San Franciscóban készítette őket 1976 augusztus 19-én Jenny Lens, aki a következő négy évben végigfotózta az amerikai punkszcénát, és most elkezdett PDF-könyveket készíteni archívumából. Az első rész a Ramonesról szól, 15 dollárért lehet megvenni közvetlenül a szerzőtől, és aki óvakodik ennyi pénzt vakon kicsengetni, annak még egy 16 oldalas ingyen beetetőt is csinált (2,3 MB, PDF).

Lens oldala egyébként csodálatos, és ő csinálta ezt a cuki-erotikus seggreesős képet Debbie Harryről is:

December 10. szerda, 19:00 óra
Libanoni keringő (Waltz with Bashir) című, izraeli-német-francia animációs dokumentumfilm a Kinoban (volt Szindbád mozi) a Mazsike20 eseménysorozat keretében.

A filmről már írt a JP májusban, olvassátok el Stimm Elma recenzióját ››

Belépődíj 600 Ft.
Cím: Budapest XIII. ker., Szent István krt. 16.

***

Megjelent a Szombat 2008. decemberi, tematikus Erdély-száma, benne Fűszeres Eszter írásával. A folyóirat bemutatója december 11-én, csütörtökön 19 órakor lesz a Spinoza Kávéházban.

***

Most vasárnap (december 14-én) WAMP művészeti piac lesz a Gödör Klubban, ott lesz vadjutka a gyönyörű ékszereivel és ott lesz Fűszeres Eszter zsidó szakácskönyve is (20% kedvezménnyel). Gyertek!

10:00-18:00
Gödör Klub, Erzsébet tér
http://www.wamp.hu

***
December 21-29 között ismét minden este hanukázás lesz a Sirályban (Király utca 50.), lesznek beszélgetések, koncertek, bulik. Részletes program: http://pilpul.net/konnyu.shtml?x=44746

Nem hanukarácsonyozóknak, a Marom szervezésében: december 25-én a Gödörben lép fel a Boogie Balagan, akik egy palesztin-izraeli alter indie zenekar Franciaországból:

Van marhaságuk és myspace-ük is.

Arról van szó, hogy életem első komoly élő műsorán dolgozom, ahol a komoly alatt azt kell érteni, hogy van forgatókönyv, és még azt, hogy elejétől a végéig 13,5 órát fog tartani. Az amerikai elnökválasztásról fog szólni, és annyiból Judapest-közeli prodzsekt, hogy társműsorvezetőm Tallián Miklós lesz, egyik vendégünk pedig Shadai.

De nem is ez a lényeg! Hanem hogy az amerikai zsidóságról szóló összeállításunk megírása közben – miután túl voltam Nina Hartleyn és Scarlett Johanssonon – kikötöttem Bugsy Siegel oldalán, ahol megszeppenve tapasztaltam, hogy az amerikai zsidó gengszterekről rendkívül szerény tudással rendelkezem, és hogy csak a Murdered Jewish American mobsters kategória 35 elemet tartalmaz. Azaz személyt. Halott személyt.

Mindenkinek szuper neve van. A teljesség igénye nélkül: Herbert „Fat Herbie” Blitzstein, Bernard „Lulu” Rosenkrantz, Louis „Pretty” Amberg, Louis „Lepke” Buchalter.

Képzeljük el, ahogy egy kalapos-öltönyös ember ránk emeli a Thompson-géppisztolyt, és azt mondja: Today was the last day you fucked with Fat Herbie, you schmuck. Rat-tat-tat-tat, majd egy csomó vér.

De nincs a listán a legjobb, mert őt nem ölték meg munkavégzés közben: Albert „Tick-Tock” Tannenbaum. Ő látható itt (↑) a képen.

Tehát akkor itt a link, és óra indul, én most minden idegszálammal arra fókuszálok, hogy nenene kattintsak rá, de önök engedjenek a csábításnak és kattintsanak, mert szuper lesz. Albert „Tick-Tock” Tannenbaum!

Sajnos az nem derül ki, hogy pontossága miatt kapta becenevét, vagy mert lőfegyverek helyett a bombákat preferálta.

Azt mondja, zenével és humorral nem lehet különösebb hatást elérni. A humor mindig másról szól, valójában mindig máson nevetünk, akárki is legyen az – valójában rajta röhögünk, tehát nekünk nincs mit változtatni. Meg a jó vicchez időnként nagy túlzás kell, így aztán joggal mondhatjuk: de hiszen ez túlzás, nincs is (ekkora) baj. Illetve azt is mondja, hogy aki nevet a viccein, az már nagyjából úgyis egyetért vele, aki nem ért vele egyet, az nem fog nevetni, és nem fog megváltozni, ő sem változott meg attól, hogy jobboldali humoristákat hallgatott kísérletképp.

Ezért, vagy másért, ki tudja, mindenesetre az ellenkultúra megerősödésével Lehrer gyakorlatilag visszavonult, a hetvenes évek eleje után 25 évig nem adott élő koncertet, egészen 1998-ig. Előtte azért még mindenki megkapta tőle a magáét:

(Megjegyzem, olyan tényleg létezett, hogy National Brotherhood Week, egy rasszizmus-ellenes programsorozat volt minden évben, 1965-ben ennek az első napján gyilkolták meg Malcolm X-et, ezek után született az előző dal, felteszem, részben legalábbis a hasonló programok kétes hatékonyságára reflektálva.)

Kapott továbbá a sokat vitatott “új matematika” is:

És persze az ellenkultúra is (a következő dalban lényegében minden benne van, amit a folk-mozgalmak zenéjéről tudni érdemes):

Lehrer azon kevés, üdítően józan vicces művészek közé tartozik, akik szerint a művészet nem váltja, de még csak nem is igazán változtatja meg a világot, a politikai realitásokat. Küldeném szeretettel mindenkinek, aki a különböző választásokkor mindenféle celebritásokat pakol maga mellé a pódiumokra.

Amikor ez mér végképp tarthatatlanná vált, jöttek a németek, először a Krautrock-együttesek, aztán négy, könyvelőnek kinéző düsseldorfi figura megcsinálta a Kraftwerket. Egészen a bécsi klasszikusokhoz nyúltak vissza (nem vicc, mennyivel jobb úgy Kraftwerket hallgatni, ha felismerünk egy szonáta-formát), és olyasmiről beszéltek, ami a huszadik század vége felé tényleg érdekes. Robotnak lenni jó.

Viszont ez a műfaj sem kerülhette el a végzetét, csak ezt nem az angol proletariátus meg az amerikai hippik végezték ki, hanem szteroidokon hízlalt, szoláriumbarna, beekizett németalföldi ipari tanulók. Megszületett az, amit ma csak lakossági technoként emlegetünk, és leginkább arról lehet felismerni, hogy ilyen partikra járnak a magukat menőnek képzelő tizenötévesek, valamint az alacsonyabb ingerküszöböt igénylő műfajokkal meg nem célozható kigyúrtkopaszmenőnémetnagyautósok.

Nu. De akkor hol vannak a zsidók?

Hát, valahol félúton. A kezdetekről lemaradtak, a nagy áttörés nem hozzájuk köthető, persze létezik Tóra-reflektív elektronikus zene is, azóta azonban folyamatosan erősítenek popkult-vonalon, amint ezt a JP-n is nyomon lehet követni. Ebbe a vonulatba tartozik az Infected Mushroom nevű duó is, haifai illetőségűek, valahol félúton mozognak az intellektuálisan céltudatos és partizós végleteg közt, tematikájuk nem zs-specifikus, és ezer szerencséjükre nem crossoverelnek klezmert a számaikba. Alapos mogyorózást érdemelnek viszont honlapjukért, helló, a Youtube korában letölthető WMV-fájlokkal videót megosztani elég ciki.

Műfaji besorolásuk pszichedelikus trance, aminek szerintem az égvilágon semmi értelme, de ezen túl lehet lépni. Nem is mindig tisztán elektronikusak, egyébként:

Persze van tiszta techno is:

Kiváló élénkítő borús őszi napokra.

Terry Poison – Ballroom (DatA Remix)

Jump around!

Amy Winehouse, George Michael és Joss Stone mellett a brit zeneipar legismertebb zsidó előadója

a Jamiroquai frontembere. Ő fogja ma este az Óbudai Szigetet rövid időre kozmikus utazásra vinni jó kis oldskool és újabb slágereivel. Jay amúgy deviáns tiniből lett Anglia egyik leggazdagabb gigasztárja. A zeneimádatát zsidó édesanyjától Karen Kay-től örökölte aki kabaréénekesnőként lépett fel a világban, Portugál apukájával 2003-ig semmilyen kapcsolata nem volt. Középsulis éveit London legnagyobb és legismertebb Ortodox gimijében, a Jews’ Free School-ban töltötte, de 16 évesen már zűrös rendőrségi ügyekbe keveredett. Nagy szerencséjére zeneszenvedélye legyőzte egyéb szenvedélyeit és saját zenék készítésébe fogott haverjaival, akikkel megalapította a jammin’ és az indián Iroquois törzs szavakból összeolvadt Jamiroquai nevű együttest. Az 1992-es első kislemez a “When You Gonna Learn” után JK zenei karrierje elképesztő felfutásnak indult. Az Acid Jazz, Funk és Disco hangzást keverő zenéi és a környezetbarát szövegei meghatározták a 90-es évek popzenéjét és flódni klipjei pedig a zenetévéken domináltak. Az elmúlt 16 évben 6 stúdióalbuma jelent meg, 5 Grammy-t, 25 luxusautót és több mint 50 különböző kalapot gyűjtött össze. Új albuma készülőben és most jár harmadjára Budapesten, féltízkor kezd a Nagyszínpadon.

“Chabadnak basszusgitáros kell a Szigetre. Az illető hívja még ma Jiszráél nevű zenészt, ma kezdődnek a próbák: 0670xxxxxxx”

Ha Ön basszusgitáros és szeretne a Chábád “get down with the boogie” Lubaviccsal pengetni a Szigeten, akkor privát email-ben Psymon elárulja Jiszráel, a Zenész számát.

Azon lehet vitatkozni, hogy Natalie Portman vagy Scarlett Johansson (vagy Rachel Weisz) a legszexibb zsidó színésznő (“A másik Boleyn-lány” és a “My Blueberry Nights” után nem tudok dönteni), de az szerintem nem lehet vita tárgya, hogy Scarlett Johansson vagy maga Tom Waits énekli-e jobban Tom Waits dalait. Az utóbbi.

Scarlett első albumára (amelyen egy szám kivételével csupa Waits-dalt énekel) ugyanis mondhatjuk azt, hogy érdekes szövetű, meg azt, hogy expirementális lo-fi hatásokat mutat, de azt, hogy átütően katarktikus lenne vagy különösen élvezetes lenne hallgatni, azt biztosan nem. Az igazság az, hogy ha nem hallottam Scarlett-től annak idején azt a Summertime feldolgozást, most abban is kételkednék, hogy egyáltalán van-e énekhangja.

Vasárnap hajnali kádban hallgatásra egy pohár merlot-val (opcionálisan: egy spanglival) ajánlom.

—
Hallgatás:
Scarlett Johansson: Anywhere I Lay My Head (2008)

Az első mindjárt a dallamos, pop-rockos chansonokat játszó Joe Dassin, aki New Yorkban született 1938-ban, egy amerikai filmrendező és egy magyar hegedűművésznő gyermekeként, tanult Európában és Amerikában, majd apja kommunista nézetei miatt a család Franciaországba költözött. Dassin később francia-amerikai kettős állampolgár lett. 1980-ban hunyt el, szívroham következtében. Egyik legismertebb száma a Champs-Élysées:

Kellően perverzek meghallgathatják ugyanezt németül is, szerintem rettenetes, lehet rá mondani hasonlatokat, de egyik sem szalonképes:

Bocsánat. Viszont van még egy híres szám, amit eredetileg ő írt, aztán készült belőle egy magyar verzió is, az eredeti szöveg hangulatát szerintem teljesen meghamisító fordítással. Szóval íme, az eredeti, össze lehet hasonlítani a feldolgozásokkal:

Végül egy kevéssé közismert, de nekem kedves száma:

Szintén nem Franciaországban született Georges Moustaki. Életútja kiváló példa a Szefárd World Tourra: szülei Korfuról, Görögországból valók, majd Egyiptomba mentek, és 1934-ben Alexandriában született meg Georges Yussef Mustacchi néven. Francia iskolába járt, végül aztán Párizsba is költözött. Zenéje teljesen más, mint az előző számok, nyoma sincs Dassin rock ‘n’ roll stílusának és harmóniáinak, inkább keleties, ha lehet ilyet mondani, mégis jellegzetesen francia:

Még egy híres dala:

Párizsban született viszont (orosz zsidó menekültek gyermekeként) Lucien Ginsburg, ismertebb nevén Serge Gainsbourg, 1928-ban. Kezdetben bárzongoristaként, valamint meg nem értett festőként élt, de végül énekes-dalszerzőként futott be, alkotott chansonokat, később jazzel foglalkozott, aztán reggae és némi elektronikus zene is volt a repertoáron, egészen 1991-es haláláig. Allons, enfants de la Patrie:

Végül ismét egy híres szám, eredetileg Brigitte Bardot lett volna a partner, de ő akkoriban férjnél volt, így Gainsbourg nem adta ki a dalt, egy évvel később viszont újra felvette új szerelmével, Jane Birkinnel. A dal egyébként erős erotikus töltete miatt botrányt okozott, a BBC állítólag nem is adta le. Itt viszont most hallható lesz a leghosszabb, vágatlan és eredeti verzióban:

Könnyed, kellemes nyári estékhez ideális francia rock ‘n’ roll jew összeállításunkat hallották.