zsidó identitás és kultúra a 21. századra
Tanya Ury képzõmûvész. Német zsidó családból származik és Angliában nõtt fel, jelenleg Kölnben él. Olyasmirõl beszél legszívesebben, ami a középkorú generáció számára az elmúlt két évtizedben fontos téma volt és ami a harmadíziglen immár “fejben” átélõ-túlélõknek már túlbeszéltnek tûnhet.
Az 1984 óta mûködõ legendás hekkerbanda, a Cult of the Dead Cow egyik vezetõje, Oxblood Ruffin írt egy rövid esszét a mai Németország és a Holokauszt kapcsolatáról. Oxblood Münchenben él, és nemrég elment megnézni a dachaui koncentrációs tábort.
I looked over, and here was this black guy chatting up a Vietnamese chick, in German. They’re both about 19 or 20, and probably both born in Germany. WTF!?!
[...]
The Nazis would have HATED both of them. But here they were being all young and shit, and being German – right here, right now.
[...]
The Shoah should never be forgotten. “Never again”, IMO, just doesn’t refer to world Jewry – it refers to organized genocide of any kind, period.
So what about these two German kids I saw on the subway platform? Are they, as Germans, expected to atone for the Holocaust? I mean, they’re Germans – so why shouldn’t they be burdened with this moral labor?
január 27. az élet menete. 12.30-kor. kossuth tér, budapest. gyertyagyújtás. mert végre az ensz is megmondta.
szerintem meg mindenki beszélgessen el a körülötte még életben lévõ túlélõkkel, hallgassa meg a történeteiket és emlékezzen rájuk. akkor is, ha már õk sem lesznek.
elõször a mém 31-et gondoltam volna idefordítani és elindítani a hazai blogoszférában, ámde közbejött egy spiegel-cikk egy bátor nõrõl.
eva kor és a nõvére a csodával határos módon mindketten túlélték a mengele-féle ikreken végzett orvosi kísérleteket. 60 évvel késõbb a körber alapítvány filmet készített eva történetébõl. ami kiemeli a holokauszt-filmek “megszokott” narratívái közül, az a tény, hogy a hölgy – testvére halála után – elutazott németországba, hogy megbocsáthasson kínzóinak. a dokumentumfilm nem a megsemmisítésrõl és a bûn(ös)ökrõl szól, hanem egy asszonyról, aki békét köt azokkal, akik elpusztították a családját s megpróbálták õt is kiirtani. más túlélõk szerint “nincsen jogunk ahhoz, hogy az áldozatok nevében megbocsássunk az elkövetõknek” és eva akciója sokkolta õket, sok auschwitz-túlélõt el is idegenítve magától. >>
nem tudom, hogy láthatjuk-e valaha magyarországon a filmet, én mindenesetre kiváncsi vagyok rá. s bár – eva szerint – a megbocsátás nem jelenti azt, hogy el is feledhetõk a történtek, vajon tényleges megoldást jelent ez az út? vagy az emlékezés kötelessége a megbocsátás tilalmát is implikálja? szívesen interjúznék ezügyben magyar túlélõkkel.
“auschwitz nélkül nincs európai identitás, (…) európainak lenni az auschwitzhoz való viszonyt jelenti, mindannyian túlélõk vagyunk.”
“a mi kultúránk, a mi civilizációnk a túlélés kultúrája, a túlélés civilizációja. auschwitz ott van európaiságunk legmélyén.” – nyilatkozta a miniszterelnök a 2005-ös élet menete madách színházbéli emlékestjére írt levelében.
de vajon mit jelentenek e veretes mondatok? a magyar zsidóság identitásának alapja valóban auschwitz kell, hogy legyen? a zsidó-lét vajon az emlékezés és az “egyszer-már-megtörtént- -bármikor-megtörténhet-újra” intervallum szabta határok közt teljesedhet csak ki? a holokauszt-trauma kell-e, hogy a zsidóság alfája és omegája legyen? egyáltalán, így van ez? mit gondol a nyájas olvasó?
talán mert tegnap arról beszélgettem a “pótnagyimmal”, hogy választások közeledvén tart azoktól a pillantásoktól, amelyeket 2002-ben kapott, s amelyek ugyanazok voltak, mint ‘44-ben – a környék zsidajaként. vagy csak mert teaselünk… vlog-részlet (hangot neki), josh leo-tól. nézdcsak!
I see no stone
no cross
nor sign
yet here are graves
I see them not
bloody trenches
became graves
of men
shot dead
in cold blood
no memory
Oh ivory sky
like a tent hide this earth
Oh howling wind
blow gently
this is holy ground
Oh golden sun
do not touch this earth
with rays of warmth and light
lest you wake the dead
before we find them
and bury their bones
with decency
in blessed earth”
elképzelhetõ, hogy az 1945 március 24-25-én lemészárolt magyar zsidók földi maradványaira bukkantak a dél-burgenlandi rechnitz térségben >>
margareta heinrich és eduard erne 1994-ben ‘totschweigen‘ címmel dokumentumfilmet forgatott egy, a jelöletlen tömegsírt keresõ túlélõnek a helyiekkel folytatott “macska-egér játékáról”. arról, ahogyan nem akartak emlékezni a történtekre, ahogyan félreinformálták. a filmet ‘a csend fala’ címmel láthatta már a vájtszemû (khmm) közönség a ‘95-ös mediawave-en.
a spanyol rendõrség nyomára bukkant az utolsó esély hadmûvelet listavezetõjének, a dr. halál-ként hírhedté vált 91 éves aribert heimnek. heim – a berlini egyetemen orvosi tanulmányait nem befejezve, hû ss-tagként lett a sachsenhauseni, a buchenwaldi és a mauthauseni kz-ek tábori orvosa. kísérletei során altatás/érzéstelenítés nélkül végzett sebészeti beavatkozásokkal páciensei fájdalomtûrõ képességét vizsgálta. másokba különbözõ mérgeket, drogokat vagy benzint fecskendezett s megfigyelte, hogy mennyi idõ alatt halnak meg.
ibizán figyelt fel rá egy izraeli turista hat héttel ezelõtt. gyanúsan viselkedett. >>
(olvasmányosabb formában az efféle orvosi tevékenységrõl ajánlom leon uris ‘a királynõ törvényszéke’ c. mûvét)
ps: s mindeközben vajh’ mi a helyzet ausztráliában tengõdõ ex-nyilasainkkal?
1944-ben is voltak bátor zsidók. Hatvankettõ évvel ezelõtt, 1943. október 14-én a lengyel területen létesített sobibori láger foglyai fellázadtak. Ez volt az egyetlen náci koncentrációs tábor, ahol lázadás tört ki.
A nácik helyi lengyel munkásokkal és zsidó munkaszolgálatosokkal építtették fel a koncentrációs tábort 1942. márciusában. A viszonylag alacsony népességû terület közel volt a Chelm és Lublin körzetébe tömörült lengyel zsidósághoz.250 ezer embert pusztítottak el a lágerben két év alatt fõleg Lengyelországból és megszállt szovjet területekrõl.
üt gázkamrában nagy teljesítményû motorokból kibocsátott szénmonoxiddal ölték meg õket. 1943. október 14-én tört ki a lengyel, szovjet, német és holland rabok felkelése.
Több náci felügyelõt és ukrán õrt öltek meg a felkelõk. 365 fogoly megszökött, legtöbbjük a láger környéki aknamezõn vesztette életét. 47-en megmenekültek és túlélték a háborút. A táborban maradtakat megtorlásként agyonlõtték. A láger 1945 jauárjában felszabadult.
A tábor történetérõl ‘Sobibor, 14 octobre 1943, 16 heures’ címmel Claude Lanzmann, a Shoa címû film készítõje, 1991-ben készített dokumentumfilmet, melyben Yehuda Lerner, a felkelés egyik vezetõje meséli el emlékeit. A film, amely a megsemmisítõ táborban kitört felkelés történetét beszéli el, sokan ‘hitchcocki’-nak nevezték – a Les Cahiers du Cinéma egyenesen “az akciófilmek kvintesszenciájának”-, és sok kritikus Charles Chaplin nagyszerû Diktátorához, valamint Ernst Lubitch Lenni vagy nem lenni c. alkotásához hasonlította.
A lengyel kormány 1995-ben emlékmúzeumot létesített a láger helyén.
Avagy hogyan válik a zsidó nép Dávidból Góliátta.
Ame Eden, a Forward fõszerkesztõjének cikke a New York Times-ban. (ingyenes regisztráció szükséges.)
Rajk László írása talán szemlélteti a tragédia mértékét:
Ha a számokat folyamatosan, egymás után leírnánk 1-tõl 437.000-ig, ez 917,8 órát venne igénybe az alábbiak szerint:
1-tõl 1.000-ig 10 perc
1.000-tõl 6.000-ig 360 perc
6.000-tõl 100.000-ig 2.700 perc
100.000-tõl 437.000-ig 52.000 perc
összesen 55.070 perc, azaz 917,8 óra, ami 10 órás munkanap esetén 91 és fél, 12 órásnál 71 és fél nap. 437.000 magyar embert 56 nap alatt gyilkoltak meg Auschwitz-Birkenauban.
(Arról nincs megbízható adat, hogy a gyilkosok milyen idõbeosztással mûködtek.)
“A holokauszt modern, racionális társadalmunk szüleménye, ez a civilizáció magas fokán álló, az emberi kultúra csúcsteljesítményeit nyújtó társadalom vitte végbe. üppen ezért ennek a társadalomnak, civilizációnak és kultúrának a problémája. [...] Végrehajtásának hosszú és tekervényes története során a holokauszt egyetlen pillanatig sem került összeütközésbe a racionalitás elveivel. A “Végsõ Megoldás” egyszer sem bizonyult ellentétesnek az eredményes, optimális célmegvalósítás racionális megoldásainak keresésével. üppen ellenkezõleg! A racionalitáshoz való aggályos ragaszkodásra építhetett leginkább, s egy olyan bürokrácia teremtette meg kivitelezésének feltételeit, amely adekvátnak bizonyult a formájához és a céljaihoz.
Sok olyan mészárlásról, pogromról, tömeggyilkosságról tudunk, amely már-már népirtásszámba megy, ám amit mégis a modern bürokrácia hatékonysága – vagyis szakértelme és technikája, belsõ igazgatásának tudományos elvei – nélkül követtek el. A holokauszt azonban nyilvánvalóan elképzelhetetlen lett volna egy ilyen bürokrácia nélkül. A holokauszt nem a modernitás elõtti barbárság maradványainak irracionális túlcsordulása volt. Minden joga megvolt arra, hogy a modernitás megnyilvánulásaként értelmezze magát; valójában minden más csillagzat alatt idegenül hatott, volna.”
Zygmund Bauman: Modernitás és holokauszt >>
“… a probléma az, hogy minél több valódi képet lát az ember a holokauszt kegyetlenségérõl, annál erõsebb lesz az érzése, hogy saját magának nincsen dolga vele. a dokumentumok pont a mi realitásunk és az auschwitz-ban érvényes valóság közti távolságot erõsítik. a képek, vagy a spielberg által összegyûjtött videók, melyeken holokauszt-túlélõ áldozatok mesélnek, azt az embertelenséget tanúsítják, mely nekik tökéletesen idegennek tûnt. így teszik ezek a magyarázatok a történelmet alapjaiban még érthetetlenebbé. …”
kertész imre auschwitz valóságáról és mítoszáról – peter von brecker interjúja a tagesspiegel-ben >>
Ma a Kajmánszigeten:
Legújabb kommentek a JP-n: