Archive for the 'tévémedve' Category

Eurovision 2007

Kettõs identitásomat legutóbb 2000. júniusában, a magyar-izrael “barátságos” válogatott futball mérkõzésen vethettem próba alá. Duplacsavar volt: a “hazai” b-közép zsidózott torkaszakadtából és a (máskor) “zsidó” emtékás Illésnek szurkolt – aki be is rúgta a gólját az izraeliek kapujába. A hardcore MTK fan magyarzsidók pedig Izraelnek szurkoltak – az amúgy istenített Illésék ellenében. Izrael kikapott végül 2-1-re, én pedig élõben is meghallgathattam az “Indul a vonat” és a többi klasszikus magyar mûdalt. Ehh.

Idén újra identitásteszt elé állhatunk, mi magyar zsidók: májusban Eurovision konteszt lesz, Finnországban, ahol Magyarország és Izrael is képviselteti majd magát. Ez persze sok évben így van, de most kivételesen mindkét országnak sikerült egy jobb jelöltet állítania a szokásosnál – sõt, szerintem kimondottan szerethetõek a jelöltek. A bejegyzés folytatódik! ››

csavard bemeg mint geller

a hatnapos háborúban paratrooperként szolgálatot teljesítõ késõbbi fotómodell és kanálhajlító kisiparos mostanában a ‘the successor’ címû para-realityt hostolja. a forgatókönyv szerint tíz versenyzõ méri össze para-képességeit s mindeközben uri is mutat ezt-azt, pl. távgyógyítja az ötven éve nem járó órákat (s milyen meglepõ: mindig akad egy-egy elképedt betelefonáló, aki elújságolja, hogy újra jár a nagyi ósdi krumplija). ha kedvenc hazai távgyógyászunkkóklerünk rágyúrna egy kicsit, simán leforgathatnák vele a hazai mutációt. a licenszért a keshet tv-nél lehet próbálkozni.

[youtube]pK6NMXEDDSQ[/youtube]
ps: egyébként egészen érdekes brand personalityt fejlesztett magából a srác… nekünk meg marad anettka meg donatellácska anyukácskája.

online animációs filmparadicsom

amíg nálunk épphogycsak elkezdett reagálni a mainstream média a videomegosztók szülte kihívásra (persze csiripelnek a verebek ilyen-olyan ezirányú fejlesztési elképzeléseikrõl, a kertévék házatáján, node…), addig az izraeli network2.tv (ami kizárólag interneten “fogható” – egyébként egy hazai hasonló szolgáltatás is bontogatja szárnyait, és ez nagyon örvendetes a megannyi gagyi utánlövés után) – választékát tekintve valódi alternatívát kínál a hagyományos televíziózás korlátaiba (és színvonal(talanság)ába) beleunt vizuál-addiktoknak. A bejegyzés folytatódik! ››

Tévémedve és az Olimpiai Láng

X2

A tévécsatornákat eluralta a Téli Olimpiai Játékok ultra deluxe közvetítése, de sebaj, sportot elviselni még tévéképernyõn is képtelen olvasóinknak is találunk programot a mindentlátó mûsorfüzetben. A bejegyzés folytatódik! ››

showtime

Gene Simmons
friss j-related hírek a showbiz világából:

végre-végre, gene simmons (aka chaim klein witz) a kiss frontembere is elõrukkol saját családi reality showjával. a “gene simmons family jewels” címû mûsorban shannon tweed és gyermekeik társaságában szerepel majd a rocker, a poén(?) a szülõk által megtestesített ‘vad&õrült’ imázs és a jó elõadói készségekkel bíró, vidám és okos kölkök szerepe közti diszkrepancia leend. ki tudja, néhány év múlva -akárcsak ozzyt és családját- a viasat egy eldugott mûsorsávjában talán õket is megnézhetjük. egyébként mr. simmons, cégével leszerzõdött az indycar sorozat marcom-tanácsadójának, s elsõ lépésként társszerzett egy hivatalos indulót a versenynek. A bejegyzés folytatódik! ››

Hászid ‘A-Team’

Hászid A-Team
Íme a hászid A-Team, az amerikai ‘The Family Guy‘ animációs kultsorozatból. A Family Guy egyébként a FOX harmadik fõmûsoridõs rajzfilmsorozata: az elsõ a Simpsons volt, a második pedig a King of the Hill. Mindháromban fordulnak elõ még héber karakterek (Hershel “Krusty the Clown” Krustofski we love you!).

Ajánlatunk november elsõ hetére (november 1-6.)

O Brother, Where Art Thou?

Tudom ám, hogy ez csak hat nap, nem hét. :] Van mibõl csemegézni most is, leginkább a Coen testvérekkel leszünk jól ellátva.

november 1. kedd

19.10 spektrum Földi mennyország 2. A judaizmus (24′) Gyorstalpaló zsidóságból…
20.00 filmmúzeum Vasárnapi szülõk (játékfilm, r. Rózsa János, 1979, 97′)
22.10 duna ?, testvér, merre visz az utad? (komédia, r. Joel & Ethan Coen, 2000 103′) Ki hitte volna, az elsõ tétel máris egy Coen&Coen remekmû, a remekmívû George Clooneyval a fõszerepben. Ráadásul TV-premier!

november 2. szerda

14.15 filmmúzeum Fõiskolás vizsgafilmek, benne: Róbert és Róbert (kisjátékfilm, r. Janisch Attila 24′)
20.35 m2 Angyal István – Tûzoltó utca, 1956 (dokumentum, r. Lugossy István 51′) A kétrészes dokumentumfilm elsõ része. Az egyik legaktívabb felkelõcsoport vezetõjérõl tudhatunk meg sokmindent, többek között a nemrég elhunyt Eörsi István beszámolójából.

november 3. csütörtök

18.25 cinemax A remény érintése (dráma, r. Craig Baxley, 108′) A fõszerepben mindnyájunk kedvence, a Vészhelyzetben megismert Abraham Benrubi.
20.30 europa Szeressük egymást, gyerekek! (dráma, r. Makk Károly, Jancsó Miklós, Sándor Pál, 1996) A magyar filmgyártás színe-java.
22.25 3sat Merénylet Trockij ellen (r. Joseph Losey, 1971, 98′) Richard Burton, Alain Delon, Romy Schneider vállalnak garanciát a film sikeréért.
01.25 cinemax Többek között (dráma, r.Amos Gitai, 115′) A háztömb lakói között az i~teni Yael Abecassis és László Hanna.
02.00 tv2 Magyar film (96′) A blokkban Fischer Gábor, Pálfi György és Török Ferenc filmjei.

november 4. péntek

12.55 cinemax Broadway Denny Rose (r. Woody Allen, 80′) A név újfent önmagáért beszél.

november 5. szombat

14.40 filmmúzeum Mici néni két élete (r. Mamcserov Frigyes, 1962, 82′) A legtutibb, legnyomasztóbb magyar filmvígjáték!
21.00 m2 Egy tiszta nõ (r. Roman Polanski, 1979, 164′) Thomas Hardy regényét Nasstassja Kinskire adaptálták.
21.00 National Geographic Hogzilla, a hatalmas vaddisznó (60′) Roppant szórakoztató oknyomozó filmriport egy óriásira nõtt nem-kóser jószágról.

november 6. vasárnap

20.00 cinemax Dorian Gray arcképe (86′) ezúttal David Rosenbaum tálalásában.
21.00 3sat A világ kincsei – Az emberiség öröksége (15′) Tel-Aviv negyedórában elbeszélve.
22.50 duna Fallal szemben (r. Fatih Akin, 2004, 123′) A török-német rendezõ díjnyertes alkotása Németországban élõ törökök közt játszódik, de témája univerzális.
23.45 hbo Csak az a szex (r. Woody Allen, 2003, 103′) Romantikus is, vígjáték is, és ó, még Christina Riccit is láthatjuk benne.
00.30 tv2 Fargo (r. Joel & Ethan Coen, 1996, 94′) Még egy Coen&Coen opusz.
03.15 hbo Mix (r. Steven Lovy, 2003, 97′) A mindentlátó mûsorújság szerint ez egy magyar-amerikai vígjáték-dráma, én csak Gryllus Dorka S&M tündér karakterére emlékszem.

ünnepi tévémedve (október 25-30.)

Még javában tart a Sátoros ünnep minden függelékeivel (maradj- még- egy- napot- ünnep, azaz Smini Áceret, Hosáná Rábá, és a Tóra dajdajos ürömünnepe), de azért a tévé kabbala (sic!) állata csak ajánl és ajánl. Van mit.

október 25. kedd

20.00 duna Csoda Krakkóban (r. Groó Diána, 95′) Mesés-varázsos történet szerelemrõl, egy nagyszerû kelet-európai városról, a rabbi kincsérõl. Ilyesmi. Operatõr Kardos Sándor.

október 26. szerda

20.30 europa Kabala (r. Rózsa János, 100′) cikk itt, a filmben sok jó színészek.

október 27. csütörtök

22.55 hbo2 A titkárnõ (r. Steven Shainberg, 107′) üdes mese az édes Maggie Gyllenhaal-lal egy kis S&M humorral és identitáskrízissel fûszerezve.
00.20 m1 Rumpelstiltskin (r. Mark Jones, 87′) Megint izraeli-usa mesefilm fölnõtteknek 16-os karikával. Just kiddin’.
01.50 tv2 Fõiskolás rövidfilmek, benne: Fazekas Csaba: A titok (1998, 42′) és Hajdu Szabolcs: Kicsimarapagoda (1998, 36′)

október 28. péntek

22.40 duna Kadosh (r. Amos Gitai, 112′) A sokat vitatott mû orthodoxokról, de inkább ultrákról. Ezúttal felirattal. Itt az idõ, most vagy soha, alakítson ki saját véleményt a Nyájas Olvasó is!

október 29. szombat

02.50 ard1 Vámpírok bálja (r. Roman Polanski, 103′) “Polanski’s Gothic Masterpiece” á la Edward Gorey.

Gut Yontev amúgy a Nyájas Olvasónak!

Maradj otthon, nézzé’ tévét – ajánló július 28-31.

Most, a hõségriadó idején kifejezetten káros lehet a Nyájas Olvasó egészségére, ha indokolatlanul az utcára megy. Munka, vásárlás és minden egyéb helyett inkább nézze a tévét és fogyassza a jégbehûtött Spring tut’v'bananat.július 28. csütörtök

16.40 cinemax Kedma (izr. dráma r. Amos Gitai, 2002) 94′ Amos Gitai low-budget filmje Izrael állam kialakulásáról, a bevándorlókról, britekrõl és palesztinokról.
21.15 m2 Légi terrorizmus (usa-izr. dok. r. Tal Imberman, 2002) 52′ A Knafayim írójának dokumentumfilmje – vigyázat légi specialista.

július 30. szombat

23.15 europa Szent Iván napja (magyar com. r. Meskó Zsolt, 2003) 90′ Az operatõr Kardos Sanyi, a szereplõgárdát a magyar színészet krémje alkotja. A Fehér alsó és a Somlói után Meskó Zsolt újra próbálkozott.

Fade In

Boker tov a Nyájas Olvasónak,
mint láthatja, újabb taggal bõvült a judapest szórakoztatni, mûvelni, tanítani vágyó csapata. Ezentúl engem ér a megtiszteltetés, hogy az eszement mennyiségû televíziócsatorna mûsorsodrásából kiemeljem a valódi igazgyöngyöket, a blog szellemiségének megfelelõen.

Bele is nézek ezért rögtön a mindentudó TV-mûsorújságba, és realizálom: a hét egyetlen komolyabb zsidó témájú mûsorát is pénteken sugározza majd az arte.
Tehát izzítsa a Nyájas Olvasó a videokészüléket.

Péntek (június 24.)
22.30 arte – Elias Canetti – A fültanú — dokumentumfilm a Ladino anyanyelvû kozmopolita íróról. Többet Canettirõl itt.

TV-ajánló a hétvégére…

…klezmer zenével és izraeli mesefilmmel. Multikulti!
ZSTV június 11-12. Utána pedig Chag Szameach mindenkinek. (Sajnos tegnap este nem volt internet-elérésem, úgyhogy pár nap kimaradt az ajánlóból.)

ZSTV

A Judapest TV-ajánló folytatódik, mûsorok hétfõtõl szerdáig. Ezúton is felkérem a kedves olvasókat arra, szíveskedjenek szuggerálni a Magyarországon fogható TV-adókat, hogy adjanak izraeli filmeket. A 3sat már kezdett belejönni, de most megint semmi. (Aki tud, természetesen alkalmazhat közvetlenebb meggyõzési módszereket is, végsõ esetben pedig mehetünk tüntetni, de ahhoz ilyen idõben semmi kedvem.)

Addig is telepítsen mindenki peer-to-peer alkalmazásokat.

A “hamarosan” annyit tesz, mint MOST.

Or

*dobpergés*

Itt van hát! (Reméljük, még ti is itt vagytok. ;] ) A heti Judapest TV-ajánló, elsõ rész: május 29 – június 5.

Ma este a tévében….

Miközben a szöveg körül lassan átalakul a felület, a kedves bloggolók körül pedig tut vebanana cuccok röpdösnek, azért még elmondanám, hogy ma este megint izraeli filmek lesznek a 3sat-on, íme:
21:40 – A piros játék. Izraeli kisjátékfilm (2004)
22:25 – ?. Francia-izraeli filmdráma (2004). Fõszereplõk: Dana Ivgi, Ronit Elkabetz

Ez utóbbi az Or címûvel azonos, de hogy ezt hogy hozta össze a fordító, abba belegondolni se szeretnék.

Valamint hamarosan rendszeressé válik a zsidóügyi tévémûsor itt a Judapesten, ha nem tetszik, engem lehet rugdosni. (Fight!) Ha meg kimaradt valami – biztos ki fog -, jöhet kommentbe, hogy mindenki megtalálja.

Házhoz jön a mozi

Amíg shadai pihen, én azért közölném a társasággal, hogy ma este tizenegykor a 3sat-on izraeli film lesz: Yana barátai. Pár éve a filmhéten is volt, én akkor lemaradtam róla; aki szintén így járt, most bepótolhatja.

üs ha már izraeli filmtavasz, Miou Vicioso szorgosan számol be az eseményekrõl. Lehet olvasni, hevesen egyet és egyet nem érteni, jalla.

  • ,