A „zsidónegyed” kelet-európai értelmezésben általában azt a skanzent jelöli, amelyben az egyszeri turista megszemlélheti, hogy honnét tűntették el végérvényesen a zsidókat. Múzeummá alakított zsinagógák, zsé-folklóros éttermek és szuvenír boltok előtt fotózhatják egymást a papírkipás látogatók. Tevje, a tejesember, szegény Anne Frank, tenderli.
Budapest ennél lényegesen izgalmasabbat, élőt tudna mutatni ezen a téren, egyszerűen azért, mert van annyi zsidó polgára, hogy azok erre fogékony alcsoportja életerős közösségé váljon. Egyre több „zsidó hely” van. Kulturális és szakrális terek, könyvesboltok, cukrászdák, iskolák és romkocsmák. De olyan városrész, ahol tervezetten, tömbszerűen létre lehetne hozni egy mai, jó hangulatú, nyitott szellemiségű, nagyvárosi, egyszerre zsidó-, diák- és művésznegyedet - nincs. Pedig igény lenne rá, és turisztikailag is érne annyit, mint Prága és Krakkó zsidónegyede együtt. Ehhez azonban városvezetési akarat és politikai támogatás kellene.
Ami szintén nincs. Helyette az MSZP és a Fidesz közös erővel számolja fel azt is, ami van. Amikor nem szimbolikus ügyekről, hanem korrupcióról aka pártfinanszírozásról és magánérdekekről van szó, akkor az antagonisztikus ellentétek helyét hirtelen a hatékony kooperáció veszi át.
Barack Obama párton belüli riválisa, Hillary Clinton szombaton hivatalosan is bejelenti majd visszalépését, egyben kampányt kezd Obama mellett. Az idáig vezető parádés utat az Index összefoglalója meséli el jól.
Change You Can Believe In
A Demokrata Párton belüli külpol-leosztás tegnapig - azaz a jelöltség elnyeréséig - az volt, hogy Obama támadta Clintont, amiért az támogatta az Iráni Forradalmi Gárdát terrorista szervezetnek bélyegző határozatot. Obama korábban arról is többször beszélt, hogy már első elnöki évében találkozna az iráni elnökkel, feltételek nélkül, és szolidaritását fejezte ki a palesztinok úgynevezett ügye iránt is.
Most viszont 12 órával azután, hogy a megfelelő delegátusszám elérésével bebiztosította jelöltségét, az AIPAC zsidó lobbiszervezet előző napi tanácskozásán Obama keményvonalas Izrael-baráttá változott. Barack 30 milliárd dollár katonai segélyt helyezett kilátásba Izraelnek, kijelentette, hogy az Iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz alakulatát “jogosan minősítették terrorista szervezetnek”. A palesztinok kapcsán a “szélsőségesség hamis prófétái” (”false prophets of extremism”) és a “korrupt” kifejezéseket használta. Irán kapcsán leszögezte: mindig a lehetőségek között fogja tartani a katonai akciót, hogy megvédje Amerika biztonságát és szövetségesét, Izraelt. Mint mondta, mindent meg fog tenni azért, hogy eltántorítsa Teheránt az atomfegyver megszerzésétől (Izraelben nyomban vették is az adást).
Obama annyira elragadtatta magát a tapsözönben (összesen 13 alkalommal felállva tapsolták meg, kétszer annyiszor, mint az utána következő Hillary Clintont), hogy még Bush-t is lekörözte Izrael-pártiságban. Jeruzsálemről mint Izrael “osztatlan fővárosról” beszélt (”Jerusalem will remain the capital of Israel, and it must remain undivided.”). Ezzel azonnal kiváltotta a Palesztin Hatóság elutasítását és a palesztinok haragját - ma már pontosított is egy nyialtkozatban (miszerint Jeruzsálem tárgyalási téma lehet a jövőben). Bush amúgy éppen most közölte, felfüggeszti az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését - bár ez nem nagy hír, mert ezzel a lépéssel lassan négy évtizede taktikázgatnak Amerikában.
Obama tehát mindent megtesz, hogy megnyerje az amerikai zsidók támogatását. Ez a csoport, - amely a Demokrata Párt szavazóbázisában fontos szerepet játszik - eddig döntően Clinton-párti volt.
Az AIPAC-es szereplése kapcsán talán arra is következtethetünk, hogy Obama nem akarja Clintont alelnöknek megtenni, hanem inkább egyedül próbálja meg kifogni a (zs’) politikai szeleket a saját vitorlájába. Obama külpol-stábja amúgy tele van olyan szakértőkkel, akik 1992-2000 között a Clinton-adminsztráció emberei voltak (pl. Anthony Lake, Susan Rice, Gregory Craig vagy Robert Malley).
Kíváncsi vagyok, hogy Obama felszólal-e majd J-Street rendezvényen is a kampány során (a J-Street a keményvonalas lobbista AIPAC új - liberális és békepárti - riválisa).
A legújabb kisnyilvánosságnak szánt, de kiszivárogtatott beszéd a változatosság kedvéért most Orbán Viktorból jött. Kéri László, a “politológia nagyágyúja”, a Színművészeti tanáraként időről-időre leszervez diákjainak egy közelről bevizsgálható politikust. A jövő fontos emberei smúzolhatnak a ma fontos embereivel. A rendezvénysorozatot vélhetően nehezebb lesz folytatni, és/vagy kevésbé lesz kötetlen, mert Orbán szövege kihallatszott egészen az indexig.
Mutatok egy videót először, lássuk, van-e benne bármi botrányos:
Nincs, persze. De amint az látható, a felvételen Daniel Barenboim játszik, róla, illetve az ő különös, idealisztikus misszióiról ejtenék pár szót, és persze ezzel egy kicsit tágítom a Judapestre jellemző, barátságos, ám progresszív popkulturális megmondás hatósugarát, és belecsúszom a barátságos, ám progresszív klasszikus kulturális megmondásba, de üsse kő. ‘Botránykarmester?’ tovább…
Karl Marx volt az egyik első modern antiszemita. Ma a Kuruczinfó, a Bombagyár és a többi korszerűen antiszemita szájt (irónia) is mind Marx köpönyegéből bújt elő. Igen, kedves antiszemiták: a modern antiszemitizmust is “mi” találtuk ki. Mi kérünk elnézést a tévedésért.
Karl Marx ugyanis zsidó származású volt, ahogyan ezt mondani szokás. Ügyvéd apja, Heinrich Marx - eredeti nevén Hirschel ha-Levi Marx - egy rabbi és Talmud-tudós fia volt és leszármazottja a híres mainzi rabbinak, Eliézer ha-Levinek, akinek a fia, Jehuda Minz a páduai Talmud-iskolát vezette. Marx anyja, Henrietta Pressborck szintén egy rabbi lánya és híres írástudók és bölcsek leszármazottja volt.
A kis Marx a poroszországi Trierben született 1818. május 5-én. A család korántsem volt szegény: Marxék a középosztályhoz tartoztak és társadalmilag is emelkedőben voltak. Mivel egy 1816-os porosz rendelet értelmében magasabb jogi állásokat zsidók nem tölthettek be, az ügyvéd apa áttért a protestáns hitre, és 1824-ben hat gyermekével együtt megkeresztelkedett. Marx 15 éves korában konfirmált, és a fennmaradt jelek szerint egy ideig buzgó keresztény volt. Zsidó nevelésben nem részesült sem otthon, sem máshol, és ezt nem is igyekezett pótolni, a zsidó ügyek sosem érdekelték.
..mert tényleg gáz, hogy vallási fanatikusok és radikális politikusok diktálják a közel-keleti ritmust - Amerikából (a.k.a. más f*rkával verik a csalánt). A J Street pro-izraeli üS békepárti.
J Street is the political arm of the pro-Israel, pro-peace movement. We seek to change the direction of American policy in the Middle East and to broaden the public and policy debate in the U.S. about the Middle East. We support strong American leadership to end the Arab-Israeli and Palestinian-Israeli conflicts peacefully and diplomatically…
Lehet azon szõrözni, hogy vajon miért pont most, amikor az szdsz kaotikus állapotban van, az mszp népszerûsége pedig mélyponton, hogy mennyire õszinte, mennyire számító és a többi, de teljesen felesleges. Ez végre egy tisztességes politikai válasz a tisztességtelenség egy újabb illusztrációjára. A szlogenek ellenére sosem hittem, hogy Dávid Ibolya egy pillanatra képes lesz elhitetni velem, hogy van remény a normális Magyarországra. De megtette. Respect.
Múlt héten kaptam telefonon egy meghívást az amerikai Nagykövetségtõl, hogy vegyek részt egy beszélgetésen a mai napon Robert Wexlerrel, Florida állam egyik Demokra-párti képviselõjével, aki épp Budapesten tartózkodik. A budapesti Nagykövetség embere elmondta, hogy az amerikai kollegái kérték, hogy a találkozóra mindenképpen próbálják elhívni “a Judapest.org fõszerkesztõjét” is. A tavaly évvégi flódni-ügy miatt került radarra a JP Amerikában is - az angolnyelvû JTA decemberben beszámolt röviden a sztoriról. Most J-Bone volt a kapocs, akin keresztül eljutottak hozzám.
A telefonban elmondták, hogy a találkozón részt venne még magyar-zsidó részrõl Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, Szeszler Anna, a Lauder-Javne Gimnázium igazgatója, valamint Kovács András szociológus, a CEU Jewish Studies program vezetõje.
Pont másfél évtizede hangzott el Landeszmann Györgytõl, Budapest egyik vezetõ fõrabbijától:
“Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bõgatya és a fütyülõs barack.”
Az interjú a Heti Magyarország 1993. február 26-i számában jelent meg, az Index “Tegnapi újságja” pedig felidézi, hogy mi is vezetett az elhíresült mondatig. Ugyanitt elolvashatjuk az eredeti cikk beszkennelt változatát is, ami a sokat sejtetõ zoltai.jpg nevet viseli.
Szerintem ez egy olyan történet, ami jól tükrözi a magyar-zsidó együttélés sokféle neurózisát, kibeszéletlenségét és frusztrációját. Landeszmann amúgy Kanadába disszidált az eset után - Szabó Alberten kívül talán õ az egyetlen negatív hazai közszereplõ, aki ezt a megoldást választotta.
Nagyon régen volt ennyire izgalmas verseny az Amerikai elnökségért, mint idén. Mindkét oldalon ugyanis nyitott még a verseny: bármi történhet, ez most tényleg egy igazi hosszútávfutás lesz. Már túl vagyunk közel féltucat elõválasztáson, de még semmi sem dõlt el véglegesen.
Nekem nagyon imponál az, hogy a választási kampány Amerikában többnyire valódi ügyek (issue-k), valódi kérdések mentén történik. A jelölteknek a kampány során vallaniuk kell ezekrõl az ügyekrõl, de persze múltbeli tevékenységük (pl. az, hogy egy adott kérdésben hogyan szavaztak korábban) is terítékre kerül. A jelöltek pozíciója a legfontosabb ügyekben egy csinos összefoglaló táblázatban is elérhetõ - íme. Tallián Miklós magyarázó posztját is érdemes elolvasni.
Néhány téma kimaradt viszont a táblázatból, többek között pont az az ügy is, ami az amerikai zsidó választókat sokszor a legjobban érdekli: a jelölt álláspontja Izrael és a Palesztinok ügyében. Annyi biztosan elmondható, hogy az esélyes jelöltek közül egy sem Izrael-ellenes, de még “Izrael-semleges” sincs közöttük. Utóbbi csoportba olyan esélytelen politikusok tartoznak, mint Mike Gravel (Demokrata), Dennis Kucinich (Demokrata) és Ron Paul (Republikánus).
Az esélyes jelöltek közül az amerikai zsidó választók körében Hillary Clinton (D) és Rudy Giuliani (R) a két favorit - mindketten “New Yorkiak”, itt lettek elismert és népszerû politikusok. Csak hát az van, hogy Rudy esélyei kissé elszállni látszanak, míg Hillary elég jól tartja magát. Valószínûnek látszik tehát, hogy a zsidó választóknak meg kell majd barátkozniuk jobban a két esélyes republikánussal, John McCain-nel és Mike Huckabee-vel is.
Kínzó kérdés: a közvélekedés - különösen Amerikában - úgy tartja, hogy soha nem volt még ennyire “Izrael-barát” elnöke Amerikának, mint George W. Bush. ün viszont azt hiszem erre lehet azt mondani, hogy “ilyen barát mellett már nincs is szükség ellenségre”. Mert végül is mi jót hozott Bush Izraelnek? A hangulat többnyire pesszimista és cinikus, patthelyzet van a Palesztinokkal, a Fallal véget vetettek mind a baloldali, mind a jobboldali “cionista álmoknak”, az alijának is vége, miközben a diplomás elit özönlik ki az országból. Bushék politikája nem vezetett sehova, a Közel-Kelet nem lett sem biztonságosabb, sem stabilabb, sem demokratikusabb. Csõlátó politikájukkal halatomra segítették a Hamaszt és felelõtlen háborúba hergelték 2006 nyarán az Izraelieket. A (kínzó) kérdés tehát az, hogy az ún. “Izrael-barát” jelöltek biztosan jót tesznek Izraellel? Biztosan a feltétel nélküli támogatásra van szüksége ennek az országnak? Biztosan jó az, ha az elmúlt évek politikáját folytatja az új elnök is? Konkrétan, policy szintre lefordítva: biztosan az a hosszútávú érdeke Izraelnek, hogy egy bantusztán-forgatókönyv valósuljon meg Palesztinában? Biztosan az a hoszútávú érdeke Izraelnek, hogy a palesztinok gyengék legyenek gazdaságilag? Biztosan az a hosszútávú érdeke Izraelnek, hogy Amerika milliárdjaitól függjön létezése a Közel-Keleten? Biztosan az az érdeke Izraelnek, hogy Amerika Irak után Iránban is belegabalyodjon valami córeszbe?
Ma vendégblogger voltam a Konzervatóriumon, ahol írtam is egy bejegyzést. Aki nem tudja: a Konzervatórium egy tavaly októberben indult új közösségi blog, ami egy olyan szellemi mûhely szeretne lenni, melyben csekély közös pontokon kapcsolódó, különbözõ világnézetû emberek gondolkodnak és emelnek vita tárgyává olyan kérdéseket, melyekrõl a nagy magyar nyilvánosság nem, vagy keveset beszél (ez a mondat részlet a köszöntõjükbõl). Libertáriánus, konzervatív, liberális-konzervatív, szabadságpárti világnézetû gondolkodókat szeretnének összegyûjteni: ezek mind olyan filozófiai/politikai iskolák, melyek itthon alig ismertek és kevésbé reprezentáltak az értelmiségi közbeszédben. Szerzõik között van két olyan személy is, akit én nagyon tisztelek: Tallián Miklós és radio. Mindketten írtak már a JP-n is, Miklós a JP Falafel Testing Guide módszertanának kidolgozója is. Nélkülük biztosan nem figyeltem volna oda a Konzervatóriumra.
Vendégbejegyzésem zsidó témáról szól: a magyar-zsidó társadalmi szerzõdésrõl. Ez egy elméleti írás, ami mai gyakorlati (kínzó) kérdésekre is keresi a választ. Az írást egy nem költõinek szánt kérdéssel zárom: mit mond a mai jobboldal? Mit tud, akar, képes, mer mondani a felvetett dilemmákról, illetve e dilemmák implikációiról?
A topikot direkt nem moderálom, bárki hozzászólhat (kivéve azt az egy személyt, akit a napokban épp kitiltott a Konzervatórium). Számomra ez a vita ugyanis a konzervatóriumos nyilvánosság lakmuszpapír-tesztje. Kíváncsi vagyok, hogy milyen minõségû ez a (moderálátlan) nyilvánosság. Bízom benne, hogy elõremutató dolgok is lérejöhetnek a vitából. Meglátjuk (mondta a vak).
