Archive for the 'blog' Category

JP: Over&Out

Ez a JP utolsó bejegyzése (1520. poszt).

2004 decembere óta csináltuk ezt a blogot, most viszont ideje végleg lezárni és továbblépni. Shalom motherfuckers.

Okok is vannak, többféle, röviden megosztom ezeket.

A bejegyzés folytatódik! ››

Üveges szemmel bámulom a szíenent…

Szegény Dolfi. Ha ő ezt tudta volna, akkor nem a V2 be invesztál, meg az U-boatokba. Nem Werhner von Braunba hanem csak Leni Riefenstahlba. Meg a filmhiradóba.

A bejegyzés folytatódik! ››

Borzasztó életforma… lett volna, ha nem röhögtünk volna annyit.

Ott tartottunk, hogy nagymama felnőtt. “Telt múlt az idő. Lassan kezdett elegem lenni Anyukából. Férjhez akartam menni. Kereskedelmi iskolába jártam, utána volt három év gyakorlat, az alatt nem kaptam fizetést – drogista gyakornok voltam. Aztán segéd lettem az Ács drogériában a Váci úton egy évig. Az Ács felesége nagyon utált engem, féltékeny volt, pedig ez az Ács egy elég öreg ember volt, és igazán a feleségének semmi oka nem volt erre. Egyszer Puk kölnit csempészett a ridikülömbe, mintha loptam volna. Na akkor elegem lett, otthagytam. Akkoriban már nem nagyon lehetett zsidónak elhelyezkedni. Anyuka üzlete akkor még megvolt, ott dolgoztam. Utáltam. Drogéria után krumplit mérni… A bejegyzés folytatódik! ››

Metál vs. Karácsony

Végy egy zsidó és katolikus szülőktól származó, egyébként meglehetősen khm, karakteres arcú metálzenészt, aki egyébiránt példás családapa, de esténként brutálisan kifestve, vicces parókában szokott metált hörögni, ez a munkája:

Majd eresszük össze mindezt azzal a karácsonyi dallal, amire az előző szám meglehetősen hasonlít (nem véletlenül):

Remélem, mindenkinek boldogan telik a Hanuka éspervagy a Karácsony, akit meg egyik sem érint, az örüljön a hosszú hétvégének, lazítson, és ne fejtse ki, hogy másnak mit kellene és mit nem kellene megünnepelni.

Paidea ösztöndíjak

A Paideia, az Európai Zsidó Tanulmányok Intézete Svédországban pályázatot hirdet a 2009-2010-es tanévre, zsidó tanulmányok terén elérhető ösztöndíjakra.

A Paideia az európai zsidó kultúra újjászületése mellett elkötelezett felsőfokú zsidó tanintézet. Zsidó tanulmányainak középpontjában a hagyományos szövegek megismerése áll.

Az egyéves ösztöndíj egyedülálló lehetőséget kínál az alábbi területeken:

A hagyományos zsidó szövegek és kultúra tanulmányozása a gyönyörű Stockholm városában;
Héber ulpán és izraeli tanulmányút;
Világszínvonalú szakirányú kutatás;
Kapcsolatépítési lehetőség egy nemzetközi és pluralista európai környezetben;
Szövegtanulás a hagyományos Hevruta (párban tanulás) módszerével.

A jelentkezőktől a következőket várják:

Elkötelezettség az európai zsidó kultúra újjászületése iránt;
Intellektuális érdeklődés, nyitottság és dokumentálható egyetemi gyakorlat;
Jó kapcsolatteremtő és vezetői képesség.

A zsidó szövegek tanulmányozása terén előzetes gyakorlat nem szükséges.

További információk: info@paideia-eu.org (e-mail), illetve www.paideia-eu.org (honlap).

Jelentkezési határidő: 2009. január 15.

De Zsuzsikám, érdekel ez bárkit? Mármint a zsidószerű ifjakon kívül…

Feltettem a kérdést a nagymamámnak, mint az utolsó női zsidó felmenőmnek, hogy mégis hol tűnt el a vallás a család életéből. Innentől kezdve hétvégéken keresztül beszélgettünk. Viszonylag az elején kiderült, hogy valahol a dédanyámnál múlt el a zsidóság… De azért csak hallgattam tovább, és le is írtam, mert bár nagy részét hallottam ennek, de így egyben volt az igazi. Szóval megosztom (megosztjuk) veletek ezt a mesét, mert ez is része az én történetemnek.

A bejegyzés folytatódik! ››

Önmegvalósítás

A vidám dolgok a Diaszpórában történnek. És semmi sem vidámabb, mint Joanna Angel története. Joanna New Jersey-ben nőtt fel (Bon Jovi country) egy rendes középosztálybeli zsidó családban, a Rutgers-en szerzett diplomát, aztán elhelyezkedett junior marketingesnek a Procter&Gamble-nél.

Na még egyszer: Joanna New Jersey-ben nőtt fel (Bon Jovi country) egy rendes középosztálybeli zsidó családban, a Rutgers-en szerzett diplomát, aztán saját pornóbirodalmat alapított Burning Angel néven. A siker akkora, hogy a JP már tavaly is írt egy rövid posztot Angelről, pedig akkor még nem is jelölték 14 kategóriában az “AVN Adult Movie Awards“-on.


Hasonlít Sarah Silverman-re, viszont 34C a bra-mérete.
Legjobb bagelrecept viszont Fűszeres Eszter könyvében van.

Joanna Angel, aki a Heeb Magazine nyolcadik címlapját is megjárta már, így vall a sikerről:

“I am so proud of the wide variety of awards we were nominated for (2009 AVN Awards in Las Vegas in January). Everything from “best online marketing campaign” to “best solo sex scene,” it really shows that we have excelled in so many different aspects. I mean really… Only a talented woman like myself can market and masturbate at the same time!”

Könnyű és gyors tanulságként a Coen-testvérek legutóbbi remekművének zárósorait tudom idézni:

- So what have we learned, Palmer?
- I don’t know, Sir.
- I don’t fucking know, either.

Sávua tov JP!

(Itt olvastam: Jewssip.)

Gombaragu hremzlitakaró alatt


Ha már elkezdtük a hanukai készülődést, legyen egy pár recept is! Hanuka 8 napos ünnep , ami nyolc nap vendégeskedést jelent, vagy hozzánk jönnek, vagy mi megyünk. Ráadásul nekem évek óta mindig hamarabb kezdődik az ünnepre való készülődés, mert mindig van valaki, akinek fánkot, vagy hremzlit kell sütni előre.
Az első adag fánkot tegnap délután sütöttem, amivel én el is lennék egy évig, de még jó párszor meg kell majd sütnöm december végéig, abban biztos vagyok.
Ezért aztán mindig próbálok valamit egy kicsit másképp csinálni, nehogy belefulladjunk az olajba. Ilyenkor ugyanis olajban sült ételeket készítünk, emlékezve az olaj csodájára, és sok tejterméket is fogyasztunk Juditra gondolva. A fánkot nem tudom megúszni, azt olajban kell sütni, nincs mese! A hremzlinél már nem ennyire egyértelmű a helyzet, hiszen megoldható bő olaj nélkül is. Így született a muffin formába töltött, a lepényformában egyben sütött, a gofrisütőben lepényként megsütött változat is. Vagy itt van ez a recept, ami egy komplett főétkezés, az alján forró tejszínes ragu, a tetején ropogós “köret”.
Hozzávalók a raguhoz:
olívaolaj
2 nagy fej hagyma
50 dkg gomba
3 dl tejszín
1 kis üveg fekete olajbogyó
1 ek liszt
só, bors, szerecsendió
1 csokor petrezselyem A bejegyzés folytatódik! ››

Jön, jön: Hanukarácsony!

chrismukkah

17 nap és itt van megint, napról-napra idén is feltartóztatathatatlanul közeledik a Hanukarácsony. Hanuka és Karácsony idén majdnem teljesen egybeesik: december 21-n köszönt be a Hanukai angyalka; Karácsony első estéje úgy tűnik idén is december 24-re esik.

De elég a dátumokból, nézzük, hogyan díszithetjük fel otthonunkat e jeles eseményre, milyen speciális hozzávalókat használhatunk a lakásunkban, aggathatunk magunkra, küldhetjük szeretteinknek; egyáltalán mit rejt számunkra a világháló? A bejegyzés folytatódik! ››

Áchénú – Testvéreink

Több izraelit és vallásos zsidót tartanak fogva Mumbaiban iszlám terroristák.
Mit tehetünk, amikor már nem tehetünk semmit?
Imádkozhatunk.

Valaki hisz az imák erejében, valaki nem. A tudományos kutatások megoszlanak a hatásukról. Én azok közé tartozom, akik hisznek az erejükben. Ezt az éneket szoktam énekelni, ha túszok kiszabadításáért fohászkodom:

אחינו כל בית ישראל
הנתונים בצרה בצרה ובשביה
העומדים בין בים בין ביבשה
המקום ירחם ירחם עליהם
ויוציאם מצרה לרוחה ומאפלה לאורה
ומשעבוד לגאולה השתא בעגלא ובזמן קריב

Áchénú kol bét Jiszráél
Hán’tuním bácárá uvásivjá
Háomdím bén bájám uvén bájábásá
HáMákom j’ráchém áléhem
V’jociém micárá l’ráchává uméáfélá l’orá
Umisiábud l’g’ulá hástá báágálá uvizmán kárív.

Testvéreinken, Izrael egész házán, aki bajban és fogságban vannak,
tengeren, szárazföldön, könyörüljen meg az Örökkévaló,
és mentse ki őket a szorultságból tágasságba, sötétből világosságra, elnyomatásból megváltásra,
ebben az évben, hamarosan, mielőbb!

Ezt minden hétköznapi Tóraolvasás után szokás mondani hagyományos közösségekben. Fel is turbózhatjuk egy kis beatbox –szal:

A szerző rabbinak tanul Londonban.

Maceszmetál

Régen volt metálposzt a JP-n, Zsófinak köszönhetően viszont ma behozhatjuk az elmaradást. A metálról mondta, azt hiszem Ian Scott (Anthrax): “Elvis Presley felszabadította a testet, Bob Dylan a szellemet, a metál pedig… az összes többit.” Három zsidó egyébként.

A rocker antropológus Sam Dunn 2008-as metálfilmje a Global Metal azt vizsgálta, hogy ez az angolszász gyökerű műfaj hogyan hatott helyi kultúrákra és szubkultúrákra Ázsiban, Dél- Amerikában és a Közel-Keleten. Izraelbe is eljutott:

Hogy van héberül az, hogy bang that head that doesn’t bang?!

APACuka Brunch 08.11.16.


Ismét nagyon jókat ehetett a brunch-on az, aki időben érkezett. Sajnos egyáltalán nem tudtam eleget fotózni, úgyhogy csak az ételek feléről van képem. Kérem, aki ráismer a sajátjára, az kommentelje be a receptet. Én mazsolás lencsével készültem, receptje nemsokára felkerül a Fűszeres blogra.
Köszönöm mindenkinek aki eljött, külön azoknak, akik hoztak magukkal egy tál lencsét ételt, és azoknak is, akik vásároltak a könyvünkből. (Akik pedig ételt is hoztak, és még a könyvből is vásároltak is, ők a mi igazi kedvenceink :-)
A bejegyzés folytatódik! ››

Klári néni és a Depressziós Ebéd

Minden bölcsességemet belesűrítve azt mondom most nektek: addig vegyétek és egyétek a Fűszer&Lélek finomságait, amig még van miből! ;] Ha ugyanis tényleg beüt a recesszió, sőt a gazdasági depresszió, akkor lehet, hogy csak a 91 éves Klári néni konyhája marad:

Egyébként zseniális ötlet ilyen videókat készíteni öregekkel, én is átmegyek nagyszüleimhez a hétvégén és videóinterjút készítek nagyapámmal! Horn Gyula autogram van a nyugdíjas-igazolványában! ;]

Kongresszus

Figyelmetekbe ajánljuk a Szombat magazin legújabb cikkét a Mazsihisz által összehívott Magyar Zsidó Kongreszus kapcsán. Itt a JP 2zsidó-3vélemény álláspontja is kifejtődik.

Holnap (szerda) este 19h-tól a Szombat online fórumában Radvánszki Gábor (Szim Salom) és Radnóti Zoltán rabbi is válaszol az olvasók kérdéseire (moderátor: Gadó János)

Radikális? Progresszív? Szélsőséges?

Ki a zsidó, ha radikális? progresszív? szélsőséges? címmel kaptam felkérést ma a Sirálytól egy beszélgetésen való részvételre, amit miazhogynagyonis alapon elvállaltam. Érdekes dolog ez a zsidó radikál-progesszív-szélsőséges ügy. A zsidóság szerintem egyrészről a lehető legkonzervatívabb hagyomány: nem véletlen, hogy a Hebrew Calandar Firefox pluginem 5769-et mutat a böngészőm jobb alsó sarkában. Konzerváltuk a Tórát és a hagyományokat több ezer éven keresztül. Másrészről nem bírunk magunkkal Ábráhám óta, aki az első zsidóként máris igen radikális arc volt: egy bálványimádó, politeista korban szakított a zeitgeist-al és szövetséget kötött az Egyetlennel. Abraham unokája, Jákob pedig annyira radikális arc volt, hogy még egy Angyallal (!) is leállt birkózni: keményen csellendzselte a status quo-t. Sikerrel: ő lett Izrael (”Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél”). Aztán radikálisok voltak a próféták, Mózes, Mirjam, Izsák, Sámuel, Ezékiel és Jób is. Aztán Jézus. Utána egy szélsőséges korban – a Jeruzsálemi Szentély pusztulás után – radikálisan tudtak újítani az első talmudisták, Jehuda Hanászi vagy Akiba ben József is. Aztán jött a hászidizmus, a hászkálá, a Bál Sém Tov és Mózes Mendelsohn, Spinóza és Buber. A 19. században a régi világ (Ancien Régime) legnagyobb felforgatói is zsidók voltak: Marx materiális, Freud spirituális téren bontotta a kerítéseket.

Most az lesz a feladat (majd a Sirályban, december végén), hogy tisztázzuk: mit jelentenek ezek a fogalmak (radikális, progresszív, szélsőséges), zsidó viszonylatban? Válaszhtató egy példa (egy személy), amihez kritériumokat is adott Sturovics Andi:
1. Magát zsidónak tartsa
2. A közvélemény is tartsa annak
3. Valamilyen radikális/szélsőséges/progresszív – ez majd kiderül melyik is igazán- dolgot ír(t), mond(ott) csinál(t), amely lényeges változással járt filozófiában, vallás(gyakorlat)ban, zenében, művészetben.

Én már tudom is: Milton Friedmant fogom választani.

2008. december 27, Sirály (Király utca 50.)