Magyar Zsidó Kongresszus – Nyilvános Felhívás!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége alapszabályának 114./A. §.-a alapján a Magyar Zsidó Kongresszus ülését 2008. november 16-án 10 órára összehívjuk a Budapest, Wesselényi u.4. szám alatt lévő Goldmark terembe

A Kongresszuson részt vehet minden olyan önálló jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli csoport, amely magát magyar zsidóként határozza meg és legalább az ülést megelőző 15. napon regisztrálás céljából részvételi szándékát bejelenti, és kinyilvánítja kötődését a magyar zsidósághoz.

A Kongresszuson valamennyi résztvevő csoportot azonos jog illeti meg.

A Kongresszus a résztvevőkre nézve kötelező érvényű döntést nem hozhat.

Az ülésre való jelentkezés, regisztrálás, vagy részvétel elmulasztása nem jelenti azt, hogy a Kongresszus későbbi ülésein az adott csoport ne vehetne részt.

A jelentkezésben meg kell jelölni a csoport nevét, címét, elektronikus adatait, és azt a személyt, aki a csoportot a Kongresszuson felszólalási joggal képviseli. Célszerű a jelentkezéssel egyidejűleg a csoportról szóló információkat is közölni, mert azt a többi résztvevőnek az ülés előtt megküldjük.

A jelentkezést elektronikus formában kérjük megküldeni a: drfeldmajerelnok@mazsihisz.com e-mail címre.

Az ülés a működési szabályait saját maga állapítja meg.

A Mazsihisz 114./A. §. Rendelkezései:
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Kongresszusa – Magyar Zsidó Kongresszus –

(1) A Szövetség konzultatív tanácskozótestülete a Kongresszus.
(2) A Kongresszuson részt vehet minden Magyarországon vagy azon kívül működő zsidó szervezet, amely a Kongresszus ülése előtt legalább 15 nappal írásban bejelenti részvételi szándékát, kinyilvánítja kötődését a magyar zsidósághoz.
(3) A Kongresszus ülésének időpontjáról és a részvétel lehetőségéről a Szövetség vezetői nyilvános felhívást bocsátanak ki.
(4) A Kongresszus ülését évente legalább egy alkalommal össze kell hívni.
(5) A Kongresszust a Szövetség vezetői vezetik.
(6) A Kongresszus önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik, az azon résztvevő szervezetekre kötelező határozatokat nem hozhat.
(7) A Kongresszus bizottságokat alakíthat.
(8) A Kongresszuson résztvevő szervezetek költségeiket maguk viselik.

Az ülés napirendje:

* Megnyitó
* Az Kongresszus működési szabályainak meghatározása
* A Kongresszus bizottságainak felállítása
* Általános vita a Kongresszus tevékenységéről, és célkitűzéseiről.
* Zárszó, a Kongresszus következő ülésének kitűzése.

Budapest, 5768. Elul
Dr. Feldmájer Péter Mazsihisz elnök
Zoltai Gusztáv Mazsihisz ügyvezető igazgató

Na, mit szóltok? Már a fogalmazás cirkalmassága, stiláris erényei is minimum egy Egri Oszkár formátumát sejtetik: “konzultatív tanácskozótestület”, “nyilvános felhívás”, a retorikus, nyomatékosító ismétlés gyöngyszemei. A “konzultatív tanácskozótesület” például azt nyomatékosítja, hogy ugatáson kívül nem lehet csinálni semmit. A Kongresszus nem jogosult döntést hozni, viszont jogosult határozni a Kongresszus legközelebbi ülésének időpontjáról, mintb Karinthy örökmozgója. Megnyomunk egy gombot, erre kiugrik egy másik gomb, amit szintén meg lehet nyomni. A Kongresszus jogosult továbbá – Ó, irgalom Atyja, ne hagyj el – bizottságot állítani, igazi bizottságot, felebarátaim, ez a mézesmadzag a hetedik pont. Van-e zsidó szervezet, amelyik képes ellenállni a felkínált lehetőségnek, hogy bizottságot alakíthat a MAZSIHISZ égisze alatt, Zoltai Gusztáv óvó, helyeslő tekintetétől kísérve? És lehet majd bele delegálni is, és választunk neki nagy-nagy fővezért, meg békekölcsönt fogunk jegyeztetni, kinevezünk pár kongresszusi biztost, és cserélgethetjük a matchboxainkat is. Csak nehogy túl nagy legyen aztán a felhígulás a végén.

A mai napon tehát, 2008 szeptemberének derekán a MAZSIHISZ ünnepélyesen megengedte a szólásszabadságot, amiről Feldmájer Péter mindig meg szokta jegyezni, hogy van, amikor válaszolnia kéne a kritikákra. Szólásszabadság van, szabad kritizálni a MAZSIHISZT, a kritizálónak joga van hozzá-szól ilyenkor kegyesen, ahelyett, hogy válaszolna. Megengedi, mint a nagy Lenin, pedig agyon is lövethetné, aki beszólt. De nem.

A Kongresszus nem jogosult semmire a bohóckodáson kívül, hogy mire hozták létre, azt az alakuló ülésen beszélik meg, az egész valami olyan nevetséges és anakronisztikus szemfényvesztés, ami a végre legitimációs válságba került borzalmas szervezet szörnyűnél szörnyűbb vezetőinek újbóli legitimációját szolgálná csak. Szánalmas. Náluk csak mi vagyunk szánalmasabbak, akik még mindig hagyjuk, hogy ezek az alakok képviseljenek bennünket. Erre a majomparádéra elmenni azt jelentené, hogy hajlandóak vagyunk részt venni valami végtelenül megalázó és ostoba színjátékban, amivel ezeknek a nyomorúságos hatalmukba kapaszkodó, levitézlett figuráknak dobunk mentőmellényt.

Semmi oka nincsen egy zsidó szervezetnek sem résztvennie ebben a kutyakomédiában.

- Nagy Levin

–
Korábban a JP-n:
Gondolatok a MAZSIHISZ első összororszországi kongresszusa elé
Flódni-hadművelet

Kapcsolódó jó:
Benkő Balázs: Zsidó képviselet és zsidó identitás

Budapest ennél lényegesen izgalmasabbat, élőt tudna mutatni ezen a téren, egyszerűen azért, mert van annyi zsidó polgára, hogy azok erre fogékony alcsoportja életerős közösségé váljon. Egyre több „zsidó hely” van. Kulturális és szakrális terek, könyvesboltok, cukrászdák, iskolák és romkocsmák. De olyan városrész, ahol tervezetten, tömbszerűen létre lehetne hozni egy mai, jó hangulatú, nyitott szellemiségű, nagyvárosi, egyszerre zsidó-, diák- és művésznegyedet – nincs. Pedig igény lenne rá, és turisztikailag is érne annyit, mint Prága és Krakkó zsidónegyede együtt. Ehhez azonban városvezetési akarat és politikai támogatás kellene.

Ami szintén nincs. Helyette az MSZP és a Fidesz közös erővel számolja fel azt is, ami van. Amikor nem szimbolikus ügyekről, hanem korrupcióról aka pártfinanszírozásról és magánérdekekről van szó, akkor az antagonisztikus ellentétek helyét hirtelen a hatékony kooperáció veszi át.

Már hetek óta jár a fejemben ez a téma, de a csütörtöki Molotov-támadás óta úgy érzem, hogy kell írnom erről. A meleg témáról. Vadjutka is írt egy bejegyzést, ő a “zsidó-aspektussal” foglalkozik, azzal, hogy a különböző zsidó irányzatok (ortodoxia, neológia, reform stb.) hogyan közelítenek pl. a meleg párok közötti házasság kérdéséhez (sokféleképpen, vannak konzervatív és liberális felfogások is a zsidó hagyományon belül).

Én most máshonnan közelíteném meg a kérdést; az alábbi gondolatokat tenném ki a JP piknikasztalára:

1. A szerbiai, romániai vagy szlovákiai “magyargyűlöletre”, azaz magyarellenes xenofóbiára adekvát válaszreakció a “magyar büszkeség”; a magyar identitás, kultúra és öntudat megerősítése és ennek kifelé történő demonstrációja. Az antiszemitizmusra és az erőszakos asszimilációs stratégiákra adekvát válaszreakció a pozitív zsidó identitás megerősítése és ennek kifele (a nyilvánosság fele) történő kommunikációja. Ugyanígy teljesen adekvát válaszreakció a homofóbiára a meleg büszkeség. A nem heteroszexuálisnak született honfitársaink joggal várják azt el, amit mi is minimálisan elvárunk a saját létünkkel, identitásunkkal kapcsolatban: elfogadást és egyenjogúságot.

2. Gyakori érv a melegek felvonulása ellen, hogy az “exhibicionista”, “magamutogató” és “provokatív”. Szerintem is az. De ugyanezt elmondhatjuk a legtöbb felvonulásról, menetről és parádéról, a Budapest Parádétól kezdve a Critical Mass-en és az Élet Menetén át a Szent Jobb-körmenetig. Ezeknek az utcai vonulásoknak épp az a lényege, hogy megmutassák magukat a résztvevők, hogy exhibicionálják magukat a többség előtt. Ízlésekről van szó, arról meg lehet, de nem igazán érdemes vitatkozni. A CM a kopaszmerciseket akasztja ki, a Szent Jobb Körmenet Tóta W-t. Különösen nem érdemes ízlésbeli érvek mentén fenntartásokat megfogalmazni olyan durva kettős mérce mellett, ami ma “prüdéria-ügyben” Magyarországon fennáll: hazánkban senki sem dobál tojásokat Kovi Kovács Istvánra (aki pornófilm-producerként a hazai mainstream média gyakori szereplője lehet), vagy a UPC-re (mely cég egy csomagban értékesíti a családi-gyerek csatornákat az “erotikussal”), de a Budapest Parádéra sem (ahol heteroszexuális paneltáltosok “vonaglanak” exhibicionista módon szar, lakossági techno zenékre).

3. Másik gyakori érv a melegek felvonulása ellen az szokott lenni, hogy “a szexualitás magánügy”. A melegek és más civilek viszont épp azért vonulnak (tüntetnek), hogy az lehessen, hello. Ma ugyanis ezt a magánügyüket, szexuális másságukat nem tudják Magyarországon háborítatlanul megélni. A faluban élés is magánügy. De ha egy elmebeteg kommunista diktátor kitalálja, hogy lerombolja sok tízezer ember lakóhelyét – ahogy ezt épp 20 évvel ezelőtt Ceauşescu kitalálta Romániában az erdélyi falvak ellen -, akkor az megszűnik magánügy lenni. És utcára vonul pár ezer ember.

4. Lehet – sőt érdemes és hasznos – vitatkozni arról, hogy mi is a házasság vagy az emberi szexualitás valódi értelme, tartalma, célja. Erről a zsidók is sokat vitatkoznak. Tavaly és idén azonban olyan (konkrét) dolgok történtek Magyarországon, amik kiemelik ennek az (elméleti) vitának a kontextusából a melegek felvonulását. Arról beszélek, hogy tavaly vérgőzős, gyűlölködő idióták gyakorlatilag pogromot rendeztek a meleg felvonulás ellen, bántalmazták és megdobálták a felvonulókat. Idén is nyílt és közvetlen veszély fenyegeti a felvonulókat, főleg miután csütörtök éjjel ismét Molotov-koktél lángolt Budapest utcáin: azt a belvárosi bárt támadták meg “ismeretlenek”, ami egyben a felvonulást szervező civil szervezet irodája is.

5. A gyűlölködők azonban nem “ismeretlenek”. Jól ismerjük őket. Ők azok, akik ugyanígy ünnepelték a Molotov-támadást a Hollán Ernő utcában idén áprilisban és ők azok, akik akkor is arra számítottak, hogy kevés jóérzésű+tökös ember lesz ott velük szemben. Akkor nagyot tévedtek. Jó lenne ha most is elegen lennénk ott civilek, hogy megakadályozzunk bármilyen támadást. Én ott leszek.

A szerző heteroszexuális blogger, a zsidó-keresztény civilizáció híve.

—-

Disclaimer: én elképzelhetőnek tartom, hogy a meleg felvonulás eddig megismert dramaturgiája és esztétikája olyan média reprezentációt biztosít a meleg közösségnek, ami nem tesz jót az ő társadalmi megítélésüknek – azaz kontraproduktív. Ez azonban egyrészt szerintem az ő problémájuk, amit majd maguknak kell megoldaniuk (pl. egy egészen más stílusú akció szervezésével), másrészt a mostani szolidaritás a részemről nem erről szól (hanem arról, hogy ne lehessen Magyarországon senkit sem terrorizálni a vállalt identitása miatt).

Disclaimer extra: kurvára utálom a nácikat (lehet sírni “nácigyűlölet” miatt).

–

Figyelem! Gondolatkísérlet!

Minden évben Pészach ünnepén felolvassuk az Egyiptomi Kivonulás történetét és ennek kapcsán felidézzük azokat a csapásokat – számszerűen tízet – amelyet az egyiptomiak elszenvedtek a (számukra) “sajnálatos események” során. Emlékeztetőül: vérré változtak a folyóvizek és elpusztultak a halak, aztán békák lepték el Egyiptomot, majd tetvek is, később vadállatok jöttek, aztán dögvész tört ki az állatok között, aztán fekélyek borították az emberek testét, aztán jégeső verte el a termés nagyját, aztán sáskahad zabálta fel a maradékot, aztán három napos sötétség borult a földre, végül elpusztult minden elsőszülött egyiptomi, ember, állat..

Nagy córesz volt.

Ez az ősi történet rávilágít egy olyan kauzális (ok-okozati) összefüggésre, ami azóta is fennáll, de amelyet a modern, “felvilágosodott” közvélemény szeret – elsőre racionálisnak tűnő okokból – felcserélni.

A történet így zajlik a Bibliában: az egyiptomiak antiszemitákká váltak, ki akartak direkt cseszni a zsidókkal, mire épp az ő szerencséjük fordult meg és jöttek nagyon rossz idők rájuk. Tehát a képlet – figyeljünk a sorrendre:

Antiszemitákká váltak —› rossz idők érkeztek.

Ez a képlet azóta elég sokszor ismétlődött meg a történelem során. Azokban az országokban és társadalmakban, ahol a zsidók ellen fordultak, ott tartósan nem termett sem gazdasági siker, sem politikai stabilitás, sem erős társadalmi kohézió. Épp ellenkezőleg. És fordítva is igaz: azokban az országokban, ahol befogadták a zsidókat, ott ahol a politika és társadalom filoszemita volt, ott gyakran alakult ki nagyfokú prosperitás, sőt “aranykorok” jöttek létre (pár példa: Mór Birodalom 711-1492 között, Magyar Királyság 1470-1526 között, Török Birodalom 1492 után, Holland Birodalom 1593 után, Nagy-Brittania 1656 után, Amerika 1776 után, Izrael 1948 után, Németország 1989 után).

A mai elképzelés ennek épp a fordítottja:

Rossz idők vannak —› antiszemitizmus lesz.

Azaz egyfajta “collateral damage” (járulékos kár) gazdasági vagy más válságok esetén az antiszemitizmus. Pedig látható, hogy miként akkor Egyiptomban, az antiszemitizmus térnyerése gyakran megelőzi a “rossz idők”, a nagy válságok kialakulását. Sőt, azt állítom, hogy épp az antiszemitizmus térnyerése okozza ezeket a “rossz időket” – pontosan úgy, mint az Exodusban.

Ön most meghökkent és magyarázatot követel? Olvasson akkor tovább!

Tehát miért áll fenn ez a kauzális összefüggés? Úgy tűnik, hogy ennek két oka is van, egy tágabb értelemben vett kulturális, egy pedig gazdasági.

1. Gazdasági ok

Lássuk az utóbbit először: a zsidóságnak már a késő ókortól kezdve speciális (mondhatni nélkülözhetetlen) ismeretei voltak a nemzetközi kereskedelemben és a gazdaságban (pl. a pénzügyekben). Ezt a tudásukat mindenhol a befogadó ország szolgálatába állították, lojálisak voltak az uralkodóhoz: az okosabb vezetők ezt tudták is és éltek a lehetőségeikkel. Amikor például a spanyolok kiűzték a szefárdokat másfél évezred után Spanyolországból, Bajazet szultán (aki befogadta őket) így reagált a spanyol lépésre:

“Hogyan nevezhetnénk Aragóniai Ferdinándot bölcs királynak, azt a Ferdinándot, aki elszegényítette saját földjét és meggazdagította a miénket?”

A török szultánok nem csak gazdasági, hanem politikai jo­gokkal is felruházták az odamenekült zsidókat, és nem hagytak ki egy lehetőséget sem, hogy ne kárörömködjenek a “sötétnek” tartott európai antiszemita uralkodók fölött, mondván, hogy azok épp a legjobb alattvalóitól fosztják meg magukat és gazdagítják velük ellenségüket (azaz őket). Később valami egészen hasonló mentalitást alakítottak ki az angolok (Cromwell, 1656) és persze az “Amerikaiak” is (de jure: 1776). Magyarországon a középkori zsidóság aranykora egybeesett a magyarság aranykorával is: ez volt Mátyás kora.

2. Kulturális ok

A gazadsági okon túlmenően van ennek a dinamikának egy másik kontextusa is. A filoszemitizmus ugyanis gondolkodásmód, habitus: kultúra. A befogadás kultúrája, a tolerancia kultúrája, a kölcsönös elismerés és tisztelet kultúrája. Annak a kultúrája, hogy hisszük: mások – “idegen” – tudása, ismeretei nem veszélyt, hanem esélyt jelentenek számunkra. Ezt a más-tudást nem üldözni kell, nem félni kell, hanem a saját szolgálatunkba kell állítani. A filoszemita társadalmak mind hiszik, tudják, vallják: a tudás a nemzeti nagyság forrása. Akkor lesz egy nemzet nagy és sikeres, ha minél többféle tudást képes odavonzani és asszimilálni. Ezt tették a törökök: és sikeresek lettek. Ezt tették az angolok, a hollandok, az amerikaiak: nagyon sikeresek lettek. Ezt teszik a mai németek (akik 1991 óta pl. közel 100.000 volt szovjetunióbeli zsidót fogadtak be eddig): és újra Berlinről szól a mai Zeitgeist.

Az antiszemitizmus ezzel szemben: a befeléfordulás, az elzárkózás, a kontraság kultúrája. Egyfajta pót-identitás: az antiszemitizmussal egy olyan gondolkodás nyer teret, amely negatívan, azaz másokkal szemben határozza meg a saját pozíciót, a saját kultúrát és identitást. Ahol a zsidókkal rosszul bánnak, ott másokkal is rosszul bánnak. Az ilyen társadalmakban nem hisznek abban, hogy másoktól érdemes lenne tanulni, nem hisznek a tudástranszferben.

Ma Magyarországon van antiszemitizmus, de ez nem a mindenféle (gazdasági, politikai, identitásbeli) bajaink “mellékhatása”. Épp fordítva. E mindenféle bajaink az antiszemitizmus mellékhatásai.

—

A szerző nem történész.

Néhány héttel említett írásom itteni megjelenését követően, kaptam azonban egy értesítést Lisa Katz levelezési listájáról, mely pironkodásra késztet, mert meghazudtolja a szuperlatívuszom. Meg is akartam írni, csak egy éhbérből és kvázi minimálbérből élő főiskolai oktató tengernyi elfoglaltsága miatt nem jutottam hozzá, de most, hogy otthon felejtettem azt a szöveget, melyet pedig már régen le kellett volna fordítanom, s így önnönmagamat tétlenségre kárhoztatván lóbálhatnám csápjaimat a Bécs felé száguldó EC presszókocsijában ásványvizet szopogatván, mégiscsak megírom. Bíz’ megírom én! Szóval kaptam a virtuális térből egy intést, miszerint bizonyos fokig tévedtem (hülye eufemizmusok: jelentem alásan, hamis állítás bűnébe estem). Az eset szimptomatikus lehet a középkori, tévesen ortodoxként elképzelt zsidóságra vonatkozólag. Ezért röviden megírnám.

1590 és 1670 között, tehát jóval a zsidó fölvilágosodás, a hászkálá (השכלה), és az újkor előtt élt az iraki Moszulban, tehát a keleti zsidók, s nem az európai, többségében askenáz zsidóság közt, egy Aszenat Bárzáni nevezetű zsidó asszony, akinek édesapja, Smuél Bárzáni híres, városról-városra vándorló rabbi volt, aki ahol csak tehette, jesivát alapított. Nem a kor Bacher Vilmosával, Zacharias Fra(e)nkelével, Abraham Geigerével van tehát dolgunk. Kurdisztánban olyan hírnévnek és autoritásnak örvendett, mint majd’ kétszáz évvel később a pozsonyi Chatam Szofér (modern és kevésbé modern, ill. pre- és posztmodern ortodox olvasóinkat most meg is kérnénk, személyes biztonságuk érdekében a rájuk váró igen magas gyorsulási együttható miatt csatolják be biztonsági öveiket).

Az apának, bármennyire is termékeny volt, úgy értjük, rabbinusi életműve, nem voltak fiai. Vagy ahogy egyik korhely író barátom mondta volt, “I-sten, ez a tréfás kedvű vén svihák” csak leány gyermekekkel áldotta meg. Az apa nem esett kétségbe. A Smá azon parancsolatát, miszerint kötelesek vagyunk I-sten igéire tanítani a gyermekeinket (szó szerint a fiainkat ולמדתם אתם את בניכם לדבר בם), kiterjesztette a lányaira. Főképpen Aszenatra. Smuél rabbi Mikrára, Misnára, Gemárára, majd későbbi háláchára (is) tanította a lányát. Jól jellemzi, hogy miként vélekedett lassanként tóratudóssá cseperedő lányának szellemi adottságairól, hogy egyik legnagyobb tudású tanítványához adja feleségül, ám (macsók, kövessétek a modern, a pre- valamint posztmodern ortodoxok példáját, s csatoljátok be biztonsági öveitek!) az ilyetén helyzetekben szokványos hagyományoknak megálljt parancsolva a házasságlevélben kiköti, lánya nem végezhet házi munkát: minden szabadidejét tóratanulásra kell hogy fordítsa. S lássatok csodát! A férj, maga is nagyra hivatott tóratudós, egy a család oltárán történő önfeláldozás hevületétől fűtött rebecent megszégyenítő önmérsékletet tanúsítva teljesíti is a házassági szerződés rá vonatkozó önkorlátozását (föladja azon jogát, hogy egy odaégett vagy el nem készült rántotta miatt elváljon a feleségétől, s — még belégondolni is minő borzadály — tán még mosogat és pelenkát is mos.)

Amikor apja meghal, a moszuli közösség nem emel kifogást az ellen, hogy a jesiva feje (ros jesivá) Aszenat legyen. Ekkorra ugyanis messze földön ő a legnagyobb tóratudós. Ő, az asszony, az anya, Smuél rabbi lánya. (Kíváncsi vagyok, Tfilát Smuél marad-e a címe ezek után az EMIH szidurjának…)

Ha hivatalos fölkenetés nélkül is esetleg (a fölkenésről, a szmicháról nem szól a fáma), de egyértelműen rabbii méltóságban és feladatkört teljesítve élte le életét Aszenat Bárzáni, Smuél rabbi lánya. Nem Regina Jonas volt tehát az első női rabbi. Aszenat Bárzáni lám megelőzte. (Mivel továbbra is fönnvagyok Lisa Katz levelezési listáján, nem merem leírni többé, hogy pl. A. Bárzáni lett volna az első női rabbi.)

Hogy mi ebből a tanulság? Hát ez: Csatoljuk be minél többen azt a sokat emlegetett biztonsági övet, és tanuljuk, tanulmányozzuk, majd cselekedjük is meg azt a zsidó vallási hagyományt, mely — lám — szerteívelő vonalvezetésével időről-időre újrarajzol mindennemű vonalasságot, legyen az ilyen olyan “ortodox”, pszeudoortodox, “neológ”, pszeudoneológ, “conservative” vagy “reform”!

Éljen a hagyomány, a hagyomány inkonvencionalitása!

Most újra találkoztam ezekkel a fickókkal, akik Black Hebrew Israelites-nak hívják magukat (Fekete Héber Izraeliták), ezúttal az információs szupersztrádán koccantunk össze, õk meg én. A fekete zsidóknak mókás a weboldala is: animgifek, háttér-zene, pszichadelikus kék színek és milliós látogatással büszkélkedõ számláló fogadja a bitorló zsidókat is a nyitóoldalon. A tartalomba belelepozva viszont hamar kiderül, hogy itt mintha más félreértések is lennének: a Fekete Héber Izraeliták Jézus Krisztust dícsérik oldalról oldalra.

Ami el is vezet minket a Jézus-hívõ mai Izraeliekhez. Rengetegen vannak és egyre többen. �?k zsidók, izraeliek, akik Jézusban hisznek – és zsidónak tartják magukat, tehát nem “kitérõk” vagy “áttérõk a saját értelmezésük szerint. Az izraeli Channel 2 készített egy érdekes összeállítást róluk nemrégiben:

Köszönet a videóért: Matthieu

Vendégbejegyzésem zsidó témáról szól: a magyar-zsidó társadalmi szerzõdésrõl. Ez egy elméleti írás, ami mai gyakorlati (kínzó) kérdésekre is keresi a választ. Az írást egy nem költõinek szánt kérdéssel zárom: mit mond a mai jobboldal? Mit tud, akar, képes, mer mondani a felvetett dilemmákról, illetve e dilemmák implikációiról?

A topikot direkt nem moderálom, bárki hozzászólhat. Számomra ez a vita ugyanis a konzervatóriumos nyilvánosság lakmuszpapír-tesztje. Kíváncsi vagyok, hogy milyen minőségű ez a (moderálátlan) nyilvánosság. Bízom benne, hogy előremutató dolgok is lérejöhetnek a vitából.

Ki mit gondol itt?

Klikk!