, jobbos, light antiszemita ismerősömmel (nem ismerősöm ismerősével!) közölte az anyja, hogy ő bizony zsidó. Ez az ismerősöm nem örül. Egyelőre nem tud mit kezdeni az információval, próbálja zárványként elrejteni tudtának hátsó zugaiban.

A napokban az alábbi levelet kapta a JP:

Hello!

Csak ötlet, de én személy szerint nagyon örülnék a miért _nem_ kell félni a zsidóktól típusú írásoknak. Arra gondolok, hogy sokan vagyunk úgy, hogy semmi fogalmunk nincs a zsidóságról, vagy ha van, az inkább vallási (közismert), vagy történelmi (közismert) dolgok, de személes tapasztalat kevés.
A körülöttem élők úgy látom úgy vannak ezzel, hogy a zsidóság valamiféle misztikus és félelmetes “dolog” és 2 dolgot tudnak: 1. holokauszt (valamilyen szinten). 2. antiszemita baromságok.
Semmi középút.

Az én férjem, mint kiderült zsidó származású, de figyi, hogyan derült ki:
Az apukája és az anyukája egy faluból származnak.
30 év házasság után elváltak.
Ekkor az apuka “megsúgta” nekem, “hogyám” az ő csalfa felesége zsidó
ááám (:S), mindenki tudja a faluban. (??)
Utánanéztünk és tényleg. (De ez annyira tipikus, hogy mint negatívum derült ki. :((((((((((((( )

Namost.
Hogyan viszonyuljon az ember ehhez, hiszen semmi infonk nincs róla, a
férjem még azt sem tudja, hogy egyáltalán mit kezdjen ezzel.
Olvassuk a JP-t és sok-sok info nagyon hasznos, de please méééég….
hadd ismerjük meg (és nemcsak mi).
Gondolom elég kusza lettem, de remélem, valamit ki lehet hámozni ebből.
Köszi!”

Képzeljük el, hogy kiderül valami, amit eddig eltitkolt előlünk a családunk. Hogy örökbefogadtak. Hogy él egy testvérünk Badacsonytomajon. Egyéne válogatja, de nem lehet könnyű megküzdeni sem az új tudással, sem az eddigi hazugság tényével.

Mivel ovisként úgy voltunk értesülve, hogy a kovbojok ügyesebbek és okosabbak, senki sem akart indián lenni. Legjobb indián a halott indián. De mi van, ha egyszercsak kiderül, hogy indiánok vagyunk?

Szerintem nem dől össze a világ, olvashatunk Coopert, kipróbálhatjuk a bakonyi indiántábort, megismerkedhetünk a történelemmel, a hagyományokkal.

JP pszichodráma és ötletbörze:

1. Mikor és hogyan tudtad meg, hogy zsidó vagy?

2. Ha valaki azzal fordulna hozzád, hogy derült égből zsidóvá vált, és nem igazán tudja, hogy mi ez az egész, mit mondanál neki, milyen olvasnivalót ajánlanál, mit mutatnál meg, kit mutatnál be neki?

Tudom, hogy vannak, akik számára az utóbbiak életbevágóan fontos kérdések. A közismert zsidó (ellenség)kép valóságtól messze álló kliséje helyett új, valódi tartalommal kell megtölteniük immár saját zsidóságukat.

Üdvözlöm őket a törzsben.

Uff.

–
Kapcsolódó bejegyzések a JP-n:
Zsidó-e vagy?
Hogyan ünneplik a zsidók a Karácsonyt?
Hibridek vagyunk

Szokásos ellenőrző körömet futottam: aktuális judapest poszt, kurinfó, bombagyár. Kinek, mi a szórakozása.

A bombagyár már csak immel-ámmal, unom a hülyeségét.

A kinfó viszont azért is érdekes – amikor éppen nem vagyok címszereplőjük -, mert lopnak_csalnak_hazudnak ugyan, de a szokásos “kurucinfolized” (értsd: www.pornolize.com) módon lenyúlt cikkeik néha jó témákhoz vezetnek vissza. Most se volt másképp: a múlt-kor történelmi portálról aláztak be egy cikket, ami egy qérdekes projektre hívja fel a figyelmet. Ez egyébként megérne egy nagy-nagy posztot, bár lehet, hogy csak én vagyok alulművelt középkori nagyzsinagógák témájában, de fogalmam sem volt, hogy a szír-zsidó imaházon kívül egy ilyen komoly templom is volt/van (lesz?) a Várban.

Szóval múlt-kor beüt, és a legolvasottabbak között ott a manna: “Népszerűek voltak Izraelben a perverz náci képregények.”

“A téma a legtöbb néző számára teljesen ismeretlen: Adolf Eichmann tárgyalása során kerültek az izraeli könyvesboltokba azok a koncentrációs táborokról elnevezett “stalag” nevű könyvecskék, amelyekben a kor grafikai színvonalának megfelelően kikapós SS katonanők inzultálták és zaklatták szexuálisan a brit és amerikai foglyokat.

A könyvek a korban igazi bestsellerek voltak, már csak címük alapján is: az egyik leghíresebb például a “Schultz ezredes magánkurvája voltam” címet kapta, és a borítón is hiányos, dominaöltözetű, dús idomokkal ellátott katonanők álltak. (…) Bár a műveket eredeti náci alkotásokként és amerikai szerzők fordításaként tüntették fel, azokat a valóságban Izraelben írták.”

Két dolog miatt dobtam ezt fel.

Ad 1: Ha valaki a cikkben említett filmet megszerzi, az pontot ér.

Ad2. A cikk konklúziója: “Sokak szerint a könyvek elkészítésének terápiás okai voltak: az izraeli társadalomban ugyanis igencsak élő volt a holokauszt emléke, és a hasonló könyvek lehetővé tették az emlékezés más formáinak megjelenését és a felejtést is.”

Akkor lehet, hogy Holokauszt Emlékközpont koncepciója lyukra futott? Vagy éppen ott a gond, hogy nem futott elég lyukra?

Hmmmm?

Függöny.

A JP-n is hasonló trendek vannak, mi sem büszkélkedhetünk sokkal jobb arányokkal. Egy átlagos hónapban ugyanis kb. 20.000-25.000 júzer (unique user) látogat a JP-re; kb. 2000-3000 komment érkezik a bejegyzésekre; e kommentek legalább fele a legaktívabb 60-70 kommentelőtől érkezik; a bejegyzéseket 4-6 szerző írja; a bejegyzések kb. 70%-át én egyedül írom.

Ezzel együtt a hatás nem kicsi, az elmúlt 6 hónapban már több offline implikációja is volt az itt történõ eseményeknek (szociológusul: diskurzusoknak). A 90-9-1 tanulságokon azért még gondolkodom, sõt holnapra egy cikket is írok belõle a hipeRV nevű újmédiás éves kiadványba, ami a Media Hungary-n fog megjelenni.

Nektek mi a véleményetek? Mik a tapasztalataitok? Kukkolók, szevasztok!

Álláspontunk, röviden:

1. Tomcat egy álságos, számítóan hazug, ugyanakkor szánalmasan átlátszó interpretációt használ ürügyként izmozásához: szerinte „Petra” – és most már õ is – azért távozott jegy nélkül a Broadway jegyirodából, mert az egy „zsidó bolt” ahol „nem szolgálják ki a magyarokat” és õ polgárjogi harcosként tiltakozik ez ellen. (Az ügy értelmezési kereteirõl már írtunk itt: http://www.judapest.org/ego/#comment-25380)

2. Tomcat hétfõn nagy nyilvánosság elõtt beégette magát. Nyilvánvalóvá vált, hogy provokációján nem csak a külvilág, de olvasóinak túlnyomó többsége is átlát.

3. Most frusztráltan újragurít, de belátván, hogy hívei száma minimális, kénytelen új szereplõket behülyíteni kisded játékaihoz. Az egykori vicces provokátorból így marad csupán egy rossz vicc: a hazai szélsõjobb wannabe fõ-fõ-fõparancsnoka. Aki bedõlt neki, álljon szorosan mögé!

Ha a felsorolt szereplõk – Jobbik Magyarországért Mozgalom, Magyar Gárda, Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, Nemzeti Gárda, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Hunnia Mozgalom, Magyar ünvédelmi Mozgalom, Lelkiismeret ‘88, Szent Korona Rádió, Kuruc.info – belemennek a játékba, elfogadják Tomcat vezéri szerepét, annak több következménye van:

- üsszenõ, ami összetartozik. A résztvevõk nem pozõrködhetnek tovább az „én náci? jajdehogy” kétszínûségével.

- Nyilvánvalóvá válik a teljes magyar szélsõjobb mozgósító ereje. Baloldalon ezt szokás fölé-, jobboldalon pedig alulbecsülni. Mindkettõ hiba. Pénteken tehát kis kényszerszünet után megtarthatjuk Magyarország soron következõ náciszámlálását.

- Ennek járulékos következményeként végre elválhat a szar a májtól. Ebben külön segítséget jelenthet a beígért „számos közéleti személyiség”.

A kérdés továbbra is az, amire hétfõn elkezdett formálódni valami értelmes válasz végre: mi lesz a szélsõjobbon kívüli Magyarországgal? Tudunk-e, tudnak-e a közgondolkodásra érdemben befolyással bíró szereplõk látványosan elutasítani valamit, ami látványosan elutasítandó.

A maszkabálnak vége.

A JP álláspontja végül, menni/nem menni ügyben:

A kocka el van vetve. Sokan ki fognak menni tiltakozni a nácik ellen: mi is ott leszünk, mert azt azért nem hagyjuk, hogy leszalámizzanak minket. Flódniból nem lesz szalámi! Tiltakozni fogunk az ellen, hogy nyiltan fajgyûlölõ csoportok másokat származásuk, vallásuk miatt megalázzanak, megfélemlítsenek. Ezen a hétfõn már több százan megmutattuk, hogy eddig és ne tovább. Tomcat és társai csúnyán megbuktak, ám most pótvizsgát kérnek. Legyen! Itt is meg fognak bukni: de nem csak emberségbõl, hanem minden fronton. Ez nem a jegyrõl szól.

Kedves Bombagyár olvasók! Ne üljetek fel ennek a provokátornak, meg fog szivatni benneteket – csak a pólóüzlete érdekli és a szereplés, ezért csinálja az összes balhéját. Pár éve még Izrael-fan volt és elég “érdekes” nézeteket vallott pl. 1956-ról. Ennyit errõl. Gondolkodjatok srácok: úgy akartok tiltakozni a “nyilas” jelzõ ellen, hogy igazi nyilasokkal karöltve harcoltok az emberi jogainkért? Na neee.

Gyertek április 11-én, pénteken 16 órára a XIII. ker. Katona József és Hollán Ernõ utca sarkára (megközelítés a Wallenberg utca felõl), hogy együtt utasítsuk el az igazi droidokat! Ez egy néma, békés ellentüntetés lesz. Bármifajta agresszív esemény elhárítása a rendõrség feladata. Ilyen esetén ne is maradjatok a helyszínen. A civileknek nem erõszakkal kell megakadályozni a szélsõség terjedését, hanem csendes és erõs jelenléttel.

A filmek egyszerre akarnak sokkírozni és mai kontextust nyújtani a zömében tizenéves nézõknek. Az üzenet: a Holokauszt olyan emberekkel történt, mint te vagy én.

A másik oktatási “innováció” egy holland képregény, “Az Igazság nyomában”. A képregényt az amszterdami Anna Frank Ház és a Zsidó Múzeum készítette másfél év elõkészítés, mindenféle konzultációk és széleskörû szakmai összefogás után, és idén tavasztól Magyarországon is kipróbálják az iskolai oktatásban. Maga a képregény mûfaj és a téma persze nem most találkozik elõször: híres lett Art Spiegelman Pulitzer-dí­jas Mausa (ld. JP bejegyzés) és tavalyelõtt egy magyar származású zsidó comic stripper, Miriam Katin saját vészkorszakbeli képregény-feldolgozása kritikai nagydí­jas lett Franciaországban (JP bejegyzés, Nextbook podcast itt).

“Az Igazság nyomában” egy családi nyomozás története, melynek központi figurája Eszter. Eszter szüleit Auschwitzban gyilkolták meg, õ egy tanyán bujkált másokkal együtt. Eszter idõskorában újra felkeresi a helyet, és elhatározza, kinyomozza, mi lett a töbiekkel. Elkíséri unokája, Daniel, aki folyton kérdezõsködik, és interneten rátalál Bobra, az auschwitzi túlélõre. Eszter barátnõje, Helena pedig rábukkan arra a fotóalbumra, amely az egyedüli emlék Eszter szüleirõl. A történelmi részletek is teljesen valósághûek: Hitlert és a többi történelmi figurát, az öltözeteket, a környezetet fényképek alapján rajzolta meg az illusztrátor, Eric Heuvel, aki egy korábbi képregényben már feldolgozta a II. világháború témáját. Heuvel felelõssége nagy: sok gyereknek nyilván ez jelenti az elsõ vizuális beonymást a korról.

A képregény Hollandiában nagy siker, ahol ezer diák osztályozta le a mûvet egy 10-es skálán, és az átlag 8.5 pont lett.

Kérdések: a “könnyed” comic mûfaj és a súlyos történelmi-társadalmi kérdések vajon Magyarországon is összeegyeztethetõek lesznek? Lehet-e, szabad-e edutainment-et csinálni a Holokauszt oktatásából? Lehet-e, szabad-e univerzális etikai-morális dilemmákra fókuszálni a Holokauszt történetét, miközben a konkrét felelõsségek feledésbe vesznek?