Találkozó délelõtt 11-kor a Margitszigeten, a bejáró utáni “körforgalomnál” (ahol a furcsa szobor van).
�?tvonal: megyünk egy kört bemelegítésnek a Margitszigeten, aztán át a budai rakpartra, ott elgurulunk egészen a Szabadság hídig. A híd most gyalogoshíd, így át kell tolnunk a szamarakat. A pesti oldalon pedig a kertek alatt valahogy elevickélünk az Eckermannig (Ráday u. 58.) Robi nagyon szeretett kávézni (még ezt is elvégezte) és az eredeti Eckermann volt a kedvenc helye az Andrássy úton. Fogyasszunk el együtt egy kávét az emlékére! Aki nem bringás, az rögtön az Eckermannba mehet – mi szerintem f1 körül fogunk odaérni. (Foglaljatok helyeket nekünk.)

A legrégebbi barátom volt: elõször 1982-ben találkoztunk a Mókus utcai ének-zenei általános iskola elsõ osztályában. Ások voltunk. Egyike volt a három srácnak, aki szimpatikus volt nekem az osztályból (amúgy inkább lányokkal barátkoztam). 9-10 évesek lehettünk, amikor kiderült, hogy mi ráadásul másodfokú unokatestvérek is vagyunk. Aztán én Amerikába mentem, õ maradt és mire visszajöttem Budapestre, eddigra épp véget értek az általános iskolás évek. Shadowrider az akkor induló AKG-ba ment, én pedig nem voltam meglepõdve, hogy az ország egyik legkreatívabb iskolájába vették fel, ahol rengeteg volt a hozzá hasonlóan tehetséges ember. Legközelebb 10 évvel késõbb, 2000-ben találkoztunk egy osztálytalálkozó alkalmával. üsszebarátkoztunk, és ez már igazi felnõttkori barátság volt. Lelkesen, szenvedélyesen, szilikonvölgyi legendák bõvületében órákat tudtunk beszélgetni a dotkom forradalomról, az internet éra csodálatos implikációiról: közben súlyokat emelgettünk és szaunáztunk. Álmainkat tettekre is váltottuk és közös céget alapítottunk: sikeres internetes jelenléteket akartunk kreálni startup cégeknek és jófej nonprofitoknak (az elképzeléseink aztán nem váltak be, a dotkom lufi kipukkadt, mi meg hamarosan diplomákat szereztünk és inkább a saját szakmáink kötöttek le).

Shadowrider miatt lettem figyelmes a blogokra is: õ már 2003-ban blogot írt és jól ismerte az akkor épp elsõvirágzását élõ hazai szcénát. �? segített 2004-ben blogszolgáltatót találni, elindítani az elsõ blogger projektemet. A judapestet. üs persze, hogy õ lett a JP második szerzõje. Elsõ bejegyzésében a Nyugati téri hanukázást ajánlotta – miközben õ épp egy autista és sérült gyerekekkel foglalkozó alapítvány munkáját segítette.

Shadowrider ugyanis igazi altruista volt: képes volt másokra figyelni és saját magából adni mások segítésére. Volt, hogy engem is órákig hallgatott egy szerelmi csalódásom után. ünzõ voltam, õ pedig mégis megértõ és türelmes. De sokaknak segített. ünkéntesként dolgozott bajban lévõ kamaszokkal és beteg emberekkel is. Miközben õ is nagyon beteg volt – hosszú évek óta. ünkéntesen segítette a Critical Mass rendezvényeket és a Városi Biciklizó Egyesületet is – már akkor, amikor ez nem volt még feltétlenül trendi.

Shadowrider szerette a biciklizést, szerette a blogokat, szerette a harcosok klubját, szerette a macintosh-t, szerette a cyberkultúrát, szerette a gitárt, szerette Izraelt, szerette a gyerekeket, szerette a humort, szerette a tökéletes eszpresszót és szerette a szellem embereit. Nem szerette a képmutatást, nem szerette a felszínességet és nem szerette a nagybetüket. csak kisbetükkel írt.

üvek óta, nagyon hosszú évek óta szenvedett egy alattomos betegségtõl. üveken keresztül méltósággal, bölcsességgel, sõt humorral kezelte ezt a méltatlan állapotot. Volt ereje újra és újrakezdeni dolgokat – mert a betegség sunyi módon többször is teljesen lenullázott mindent, amit felépített.

Nem mertem soha a halálról beszélni. Ez a legnagyobb tabu és én nem mertem áttörni.

Az utolsó egy-két évben fogyóban volt már az ereje: egyre inkább befelé fordult, sokszor morózus volt, felszámolt dolgokat és leszámolt másokkal, kapcsolataiból is csak a legõszintébbeket tartotta meg. Talán csak azt, ami Istennel volt. Amiben azt hiszem nem hitt egyébként. De az is lehet, hogy igen.

Shadowrider most már végérvényesen shadow rider. Shadowrider Lévai Róbert.

Oseh shalom bimromav, hu ya’aseh shalom aleinu v’al kol-yisrael, v’imru: amen.
Aki békét szerez a magasságban, �? teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.