Nagy dolgok vannak készülőben. A MAZSIHISZ ünnepélyesen meghirdeti a legújabb, legdemokratikusabb intézményt, melyen, mivel új szelek fúnak a magyar zsidó ugaron, szabadon lehet majd pofázni, és nem visz el a nagy fekete autó, a rendőr, sem pedig a Munkásőrség vallási tagozatának a helyszínen tartózkodó képviselői. A bejegyzés folytatódik! ››
Archive for the 'vita' Category
A „zsidónegyed” kelet-európai értelmezésben általában azt a skanzent jelöli, amelyben az egyszeri turista megszemlélheti, hogy honnét tűntették el végérvényesen a zsidókat. Múzeummá alakított zsinagógák, zsé-folklóros éttermek és szuvenír boltok előtt fotózhatják egymást a papírkipás látogatók. Tevje, a tejesember, szegény Anne Frank, tenderli.
Budapest ennél lényegesen izgalmasabbat, élőt tudna mutatni ezen a téren, egyszerűen azért, mert van annyi zsidó polgára, hogy azok erre fogékony alcsoportja életerős közösségé váljon. Egyre több „zsidó hely” van. Kulturális és szakrális terek, könyvesboltok, cukrászdák, iskolák és romkocsmák. De olyan városrész, ahol tervezetten, tömbszerűen létre lehetne hozni egy mai, jó hangulatú, nyitott szellemiségű, nagyvárosi, egyszerre zsidó-, diák- és művésznegyedet – nincs. Pedig igény lenne rá, és turisztikailag is érne annyit, mint Prága és Krakkó zsidónegyede együtt. Ehhez azonban városvezetési akarat és politikai támogatás kellene.
Ami szintén nincs. Helyette az MSZP és a Fidesz közös erővel számolja fel azt is, ami van. Amikor nem szimbolikus ügyekről, hanem korrupcióról aka pártfinanszírozásról és magánérdekekről van szó, akkor az antagonisztikus ellentétek helyét hirtelen a hatékony kooperáció veszi át.
Már hetek óta jár a fejemben ez a téma, de a csütörtöki Molotov-támadás óta úgy érzem, hogy kell írnom erről. A meleg témáról. Vadjutka is írt egy bejegyzést, ő a “zsidó-aspektussal” foglalkozik, azzal, hogy a különböző zsidó irányzatok (ortodoxia, neológia, reform stb.) hogyan közelítenek pl. a meleg párok közötti házasság kérdéséhez (sokféleképpen, vannak konzervatív és liberális felfogások is a zsidó hagyományon belül).
Én most máshonnan közelíteném meg a kérdést; az alábbi gondolatokat tenném ki a JP piknikasztalára:
1. A szerbiai, romániai vagy szlovákiai “magyargyűlöletre”, azaz magyarellenes xenofóbiára adekvát válaszreakció a “magyar büszkeség”; a magyar identitás, kultúra és öntudat megerősítése és ennek kifelé történő demonstrációja. Az antiszemitizmusra és az erőszakos asszimilációs stratégiákra adekvát válaszreakció a pozitív zsidó identitás megerősítése és ennek kifele (a nyilvánosság fele) történő kommunikációja. Ugyanígy teljesen adekvát válaszreakció a homofóbiára a meleg büszkeség. A nem heteroszexuálisnak született honfitársaink joggal várják azt el, amit mi is minimálisan elvárunk a saját létünkkel, identitásunkkal kapcsolatban: elfogadást és egyenjogúságot.
2. Gyakori érv a melegek felvonulása ellen, hogy az “exhibicionista”, “magamutogató” és “provokatív”. Szerintem is az. De ugyanezt elmondhatjuk a legtöbb felvonulásról, menetről és parádéról, a Budapest Parádétól kezdve a Critical Mass-en és az Élet Menetén át a Szent Jobb-körmenetig. Ezeknek az utcai vonulásoknak épp az a lényege, hogy megmutassák magukat a résztvevők, hogy exhibicionálják magukat a többség előtt. Ízlésekről van szó, arról meg lehet, de nem igazán érdemes vitatkozni. A CM a kopaszmerciseket akasztja ki, a Szent Jobb Körmenet Tóta W-t. Különösen nem érdemes ízlésbeli érvek mentén fenntartásokat megfogalmazni olyan durva kettős mérce mellett, ami ma “prüdéria-ügyben” Magyarországon fennáll: hazánkban senki sem dobál tojásokat Kovi Kovács Istvánra (aki pornófilm-producerként a hazai mainstream média gyakori szereplője lehet), vagy a UPC-re (mely cég egy csomagban értékesíti a családi-gyerek csatornákat az “erotikussal”), de a Budapest Parádéra sem (ahol heteroszexuális paneltáltosok “vonaglanak” exhibicionista módon szar, lakossági techno zenékre).
3. Másik gyakori érv a melegek felvonulása ellen az szokott lenni, hogy “a szexualitás magánügy”. A melegek és más civilek viszont épp azért vonulnak (tüntetnek), hogy az lehessen, hello. Ma ugyanis ezt a magánügyüket, szexuális másságukat nem tudják Magyarországon háborítatlanul megélni. A faluban élés is magánügy. De ha egy elmebeteg kommunista diktátor kitalálja, hogy lerombolja sok tízezer ember lakóhelyét – ahogy ezt épp 20 évvel ezelőtt Ceauşescu kitalálta Romániában az erdélyi falvak ellen -, akkor az megszűnik magánügy lenni. És utcára vonul pár ezer ember.
4. Lehet – sőt érdemes és hasznos – vitatkozni arról, hogy mi is a házasság vagy az emberi szexualitás valódi értelme, tartalma, célja. Erről a zsidók is sokat vitatkoznak. Tavaly és idén azonban olyan (konkrét) dolgok történtek Magyarországon, amik kiemelik ennek az (elméleti) vitának a kontextusából a melegek felvonulását. Arról beszélek, hogy tavaly vérgőzős, gyűlölködő idióták gyakorlatilag pogromot rendeztek a meleg felvonulás ellen, bántalmazták és megdobálták a felvonulókat. Idén is nyílt és közvetlen veszély fenyegeti a felvonulókat, főleg miután csütörtök éjjel ismét Molotov-koktél lángolt Budapest utcáin: azt a belvárosi bárt támadták meg “ismeretlenek”, ami egyben a felvonulást szervező civil szervezet irodája is.
5. A gyűlölködők azonban nem “ismeretlenek”. Jól ismerjük őket. Ők azok, akik ugyanígy ünnepelték a Molotov-támadást a Hollán Ernő utcában idén áprilisban és ők azok, akik akkor is arra számítottak, hogy kevés jóérzésű+tökös ember lesz ott velük szemben. Akkor nagyot tévedtek. Jó lenne ha most is elegen lennénk ott civilek, hogy megakadályozzunk bármilyen támadást. Én ott leszek.
A szerző heteroszexuális blogger, a zsidó-keresztény civilizáció híve.
—-
Disclaimer: én elképzelhetőnek tartom, hogy a meleg felvonulás eddig megismert dramaturgiája és esztétikája olyan média reprezentációt biztosít a meleg közösségnek, ami nem tesz jót az ő társadalmi megítélésüknek – azaz kontraproduktív. Ez azonban egyrészt szerintem az ő problémájuk, amit majd maguknak kell megoldaniuk (pl. egy egészen más stílusú akció szervezésével), másrészt a mostani szolidaritás a részemről nem erről szól (hanem arról, hogy ne lehessen Magyarországon senkit sem terrorizálni a vállalt identitása miatt).
Disclaimer extra: kurvára utálom a nácikat (lehet sírni “nácigyűlölet” miatt).
Ma Magyarországon van antiszemitizmus, de ez nem a mindenféle (gazdasági, politikai, identitásbeli) bajaink “mellékhatása”. Épp fordítva. E mindenféle bajaink az antiszemitizmus mellékhatásai.
–
Figyelem! Gondolatkísérlet!
Minden évben Pészach ünnepén felolvassuk az Egyiptomi Kivonulás történetét és ennek kapcsán felidézzük azokat a csapásokat – számszerűen tízet – amelyet az egyiptomiak elszenvedtek a (számukra) “sajnálatos események” során. Emlékeztetőül: vérré változtak a folyóvizek és elpusztultak a halak, aztán békák lepték el Egyiptomot, majd tetvek is, később vadállatok jöttek, aztán dögvész tört ki az állatok között, aztán fekélyek borították az emberek testét, aztán jégeső verte el a termés nagyját, aztán sáskahad zabálta fel a maradékot, aztán három napos sötétség borult a földre, végül elpusztult minden elsőszülött egyiptomi, ember, állat..
Nagy córesz volt.
Ez az ősi történet rávilágít egy olyan kauzális (ok-okozati) összefüggésre, ami azóta is fennáll, de amelyet a modern, “felvilágosodott” közvélemény szeret – elsőre racionálisnak tűnő okokból – felcserélni.
A történet így zajlik a Bibliában: az egyiptomiak antiszemitákká váltak, ki akartak direkt cseszni a zsidókkal, mire épp az ő szerencséjük fordult meg és jöttek nagyon rossz idők rájuk. Tehát a képlet – figyeljünk a sorrendre:
Antiszemitákká váltak —› rossz idők érkeztek.
Ez a képlet azóta elég sokszor ismétlődött meg a történelem során. Azokban az országokban és társadalmakban, ahol a zsidók ellen fordultak, ott tartósan nem termett sem gazdasági siker, sem politikai stabilitás, sem erős társadalmi kohézió. Épp ellenkezőleg. És fordítva is igaz: azokban az országokban, ahol befogadták a zsidókat, ott ahol a politika és társadalom filoszemita volt, ott gyakran alakult ki nagyfokú prosperitás, sőt “aranykorok” jöttek létre (pár példa: Mór Birodalom 711-1492 között, Magyar Királyság 1470-1526 között, Török Birodalom 1492 után, Holland Birodalom 1593 után, Nagy-Brittania 1656 után, Amerika 1776 után, Izrael 1948 után, Németország 1989 után).
A mai elképzelés ennek épp a fordítottja:
Rossz idők vannak —› antiszemitizmus lesz.
Azaz egyfajta “collateral damage” (járulékos kár) gazdasági vagy más válságok esetén az antiszemitizmus. Pedig látható, hogy miként akkor Egyiptomban, az antiszemitizmus térnyerése gyakran megelőzi a “rossz idők”, a nagy válságok kialakulását. Sőt, azt állítom, hogy épp az antiszemitizmus térnyerése okozza ezeket a “rossz időket” – pontosan úgy, mint az Exodusban.
Ön most meghökkent és magyarázatot követel? Olvasson akkor tovább!
Idestova több hónapja már, hogy azt találtam írni, a világtörténelem első rabbinője a harmincas években, privát ordináció keretében avatott Regina Jonas volt.
Néhány héttel említett írásom itteni megjelenését követően, kaptam azonban egy értesítést Lisa Katz levelezési listájáról, mely pironkodásra késztet, mert meghazudtolja a szuperlatívuszom. Meg is akartam írni, csak egy éhbérből és kvázi minimálbérből élő főiskolai oktató tengernyi elfoglaltsága miatt nem jutottam hozzá, de most, hogy otthon felejtettem azt a szöveget, melyet pedig már régen le kellett volna fordítanom, s így önnönmagamat tétlenségre kárhoztatván lóbálhatnám csápjaimat a Bécs felé száguldó EC presszókocsijában ásványvizet szopogatván, mégiscsak megírom. Bíz’ megírom én! A bejegyzés folytatódik! ››
A JP virtuális terében már hosszasan folyt vita a honi zsidóság képviseletének kérdésérõl és a Mazsihisz szerepérõl. Ennek kapcsán legalább két fontos összefüggés kristályosodott ki. 1) A Mazsihisz valójában csak saját tagszervezeteit képviseli. Sõt mivel elmulasztotta a történelmi lehetõséget, s a körébe jelentkezõ ultraortodoxia (a CH”B”D) és az „ultraneológia” (Szim Salom, s újabban potenciálisan a Bét Orim) tagfölvételi kérelmét mondvacsinált okokkal elutasította, még azt sem állíthatja magáról jogosan, hogy a vallásos zsidóság reprezentatív képviselõje, hiszen a zsidó vallásosság egy jelentõs spektrumát igyekezett kirekeszteni a zsidóság intézményrendszerébõl, s paradox mód, épp mivel ez sikerült neki, veszítette el nagyon látványosan még a vallásos zsidóság körére korlátozott reprezentatív jellegét is. 2) A Mazsihisz megújításra szorul. Jelenlegi formájában, ideológiájával és személyi összetételében képtelen arra, hogy hathatósan, azaz hitelesen, hitelt, bizalmat érdemlõ módon szólítsa meg a honi zsidóság azon számszakilag jelentõsebbik felét, mely a Mazsihisszel nem áll tagsági viszonyban, sõt mára már az is fölötte kétséges, hogy a Mazsihisz saját tagságának egészét képes-e megszólítani illetve hitelesen képviselni.
A flódni-ügy arra is rávilágított, hogy fölnövekedett egy A bejegyzés folytatódik! ››
Még tavaly év végén rabbinikus állásfoglalás született szólásszabadság és emberi méltóság témakörében két magyar Chábád rabbitól. Az állásfoglalás szerintem kimondottan szinvonalas és alapos, a felvezetés dimplomatikus, a konklúzió (ergo) pedig megfontolásra érdemes. De mindenki döntse el maga:
Szólásszabadság és emberi méltóság. Rabbinikus állásfoglalás.
A hibridizációnak, a kulturálisan hibrid formáknak néha egészen különös jelenségei alakulnak ki. Legutóbb a mikrószinttel foglalkoztam: a családokon, illetve az egy egyénen belüli “keveredésekkel”. Vannak persze átkozottul furcsa/vicces dolgok “makrószinten” is. Emlékszem még, hogy 1989-ben mennyire meghökkentem Washington D.C.-ben, amikor egy csoport tüntetõ fekete fickóval találkoztam a Fehér Ház elõtt (ami akkor épp nagyon hasonlított a tavalyi Kossuth térre). Hosszú fehér tógákat hordtak, zenéltek és Dávid-csillagos transzparenseket tartottak a magasba. Rákérdezve, hogy ez mi ez, közölték, hogy azért mérgesek és azért tüntetnek, mert valójában õk. a. zsidók. Mózes maga is fekete volt, a fehérek pedig gerinctelen tolvajok, akik ellopták tõlük a történelmet és minden alap nélkül bitorolják a mai napig ezt a (zsidó) státuszt. Loller, schmoller, gondoltam, és átnéztem picit a GreenPeace tüntetésre is.
Most újra találkoztam ezekkel a fickókkal, akik Black Hebrew Israelites-nak hívják magukat (Fekete Héber Izraeliták), ezúttal az információs szupersztrádán koccantunk össze, õk meg én. A bejegyzés folytatódik! ››
A Lauder-iskolában minden pénteken elmondanak egy kidust szombat elõestéjére, persze, jóval az ünnep beköszöntése elõtt, az órák vége körül, mielõtt mindenki szétszéled, a bor sem kóser, mindez rendben is van, a gyerekeket többet úgysem lehet összeszedni, így legalább barátságba kerülnek egy hagyományelemmel, szörp, kaja, aztán húzás. A kasrut sem olyan érdekes, úgysem eszik kósert a tanulók 99%-a és a Lauder nem is vallási intézmény, alternatív vagy liberális zsidó iskola. Valamit felmutatni a vallási tradícióból, zsidó gondolkodástörténetbõl, zsidó tárgyú irodalomból, zsidó történelembõl, megtanítani valamelyest héberül, ez a küldetése, a dolog a helyén van. A kidust alkalomadtán gyerekek is olvassák, ez még szebb. Az egyik lány, a frissen megalakult Maszorti mozgalom istentiszteleteinek résztvevõje, nemrégiben felvetette, hogy szívesen elmondaná õ is a kidust alkalomadtán. Errõl szó nem lehetett, a tréfli bor felett, a sábeszt órákkal megelõzve csak a Teremtés koronája mondhat bróhét. Minden háláhikus rendelkezés megszeghetõ e nem vallási alapú, liberális iskolában, azt az egyet kivéve, amelyik azt mondja ki, hogy a nõ, ha férfi jelen van, soha, semmilyen körülmények között nem mondhat kidust. Mindenbõl lehet engedni, kasrutból, ünnepi elõírásból, csak ebbõl nem, soha.
Vajon miért?
Az iskola szellemisége számos tekintetben tényleg liberális. Vallási kérdésekben kiváltképpen laza, de másban is, tényleg. Mi okozhatja ezt a szigorúságot? Egy ortodox kile hasonló álláspontját tiszteletben lehet tartani, érthetõ és következetes. A Lauder álláspontja viszont legalábbis meglepõ. Mi teszi ezt a nõ-problémát teljesen érinthetetlenné tabuvá, miért vált épp ez a judaizmus fundamentumává? Miért elképzelhetetlen, örökre elképzelhetetlen, hogy valaha a Rabbiképzõ Intézet nõi rabbikat képezzen, mikor a neológiával állítólag rokon mozgalom rabbiképzésének ez már magától értetõdõ része? A választ aligha a vallásjogon belül találjuk meg, egészen máshol rejtõzik. Egyszerû, mély, sérthetetlen életformakonzervativizmus ez, a nõk helye a fakanál mellett van-duma következetes végigvitele. Ezen nem segít szekularizmus, vallástalanság, liberalizmus. Ez a sajátos és szívos irányzat a mi különbejáratú kis machortodoxiánk és a lauderes eset arra figyelmeztet, hogy még csak neológia sem kell hozzá.
Az elmúlt évben is nagy sikere volt azoknak a bejegyzéseknek, amelyek valamiképpen arra a helyzetre reflektáltak, hogy a zsidók sokszor nem homogén módon, izé, zsidók. “Hogyan ünneplik a zsidók a Karácsonyt?” - tette fel a költõi kérdést Fûszeres Eszter. A konvencionális válasz általában az, hogy sehogyan. A legtöbb nem-zsidó is így képzeli és persze a hivatalos zsidó szervezetek is ezt a képet sugallják. Fûszeres bejegyzésébõl és a hozzászólásokból persze kiderül, hogy a valóság ennél sokkal komplexebb és érdekesebb.
Gondoltak már arra, hogy mirõl ismerszik meg a “magyar értelmiségi”? Szerintem több dologról is, íme csak néhány:
A magyar értelmiségi permanensen fel van háborodva. Felháborodásértelmiség.
A magyar értelmiségi szörnyülködik dolgokon, a társadalom, sőt a világ romlásán. Szörnyülködésértelmiség.
A magyar értelmiségi panaszkodik, felró, intelmeket oszt. Panaszértelmiség, intelemértelmiség.
A magyar értelmiségi eszmékben és ideológiákban utazik, és állandóan megállapítja, hogy a vizslatva szemlélt világ nem üti meg a mércét. Ideológiaértelmiség. Vizslatóértelmiség.
A magyar értelmiség leleplez, lehánt, exponálja a bajt, a baj pedig mindenhol ott van (az a baj). Bajértelmiség.
A magyar értelmiség kedvenc mûfaja a panaszglossza, a szörnyülködéstárca, a felháborodáspublicisztika. Kedvenc fegyvere pedig a petíció.
Tegnap mi is majdnem petíciót írtunk. Szörnyülködőset, felháborodósat, felróvósat. Lehántolósat, leleplezőset, bajrámutatósat.
Shadai és Orosz Péter posztjai után nem tarthatom magamban, hogy épp a hetedik nap civilizációs jelentõségén törtem magam is a fejemet. Nem magamtól. hanem azért mert Hammer úr felhívta a figyelmemet egy bizonyos Eviatar Zerubavel nevû szociológusra, akinek felleltem a témához fûzõdõ alapmûvét: The seven day circle. Ja és 1985 óta kapható! Szóval internetezõ idõérzékkel azt is mondhatnám, már rég megírták…
A kérdések, amik a témához vezetnek: Honnan származik a hét napos hét? Miért találták ki? Van-e ennek valami asztrológiai alapja? Miért szoktak a rádió vagy TV programok heti rendszerességgel ismétlõdni ugyanabban az idõpontban és miért nem mondjuk 9 naponként? Miért hétfõn követik el a legtöbb öngyilkosságot és a legkevesebbet hétvégén? Miért szoktunk kevésbé hatékonyan dolgozni péntek délután? Miért számít fontosabbnak egy szombat esti randi egy szerda estinél? Miért érezzük szombat este a legmagányosabbnak magunkat, ha egyedül vagyunk otthon?
Első shabatomat stílusosan kezdhettem, ugyanis Verő Tamás rabbitól (haszontalan infó: valószínűleg Verő Tominak van a legtöbb ismerőse az iwiw-en) meghívást kaptam a budai Frankel Zsinagógába, hogy vegyek részt a kidus utáni “Micve Klub” programján. A program: beszélgetés a “flódni-ügyről”. Meghívást kapott a KEH (elsősorban Sólyom László), valamint a Mazsihisz is: végül egyik sem volt jelen, illetve az utóbbi igen, de igen furán. Errõl később.
(Ön eljött volna az eseményre és most szomorú, mert lemaradt? A JP Facebook csoportjában szóltam az eseményrõl, ott érdemes figyelni!)
A beszélgetés eredetileg rövid lett volna: Verő Tomi “10 percet” emlegetett, ezt persze fejben rögtön felszoroztam hárommal, de arra én sem számítottam, hogy közel három órás viharos vita fog kerekedni a vendégszereplésemből. Az események, percről percre:
